Kocsonya Mihály, a cingár, izgága kis magyar és Csokréta, az õ ajtónyi asszonykája sírásig röhögteti a fesztiválközönséget. Magyar Attila és Hajdú István kettõsét Borbély Sándor segíti ebben a produkcióban. A keretjátékot adó bírósági tárgyaláson, ahol Hajdú és Magyar parókában s talárban, ügyvédként védi a maga igazát, Borbély a bíró szerepet játssza. De már rögtön a kezdéskor akad dolga: õ az, aki a közönségnek konfettit és szerpentinszalagokat osztogat, hogy az esküvõi díszben bevonuló, elképesztõ galambpárnak majd nyakába zuhintsuk a tarka papírtörmeléket, ezzel magunkat is bevonva a mulatságba. Nem bánjuk meg a segítségnyújtást.

Igaz ugyan, hogy a műsorfüzetben szereplő információ - miszerint amit látunk, az komédia egy részben, s e komédia egy ismeretlen, középkori szerző műve - arra enged következtetni, az alkotók legföljebb saját homályos emlékeikre támaszkodtak, amikor elkezdtek dolgozni a témán. Alkotó jókedvükben elő se vették azt a bizonyos Kocsonya Mihály házassága című szövegtöredéket, amelyet mint XVIII. századi irodalmat közölnek a könyvek. Ekkor tudniillik elkerülhetetlen lett volna annak tudomásul vétele, hogy az emlegetett mű egy 1765-ben született iskoladráma, az Omnia vincit Amor Polidorus et Cassandra közjátéka, Bilisics Márton és Szabadhegyi Mihály sercegő írótollából. Szó sincs középkorról s névtelen szerzőről. De mindezt csak a filosz buzgóság íratja velem. Valahogy ezt se bánja az ember. Aztán meg, lehet, hogy a nagyvonalúan pontatlan közlést csak tréfából teszik, merő ugratás az egész, s mindez már része az előadásnak? Nincs idő gondolkozni. Nevetni kell.

Az esküvői bevonulás után nyomban a tárgyaláson vagyunk, ahol a bűnös Kocsonya Mihálynak arról kell számot adnia, miként és miért küldte másvilágra apróhirdetés (!) útján szerzett "öregecskedő" feleségét. Visszapörög az idő, s láthatjuk a pár egymásra találását, majd a kezdődő koccanásokat. Majdnem minden vicc ismerős - nem számít. A mód, ahogyan a commedia dell’ arte klasszikus lazzói a szemünk előtt telnek meg élettel, s a tréfák tökéletes ritmikai fölépítése magával ragadó. Díszlet semmi, csak a bírósági pulpitus van középen. A ruhákat gyorsan váltogatják, s a cikázó ki-be járkálások megsokszorozzák a szereplői létszámot. Énekelnek, táncolnak, sírnak és nevetnek; Csokrétán a rettentő, rózsaszín kebelprotézis bimbaja zseblámpaégő, s kigyulladása jelzi a nászéjszaka második fokozatának beindulását.

Ha ilyen fergeteges bohózatról van szó, el-elkapja a nézőt a szorongás, hogy meddig bírják szusszal a játszók. Meddig mennek irigylésre méltó egyensúlyérzékkel odafönt a kerítés tetején? Hiszen szinte minden, amit csinálnak, "szabálytalan". Nem csak "úgy tesznek", mintha improvizálnának, néhol érezni, ez tényleg rögtönzés De valami angyal védi őket. Jó ez, hogy eszük ágában sincs az igazi Kocsonya Mihály-történet közlekedési balesetben elhunyt borjújával és Berbencze Peti tetszhalálból föléledő, csúf leányának sivár sorsával foglalkozni. Korábbi játékokban, amikor egy meglévő darab cselekménye kötötte a Magyar Attila - Hajdú István párost, nem lehetett szabadulni a gyanakvástól, hogy esetleg nem volna-e jobb időben visszatérni az alapcselekményhez. Itt most senki nem tudja, hova megyünk, nincs gond. A játszók gyermeki biztonsággal használják az idő különböző vetületeit, jelen s múlt kavarog, örvénylik előttünk. Kocsonya Mihályné várfalba épül, kis vakolókanállal, precízen "bérakva" képzeletbeli kövek közé. Pezseg minden, s úgy tűnik, azt se tudják, mit csinálnak, transzban röpülnek, lebegnek, s közben ösztönös biztonsággal nyúlnak "jó helyre", amikor új motívumra van szükségük. Úgy tartják egymást, mint az artisták a cirkuszban.

Lélegzetelállító percek jönnek. Az egyik nézőből afféle Peter Brook-i közönségszelídítő kézfogással, baráti bemutatkozás során kiszedik a nevét, s pár pillanattal később őt jelentik be tanúként a színpadon folyó perben. Lehetetlen, hogy beépített figura legyen. Bármi megtörténhet! S most látszik csak igazán, mennyire figyelnek ezek a nagyszerű bohócok. Áradó bizalom sugárzik belőlük. Delejezik, s védik a játékba lépő civileket. Őket pedig ruganyos páncélként védi ez a két remek - talán hosszú időre megtalált - szerep, Kocsonya, az üldözési mániás, nyizege kis magyar s az ő feleségének fenyegető figurája.

A kidolgozottság és a nem várt ízlésbeli biztonság már-már Latabár Kálmánt juttatja eszembe.

Gabnai Katalin

 

NKA csak logo egyszines

1