Tatabányai Jászai Mari Színház Tulajdonképpen már a díszletnél elkezd félrecsúszni a tatabányai Jászai Mari Színház Margit kisasszony-elõadása. Paseczki Zsolt tervezõ képkeretbe helyezte az elsõ jelenetet, hogy függönyként nyíljon szét a darabindító szereplõket ábrázoló vászon, s láthatóvá tegye élõben a darabindító szereplõket. Dengl igazgató irodájának hátsó falán keretben feszít egy másik kép, amely szintén szétnyílik majd, újabb helyszínt tárva fel, s így jutunk egyre hátrább a színpadon és egyre elõrébb a történetben. A díszlet igazán ötletes, s frappánsan segíti az elõadás lebonyolítását, ugyanakkor ez az archaizáló képkeretezés valami nosztalgikus vonást kölcsönöz a színmûnek, amibõl pedig az valószínûleg köszöni, nem kérne.
Honti György rendezésében a darab azt a világot képezi le - csöppet homályosan, de azért elég félrevezetően -, amelyben morózus vezérigazgatók készséges és lelkiismeretes gépírókisasszonyokat tartanak, hogy aztán feleségül is vegyék őket. Ámde a Margit kisasszonyt az egyik legkiválóbb boldogtalanság szakértőnk, Füst Milán írta, tehát korántsem erről van szó. Így aztán a nagy múltúnak egyelőre nem nevezhető tatabányai színház kedvesen naiv, tapasztalatlan és végtelenül odaadó közönsége jókorát csalódik az előadás végén, a happy end elmaradtán.
A Margit kisasszony hagyatéki darab. A színművei iránti fogadókészség hiányától szenvedő szerző az íróasztalfiókban rejtegette az ikermű, a Máli néni mellett. (Ez utóbbi ütött be jobban, amikor az 1980-as években Füst Milán ismeretlen drámai munkáit felfedezte a magyar színház és a közönség.) A Margit kisasszony kicsit tétova alkotás; szalonvígjátékra is hasonlít, szomorújátékra is emlékeztet, de legközelebb ahhoz áll, hogy közérzetdráma legyen. Valami megnevezhetetlen rosszkedv, tehetetlenség és apátia ül ugyanis a hősein. A címszereplő leányzónak minden arra járó férfi megkéri a kezét, de ő maga tulajdonképpen azt sem tudja, akar-e valamit bármelyiktől is. A főnöke, Dengl vezérigazgató morcos, elégedetlen a gyerekeivel és örökké gyanakszik, hogy meg akarják pumpolni. Joggal persze. Fia, Hugó nem csinál semmit, amitől jó sok ideje van unatkozni és tettre vágyódni. Lánya, Tilda veszélyes locsogásokban éli ki magát. Csupa idegesítő ember, s emellett persze valamennyien szánni valóak és szeretetre méltóak is, minthogy Füst Milán valami finoman mélabús, halványan költői világban helyezi el őket empatikusan és körvonalazatlanul.
Mármost a tatabányai előadásban ennek a sejtelmes, borongós, bonyolult csömörhangulatnak nemigen találni nyomát. A történet laposnak és egysíkúnak látszik - jó, hát az is -, a szereplők egyneműnek, a színészek pedig külsőségesnek hatnak. (Egyébiránt kevesebben is vannak az előírtnál: kimaradt ebből a változatból a Margit kisasszony szobalánya, valamint a nevezetes Máli néni, akinek egy kérincsélés erejéig itt is volna egy betétje.) Mindenekelőtt az látszik egyszerűsíteni a dolgokat, hogy Bíró Kriszta - akinek amúgy van tartása, sugárzó megbízhatósága, valamint megértő, okos és incselkedő mosolya a mindenható titkárnő figurájához - a vezérigazgatóba szerelmes Takács Margitot játszik. Nem bizonygatja, de jól láthatóvá teszi, hogy neki ez az öreg Dengl kell. Mondjuk, ha elnézzük Bede-Fazekas Szabolcs ficsúros, riasztóan üresnek tűnő Dengl Hugóját, akkor ezen nem is csodálkozhatunk. (Ha szándék, ha nem a Hugó leértékelése, az mégiscsak zsenánt, hogy Bede most pont olyan, mint tavaly a Vidám Színpadon a Zsákbamacskában.) Moldvai Kiss Andrea - akinek van Tilda-rutinja, hiszen egy szolnoki Máli néniben már megformálta az alakot - meglepően szűk regiszteren szól. Tildájának kishangú bohóckodásai csináltnak, erőltetettnek hatnak. Helyey László Dengl igazgató szerepében mogorva medvét alakít, akinek zord külseje természetesen érző szívet takar, és felfedezhető a figurában némi rokonszenves esetlenség is. Hát őt szereti Bíró Kriszta Margitkája, de váratlan és kevéssé okadatolt fordulat nyomán mégsem lehet az övé. Amitől az amúgy jótékonyan elmaszatolt eredeti befejezés ebben az előadásban már-már melodrámába torkollni látszik. Az mindenesetre Honti György jó ízlésére vall, hogy ezt a jegyességfelbontó jelenetet nem rendezi a szemünkbe. A nézőtérnek háttal ül a családi asztalnál Dengl és Margit, és így is maradnak, amíg rájuk nem hull a függöny, a családi asztalnál ülő Dengl és Margit képével.
Stuber Andrea
