Csabai Attila Társulata (KompMánia Ex) - Szkéné Színház Fojtogató...

Semmi "toxic". Szimplán: Csabai Attila. Színpadán nem a toxikus anyagok fojtogatnak, hanem saját szorongása, szépségimádata és nosztalgiája. A szórólap óva int attól, hogy "más elõadások élményével asszociáljuk/kombináljuk" a látottakat, ugyanakkor mindez nagyon ismerõs. Ismerõs egyszer Csabaitól, s egyszer Frenáktól. Formai és tartalmi szempontból egyaránt.

A színpadon hat nő fellógatva érdekes formájú szereken, orrukon maszkkal, sárga nejlonkabátban. (Utoljára Püski Klárán láttam ilyet Frenák Blue Springjében.)

Az artisztikus, expresszív csüngés kontrasztjaként az Óz, a csodák csodája Bádogembere indítja az előadást ismert kupléval: a gyermekkor, a hollywoodi álmok fuvallataként. Jóságos mosolyba merevedett fém arccal végignézi az egész produkciót: ott áll végig, bádogjelmezében, esetlen, megejtő mementóként a hűvösen esztétikus furcsaságok között.

A szőnyegen sárga nyilak (lásd Óz: "mindig a sárga úton"), melyek a csüggő nők felől egy-egy ötliteres befőttesüveghez vezetnek, azokban színültig cigarettacsikk-ázalag, zsilettpenge, miegymás, gyengéden gusztustalanul. Végül ezekkel nem történik semmi a darab során, "dísztárgyakként" léteznek.

A vegyész guru (Csabai Attila) felsőbbrendűen járkál a függő helyzetükben finoman (s kissé sablonosan) vonagló nők között (az ilyet Frenák frappánsabban szokta prezentálni: kevesebb, de ütősebb mozdulattal függeszt - jóllehet itt inkább cél az unalom ábrázolása), s egy kakukktojás fiúszereplő lelógó alsónadrágban, esetlenül, szorongva járkál föl-alá, magas sarkú női cipőjét csizmára, majd félig újra visszacserélve.

A lányok röhögcsélve leszállnak a szerről, Csabai bevezeti a szertartást, amelyet férfi alsónadrágokkal celebrálnak, ezt már diszkrét fekete bikinikben.

Minden finom és elegáns (maga Csabai Attila egy finom és elegáns ember, nála még az is az, amit durvának szán). Az egyik hölgy meztelenre vetkőzik, s a modell mosolyú lányok standard reklámfintoraival kísérve Csabai s a meztelen nő orális aktusban csúsznak végig a leragasztott sárga csíkon - "a sárga úton" -, majd végigérve azon, Csabai a sárga csík másik végén várakozó férfit "támadja le", míg a lányok fülhallgatóval bőgetve maguknak az eksztázist, ondószerű habot öklendeznek, görcsökben fetrengve. S amikor a néző azt várná, most következik az egyenes adású aktus a két férfi között - elvágva. A lányok felkuporodnak "mászókáikra", Mária Magdalénát idézve, valami gyönyörű, egzotikus asszonykórus hangjaira, hófehér lepelbe burkolózva. S mire a szív teljesen elcsendesedett, megszólal a "Somewhere, over the rainbow" kezdetű betétdal az Ózból, s a Bádogember újra lépdel.

Ennyi, így lólépésben, hiszen már ennyi is indokolja, milyen felesleges itt a méregtől óva inteni, itt ugyanis minden belülről jön, semmi sem külső behatásra történik.

A szórólap ugyanis óva int a mű hatását illetően is: óvakodjunk a mérgezéstől! "Való világ"-os, kukkolós közegünkből azonban némileg érzéketlenül fogadjuk mindazt, ami azelőtt sokkolt volna (ezt az érzéketlenséget hangsúlyozza a lányok manöken-magatartása a szexjelenet alatt). Különben is: ha lehet színpadon nagyot zabálni, miért ne lehetne akár orális aktust folytatni? A kérdés csakis az, mi célból. Itt van cél, tehát lehet, és ezért nem sokkol.

A gyermekkor sárga nyilai nem vezettek jó helyre - mondja az alkotó -, hanem a szenvedélyek, a kielégületlenség és megaláztatások után csak vissza önmagunkba. Csabai keresi azt az ártatlan gyermeket, aki egykoron mindnyájan voltunk, s a miértjét, mikéntjét az ártatlan tisztaság elvesztésének. Volt már ilyen darabja, Ágenssel közös, mintegy négy éve: ott egy kisfiú ül végig a fal tetején, s nézi a történetet... Hasonló szerkesztés, hasonló felkiáltás. Nem teljesen idegen Frenák Gördeszkájának problematikájától sem, még ha megfogalmazásában hűvösebb, sterilebb is annál, minden extravaganciája és elhangzott merészsége ellenére.

Csabai finom zenei gusztusát jellemzi most is a nagyszerű, névtelenül montírozott zeneanyag. A design (szintén saját) ezúttal visszafogott, főleg ami a jelmezt s a világítást illeti, a függesztő szerek viszont nem túl érdekesek. Az előadók esetében Csabai bátran hozott vadonatúj arcokat (Báder Nikolettet, Bodnár Ágit, Gressó Nikolettát, Kovács Martinát, Miriam Friedrichet, Szenczi Fruzsinát, Fürtös Györgyöt, Petyi Jánost), s igazából nem is "lóg ki" senki.

Lőrinc Katalin