Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház

A színpadkép domináns eleme egy nagy kapu. Kapuvá növesztett maszk. Agamemnón halotti maszkja, fekete lyukként sötétlõ szemekkel, szájjal. Gondolhatjuk, mi vár a belépõre. Titokzatos hatalommal kerül szembe. Gyilkosok tanyája - Klütaimnésztra és Aigiszthosz fészke. Vesztõhely Agamemnón és Kasszandra számára. A kapu elõtt pedig zajlik a közélet, ott mûködik a közvélemény - sejtenek, jósolnak, okoskodnak, locsognak egyfolytában a mindenkori nagyszájúak, a törpék. Akik azt hiszik, hogy egy tálból cseresznyézhetnek az istenekkel. Az õr, a hírnök, a kórus... A rendezés - Béres László - újítása, hogy egyénekre bontotta a kar szövegét. Másik újítása, hogy adott pillanatokban a szöveg görögül, a nézõ számára idegen nyelven szólal meg. Ahol a helyzet tovább már nem feszíthetõ, ahol értelmét veszti a további szavalás, ott görögül folytatódik. Vagy amikor a rendezõ úgy érzi, hogy egyszerre kell beszélnie a karnak és Klütaimnésztrának, akkor utóbbi idegen nyelvre vált át, jelezvén ezzel is a dialógus hiányát, illetve lehetetlenségét. Más a gondja a plebsnek, és más foglalkoztatja a férjét méltóképpen fogadni készülõ királynét. Míg az egyik fél a fogát feni, a másik a kését. Az egyik kiadós szórakozást remél, legmagasabb szintû családi perpatvart, a másik szabadulást, megnövekedett hatalmat.

Agamemnón korlátolt agyú harcos; mosdatlan, fáradt és öntelt. Hazatérő hentes. Otthon be akarja tetézni a győzelmet. A fölülmúlhatatlan hím babérjára vágyik. Ez még hiányzik a koszorúból. De nem is kerülhet oda, mert az már más, fiatalabb, az asszony számára kedvesebb férfi fején virít. És ott is marad... A következő családon belüli mészárlásig. A nászágyban vajmi keveset ér a csatatéren szerzett hír, s a lobogóként hordozott véres condra. Akárcsak a zsákmányként hozott nő, még akkor is, ha a hölgy jó házból való, trójai királylány... Ezek a hadi s másféle trófeák inkább kioltják az asszonyból a vágyat. Vagy más vágyat keltenek. Felszítják, gyilkos méretűvé fokozzák az amúgy is parázsló ellenszenvet. Barabás Árpád - Agamemnón képében - buta önteltséggel, az istenek szőnyegét taposva lép át a kapun, a biztos halálba.

Bár Aigiszthoszról is ilyen jól tudhatnánk, hogy kicsoda! Alakítója, Kolozsi Kilián azonban magában tartja Aigiszthosz titkát. Nem árulja el, hogy ez a hátországi vitéz mivel babonázta meg a gőgös királynét. Hogyan késztette arra Klütaimnésztrát, hogy saját kezével ölje meg az urát. Hogy nő létére maga végezze el a hentesmunkát. Azt, ami a darabbeli szövegek tanúsága, a kórus vélekedése szerint, akkoriban minősített férfimunka volt. Észérvekkel hatott rá Aigiszthosz? Hatalmi számításból fogadta el tőle a királyné a hóhér szerepet? - Aligha. Mindez édeskevés. Aigiszthosz egy más világot hoz, és annak a jegyében csábítja el Klütaimnésztrát. Az asszony számára összehasonlíthatatlanul kedvesebb, vonzóbb lehet ez a világ, mint amelyik a hazatért hadfi oldalán vár rá. És Kolozsi Kiliánnak ebben az előadásban nagyon kevés, mondhatni semmi idő sem áll rendelkezésére ahhoz, hogy valamit is sejtessen az általa hozott cinikus szép új világból. Színpadi léte mindössze néhány perc. Csak rendkívül markáns színpadi jelenléttel villanthat fel valamit. Első látásra! Nekifutás nélkül. És áramütésszerűen... Sajnos, ez most nem jött össze.

És a vártnál szűkszavúbb Kasszandra is. Alakítója - Polgár Emília - vajmi keveset árul el arról, hogy milyen kapcsolat van közte és Agamemnón között. Hogy e kapcsolat érzelmi tartalma meghaladja-e az úr és a rabszolga, a győztes és a zsákmány közötti viszonyt. Hogy Kasszandra meddig alárendeltje, és mikortól kezdve nője, partnere, esetleg féltő társa a hadvezérnek. Csupán néma, engedelmes és kívánatos zsákmány? - ezt elhisszük róla első látásra. De hogy valójában mit érez Agamemnón iránt?! Gyűlöli? Félti? Előre látja, hogy mi vár rá a kapun belül? Találgatjuk tanácstalanul. És arra is kíváncsiak lennénk, hogy ez a Trójából jött, idegen nő mit lát, mit érzékel az ellenséges világból. A nők, különösen, ha vetélytársak, első látásra fölmérik egymást. Kasszandra pedig mintha nem is látná Klütaimnésztrát. Vagy nem akarja, hogy észrevegyék, amit meglátott? Ez is elfogadható, ha eljátssza. Csak a passzivitás nem... Polgár Emília Kasszandrája részlegesen passzív, mert a szeme él. Szürke villanása hátborzongató... Klütaimnésztra viszont megtépi vetélytársát az első adandó alkalommal. És az istenek szőnyegén halálba vonszolja a lehajtott fejű, eleve vesztes Kasszandrát. Hogy áldozat ő, az nyilvánvaló. De kinek az oltárán? E tekintetben ugyancsak információs zárlat van...

Az előadás valódi érdekessége a kar. Ennek próbál mai, életképes formát - hiteles jelenlétet - találni a rendező. Sikerül egyénekre bontania az ókori közvélemény eme monolit megtestesítőjét. Konkréttá teszi a ködös - és ködösítő - elvontat, felfedve benne a mai közvélemény alapvető megnyilvánulásait. A politikus állat azóta megőrzött, állandósított jegyeit. Felmutatja mind az ókori, mind a mai közbeszélők eredendő, velük született groteszkségét. A fennkölt és a valóságos, a magasztos és a közönséges, a korlátolt állandó és egyénekre szabott ütköztetésével sikerül elérnie ezt. Szabó Tibor - őr, kórustag stb. - tisztában van szerepével - menten groteszkül hat, ahogy őszinte és gátlástalan, spontán megnyilvánulásként, vagy kicsinyes, számító személy gesztusaival kezeli a klasszikus szöveget. Ciugulitu Csaba - hírnök, kórustag - pedig ösztönösen, ráérzéssel, alakító készsége működtetésével éri el ugyanezt: mintha szobrokat formázna magából, a nagy ügyekbe elegyedő, folyton szót kérő, vélekedő kisemberek figuráit. Tamás Boglár - kórustag - számára még nem kristályosodott ki a régi szerep új megközelítése. Egyelőre ott tart, hogy néha őszintén mondja a veretes szöveget. Ez is figyelemre méltó. Innen dobbanthat - ha partnerei és a rendező helyzetbe hozzák.

Éder Enikő szép és félelmetes nőt formál. Alakításában Klütaimnésztra ellentmondást nem tűrő, ravasz, agyafúrt zsarnok is lehetne. Bármikor lába elé teríthetné a nagy vitéz Agamemnónt, korlátlanul uralkodhatna fölötte, és Aigiszthosz fölött is, ha bevetné női fegyvereit. Ezért érthetetlennek tűnik, hogy miért öli meg Agamemnónt, és miért lesz kezes báránya, önkéntes kiszolgálója, rongya Aigiszthosznak, az Atreidák házába befészkelődött selyemfiúnak. Hogyan válik e hatalmas formátumú hősnő aprócska szajhává, sunyi gyilkossá? Eszközemberré. Ez az, ami alakítása láttán továbbra is kérdéses. A szövegszerű magyarázat adott. Klütaimnésztra megideologizálja tettét - bosszút kell állnia leányáért, Iphigeneiáért, akit Agamemnón felelőtlenül feláldozott a trójai háború oltárán -, de Éder Enikő játékával, magatartásával, a partnereihez fűződő kapcsolataival nem hitelesíti a szöveg szerinti indoklást, és mást sem. Megáll valahol félúton. Inkább ígéret...

A Figura utóbbi bemutatói arra utalnak, hogy a társulat formát keres a nosztalgiázáshoz (lásd a slágerduett előadásukat), a polgárpukkasztáshoz (Lulu), az abszurd (Godot-ra várva) és az ókori görög klasszikus dráma megszólaltatásához. Van, amihez már rég megtalálták mások (például a slágerparádéhoz), s értelmetlen dolog tovább keresni. Csupán jól kell csinálni, profi szinten... Az utóbbi háromhoz viszont valóban minden egyes színrevitelkor fel kell találni az érvényes megszólaltatás formáját, módját. Hasznos tehát a kísérlet. A feltalálás pedig átfogó új koncepciót jelent. Olyant, amely az egész műre, annak minden részletére kiterjed. A Figura Stúdió a Godot-ra várva színrevitelekor járt legközelebb ehhez. Az Agamemnón esetében nem sikerült ilyen átfogó új koncepciót, gondolatot találniuk. De még sikerülhet! Az Agamemnón részsikerei biztatóak. Ki kell munkálni az egész előadásra érvényes színpadi víziót.

Zsehránszky István