Zsámbéki Nyári Színház

A zsámbéki régi rakétabázisra tervezett elõadás megközelítése fölér egy kirándulással. Hogy az alkotók megadják a módját az eseménynek, azt a dombra vezetõ ösvény mentén mûködõ árusok sátrai, s a különbözõ méretû valódi lánckörhinták, s azok speciális nyelvtannal és barátságosan reszelõs hanggal rendelkezõ tulajdonosai is jelzik. Valódi a céllövölde pultja, minden kellékével, valódiak a bokrok s a menet közben színre lépõ, vörösen dagadó hold az égen, fönt, bal felõl. Valódi a mûanyag székek alatti száraz fû, meg a por. Ülünk türelmesen, várjuk, hogy legyen áram, s mégis, mintha mindannyian egy óriásbábszínház szereplõi volnánk. De vajon ki néz bennünket? Alighanem a rendezõ.

Falu végi vurstli közepén vagyunk. Kicsit mintha árokból nézdegélnénk a hihetetlenül szélesvásznú képet. Az árokpart felé fordulva szépen kiadja magát a játéktér. Balra valami színpadféle. Noé mester (Dióssi Gábor), a lobogó ősz hajával és néma leányával (Fatma Mohamed) tolmácsi és narrátori funkciót is ellátó "műsorvezető" commedia dell’arte színházának jutott itt hely. Ez a bőrmaszkosok hivatalos birodalma. Itt látható mindaz, ami egyáltalán nem szükséges, s olykor alig-alig klappol az eredetileg is töredékes Büchner-mű, a Woyzeck történetébe, de tudják a színészek vagy legalábbis szeretik azt csinálni: bohócantrék, duettek, tercettek, mindenféle és -fajta mutatványok. Ezeket nézik - velünk együtt - mintegy a vásári mulatság központi érdekességeként a dráma kószálni engedett szereplői. Saját történetük általában velünk pontosan szemben zajlik: balra a kereszt alatti domboldal porhanyó földjén, középütt a kocsmában és Maria szobácskájában, emeletes tábori ágyon, s jobbra, a már emlegetett céllövöldés bódénál. Hogy a hatalmas, nyitott tér egyensúlyban maradjon, s talán azért is, hogy a nézőtér minden székéről követhetőbb legyen a játék, középtől valamivel jobbra, több négyzetméteres tükörfal veri vissza a képeket.

Claudiu Bleonţ és Andrea Collavino | theater.hu fotó - Ilovszky Béla

A kezdés óráiban (!) bámulatos felhőfoszlányok díszítik a kék eget. Pont ott, s pontosan olyan ívekben, ahogyan az optimális a lenti frissen épített látványelemek viszonylatában. Hiába, akit az istenek szeretnek, annak bedolgozik még a széljárás is.

Simon Balázs élveteg gyönyörűséggel lajstromozta, s fáradhatatlanul föl is használta mindazt, amit a környezet kínált. Számba vette azonban az Európai Unió "Kultúra 2000" címen futó, s minden évben más művészeti ágakat hangsúlyozó pályázatán nyert summa segítségével meghívott olasz, román és magyar színművészek összes meglévő és előcsalogatható képességét is. Tudhatta, hogy három hét alatt csak vázlatot lesz képes összerakni, s tán épp ettől a lehetetlentől inspirálva, nem nehezedett el a vállalkozás.

Simon Balázs csodálatos képessége az a rajongó figyelem, ami igen ritka adottság még az éppen arra épülő színházi szakmán belül is. Érzékelhető, ahogyan elbűvölődik színészei által. Mindegyikbe beleszeret, s ezt ők tökéletes bizalommal és reménykedéssel hálálják meg. Nem mintha nem érződne, hogy nagyvadak és meghódításra váró s hódítani akaró vezérszínészek is vannak itten fölvonultatva. Őket nagyobb "trombitaszó", nagyobb személyes szabadság és tágasabb kifutó illeti meg.

A legélesebb energiákkal, román és német tirádákkal a román Claudiu Bleont szabdalja a teret a fehér köpenyes Doktor szerepében. Démoni erő, s időnként szinte kibírhatatlan feszültség árad belőle. Nem keltene csodálkozást, ha szikrák szakadnának ki belőle egy-egy érintkezés során. Gazsó György fauni testtel "jő hegyeken (dombokon) szökellve", s német monológjait váltogatja magyar mondatokkal. Ő a Kapitány, de a commedia dell’arte megfelelő figuráival összevetve, mennyivel esendőbb, mint a klasszikus Capitano alakok, míg a Doktor alakja többszörösét tartalmazza a Dottore-félék hatóerejének.

Olasz színész, Nicola Cavallari játssza a Maria fejét elcsavaró parádés testalkatú Tamburmajor szerepét, jó ritmusban, kellő erővel. Maria (Ioana-Cristina Gajdó), a szép, fekete hajú román színésznő olaszul, románul, s néha egész megrendítő magyarsággal szólal meg. Ő szólongatja Cino néven Woyzecket, a majom figurából katonává váló főhőst, akit Andrea Collavino játszik, érzelemtelien és szinte mindvégig érvényes bentléttel.

A második rész kezdése után a bal oldali "színház" elárasztja a teret, a bőrmaszkos alakok átjönnek a tragédia színterére. A keveredés után jótékony szürreália lesz úrrá a teljes játéktéren. Alakok jönnek és mennek a vurstliból a semmibe, miközben kicsavarodó nyakkal próbáljuk a kivilágított, forgó körhintán szerelmeskedő Tamburmajort és Mariát meglesni.

Andrea Collavino és Ioana-Cristina Gajdó

Mahr Ági, Maria gyermekének szomszédasszony dajkája szerepében az egyik legsűrűbb és legtöbb réteggel bíró figurát teremti meg. Mormogása, csoszogása, egyszerre bujtogató és rémüldöző, részvéttel teli részvétele a történetben folyamatos és rugalmas hálót sző a főalakok köré. Transzcendens kötődéseit magyarázhatni félnótássággal, boszorkánysággal, bortól-sörtől való átitatottsággal, ez a Margó itt a halál meg a végzet rokona régi balladákból, s mégis az abszurdok világát hozza. Nagyon szép és következetes alakítás. Azt már csak zárójelben említem meg, hogy a tapsrendnél a bábu-kisgyereket tartó Máhr Ági cipője alatt megindult a porló föld felső rétege, s hogy egyensúlyát megőrizze, meg kellett kapaszkodnia. A színház diadalmas pillanata volt, hogy a megcsúszó színész ebben az utolsó pillanatban nem a saját testét védte, hanem a bábu-kisgyereket oltalmazta: védőn az élettelen kelléktárgy felé kapott.

Ugyancsak feledhetetlen a gyilkossági jelenet, amikor a csöndben, a sötét és meleg estben, a fűcsomók alatt őrjöngő kabócák lázadásával nem törődve, a narancssárga hold alatt, nemrég vásárolt késsel, Woyzeck-Cino elvágja hűtlen szerelme nyakát, s az a földre roskad.

Egészen remek a két katona - Romulus Chiciuc és Keresztes Tamás - "sírásójelenete", amikor nem észlelvén, hogy a fűben fekvő leány már nem él, a birtokbavétel sorrendjén osztozkodnak, s csak az első lényeges mozdulatnál veszi észre egyikük, hogy a kívánás tárgya egy hulla. Állati félelem, undor és pánik vesz erőt a két legényen. Nagyszerű percek ezek.

Kíméletlenül hosszú még ez a gazdag előadás, amelyet nevezzünk talán Pulcinella közlegény - Numero 1-nek. Legalább negyven percet, ha nem egy órát kell majd kihagyni a következő sűrítő munkaszakaszok során, hogy Zsámbékról elindulva a Numero 2. talán valahol Olaszországban, a Numero 3. pedig esetleg Románia területén, igazi nemzetközi sikerré legyen.

Gabnai Katalin