Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház

Koenigsmark groteszkbe hajló világában a magyar nézõ is rögtön otthon érezheti magát: a kisszerû élet kicsinyes küzdelmei nemcsak cseh környezetben ülnek. A szocializmus kézmeleg világán edzõdve ismerõsek lehetnek a félbehagyott, elfecsérelt, elgyávult sorsok. Az Agyõ, kedvesem! egy gagyizásból élõ fürdõzenekar történetét meséli el.

Čulik karmester (Farkas Ignác) kemény kézzel és megfelelő üzleti érzékkel irányítja zenekarát. Természetesen egy fillérrel sem fizet többet a zenészeknek annál, mint amennyit feltétlenül muszáj. Morgolódnak ellene egymás közt a hangászok, de mégis engedelmeskednek. A krach a főnök lányának esküvőjén üt be: kiborul a bili. Több fizetés, színvonalasabb fellépések kellenének és kicsi demokrácia is mellé. Az okos vén róka átengedi az irányítást ünnepélyesen vejének, a zenekar zongoristájának. Eduárd (Kiss Ernő) kottákkal hozakodik elő, minőséget követel és vezetési módszere még az elődjénél is szigorúbb. A következmény: nem ilyen lovat akartunk! A homo novus kötőtűvel a szívében végzi.

A helyszín egy kis villa, amely fazonra akár a Balatonon is lehetne; a díszlet a hatvanas-hetvenes évek balatoni dizájnőrületeit idézi. Stimmel a kis félkör alakú terasz a hálószoba felett. Pontos a vörösre festett, kubista mintájú, funkciójának megfelelni képtelen kerítés. Ráismertem a függönyökre is: fehér-piros-szürke alakzatok ismerős ízléstelensége. És egy apróság: a hálószobai csillár. Négyágú, rézfoglalatú, vakotásított üveg. Nagyszüleim nyaralójában ugyanilyen volt: nincs már meg az a nyaraló, de a csillár, a csúnyácska bútorok, szőnyegek bekerültek a családi körforgásba és emlékeztetnek békésebb időkre. Valcz Gábor remekül kapta el ezt a szocgiccs hangulatot. Minden tárgy a tervezés igényességéről árulkodik. A színpadkép impozáns távolról, színes és nagyszabású; közelről pedig kínosan alapos. Nagy találmány a beforgatható szauna és ötletesen gyors megoldásnak látszanak az erdőt imitáló festett függönyök Čulik vadászatakor. (A vadászat idézőjelben értendő, hisz minden lövésnél Huleš, a "gazdasági igazgató" szolgáltatja a leltárba vett kitömött madarakat.) A díszlet hangulatához illeszkednek a ruhák is (jelmez: Cselényi Nóra). Lila öltöny, fehér zokni a sötét nadrághoz. Hihetetlen térdzoknik és rikító virágos nyári szerelések. Helyben vagyunk.

Fotó: Pezetta Umberto

A darab és az előadás is zenei alapokra épül, zenei ritmust követ. Az egyes jelenetek előtt valamelyik színész bejelenti, éppen milyen részhez érkeztünk és azt is, hogy az előadásmód miféle legyen. Olaszul, szaknyelven természetesen. A zenekari tagok folyton hurcolják a hangszert is magukkal, de sohasem játszanak. Kiderül, hogy nincs a tokban a hárfa, a hegedű húrja rossz... Minden kifogás jó, csak ne kelljen játszani, gyakorolni. (Főleg pedig kottából ne!) A zongora egyszer mégis megszólal. Eduárd játszik rajta, meg a villa pincére, Laška (Szegezdi Róbert), aki valaha szintén zenész volt: éppen Eduárd ütötte ki a helyéről. Így most már csak a maga szórakozására játszogat, kényszer nélkül. Ez a két fiatalember tehetséges, de semmire sem fogják vinni. Remekül zongoráznak azért, utoljára még.

A vendégként rendező Znamenák István szinte Koenigsmark-szakértőnek tetszik, hiszen nemrég Bogláron rendezte a Susogó ligetek ünnepét s most ismét a cseh szerző darabja Zalaegerszegen. A maximumot préseli ki az előadásból. A társulat tagjai tudásuk legjavát adva hoznak létre egy színvonalasan kellemes előadást. Semmi ripacskodás és félmegoldás: csak koncentrált munka. Hitelesen állnak előttünk a jellegzetes cseh figurák: az irgő-morgó, de végül is engedelmes zenekari tagok (György János, Andics Tibor, Wellmann György, Tallián Mariann); a főnök kiábrándult, zugivó felesége (Mester Edit); a főnök izgága, megesett lánya (Tánczos Adrienn); a villa rémes öreg gondnoka (Balogh Tamás), aki udvarra szarással vádaskodik, miközben maga helyezi el a corpus delictit a füvön minden egyes reggel; a kikapós, törekvő pincérlány (Pap Lujza) és a szolgalelkű titkár, aki főnöke feleségét is "szolgálja" (Zalányi Gyula).

Minden szereplőnek látjuk egyenként a sorsát, érezni a felszín alatti kisebb és nagyobb lemondásokat, hazugságokat, félrecsúszásokat. A tulajdonképpen közösen elkövetett gyilkosság sem hoz minőségi változást. Túllépnek a hullán, mint valami pusztulásra ítélt állaton és folytatják azt, amitől szenvednek: a sekélyes éldegélést.

Aki figyelt jól, az a gurgulázó nevetés mellett szomorú igazságokra is lelhetett a komédiában.

Sőregi Melinda

Az írás a Thália színházi vendégjáték alapján készült.