Radnóti Miklós Színház

Még az irodalomkedvelõ németek között sem eléggé ismert, s nem a "kánon"-ba tartozó figura az 1959-ben elhunyt Hans Henny Jahnn, akinek terjedelmes életmûve a német expresszionizmus egyik különleges hajtása. Magyarul néhány elbeszélése és egy kisregénye olvasható - holott különös életének van magyar vonatkozása, dániai emigrációjának társa magyar asszony volt. Egyébként orgonaépítõ, lótenyésztõ, regénytrilógiája Musiléra emlékeztet, természet- és lóábrázolása - nagyon avatott germanisták szerint - egyedülálló.

Noha egy eleven színházi előadás ritkán épít irodalomtörténeti hiánypótlásra, a Medea esetében erről a tényről sem kell elfeledkeznünk. A fordító, Ungár Júlia olyan munkát tett le az asztalra, amely Jahnn feltehetően legjobb kvalitásait mutatja, ugyanakkor az utóbbi időben hallható legszebb szöveget alkotta meg. (Bízom abban, hogy hamarosan olvasható formában is közzéteszik.) Fura dolog, hogy egy két és félezer éves drámából nyolcvan évvel ezelőtt készült átirat hogyan lehet az egyik legizgalmasabb budapesti produkció alapja: de úgy tetszik, az. Zsótér Sándor, a rendező vonzódása a görögséghez, a mítoszokhoz, azok mai helyéhez, a magányossághoz és a szenvedélyességhez, a nemi szerepek ingatagságához ismét bizonyítást nyert, párhuzamosan a Sarah Kane-féle Phaedra-parafrázishoz, illetve a korábbi Bakkhánsnőkhöz. A görög mondavilágban minden együtt van, amiről ma már nemigen akarunk tudni, holott egykor tudtunk: a halál és a szerelem rokonsága, az érzések hegymozgató ereje, az ember és az őt körülvevő természet összetartozásának széttéphetetlen tudata. Euripidész Medeája (talán a Phaedra mellett) a szerelem időtlensége miatt a leginkább "fogható" dráma, s a Szerb Antal-i megfogalmazás szerint ettől "fut át a hátunkon a hideg" legkivált.

Martin Márta | Fotó: Koncz Zsuzsa

Ha Euripidész sorait mondanák, az is lebilincselő lenne, de amit Jahnn rakott hozzá, az már szinte bénító. De ami miatt odaszögezve, elképedve és borzongva figyelünk, az nem csak a hallottak felszíni szörnyűsége miatt (vérfertőzés, gyilok, emberi testek feltrancsírozása, égető ékszerek, gyerekek együttes leölése) van - hanem a közvetítés látszólagos merevsége, passzivitása s a narrált történések közti irgalmatlan feszültség következtében. Medea, férje Jason, két fiuk fenn, egy kanapén, egy klasszikus szófán ül, egy art decós lámpa fényénél, alattuk a halandók világa, szintén ülve, a fiúk felügyelője, a dajka, és Kreon király. Mozogni csak Kreon követe mozog a színpad terében: egyébként pedig Medea megy ki egyszer átöltözni. Egy szerencsétlen család ül a padon. Medea, a néger varázslónő és királylány férjének, Jasonnak örök ifjúságot ajándékozott, míg maga nehezült, öregedett, fénytelenedett, idegensége és kitaszítottsága még inkább nyilvánvalóvá lett. A férfiereje teljében lévő Jason új szerelmet keres Kreon lányánál, de saját, szeretett nagyobbik fia vetélytársává is válik. Ez a fiú ráadásul apja testi közeledését is sóvárogja. Mindkét gyerek vergődik a szeretet hullámverésében, apjuk-anyjuk figyelmét keresve.

A süvöltő szenvedély visszafogott, stilizált mivolta kelt szinte elviselhetetlen feszültséget a színpadon, ahol így minden jel, minden gesztus, egy grimasz, egy hangsúly, egy kézmozdulat már felerősödött jellé válik. Hogy Csomós Mari, a fekete Medea négerként kezdetben fekete ruhába, majd elegáns sötétbarna együttesbe van öltöztetve, jelentésteli, a bőrszínére utaló jel. Négyük négyféle lábtartása, melyen két óra hosszáig nem változtatnak, szintén hihetetlenül fontos. Medea végig elegánsan, nagyon nőies módon, átvetett lábakkal, szép körömcipőben ül. Jason-Csányi Sándor térde kifelé fordul, némi tanácstalanságot sugallva, az idősebbik fiú, Moldvai Kiss Andrea kamaszosan kitámaszt, térde közé csapott kezekkel, a kisebbik, szerencsétlen, szeretetet hiába sóvárgó fiú, Kocsó Gábor befelé fordult, gyermekesen elveszett lábfejekkel, állandóan félrebillentett fejjel ül. Rengeteg dolog történik, de ez az ikonosztáz nem változik. Beszélnek. Elmondanak mindent, ami történt és amit éreznek. A színpadi beszéd, noha szerepe felerősödik, mégis csak egy a teljes operai tuttiban. A színészi fegyelem és a látszólagos eszköztelenség magasiskolája, ami itt megvalósul. Különösen Csomós Mari Medeája lenyűgöző: vele nemcsak történnek a borzasztó események, hanem maga is teszi-téteti azokat. (Meghívja Kreon királyt - Martin Márta sokadik emlékezetes alakítása ez a fehér-ezüst-arany rocksztárszerű és feminin Kreon -, kitolja szolgája szemét, melyek labda alakjában pattognak tova, voltaképpen szövetséget köt a megvakított emberrel. Schneider Zoltán játssza.) Csányi Sándor kevésbé tiszta szövegmondása is - paradox módon - a jellemképet szolgálja. Jason ezen a szinten is bizonytalanabb, kisszerűbb figura. Voltaképpen nem tehet arról, hogy saját felesége ítélte szépségre, ifjúságra. Az androgün fiút, a kamaszság állapotából éppen kitörő, saját identitásával tisztában nem lévő fiút nővel játszatni szintén többletjelentést hordozó gondolat, nem pusztán kényszeres ötlet. Moldvai Kiss Andrea, a maga rejtélyes finomságával, tartózkodó, fegyelmezett színészi jelenlétével hitelesíti ezt az állapotot. Neki jut egyébként a legszebb betétszöveg: a fiú lovagolta kanca meghágásának története a Kreon lánya lovagolta csődör által.

Kocsó Gábor kevesebb lehetőséget kap, az odaadó pislogás az egyetlen mozgásterülete.

A földi világ, a realitás síkjának - ahová majd tehetetlenül Jason visszahull - két alakja a kórus, a kommentáló két asszony Molnár Erika és Hámori Gabriella.

Minden, ami szokatlan, ami nehezen tolerálható, az Zsótér rendezésében ott van. De ilyen plasztikus, eleven, a fények szűkítése, közeli arcok kiemelése révén vizuálisan is felfokozott élményt (a Benedek Mari és Ambrus Mária megszokott párosának magas színvonalú összjátéka folytán is) kevés idén látott produkció kelthet.

Budai Katalin