Debreceni Csokonai Színház

(Vasutas Egyetértés Mûvelõdési Központ) Plavnoszty. Magyarra fordíthatatlan orosz szó; tartalmilag a beszéd ritmikus lebegése. A Csehovról értekezõk hol szövegalattinak mondják, hol költõiségnek vagy beszéddallamnak. Többrõl és másról van szó: a csehovi plavnoszty a kontextus nonverbális lényege. Török Endre, a XIX. századi orosz literatúra egyik legavatottabb itthoni elemzõje az esztétikai megváltás irodalmának nevezi munkásságát - egy mûvészeti-eszmei korszak zárókövének, amelyen túlra már nem vezet dramaturgiai út. Silány emberek replikáznak színpadán - az emlõs vegetáció mutánsai -, akik önmaguk árnyékában bonyolítják le az életüket. Érzelmi részrehajlás nélkül ábrázolja a korát. Valóságshow-kat komponál, ám a tagadni vágyott empátiát elõvarázsolja a nyelvben fogant bölcsesség. A komédia: keserû vígjáték. Felkavaró, vérlázító ostobaságokon nevetünk; a görcsös tehetetlenség kínja helyett: engesztelõ színház. Idõktõl függetlenül idõszerû, a szöveg ezért érzékeny a fordítások/átköltések iránt.

A beszédszintek változatossága és az ütközésük teremtette metakommunikáció a humorforrás. A mindenkori rendező Csehov-képe határozza meg a szereposztást, majd szájra igazítást, szituatív honosítást igényel a színpadra alkalmazás. Galgóczy Judit egy törmelő, expresszív, és a velejéig homoszkeptikus Csehovot rendezett. Spiró György sprőd fordítását választotta; talán pénzszűkében, vagy felkészülési idő híján nem készíttetett újat. Valló Péternek, a szerző autentikus interpretátorának érdemes elhinnünk pedig: a rétegelt struktúrájú, eleven szövegek nyelvét sűrűn fel kell frissíteni - a néző számára érzékelhető árnyalatokra transzponálni - annak érdekében, hogy a darab szóalapú humora felszikrázzék. A Cseresznyéskert esetében különös jelentősége volna a stílusban tartott beszédnek, hiszen a történet félreértelmezhető. Nyemirovics-Dancsenko és Sztanyiszlavszkij is drámát emlegetett ott, ahol Csehov a bohózatot, a vaudeville-eszményét vélte megvalósítani. Galgóczy nem dőlt be a félrehangoló hagyományoknak, konokul kutatta a komikum forrásait, kacajt azonban elvétve tudott fakasztani, éppen a nyelvi csillogás hiánya miatt. Csehov mondatai rafináltan körbefolyják a nagy orosz ürességet: Spiró tegnap adekvát magyar űrje - ma kong.

Oláh Zsuzsa, Mezei Réka és Maday Gábor
A mában vagyunk pedig. Párizsban turkált, rőt medvebarna kaftánbundát visel Ljubov Andrejevna Ranyevszkaja földbirtokosnő: egyszerre külföldi, orosz és magyar; szegény és hivalkodó; tizenkilencedik, huszadik és huszonegyedik századi. Libor Katalin jelmezei kiváló beleérző képességet mutatnak. A miliő implicit silányságát kódolta a ruhákba, cipőkbe, kiegészítőkbe. Viselőik az utolsó feudalista vakációra összesereglett, elevenen holt lelkek. A tarkított silányság kortalan, de örök átmenetben van, mint a világ, amelyben a darab kedélye fogant. A Való Világ villáját kopírozta színre Túri Erzsébet a Vagongyár kultúrtermében, a debreceni színház újabb kényszerjátszóhelyén. A nézőtér a klasszicizálódó szovjet barokk mértéktartó, stilizált pompáját idézi: bordó bársonytapéta és oszlopfőstukkók. Rajtuk konferenciamonitorok, amelyek szünetekben az orosz tévé élő adását sugározzák. Ugyanekkor, az előcsarnokban Viszockij hangja szól. Valahol a Sörgyári capriccio, a Tűz van, babám!, a Horvai-féle vígszínházi Platonov-előadás emlékeiben érezzük magunkat. Helyi zamatú, de a tértől, időtől független, az ember travesztiája élményre hangolódunk, és nem lepődünk meg, amikor a játékban megkísérti memóriánkat Fellini Rómája vagy Wajdától a Hamu és gyémánt egy-egy képsora is.

A cselekményi szálon megtörténik az, aminek a darab szerint történnie kell. A szélhámos lovagjával szakító földbirtokosnő hazaérkezik felejteni. Rátörnek a kínzó emlékek, kiújul a klausztrofóbiája, tehát visszamenekül Párizsba. A jobbágysorból kereskedővé emelkedett Lopahin megveszi árverésen az ősi cseresznyéskertet. Jönni fognak a favágók, hogy aztán fel legyen parcellázva a föld üdülőtelkeknek. Petya, az örök diák visszamegy őszre Moszkvába, folytatni a tanulmányait. Ljubov Andrejevna bátyja, Gájev Harkovba szegődik banktisztviselőnek. Lopahin nem kéri meg Varja, a fogadott leány kezét. Ánya, az édesanyját hazacsábító gyermek engedelmeskedik a szülői szónak: "ki a nagyvilágba!". Szimeonov-Piscsik, az adóssághalmozó lump birtokos a semmiből meggazdagszik. Jása, a fiatal inas magára hagyja a beléje szerelmesedett Dunyasát, s úrnője kíséretében távozik. A szobalány megmarad Jepihodov könyvelő számára, akit ügyintézőnek szerződtetett Lopahin. Firszet, az öreg inast ottfelejtik az eltávozók. Csupán a fejszecsapások hangja marad el a végén, nehogy rosszfelé csorduljanak túl az érzelmeink.

A valóvilági síkon tapasztalunk egyebeket is. Mezei Réka (Dunyasa) hosszadalmas anyagcserekínokat él át a vécé nélküli állomáson, miközben várják a párizsiakat. Később orális légyottra invitálja Jását, végül engedelmeskedik a könyvelőnek, aki magához vonzza, mint feldobott követ a gravitáció. Baljós etűddel indul tehát az előadás. Újra igazolódik Debrecenben, mekkora a kockázat, ha rezidens-rendező nélküli társulatnál vetnek mély vízbe rutintalan színészeket. Aggodalmunk Oláh Zsuzsa belépőjéig tart. Ljubov Andrejevnája megidézi a nemzeti tragédia csehovi sejtelmét. Az anyafenségen nyugvó orosz identitás törik cserepekre attól, hogy főszerepet kap darabjában a neurotikus anya. A hóbortos férfinem megváltására hivatott asszonyi őserő vall kudarcot. Elveszíti a férjét, a gyermekét; a szeretője rabságába kerül; a szülőföldjével való békességre képtelen. Elhárítja magától az eredendő küldetést: szerepekbe menekül, kudarcot kudarcra halmoz, de valamennyiből kimozdítja a következő önámító projekt. Oláh Zsuzsa alakítását emlékezetessé teszik az énjei közötti átmenetek egyszerre vibráló és plasztikus pillanatai: a szerepjátszó személyiségen túl - a motoszkáló tudattalan.

Az írói idea férfi tartópillére Firsz, az öreg inas. Kóti Árpád megjelenése Kafka Törvényszolgájára utal (el is hangzik a biztos asszociáció érdekében egy szükségtelen spékmondat). Lehetne Tiborc - a funkció ugyanaz. A kizökkenetlen Idő lakája; szolgaidentitása az előadás egyetlen értékké emelt szegmense. Konzervatív és rendpárti érzelmű, az 1861-es jobbágyfelszabadítást katasztrófaként éli meg. Elblicceli. Megmarad a gazdáinál, mert úgy tartja: legyen úr, legyen szolga - ez a rend alapja. A földet műveljék, teremjen cseresznyét, a cseresznyéből főzzenek lekvárt - ez az élet rendje. Oroszország veszte pedig az lesz, hogy a lekvár receptjét elfelejtették. Kótiból az Ady-féle ősfájdalom tör fel. Komor haraggal tudatja Lopahinnal a titok elvesztét, akit valójában nem kecsegtet persze a paraszti üdvösség útja. Bakota Árpád kezéből csak a mobiltelefon hiányzik, annyira aktuális felhangon nyilatkozza: a cseresznyének az unióban nincs piaca: a falusi turizmusé a jövő. Ruszina Szabolcs Trifonovja sem kevésbé jelenkori. Filozófiája - a szorgos munka révén szerezhető boldogság tana - emlegetésének legalkalmatlanabb helyszíne a kamaraszínház: egy csődös üzem területén. Firsz nemzedékváltó ellenpontja Jása, a fiatal inas. Tokaji Csaba bőrfejű szellemű őrző-védő szolga.

A kortalan gyarlóság szintjén vegetálja át a darabot Gájev, Ranyevszkaja bátyja. A székelyföldi származású Miske László meggyőz minket arról, hogy ez a biliárdmániás, cukorkafüggő naplopó szenilisnek született. Mit neki a földtelenség, a pénztelenség, a megalázó hivatal: "duplafalssal a sarokba" - ennyi az élet. Miske a Galgóczy-manufaktúra félrecsiszolt gyémántja. Urbánus gügyét játszatnak vele (koherens, makulátlan alakítás), mert nem fér el a prekoncepcióban, hogy létezhet e szellemállapotnak székely változata is. Maday Gábor (Szimeonov-Piscsik) ugyancsak a rendezői konokság áldozata. Valamiért izgő-mozgó pipogyának kell lennie, holott tarhálhatna alamuszi stílben. Moll fekvésben több színt játszhatna ki. Sallai Nóra (Ánya) igazgyöngy. Egyszer majd felhozza a tenger mélyéről valaki. Most megvillanni látjuk a tehetségét. Tétova, félbehagyott mozdulataiban úgy váltakozik a hajlékonyság a szögletességgel, mint sorselődje, az anyja imbolygásában vegyül a felszín és a mély.

Csendes ultinak hívják nemzeti kártyajátékunkban azt a győzelmi formát, amelyben nem jelentik be előre a nyerő lap birtoklását. Jámbor József (Jepihodov könyvelő) válik főszereplővé ilyen technikával. Végiglappangja az előadást. "Döglött kutya vagyok" - gajdolja el többször, mandolinná előléptetett, hangolatlan gitárja kíséretével, de nem szerez tekintélyt. Aztán egyszer csak manifesztálódik. Az elutazó Lopahin szerződteti gazdatisztnek. A hatalmával magához fűzi Dunyasát, s e trónra lépés pillanatában eszmélünk rá: ez a figura fel van építve!

Az előadás egészéről nem jelenthető ki ugyanez. Akadnak csüggesztő és reményteljes pillanatai; utóbbiakból nem jut annyi az elejére, hogy sikerként őrizze meg emlékezetünk az este egészét. Galgóczy Judit azt a Csehovot igyekezett színre vinni, amelyet az író közelebbinek érzett a saját személyiségéhez, ám amelyik az Alekszandr Színház Sirály-bemutatóján megbukott. Az eredeti hangnemhez való visszafordulás indoka elfogadható: az Európába kéredzkedő XIX. század végi Oroszország, és az ugyanoda áhítozó Magyarország társadalmi elmeállapota kísértetiesen hasonló. Szimeonov-Piscsiknek vagyont hozott agyagföldje bérbeadása, Lopahinnak ezer holdon termett a mák. Csupa uniós várakozás...

A Csehov-játékra azonban jobb, ha felkészülten vállalkozik a színház. A választott stílushoz Gribojedovon, Gogolon, az Ivanovon és a Platonovon keresztül vezet az út, a közönség, a társulat és a rendező számára egyaránt.

Balogh Tibor

 

NKA csak logo egyszines

1