Reggel, ha ébredsz s harsonáz feletted
ez a mindennapos föltámadás,
már megtudod, nem él sok szeretted
ki éjjel élt s szívedbe bánat ás,

de mert álmodban mindezt elfeledted,
oly frissen-új, ködös a számadás,
hogy percekig nem fáj, mit régi heg fed
s nézed magad, minthogyha volna más,

üres közönnyel. Még kacagni is mersz,
min sírni szoktál, majd mindent
megismersz,
hogy ez tiéd, eldobni nem lehet

és - mit tehetsz? - mint szennyes, únt
ruhádat
magadra öltöd csöndesen a bánat
bilincseit s viszed a végzetet.
Kosztolányi Dezsõ: Ébredés

A főhős telefoncsengésre riadva ébred: Mari élete egy hajszálon függ. Egészen furcsa, személyes hangütésű a film expozíciója, zavarba ejtő Makk Károly éteri bejelentkezése, amelyben Ivánt informálja Mari állapota felől. Mintha csak a rendező és színészbarátai közötti civil kapcsolatból szakadnának ki ezek a mondatok. Néhány snittel később pedig egyszer csak beköszöntenek a Szerelem képei. Ebben a pillanatban egészen biztosnak látszik, hogy valamifajta erősen magánéleti átitatottságú történetnek, Törőcsik és Darvas személyes históriájának nézünk elébe, ám ebből a téves sejtésből semmi sem igazolódik be. Persze a saját keresztnevükön való szereplés nyilván emberközelebbe hozza őket, ám abszolút funkciótlan az ötlet. A rendező pályája csúcsteljesítményének a megidézése szintén komoly csapdákat rejt magában, hiszen a Szerelem című filmhez a legtöbb embert nagyon erős érzelmi szálak kötik. Ezek a főként pozitív viszonyulások boldogan szembesülnek önmagukkal, látva a fekete-fehér kockákat, és hajlamosak nosztalgikus megemlékezéssel nyugtázni feltűntüket, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy ezeknek a gyönyörű betéteknek megint csak nincsen semmi konkrét szerepük. Luca és János egykori életét nem tekinthetjük jelenlegi párosunk "előzménytörténetének", erőltetés lenne bármiféle egzakt folytatást, illetve "bevégződést" látni Makk új munkájában. Ráadásul, ha előcitálódik a múltból a magyar filmtörténet egyik remeke, muszáj bizonyos összehasonlításokat tenni, és ebből az újszülött mű nagyon ritkán kerül ki akárcsak egy döntetlennel.

Szerelem - Törőcsik Mari és Darvas Lili

Szóval a cselekmény egy telefonhívással indul, s Iván azonnal szedelődzködik és elutazik Luganóból Magyarországra. Egy hetet kap arra, hogy tisztázza elmúlott életének etapjait, rendbe hozzon már-már rendbe hozhatatlan hibákat. Ennyi idő áll rendelkezésére ahhoz, hogy a halálos ágyán fekvő - ám tulajdonképpen egyáltalán nem így festő - ifjúkori nagy szerelemmel, Marival átbeszéljenek negyven évet, kérdőre vonjanak, szemrehányjanak, magyarázatokat kapjanak és végül talán megbocsássanak. Iván vendég a saját hazájában, 56-os disszidens kényelmesen kipárnázott úriemberháttérrel, Mari a politika hálójába csavarodott életű, cigi, ital, stressz pusztította megkeseredett, egy rendkívül okos, ám hideg gyerekkel, és egy mindenkori, családtaggá avanzsált káderrel a nyakán.
A film cselekményvilágának a problematikája, hogy a jelenben már kevés dolog történik, a leglényegesebbek már a múltban lezajlottak, s most éppen ennek a feldolgozása folyik, úgynevezett "számlabenyújtás", számadás, ám borzasztó nehéz egész életeket visszaadni, évtizedeket lepergetni néhány dialógustöredék mondatainak segítségével. Történelmi látleletet nyújtani, emberi sorsokat felfesteni csak vázlatosan lehetséges, s közben fenyegető az elpanelesedés veszélye. Kiderül kettejükről, hogy a férfi pont az ÁVO-ba keveredett szerelme miatt kényszerült távozni, hogy Mari fájdalmas kompromisszumok árán volt képes nevelni a lányát, akit titkon Ivántól szült, és persze a gyerek életére rányomta a bélyegét az apahiány. Mindamellett a film kötelességének érzi az idegenből visszaszakadt Iván honi viszonyokról való tájékoztatását és ezzel követi el a legnagyobb hibát. Epizódok sora mesél a drasztikus, kiábrándító budapesti társadalomról, amely úgy mozgolódik hősünk körül, mint a le nem rögzített, össze nem komponált színházi díszletelemek darabjai.
A Szerelemben Makk pontosan azt küszöbölte ki, amivel itt gyengíti a cselekményt, a külső körülmények ábrázolása helyett három ember belső világával foglalkozott, a történelem, a "politika szánalmas fátumként tette a háttérben a dolgát". Akkor nem a korszakot szemlélte belülről, hanem az embert, akinek ez a korszak jutott osztályrészül. Most ezt a bensőségességet hígítja fel a korfestés levegőben lógó motívumaival, figuráival: kilátástalan nővérségéből Svájcba kiszakadni vágyó kórházi alkalmazott, hangos szóra fegyvert rántó agresszív utca embere, pénzmágnás bankos ficsúr és persze az elvtársból demokratikus nagykutyává váló mindig jól helyezkedő. Ezek az alakok szinte semmit nem tesznek hozzá az Iván-Mari vonalhoz, zavaró, kontúrtalan színfoltjai a háttérnek. A Szerelem három ember eltéphetetlen, mélységes, áldozatos egymást szeretéséről szólt a korabeli viszonyok szorongatásában. Az élete végének küszöbén álló mama megváltóként várja haza a fiát, aki elkésve érkezik, ám eközben mégiscsak megváltódik a meny jótékony, valóságleplező játékának köszönhetően, minthogy a férfit is a felesége megroppanthatatlan kitartása tartja, hozza vissza az életbe. Ez a film az emberbe vetett optimista hit bizonyítéka, a szerelmes szeretet rendíthetetlenségéről vall. Az Egy hét Pesten és Budán már szemernyit sem hisz a fent hirdetettekben, a lány elárulja a kedvesét, aki meg később új hazára találva már nem akar mindent elölről kezdeni a bűnbánó szerelmessel. Mari elszúrta hát az életét, mert persze mindig is Ivánt imádta, és Iván ugyan szakmailag komoly rangot vívott ki, de azért érzelmileg ő is valószínűleg félresiklott, hiszen láthatjuk egy elfagyosodott házasságnak a keretei között. Öregkori találkozásuk a megtörténtek visszavonhatatlanságát erősíti, illetve lehetőséget kínál a bocsánatra. Mari a kórházi ágyában ugyanúgy a szeretet megváltására várakozik, mint a Szerelem öregasszonya, csak a körülötte lévők ezt nem képesek nyújtani. Iván az egyetlen, aki a legjobb pillanatban érkezvén ezt megadhatja neki, vagy legalábbis ennek valamikori emléknyomait, valamint bocsánatot eszközölhet. Övé az a sansz is, hogy Mari halála után - és itt előbukkan a reménykedés a történelemtől többé nem deformált emberi kapcsolatok normalizálódásában - lányával együtt magához vehesse az elvesztegetett időt és a maradékát. Úgy használhatja fel, ahogyan a legjobb szándékából futja.

Nagy-Kálózy Eszter és Darvas Iván

Törőcsik Mari és Darvas Iván tökéletes párosítás, az idő ráncai - és Ragályi Elemér képei - gyönyörűséges öregséget kölcsönöznek nekik. Kiugróan szépséges jelenet Mari utolsó, alapos sminkelése, gurgulázó kacagása, majd a csalódott "végső lemaszkolás" hosszadalmas percei. Mindezek ellenére azonban két színész, még ha oszlopnagyságú is, nem tarthatja meg a filmegészt. Örömteli és szívszorító őket nézni, de nem feledtetik el az elbeszélésstruktúra tökéletlenségeit. Indokolatlannak tűnik a bank szétlövésének a jelenete, csak azért, hogy Ivánt megakadályozza Mari utószori láthatásában, szintén furcsa a biztonsági őrként viszontlátott felforrt fejű lövöldöző, aki minden ok nélkül Annának (Iván+Mari lánya) ereszt egy golyót. Nagyon keveset tudunk meg továbbá Annáról: matematikus-közgazdász, amolyan racionális, hideg nő, aki öreg profokat pesztrál, de azért velük a matek zeneiségéről, költészetéről cseveg. (Szóval mégis éhezik a megfoghatatlanabbra és persze apukára is...) Számomra túlságosan direkt az a metafora, mikor egy egészen fiatal nőt próbálnak éleszteni a kórházban, miközben hőseink a múltjukat és jelenüket igyekeznek párhuzamosan feltámasztani. A film legeslegszebb jelenete apa és leánya között zajlik: finoman és szeretetteljesen erotikus az anyajegykereső kalandozás egymás hátán. És természetesen szépek és jelentőségteljesek Iván svájci otthonának aranysárgán őszbe forduló színárnyalatai, míg a budapesti panoráma legtöbbször téliesen szürkére komponált.
Makk Károly, akiről mindig elmondják, sokféle kanyart vett a pályája, jutalomjátéknak szánta ezt a filmet két színészbarátjának és önmagának is. Törőcsik és Darvas számára talán jutalom lett ez az alkotás, ám a rendezőmester szempontjából sajnos nem egészen így történt.

BÖRCSÖK DÓRA