Kamra

Egy elcsépelt és ostoba, de hatásos duma szerint a telefonkönyvbõl is lehet jó színházi elõadást csinálni, ha a rendezõ, a színészek, a társalkotók tudják a módját (miközben elméletek tömege fáradozik - tartalmilag sikerrel, ám a szélesebb körû megértetést tekintve eredménytelenül - dráma és színház elkülönítésén, ez a rossz vicc tökéletesen láttatja a lényeget). Van azonban egy, a telefonkönyvnél sokkal biztosabb alapanyag, amelyet bármilyen formában jelenítenek is meg a színen, valami mindig kisül belõle. Ennek a drámának a neve: halál. Mûfaja tragédia, komédia, melodráma, farce, burleszk, tetszés szerint. Csupán fel kell ütni a halál íratlan nagykönyvét, s csak úgy dõlnek belõle a monológok és a dialógok, a konfliktusok és a katarzisok. Kosztolányi Dezsõ és még egy sereg lángész szerint tisztességes író mindig a halálról ír. Megfordítva: tisztességes halál soha nem hagyja cserben az írót. A mûvészt. Senki emberfiát. Éppen ezért - ha már olyan kedvünkben vagyunk, amilyenben - kijelenthetõ, hogy a halál a legnagyobb közhely.

A halálszínműveket stációzó kritikus - megszemlélve például Michel de Ghelderode-tól A kószál a Nagy Kaszást, Hans Henny Jahnntól a Medeát, Harold Pintertől a Holdfényt és más műveket: jelentékeny szerzők szövegeinek jobb-rosszabb interpretációit, s végigülve épp a minap az öngyilkosságra készülődő József Attila kései textusai alapján működtetett, Útvesztő című zaj-színház-videót - teljes természetességgel temetkezik Theresia Walser kortárs (fiatal) német írónő King Kong lányai című darabjának stúdió-előadásába a Kamrában. Úgyis egy hónapja várt már a kacagtató gyászplayre, mivel a produkciót a Katona József Színház és az egri Gárdonyi Géza Színház közösen hozta létre, s a színi hullák és hullajelöltek a közelmúltban sokáig a vidéki városban állomásoztak.

Ónodi Eszter és Nagy Adrienn

Walsernek ebben a színművében mása sincs, mint a jó öreg haláltéma. A dramaturgiai kérdés az, miként sikerült a halált felravataloznia és a ravatalon felcicomáznia. Bölcseleti értelemben sehogy. A King Kong-beli halálok meg sincsenek halva (vagy nincsenek elhalva, amiként egyes házasságok nincsenek elhálva). A ravatalozás: teljes csőd, a halál folyton elmászkál a katafalkjáról. Cicoma viszont van bőven a Nagy Kaszás nélkül is. A nyelv és a kultúra mint végvonagló külalak burkolja be a... - amit beburkol. Nem a nagybetűs Halál valamely antropomorf képe, nem a halál fiziológiája, nem transzcendens vagy más vonatkozása, nem az eutanáziával összefüggő vagy tanatológiai probléma jelenik meg előttünk, hanem az a tény, hogy a nyelv és a kultúra haldoklik, talán már meg is halt (ha karneváli halállal is), azaz beszédjüket és civilizatorikus szellemi javaikat nézve halott emberek kerülnek - nagyrészt maguk akarta és szcenírozta - viszonyba a halállal.

Egy öregotthon ápolónői ("pincérnői" - akik azonban mindkét foglalkozásnál sokkal szélesebb körű szolgáltatásokat nyújtanak és mintha felettesek nélküli hatáskört élveznének) a halálközelség csömörében, és mert testi-lelki énjük számára semmiféle távlatot nem képesek megnyitni, filmes - hollywoodi - mintákra halálszínjátékokat celebrálnak. Per pillanat a fiát a nyolcvanadik születésnapjára is hiába váró, magatehetetlen Kapus nénit Marilyn Monroe-nak maszkírozva segítik át a túlvilágra. Ahol ezek a gyilkosság nélküli gyilkosságok ilyen olajozottan funkcionálnak, ott a belső és a külső véletlen is Berta, Karola és Mari kezére játszik. Az emberkarikatúrává lett, szarban, vizeletben és egyéb testnedvekben ázó aggoknál jobb statisztákat el se lehetne képzelni, s erre a nagy légyfogóra olyan eltévedt zümmögények is ráröpülnek, mint a kedves és primitív sörbarát Rolfi, "egy kalandor".

Az írónő a kis jelenetekre aprított darabot el se igen kezdi, be se nagyon fejezi, viszont képes napjaink valóságának kultikus jeleiben megragadni a kapcsolattalanságnak, a tömegfilm és a média okozta személyiségroncsolódásnak azt a stádiumát, amelyet Európa nem kenhet mindenestül Amerikára. Ehhez a kingkongizmushoz Walser notesza megannyi nyelvi jelenséget is társít. A három nő kommunikációs és stiláris létét - itthoni irodalmi párhuzamot keresve - leginkább Parti Nagy Lajos (vagyis Sárbogárdi Jolán) Margittay Edinájának gondolkodásmódja és artikulációja mellé sorolhatjuk. Éppenséggel lehetne Parti Nagy is a fordítója a King Kong lányainak. Az ilyes szövegek tolmácsolásában ő, meg Hamvai Kornél, Varró Dániel a mesterek. S mester a Walsert magyarító Rácz Erzsébet is - a német-magyar nyelvi vegyesvállalati névadástól a sémaspray permetezte szavak baromságaiig és ocsmányságaiig mindent megoldva tirádában, makogásban, fellengzésben, erotikus kétértelműségben, az utcai és a tévényelvezet közvetítésében.

A baj az, hogy a szerzőnek a három Big Sister való világához nincs mitológiája. Természetesen fehér köpenyük - és Földi Andrea tervezte, fehér-félkurvás divatcuccuk - nem fedheti el, hogy édes hármasban a Párkák mintájára ügyködnek, ám ez a vonatkozás mélyebb értelemben éppúgy nem hatja át az opust, ahogy a King Kong "nagytörténet" is pusztán kellék, ürügy, mellékszál.

Bagossy László rendezéseinek sprőd okosságát és intellektusból sarjadó formavilágát ismerve várható volt, hogy a panoptikumi képletet meghagyva, sőt feldúsítva valami filozófiát igyekszik belevinni az ember romlásának e bohózati rémlátomásába. Nem könnyű eldönteni, ebben a törekvésében segítették vagy gátolták-e olyan tények, mint például hogy - a címbeli "filmszörny" köztudottan "város feletti" pozíciójának megfelelően - a lányok a külvilágot mint mákszemnyi lentet méregetik, ám szexuálisan színezett gyilkosságuk (és valóságos szeretkezéseik) freudi kanapéját nem csupán a Kamra nevű játékhely pincéjébe kell fel-lecipelniük, hanem Horesnyi Balázs díszlete is enyhén szólva bunkerszerű infernót alakít ki panorámaszéles öregotthoni ebédlőként. Talán a mélytengeri jelző a legmegfelelőbb a látványra. A lomtári összevisszaságra nemegyszer ereszkedik kékes vagy zöldes fény. A tereket, a falakat, a bútorok lábait abnormális helyeken és módokon is Disney-figurák, formalinból szökött szörnyecskék népesítik be, s mintha egy mellékesen kezelt sarokban holt vén kalóz bábuja üldögélne, semmivel sem holtabban, csak mozdulatlanabbul a vénséges vén élőknél. A falra függesztett bárd alá vércsíkok dermedtek, asztalok lábáról, vödörről fagyottan csurog alá a festék vöröse, lilája. A rémmesei kulissza játszik az idővel (a vekkerekkel) is. Olyan, amilyennek a három lány - pompás jelenet - valami kábító gyógyszer fioláját lenyakazva, a kis tégelyekkel koccintva, a drogot kihörpintve, estében és hemperegtében, nevethetnékjében és kúrhatnékjában azt a környezetet vizionálhatja, amely némiképp meg is indokolja a gyilkos ösztönök perverz kitörését.

Filozófia aztán nem nagyon csöpög ebbe a jól kiképzett térbe, inkább két-három kabinetalakítás dominál, a kabarisztikus abszurd általában nem hatásvadász eszközeivel. Walser - némely semmitmondó családi rezonanciákon kívül - nem tudja, vagy nem tartja fontosnak értelmezni: hősnőink honnan és hogyan jutottak idáig, mi köti ide őket. Az öregeknek sem sorsuk van, hanem öregségállapotuk. Bőrük ráfeszítve egy-egy szerephagyomány elvékonyult csontozatára. Messze-messze legtovább Tóth Anita (Gréti) jut az idült elbutulás és a lirizáló észfürgeség bábszínházias megképzésével: a parányi test láthatatlan pálcikákon tökéletes ritmusra mozgatja magát és a száj úgy beszél, akárha a saját lefetyének szinkronja lenne egy fiók-szarabernártól. Elek Ferenc (Kapus néni) koreográfiája az ellenkező véglet: a belső csenden túli csendek bambulatja, a tűrés végső árvasága. Kérdéses, jól tette-e a rendező, hogy egyetlen esetben, s épp egy ily kirívóban dobta be a szerepcserét, játszat nőt férfival (még ha eljárása honorálható is). E két remeklés között Takátsy Péter (Csésze bácsi) már alkalmanként markírozni kényszerül (testének szoborszerű vagy reumás görbülete miatt korpuszának egésze mereven halad, cigarettája tehát sosem éri el az előtte centivel járó öngyújtó lángját), és Mészáros Máté e. h. (Szűrös bácsi) milliméteres totyogásai és szemüveg-igazításai is kissé vizsgagyakorlatnak hatnak. Albert néni és Albert bácsi eleve halványabb szerepeit Nagy Adrienn alaposan föléöltöztetve és föléparókázva, Horváth Ferenc a vakság által sem indokolt színszűkösségben kénytelen prezentálni.

Széles László, aki a nővérkék után, vesztére, még az elromlott mennyezeti lámpát is meg akarja kefélni (s a töke felől értesülhet King Kong vagy valaki más zárlatos hatalmáról; s ezúttal nem is a lányok keze van a dologban): a behemót Rolfi - külön szám. Egy férfi Margittay Edina (lehet, hogy tudat alatt visszasírjuk ebbe a színházba a Mauzóleumot?). A színész szinte egy ősemberben találja fel/meg a mai bunkót, és a teljes mondatokat helyettesítő töredékes töltelékszövegekből hívja elő az elismerést követelő műveletlenség és személyiségzavar röhögtető dallamát.

Alighanem Bertát, Karolát, Marit a legnehezebb játszani ebben a figuraközegben. Míg a stilizáció által életre/halálra keltett öreggaléria határok nélkül engedi (egyben becsületes kordában tartja) a játékot, Ónodi Eszternek, Bozó Andreának és Pelsőczy Rékának nincs receptje realitás és irrealitás arányítására. Berta és Karola homoerotikus cicázásaitól, Mari cselédi alávetettségétől, közös infantilizmusuktól sokfelé vezethet(ne) út, ha lenne mit - legalább valami kevéske tragikumot, a szürrealisztikus haláltánc játékán kívül is jelentéses értelmet - megcélozni. Semmi ilyen nem lévén, Ónodi vezérkedése, Bozó másodhegedűs mivolta, Pelsőczy sötétebb kontrái, szépen összehangolt együttes muzsikálásuk sem tudja bevinni őket a cselekmény terébe. Az öregek: kitalációk a valóságra. Ők, a lányok: kitalálói a józan észt meghaladó valóságnak. Elkerülhetetlen, hogy ápoltjaikkal olyan viszonyban legyenek, mint tűzrakó a tűzifával. Ezért "nagy találmány" e kis színműben Rolfi. Bár indokolatlanul megnöveli a csoroszlya "férfifaló" Gréti mozgásterét - és költőieskedő ízléstelenségeket is kikényszerít -, ő a lányok emberi (antiemberi), és nem a bentlakók madárijesztői rendjébe tartozik. Így, sok kis villanáson kívül, az az igazán jó, amikor ők négyen lehetnek színen, valamely Rolfi + egy/kettő/három felállásban. Vagy fekvésben, mert ott a pamlag, illetve a tökkel ütött férfinak az édes anyapadló.

Persze ő jár a legjobban. Vénségére nem kerülhet ebből a világból - ahol, mondhatni, az őskövületeket és az ősgonoszokat is csupa fiatal színész formálja meg: ez mindenképp filozófia Bagossynál -, Rolfi már nem kerülhet King Kong lányainak kezére, akik viszont egyszer még megtanulhatják - ha kibírja addig az emberi nem -, mennyit tökéletesít egy nemzedéknyi idő és tapasztalat King Kong unokáinak ápolói szakértelmén.

Tarján Tamás