Megvallom, nem szeretem ezt a darabot. Egyrészt irritálóan hosszadalmas. Jóllehet az elsõ öt percben gyakorlatilag minden kiderül, utána mégis órákig tartó nyafogás következik, amely felváltva teszi próbára a nézõ felfokozott igazságérzetét, empatikus készségét, könnyzacskóit, végül a türelmét. Másrészt olyan, mint egy hosszú lejáratú konzerv klisékbõl gyártott polgári drámarecept: sikerbiztos amerikai termék. Végy egy újgazdag családot a megfelelõ huszadik századi archetípusokkal, úgymint halálosan beteg családfõ (Papa), aki saját erejébõl küzdötte fel magát, és a nagy Amerikai Álom beteljesedéseképpen hatalmas vagyonra tett szert; adj mellé egy elsõ látásra igen ellenszenves, némileg procc, de azért mégiscsak anyai és hitvesi érzelmekkel megáldott feleséget (Mama), akibõl késõbb akár felmagasztosult áldozat is válhat; no meg természetesen két felnõtt fiat.

A nagyobbik (Gooper) legyen számító, színtelen üzletember, aki azonnal nekitüzesedik, mihelyt meg akarja kaparintani az örökséget, aminek érdekében számos gyereket is gyárt végtelenül ellenszenves, irigy, a gyermektelen nőkkel szemben ultrafölényes, nem kis mértékben gonosz nejével (Mae). A kisebbik fiút (Brick) viszont szeresse az apja, ám ő semmilyen téren ne váltsa be a hozzá fűzött reményeket: legyen tehát "legatyásodott", önmagával szembenézni képtelen alkoholista és meleg, de legalábbis langyos, aki ennél fogva juszt sem csinál gyereket szerelméért küszködő, agyonkínzott kis feleségének (Margaret), a színmű egyetlen őszinte szereplőjének. (A kapcsolat sivárságának okát azért valamilyen dramaturgiai csavarral érdemes még megbolondítani.) Minden derüljön ki a családfő vélhetően utolsó születésnapján, hiszen a jó kis családi cirkuszok, a hamu alatt izzó feszültségek mindig az ilyen álságos ceremóniákon robbannak ki elemi erővel, beleértve a kis "nyakatlan szörnyetegek" neveletlenségét és szüleik által irányított cukormázas képmutatását is. Parti esetén ráadásul a családi "reality show"-t, illetve Big Brother mesterkedéseit tovább kutyulhatják a társadalom egyéb képmutatói, úgymint a pap (Tooker tiszteletes) meg az orvos (Dr. Baugh). Végül a kikevert közhelyek tára teljesnek mondható.

Sághy Tamás és Majzik Edit

A debreceniek produkciója előtt tehát nem kevés előítélettel ácsorogtam több, mint egy órát a Madách Színház stúdiója előtt, mert mindennek a tetejében, az utolsó pillanatban derült ki, hogy a vendégjátékot itt tartják meg és nem a meghirdetett Thália Színházban. Igaz, amikor helyet foglaltam a Libor Katalin tervezte hangulatos polgári otthonban (vagy inkább valamelyik népszerű televíziós kukkoló műsor villájában), már valahogy kezdtem magam kellemesen érezni, de azt azért nem gondoltam, hogy Williams e darabjának előadása kivételes színházi élményt jelenthet a számomra. Pedig így történt. A színre vivők még a szövegen is tudtak javítani (dramaturg: Töreki Attila), a színészek pedig, Kelemen József rendező irányításával csodára képesek.

Majzik Edit Maggie-je először sajnálatra méltó, mert az ember különösen akkor bánja a ruháját, ha számára visszataszító emberek elkényeztetett kölykei teszik tönkre. Azután, ahogy belemerült végeláthatatlan helyzetelemző szóáradatába, egyre epésebb megjegyzéseibe, egyre idegesítőbbé vált, a "kicsim"-jei egyre tenyérbe mászóbbak lettek, majd fojtott neurózisból és szexuális kielégületlenségből fakadó erőltetett nevetései, keserű és kilátástalan kísérletei, hogy áttörje férje egykedvűségét, mindinkább empátiára késztettek, szánalmat ébresztettek - végül dühödt együttérzést váltottak ki belőlem. A düh a lerészegedő férjnek, a szerepét szinte élő Sághy Tamásnak szólt. Brick szelíd viselkedése először rokonszenves, míg ki nem derül, hogy a higgadt, csendes ember nyugalma azoknak az uraknak a békéjével azonos, akikkel egy átbulizott éjszaka után a miskolci piac kocsmájának hajnali nyitása után találkozhatni. Tehát minél könnyebb azonosulni az asszonnyal, illetve átérezni "égő házból érkező hangjának" motivációit, annál kevésbé elviselhető a "hűvös" alkoholista apátiája, undorral kevert közönye, hiszen Sághy Brickje tényleg rendelkezik "a megvertek" ama bizonyos "bájával", amiről a macskára gyakran emlékeztető Majzik-Maggie beszél.

Maggie minden korábban hallott túlzását magasan túlszárnyalja a nyilakkal becsörtető hős anya, a terhes sógornő, vagyis Mae szerepében a kitűnő Oláh Zsuzsa első jelenete. Utána meg - az éltes családanya korához, státusához és habitusához sehogy sem illő jelmezbe öltöztetett - Dobos Ildikó teátrális és valódi örömök között egyensúlyozó berohanása (a Papa egészségi állapotáról szóló jó hírrel), illetve az anyós felelősségre vonó magatartása, de valós anyai aggodalma hoz nehéz döntéshelyzetbe a Mama megítélését illetően. Amikor a fiatal pár megint egyedül marad, az "őszinte" Maggie története férje barátjával egy picit ismét a sűrűn nyakaló s már be sem kattanó Brick felé billenti a szimpátiámat, sőt, az indián tolldíszben berontó, intenzíven "lövöldöző" kellemetlen kislány pimaszsága egy pillanatra még a gyermektelenség előnyeit is igazolni látszik - hála a feltűnően ügyes gyerekszínésznek.

Ezután tódul be a család összes tagja. A hangulat egyszeriben az előbbinél is elviselhetetlenebbé válik: a frivol öregasszony, az állandóan halálról papoló, jellegzetesen álszent, pénzéhes tiszteletes (Jámbor József), a kívülálló, hidegen realista orvos (Maday Gábor), a házigazda helyét máris bitorolni kívánó, merev Gooper (Garay Nagy Tamás szintén remekel, színtelen embert színesen alakítani nem könnyű), nem beszélve a tortából előbukkanó unoka meg a házi gyerekkórus anyjuk vezényelte produkciójáról, amely ezt az álságosan szeretetteljes, képmutató születésnapot végképp kibírhatatlanná teszi. Az ünnepelt unottan gépies "köszönöm"-jei mindent kifejeznek.

Miske László eszköztelenül durva, leplezetten jólelkű, igazi családfő, aki akár egymagában képes eljátszadozni a néző érzelmeivel. Láthatóan utálja az alakoskodást, hamisítatlanul nyers farmer, s abból, ahogy (jogosan) beszól a papnak, majd a család okvetetlenkedő tagjainak, már jól látható, kegyetlenül tud gyűlölni is. Rokonszenves viszont a szeretetteljes szigor, amivel kérdőre vonja kisebbik fiát a lábtörés körülményeiről. A kíméletlen őszinteség apa és a fiú között, az önmaga elől menekülő fiatal és az élni akaró, de halálra ítélt idős ember egymásnak feszülése, az illúziók totális szétverése lélegzetelállítóan drámaivá emelik a két kiváló színész nagyjelenetét. S az előadás végére igazi hőssé válik Maggie, sőt Mama is, hiszen mindketten körömszakadtáig, de kilátástalanul védelmezik saját társuk érdekeit.

A debreceni Tennessee Williams-előadás igazi színészcentrikus produkció - remek térben-díszletben, kiváló jelmezekkel és néhány forrósággal kapcsolatos, szinte észrevehetetlen, épp ezért dramaturgiailag nagyon hatásos effektussal (úgymint: tűzijáték, villámlás, nyári eső). Sosem gondoltam volna, hogy a Macska a forró bádogtetőnt nézve valaha is fullasztónak érződhet a látens bezártság egy verandás, mindig minden ajtót kötelezően nyitva tartó díszletlakásban, és lelkileg azonosulok egy újgazdag amerikai földbirtokos família számomra minden elemében idegennek gondolt nyavalygásaival.

Darvay Nagy Adrienne