A nagy orosz lélek megmutatkozik a Katona József Színház színpadán. Szürkés hideg árkádok alatt játszódik az összes jelenet, a kellékek és Zeke Edit díszlete elé helyezõdik a világítás - néha többet mond bármilyen tárgynál Bányai Tamás alkotása. A kevés szék némelyikére leülnek, átemelik, rakosgatják, hogy valami akció is jusson a színésznek, de alapvetõen az álldigálás a sorsuk, ezek az orosz hõsök beszélnek, beszélnek, beszélnek, "önkorlátozás nélkül", ahogy Szerb Antal mondja. Ungár Júlia és Tiwald György hatalmas anyaggal küzdött, megtartották a szereplõk szókincsének sajátosságait, nem hagyták veszendõbe a humorukat, az elmesélendõ történetek abszurdumát, ahogyan életre-halálra fontosnak vélnek a beszélõk egy-egy jelentéktelen eseményt, amely az utazások, találkozások során megtörtént velük. Velük, mert a mai ember igen távoli rokonságot érezhet ezekkel az emberekkel, mi már nem figyelünk a lélegzetelállító "pincsisztorikra", mi már nem járunk össze éjjelente beszélgetni, mi már nem fejezzük ki érzelmeinket. Õk itt csupán a kétségbeesés és kilátástalanság mezsgyéjén tûnnek ismerõsnek, õk is reménykedéstõl reményvesztésig vegetálnak, etikai vezetõ és irányzék hiányában.

Megérkezik a gazdagok és hazugok közé a naivitás hercege, akinek őszinte a lelke, tiszta a szíve és kiváló a jelleme. Más a sokfélék között, elvarázsolt lélek, aki minden szavát komolyan gondolja, s aki nem érti, miért nem értik őt, miért értik félre. Nem látja át, hogy a maga módján azért szereti mindenki, mert valaha ilyen képet dédelgetett önmagáról, és ugyanazért nem szeretik: szembesít mindenkit a saját kicsinyes, irigy, hazug vagy gyáva lényével. Miskin herceg alakját Fekete Ernő teljessé, hitelessé emeli, kóvályog a felnőttek világában, elfogadja, amit adnak, nem röstelli egyenességét, becsületességét egy becstelen világban. A férfiak és nők furcsa játéka zajlik a színen. Máté Gábor rendezésében előbbiekről sokat megtudunk, míg a nők ábrázolása tévedések sorozatának tűnik. A férfiak a nagy orosz hagyományok szerint erősnek látszanak, gondoskodóak, rivalizálnak egymással, féltékenyek és bizalmatlanok. A nőket védelmezik, a férfiakkal viaskodnak. Miskin herceg a maga esendőségével kivívja a fordítottját: férfi létére védelmezik, óvják őt a férfiak, tudva tudják, hogy más férfias játékokra nem vehetik rá, gyenge férfit nem lehet megütni, nem lehet maguk közé fogadni, és nem érdemes tartani tőle. A herceg barátjává válik alkalmi útitársa, Rogozsin, aki Nagy Ervin által megformálva valóban a nagy orosz medve, a szenvedélyes szerelmes, a végletes és mindenre kész Parfjon Szemjonovics. Láthatatlan hegyeket mászik, nem létező fákon ugrál, megható a Miskin előtti őszintesége, feltörő komolysága, a gyilkosság utáni lírai vallomása. Jepancsin tábornok Ujlaki Dénes századik uniformisba öltözése, ő mutatja meg, mitől is tartanak ezek a férfiak: hogy beteljesedik a boldog vég, családapák lesznek, tengernyi gonddal a kiházasítás ügyében. Bezerédi Zoltán Lebegyeve és Haumann Péter Ivolginja mélységeiben tragikus, felszínén komikus életrajzok.

Nagy Ervin és Fekete Ernő | Fotó: Szilágyi Lenke

Az asszonyok a műben a férfiak által nyerik el életük célját, általuk lesz identitásuk, egzisztenciájuk, jövőjük. A most látható előadás színésznői azonban a XXI. század gesztusait használják, a XXI. századi nők figuráinak megélésében és megmutatásában jártasak. A két női főszereplő alapértelmezésben tér el a dosztojevszkiji jellemábrázolástól. Nasztaszja Filippovna viselkedése, "királynői" mozdulatai, a mód, ahogyan a férfiakkal bánik, egy önmagát mélyen alulértékelő nő kétségbeesésével magyarázható. Ebben a világban ő a kitartott nő, az "undok nőszemély", a rossz hírű, céda, akit senki nem akar feleségül venni. Ő nem szerethet senkit, nehogy még nagyobb sérüléseket szerezzen, ő nem szeretheti önmagát sem, mert senki nem értékelte érdemei szerint, őt csak megkívánják, de nem tisztelik, őt nem vehetik feleségül, mert aki megtenné, az a férfi magát írná le a társasági életben. Fullajtár Andrea szépsége és tehetsége okán jó választás lenne, de jellemábrázolása egy mai önálló nőt mutat, aki játszadozik a férfiakkal, mintha elég ereje lenne hozzá. Nasztaszja Filippovna játszadozása egy melegszívű, tragikus sorsú nő szeszélye, aki szinte kihívja a maga végzetét, ez azonban a rendezői értelmezés szerint félresiklik. Miskin herceg az egyetlen lélek, aki jól ismeri, szánja, sajnálja a "szerencsétlen" Nasztaszját, az asszony azonban ebben az előadásban kemény léptekkel közlekedik, száraz a hangja, legfeljebb rosszkedvű hisztérikának látszik, de nem törékeny lelkű, megmentésre méltó nőnek. Hasonlóképp oda nem illő Aglaja gunyoros, felsőbbrendűség-érzetről árulkodó figurája Rezes Judit alakításában. A regény eredeti tábornoklánya, Aglaja meghatóan ártatlan, aki gúnyolódásában is gyermeki, féltékenységében is játékos, önzésében is szerethető.

Hímnem, nőnem, Miskin herceg. Hímek és nőstények közé keveredik ő, a nem nélküli férfiú, aki nemi gerjedelem nélkül él át szeretetet embertársai, férfiak és asszonyok iránt, aki mértékegység lehet egy mértéktelen korban, s talán a miénkben is.

Bácskai Júlia