Elõzmények: A Millenáris Park tulajdonjogát egy kormánydöntés nyomán január 1-je óta az Informatikai és Hírközlési Minisztérium gyakorolja. E jogkörében nyáron Mizsei Zsuzsa, a korábbi ügyvezetõ megtartása mellett új ügyvezetõ igazgatót nevezett ki Tóth József személyében. Mizsei Zsuzsától ekkor valamennyi munkáltatói jogkörét visszavonták, õ ezek után december 1-jei határnappal közös megegyezéssel távozott a kht.-tól. Idõközben (tudomásom szerint) a múlt héten menesztették a Tóth József irányítása alatt nyár közepe óta dolgozó Jövõ Háza stábját, azaz a kormány határozatában rögzített 13000 m2-es, a tervek szerint szeptemberben megnyíló kiállítás jelenleg sehol sem tart. Egyes hírek szerint heteken belül megválik pozíciójától Kertész László, a Jövõ Háza eddigi miniszteri biztosa is.

A jelenlegi helyzet: Jóllehet a Millenáris Kht. művészeti stábja január végéig leszervezte az összes programot, megtervezte az összes hirdetését - pénteken egyetlen aláírt, érvényes szerződés sem volt erre az időszakra. Az ország legnagyobb kulturális intézménye úgy vágott neki a decembernek, hogy az elkészített műsorfüzetet a mai napig sem adhattuk nyomdába, a hirdetéseket nem rendelhettük meg. A szilveszteri esemény bizonytalan csakúgy, ahogyan a februárra tervezett Filmszemle is, vagy az addig lekötött több, mint 100 program.

A péntek története: A csütörtöki napon (XII. 02.) Tóth József felhívott, hogy december 3-án menjek át hozzá és beszéljük meg, mi legyen a napi, operatív működéssel. Egy flódni kíséretében délután 3-kor megjelentem az irodájában, ahol ő közölte, döntést hozott és legyek szíves átvenni ezt a papírt. Ebben munkáltatói jogában eljárva munkaszerződésemet azonnali hatállyal, indoklás nélkül megszüntette. Bemutatott egy őrnek, aki az irodámba kísért, ahol már nem fértem hozzá a számítógépemhez, de személyes tárgyaimat magammal vihettem, majd az őr kikísért a Parkból. A szakmai folyamatokat Szathmári Évának, Draskovits Tibor volt feleségének kellett volna átadnom, ő azonban nem jelent meg az átadás-átvételen.

Péntek este Kovács Kálmán informatikai miniszter telefonon arról tájékoztatott, az eseményekről nem volt előzetesen tudomása, de most este azonnali hatállyal felmentette Tóth Józsefet az ügyvezetői munkakörből.

Arra kért, hétfőn menjek be hozzá és beszéljük meg, mi történjék. Időközben több minisztérium politikai államtitkára is biztosított arról, hogy eltávolításom semmis.

Wahorn András a múlt héten - minden sajtóhírrel ellentétben - semmilyen kinevezéssel/szerződéssel sem rendelkezett.

A hét végén Kovács Kálmán miniszter úr kinevezte ideiglenes hatállyal Marosvölgyi Zsuzsa eddigi műszaki igazgatót ügyvezető igazgatóvá. Ő hétfőn felmentette Szathmári Évát a művészeti igazgatói pozícióból.

A mai napon (XII. 06.) találkoztam a miniszterrel, aki arra kért, hogy dolgozzak ki egy véleményem szerint működőképes struktúrát és kedden beszéljünk újra. Délután a Parlament plenáris ülésén Pető Iván, az Országgyűlés Kulturális és Médiabizottságának elnöke kérdést intézett az IHM-et vezető miniszterhez a Millenáris zavaros ügyeivel kapcsolatban. A kérdésre a miniszter távollétében Csepeli György politikai államtitkár válaszolt, megnyugtatva a képviselőket, hogy minden rendben lesz.

Érdeklődve várom a folytatást, és természetesen kész vagyok a munkára. Hiszen ez érdekel.

Derdák András

 

volt művészeti igazgató A helyzet napról napra változik, az ügy tanulságai azonban nem. (A szerk.)

 

NKA csak logo egyszines

1