Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház

Bordélyban játszódik a Tasnádi Csaba rendezte Szentivánéji álom, legalábbis a java része, hiszen az athéni erdõt népesítik be lányok és kuncsaftok. A Madame maga Titánia, a "váltott gyermek" pedig az egyik tündérke, akit Oberon szeretne kiváltani, hogy mint Hippolytát Theseusként oltár elé vezethesse. Az érdekes alapötlet akár eredetien újragondolt drámaértelmezést is eredményezhetne, de izgalmas szituációkat, megváltozott szerepviszonyokat mindenképpen. De nem: az alapötlet éppúgy tûnõ poén, gondolatkísérlet, játszi felvetés marad, mint csaknem minden a nyíregyházi elõadásban.

Noha a recenzensnek nem feltétlenül feladata egy előadás repertoárba illesztésének miértjére választ keresni, a produkciót nézvén nehéz szabadulni egy gondolattól: mintha a Szentivánéji álom elsősorban a művel még nem vagy alig találkozott helyi (diák)közönségnek szólna - ám a rendező bizonyos szakmai elvárásokat is szem előtt tartva megpróbálta volna eredetinek, váratlannak ható ötletekkel feldobni, más irányba terelni a játékot. A végeredmény zavarba ejtő: a szétszórt ötletek nem érnek koncepcióvá, de a történések logikáját felborítják, a játék nem lép ki a realisztikus ábrázolásmód keretei közül, de a szereplők kapcsolatrendszere néhol csaknem értelmezhetetlenné válik. Tasnádi ötleteinek ugyanis nincs következménye: a selyemfiús allűrökkel bíró Theseus-Oberont mintha éppúgy nem fűzné semmi Hippolytához, mint Titániához. Titánia és Zuboly (egyébként bordélytól szokatlanul alig észrevehető) nászánál a környéken sincs, a szépséges és kedvesen mosolygó Hippolytával pedig szót is alig váltanak. Puckhoz pedig végképp semmi nem fűzi: Puck itt öreg manó, esernyős vén kujon, aki apja is lehetne a Tündérkirálynak - ám az eredeti (bár az utóbbi időben mind divatosabbá váló) szerepelgondolást gyakorlatilag semmi nem indokolja, hitelesíti. Puck persze lehet ilyen, de ennek azért kellene, hogy kihatása legyen legalább az Oberonnal való kapcsolatára - aminek viszont jele sincs a játékban.

Az ember már-már koncepcióra gyanakszik: lehet, hogy az előadást az általános emberi elidegenedés leképezéseként kellene értelmeznie. Ám túl e megfogalmazás közhelyességén, s ama tényen, hogy ennek illusztrálására bizonyosan nem a Szentivánéji álom a legmegfelelőbb szöveg, ezt az értelmezést a szerepkapcsolatok kidolgozatlanságán túl az előadás más eleme nem támogatja. Hacsak az nem, hogy a szerelmesek jelenetei még a szokottnál is halványabbak, igaz, ezekre általában még poénszintű ötletek sem igen jutnak. A legsikerültebbek "természetesen" a mesterember-jelenetek, lévén, hogy ezek eleve poénsorokból épülnek fel, amelyeket Tasnádi ötletei, poénjai kétségkívül gazdagítanak.

Igaz mindez a színészi alakításokra is. A sikerült (ha nem is kiemelkedő) alakításokat a mesterembereket játszó színészek tudhatják magukénak. Egyed Attila (Zuboly) jól él a leghálásabb szerep kínálkozó lehetőségeivel, Honti György frusztrált értelmiségi allűröket olt Vackor alakjába. S ezúttal is kitűnik Tóth Károly (Gyalu) egyénien sprőd humora. A többiek viszont általában nem találják szerepüket az értelmezetlennek ható szituációkban. Kútvölgyi Erzsébetnek (Titánia) csak a Madame, Gerle Andreának (Hippolyta) csak a Széplány közhelyei jutnak; Kútvölgyit talán még soha nem láttam ennyire elveszni egy előadásban. Horváth László Attila (Theseus-Oberon) ellenszenves, kis formátumú zsarnoka érdekes kiindulópont lehetne, ha a figura aztán valóban központi jelentőségűvé válhatna az előadásban. Hetey Lászlónak önnön színészi formátumából kellene megkonstruálnia Puck alakját, ez azonban aligha lehetséges, ha magáról a szerepről, a többiekhez való viszonyulásáról érezhetően senki nem gondol semmit. A szerelmeseket játszók még náluk is halványabbak: a máskor oly karakteres Petneházy Attila és Mezei Zoltán csaknem megkülönböztethetetlenek egymástól (ha ez koncepció, okát nem látom). Sándor Juli (akinek kivált nem áll jól Hermia szerepe) és Gosztola Adél (Heléna) megkülönböztethetők ugyan, de játékuk csaknem kihűlt, szenvedélymentes.

Nem akarnám ugyan szakmailag teljesen sikerületlennek mondani az előadást, de mind Tasnádi Csabát, mind a társulatot jobban becsülöm annál, hogy "ellenpontként" most a gondosan megtervezett, látványos világításról, a kitűnő zeneválasztásról vagy Zeke Edit titkokat sejtető, jól bejátszható teréről kezdjek hosszasabban írni. Bármennyire is értékes szakmai erények ezek önmagukban, a lényeget pótolni aligha tudják. A társulat más vendégjátékainak (Vérnász, Anconai szerelmesek) színvonala pedig azzal biztat: a produkció mind Tasnádi, mind a színház pályáján olyan felejthető kisiklás marad, ami a legjobb helyen is előfordulhat.

Urbán

Az írás a Thália színházi vendégjáték alapján készült.

 

NKA csak logo egyszines

1