Brassaï az Albertinában. (Brassaï, született Halász Gyula, Brassó, 1899-1984.) A jó képességû fiatalember képzõmûvészetet elõször Budapesten, majd Berlinben tanult, ezután vetõdött 24 évesen az akkor még a világ fõvárosának számító Párizsba. Felfedezte magának a fényképezést és a párizsiaknak Párizst. A Pont Neuf pillérének árnyéka kalapos férfifejet formáz, a Luxembourg-kert fáinak koronái alagutakká alakulnak. A csak a részleteket megvilágító utcai lámpák fénye szépséget varázsol a kopott utcakövekre, a falakat támasztó lánykákra, az utcát lesõ házmester hátára, a házfalakra, a ködbõl alig elõvillanó vízköpõkre. Az Isten a részletekben lakozik, és Brassaï megmutatja "Istent" ezekben a látványtöredékekben. A dohányfüstös, izzadtság és abszint szagú lebujokban a falitükrökben látszódó lányok szépek és az udvarlóik hódítóak. Ez a világ könnyed, életteli, poétikus és bizsergetõen izgató, s a mulandóság érzésétõl egy cseppnyit fájdalmas. Épp annyira, hogy az ember szívét melengesse. Egymás után sorakoznak a lírai hangulatú pillanatképek.

Brassaď az egész fenségessége helyett felismertette a részletek csodáit. Az ínycsiklandó ételfotó plakátja alatt alvó hajléktalant, a meztelen bártáncosnőfenék látványára érzéketlen, újságolvasó portást. Észrevette a falfirkákat. A köznapi ember köznapi képzelete is kreatív annyira, hogy egy fal, egy párkány puha mészkövébe ábrákat véssen. Ezeket aztán mások és mások továbbdíszítgetik, ha úgy hozza kedvük. A rohanó nem mindig figyel fel ezekre az ábrákra. Brassaď egy sorozatban felmutatja őket. Az éjszakai nagyvárost megörökítő képei nemzetközi elismerést hoztak. Fényképezte aztán a nappali Párizst is, a halottal az utcán, a piszoárba betérő gyümölcsárust, a macskáival a délutáni utcaforgalom eseményeit figyelő vénasszonyt. Ez a kiállítás igyekszik az egész életművet bemutatni. Láthatjuk grafikáit, kisplasztikáit (részt vett ugyan filmkészítésben is, tervezett szőnyegeket és díszleteket, de elsősorban fényképezett), Picasso-albumának (Beszélgetések Picassóval, 1964) lapjait. Az ember a fotóapparáttal. A termek sorában a képek előtt mindig sok a látogató. A honkebel dagad. (Albertina)

*

Toulouse-Lautrec Budoárból szeparéba és szeparéból budoárba. Bécsi látogatócsalogató ezen a nyáron Toulouse-Lautrec. Jómódú családban született, szülei első unokatestvérek voltak, de testi hibáinak kialakulásához törésekkel járó balesetei is hozzájárultak. Gyermekkorától szenvedélyesen érdeklődött a képzőművészet iránt, 1884-től már saját montmartre-i műtermében élt. Ővé volt lakóival a Le Mirliton, a Moulin Rouge, a Chat Noir, a Moulin de la Galette, a mulatók, a kabarék, a nyilvános házak világa. Ezt rajzolta-festette. Itt, ezen a bemutatón grafikáit és pasztelljeit láthatjuk gyönyörűen installálva. Bordó plüssel borított minden, a mennyezetről lelógó, ívesre húzott függönyök alatt a legprűdebb látogató is úgy érzi, övé ez a nagyon is mondén világ. Varázslatos a látnivaló. A portrék pár vonallal formált, igazi jellemrajzok, groteszkek és kifejezőek. Hogy rajztudása milyen kivételes volt, azt a munkásságából számomra kevésbé ismert lovassorozata bizonyítja. Ezek az állatrajzok a méltóságos, elegáns, dinamikus mozgást jelenítik meg. Ezekben a művekben nyoma sincs az emberábrázolásnál jelen lévő, kicsit gonoszkodó világlátásnak. Realista életképek valójában, a dinamizmus, a fenségesség felmutatásával. Vagyis, ezt is tudta. De legkivált a kivételes karikírozó készsége határozta meg alkotásait. Plakátjaival, amelyekre a japán metszetek hatottak, új világot teremtett, megújította a huszadik századi alkalmazott grafikát. Szín és vonal tökéletes könnyedsége és eleganciája - bármi is a témája, ha Jane Avril vagy Yvette Guilbert 1894-es fellépésére invitál - máig is ható. (Leopolds Museum)

Józsa

 

NKA csak logo egyszines

1