Shakespeare: Ahogy tetszik
Márquez-Schwajda: Száz év magány
Böll-Bereményi: Katharina Blum elvesztett tisztessége
Egri Gárdonyi Géza Színház

Az idõ emberenként más-más sebességgel halad - állítja az Ahogy tetszik Rosalindája. El is magyarázza szépen Orlandónak, hogy kivel vánszorog, kivel vágtat, kivel kocog és kivel áll egy helyben az idõ. Vánszorog az ifjú menyasszonnyal az eljegyzés és az esküvõ között, vágtat viszont a halálra ítélt tolvajjal az akasztófához menet. A hercegkisasszony elmés eszmefuttatásához annyit talán hozzáfûzhet a kritikus, hogy színháznézõként is gazdag tapasztalatokat lehet szerezni az idõmúlás relativitásáról. Vánszorog az idõ az unalmas elõadáson, kocog az átlagoson, egy helyben áll, amikor üres a produkció, és olykor, egy-egy remek estén elszaladnak az órák pillanatok alatt.

Ha innen - az idő mit csinálása szempontjából - nézzük azt a szombatot, vasárnapot, amelyen a Gárdonyi Géza Színház négy előadását volt mód megtekinteni Egerben, nem panaszkodhatunk. Csizmadia Tibor, aki egri direktorként az első teljes évadát tudja maga mögött, kiállította az idei termést. Hat nap során eljátszotta a társulat a szezon bemutatóit, kedvére téve ezzel mániákus civileknek és érdeklődő szakmabelieknek, különös tekintettel a kritikusra, aki - ha hiszik, ha nem! - szeret minél többet látni. A szombati, vasárnapi program, az Ébredés, a Száz év magány, az Ahogy tetszik és a Katharina Blum elvesztett tisztessége becsületes szándékot, rendes szakmai munkát és megbízható színvonalat mutatott, normális időmúlás közepette. Julian Garner Ébredés című drámája ugyan bizonyos szempontból kilógott a májusi hétvégéből - hideg téli estére való előadás az, nem meleg nyári délutánra -, de egyéb reklamálnivaló nemigen akad.

Száz év magány - Csendes László
Kezdjük akkor az Ébredéssel, amely magyarországi bemutatója egy mai norvég drámának, amit történetesen brit szerző írt. Julian Garner ugyanis 1981-ben, a harmadik londoni bemutatója után visszautasíthatatlan ajánlatot kapott egy norvég színháztól, hogy írjon színdarabot. Ment, írt, és azóta javarészt Norvégiában él - mint az egy interjújából kiderült: főként anyagi-egzisztenciális okokból! -, s a kortárs norvég dráma ügyét viseli a szívén. Az Ébredés a közép-norvégiai szigetvilágban játszódik, ahol előfordulnak kihelyezett rabok, akik családi farmokon dolgozva töltik le büntetésüket. A mű főhőse, Johannes (fiatal fiú) egy nyolcéves kislány megerőszakolásáért és megöléséért került börtönbe, ahonnan pártfogója, Agnes kapitány (középkorú nő) hozza ki egy szigetre segítségnek, Unn (fiatal nő) háztáji gazdaságába. A negyedik szereplő, Iversen (középkorú férfi) ad hoc módon, de jó okkal kapcsolódik a történethez: ő a meggyilkolt gyermek édesapja.

A dráma balladai szépségű, vészterhes love story. Unn (Murányi Tünde) eleinte neveti és neveli a nagydarab, mafla fiút (Nagy András), majd magától értetődően torkollik szexualitásba/szerelembe az együttélésük. A viszonyok bonyolultsága érdekében Unn-nak régi sérelmei vannak Agnesszel szemben (Dimanopulu Afrodité), aki viszont tagadhatatlanul féltékeny lesz, amikor rájön, hogy átvették a hatalmat védence fölött.

Két különösen jól sikerült dolog van az egri előadásban. (És néhány olyasmi, amit szívesen nélkülöztem volna. Szegvári Menyhért a rendezéssel és a maga tervezte díszlettel nagyon erősen és kissé didaktikusan sulykolja a bűnt - artisztikusan futkározó meztelen áldozat, vérfröcskölés fehér vászonra -, valamint a megváltásszimbolikát, vérző Krisztussal és kereszt alakzatban fellobbanó gyertyákkal.) Az egyik nagyszerűség az, ahogyan Murányi Tünde a színpadon kapcsolatba kerül, pontosabban kapcsolatban van - ennek a "vanásnak" van átütő ereje - a hősnő közegének fizikai valóságával. Ahogyan a legnagyobb természetességgel, szinte oda sem figyelve, elvégzi a gazdasszony dolgát: fát aprít, kenyeret dagaszt, halat pucol. A másik nagyszerűséget Nagy András produkálja, aki a börtönben még kicsinek, töpörödöttnek, gyerekesnek látszik, hogy aztán a színdarab szabad levegőjén, Murányi Unnje mellett megnőjön, erőssé és férfiassá váljon. Meg nem mondom, hogy színészi vagy rendezői bravúr, de Johannes kedves, bárgyú figuráját sikerül kicsit nyugtalanítónak ábrázolni. A tragédia (az újabb tragédia) enyhe fuvallata lengi be az előadást. Végig lehet tartani attól, hogy valami baj lesz; hogy Johannesből kitör újra az állat. (Pedig nem.) A szőke, kék szemű, megnyerő külsővel és jó adottságokkal rendelkező Nagy András tehát egyszerre hitette el velünk, hogy Johannes békés, jámbor ember, és hogy benne rejlik a vérengző fenevad. Tette ezt a fiatal egri színész ahelyett, hogy eljátszotta volna a korához, külleméhez, alkatához igazán illő szerepet: az Ahogy tetszik Orlandóját. De azt a főiskoláról frissiben érkező Mészáros Máté kapta, aki pedig inkább markáns karakterszínésznek, mint hősszerelmesnek ígérkezik. (Most abba talán ne menjünk bele, hogy Orlando mennyiben hősszerelmes. Fogadjuk el, hogy Rosalindának hőse, szerelmese és hősszerelmese, s mivel Rosalindát Egerben a varázslatos Kovács Patrícia játssza, ezért nézői igényünk támadt egy korszerű és szívdöglesztő amorózóra.)

G. Béres Attila Ahogy tetszik-rendezése derűs is, borongós is, problémafelvető is, ahogy illik. Helyenként még zenés is. (A félelmetes hatást keltő, rengetegszerű ardennes-i erdőben egy fura szerzet áriázik, közben szanaszét áll a feje, amivel elmehetne műsorszámnak Az ötödik elem című filmbe. A nem a megfelelő személy után ácsingózó szerelmesek kvartettet alkotnak és dalban mondják el. Végül pedig a Wonderful World harmóniájában oldódik fel a zaklatott szerelmi fogócska.)

A produkció felmutatja Hollósi Frigyest mint joviális, józan eszű Próbakőt, Kaszás Gergő fanyar, hepciás Jaques-ját és az uralkodó, illetve a száműzött herceg szerepben már rutinos Vallai Pétert. (Nota bene: azt a remetét volna még jó megismerni és tömegtermelni, akit a gonosz herceg jó útra térítőjeként emlegetnek!) Mindezeken túl van az előadásnak egy érdekes és eredeti elgondolása, nevezetesen a két nőről: Rosalindáról és Céliáról.

Száz év magány - Molnár Piroska és Csendes László
Célia - Bozó Andrea. (Vele a Gárdonyi Géza Színház éppúgy nyert, mint a szintén ide szerződött Safranek Károllyal, vagy Csendes Lászlóval, aki - hurrá, hurrá! - visszatért Egerbe.) Rosalinda - Kovács Patrícia. (Neki az Ódry színpadi Kabaré Sally Bowlesa óta vagyok elragadtatott híve.) A két főhősnő ezúttal feltűnően hasonlít egymásra. Majdnem ugyanaz a termet, alak, hajszín, frizura, öltözködés. Ez az egyezés már-már zavarba ejtő. Mindjárt az elején, amikor a kisasszonykák találkoznak Orlandóval a nagy rendezői-színészi vehemenciával lebonyolított birkózóversenyen, felmerül a kérdés, hogy miért pont Rosalindán akad meg a fiú szeme. Ugyanennyi erővel Céliába is beleszerethetne, hiszen ekkor még alig lehet megkülönböztetni egymástól a lányokat. Rosalinda csap le Orlandóra, mivel ő a rámenősebb. És hát Kovács Patrícia ellenállhatatlan is: fitos, szemtelen, lendületes, izgékony, felfűtött, energikus, miközben mindvégig őriz valami finom, lányos rebbenékenységet is. Bozó Céliája mint hű barátnő, alárendeli magát Rosalinda hirtelen támadt szenvedélyének. Tudomásul veszi, hogy innentől kezdve csak Orlando lehet a beszédtéma. Habozás nélkül lemond a családjáról, az otthonáról, a jövőjéről, s szolidaritásból barátnőjével tart az erdőbe. Kovács-Rosalinda pedig nem hogy nem értékeli, de észre sem veszi az érte hozott áldozatot. Ő csak "pörög", Bozó-Céliának pedig jól láthatóan egyre kevésbé tetszik, amit barátnője csinál. Sem Orlando bolondítása, sem Silvius hülyítése, sem Phoebe leteremtése nincs ínyére. Ám a véleményét megtarthatja magának, hiszen azt Rosalinda már nemigen igényli. Eltávolodtak egymástól. Bozó-Célia elmagányosodott az ardennes-i erdőben. Egy komoly lánybarátság vége - erről szól (nekem) az egri Ahogy tetszik-előadás.

Gabriel García Márquez regényének Schwajda György által készített adaptációja, a Száz év magány bemutatója megmozgatja szinte az egész társulatot, ugyanakkor alapvetően mégis csak egy - legfeljebb két - színész vállára helyezi a súlyokat. Csizmadia maga rendezte az előadást, Molnár Piroskát hívta a főszerepre, s igen jól választott. (Általában elmondható Egerről, hogy a jelentős művészi erőt képviselő vendégek kedvezően hatnak a hazai színészekre.) A produkció annak adja bizonyságát, hogy a Taub János rendezte 1990-es, Törőcsik-Garasos Száz év magány nem feltétlenül végleges megoldás. El lehet játszani a darabot máskor, máshol, másokkal is. Ha Törőcsikben az volt a jó, hogy kicsi, törékeny, kínai öregasszonyos mosolyú Ursulaként iszonyú erővel vitte a hátán az egész Buendia-famíliát és az előadást, akkor Molnár Piroskában meg az a jó, hogy terebélyes asszonyságként mint afféle ősanya, termékenység-istennő és méretes matriárka teszi ugyanezt. (Játéktechnikai különbséget is látni vélek. Annak idején Törőcsik visszament a múltbeli jelenetekbe és hozzájuk fiatalodott, Molnár Piroska meg elmeséli, felidézi a régi dolgokat, kedves, szeretetteljes iróniával.) A Molnár Piroska körüli igyekvő társulatból Csendes László emelkedik ki, aki avval segít Pestről jött kolléganőjének, hogy José Arcadio Buendiaként bohókás, megszállott, tekintélyes és vonzó, vagyis Ursulának elég könnyű szeretni őt. (Talán az a legszebb jelenet, amikor Molnár Piroska a színpad hátuljában kanállal megeteti már tönkrement, elhülyült férjét.)

Az egri hétvége legnagyobb szólásigényű előadása a Stúdióban látható Katharina Blum elvesztett tisztessége. Galambos Péter rendezése napjainkba helyezi Katharina Blum történetét. S a mai világot külsőségeiben igen modernnek és dizájnosnak, belsőségeiben viszont romlottabbnak, kíméletlenebbnek és még cinikusabbnak mutatja, mint Heinrich Böll kisregénye a hetvenes évek elejét, vagy Bereményi Géza a kilencvenes évek elejét, amikor is elkészítette ezt a színpadi változatot. (Emlékezhetünk az Ascher Tamás rendezte ősbemutatóra: nagy siker volt Básti Julival a Kamrában.) Egerben a szereplők előszeretettel öltenek arab terrorista jelmezt, és szívesen járkálnak Oszama Bin Laden-hasonmásként az utcán. (Amúgy mintha Velencében lennénk, karnevál idején, folyton maszkabál van.) Általános gyakorlat a bulvársajtó nyomulása éppúgy, mint laza, kötetlen összejátszása a rendőrséggel, vagy a fekete ruhás, arctalan kommandósok viszonylag sűrű rajzása. (Akciódrámát rendez Galambos voltaképp.) Ebben a közegben egy olyan végtelenül érzékeny, sérülékeny, romantikus lelkületű, saját szavait és érzéseit komolyan vevő nő, mint Nádasy Erika Katharinája - eleve vesztésre van ítélve. (Katharina helyett itt Trude Blornáról állítható, hogy hűvös és okos nő. Fekete Györgyi játssza, Horváth Lajos Ottó szét-szétzuhanó Blornája oldalán.) Safranek Károlyt kell még említeni, aki Beizmenne felügyelő szerepében ezúttal kifejezetten helyénvalóan és hatásosan veti be a maga rendkívül markáns manírjait: beszéde ritmusának és dinamikájának váratlan váltásait, ijesztő kitöréseit és szúrós elhallgatásait.

Az egri Katharina Blum-előadás a manipulációról és a gátlástalanságról beszél hadarón, hangosan, lendületesen. Nem idegen tőle magától sem a gátlástalanság, amennyiben a színre vivők igen drasztikusan beavatkoztak a darab cselekményébe (dramaturg: Orbán Eszter). Mert Böllnél és Bereményi verziójában tönkremegy ugyan Katharina élete (plusz a Blornáéké), de meghalnia azért nem kell a főhősnőnek. Galambos színrevitelében viszont az igazságszolgáltatás (!) törvényes eljárása végén Katharinát jogerősen halálra ítélik és kivégzik. Ami azért durva.

Stuber Andrea

 

NKA csak logo egyszines

1