Down Egyesület
Szívhez szóló, de színházszakmai szempontból is tanulságos könyvet állított össze Trencsényi Katalin arról a három hónapról, amelyet az angliai Kaleidoscope Theatre kommunájában töltött 1998-ban. A Down-kóros fiatalokat tömörítõ színház példaértékû társulatként mûködik Angliában: létük bizonyítja, hogyan lehet a társadalom által kirekesztett és megbélyegzett emberekbõl mûködõképes, önellátó és független közösséget szervezni. A Kaleidoscope Theatre amellett, hogy felnõtt emberhez méltó életcélt ad tagjainak - nyílik más út is számukra, mint bevásárlókocsikat tologatni szupermarketekben -, színházi körökben is elismert társulat. Megfordultak például az Edinburgh Fesztiválon, több rangos színházban rendszeresen vendégszerepelnek, illetve játszottak a Royal Shakespeare Company stratfordi Swan színházában is. Ezenkívül például Budapesten is fellépett már a társulat.
Trencsényi Katalin témaválasztása azért is figyelemre méltó, mert egy olyan társulatot mutat be, amelyet még érintetlenül hagyott a modern művészet egyik legnagyobb problémája: a színház és a művészet öncélúvá válása, a világtól és a közönségtől való elidegenedése. A Kaleidoscope Theatre esetében a színház nem csupán intézményként működik, hanem megőrizte emberarcúságát: a színház a világgal és az emberrel való kapcsolat javítását is szolgálja. Bár a Kaleidoscope alapvetően nem terápiás céllal "csinál színházat", a kreatív munka mégis fejlesztő, gyógyító hatással van a "downie"-kra. Ennek egyik eleme az inspiráló környezet: egy vidéki családi házban zajlanak a próbák és a társulat egész élete. Ez a szemlélet nemcsak a tagok életvitelét, hanem művészeti felfogását is erőteljesen befolyásolja. Nagyon fontos gyermeki illúziót táplálnak tovább a Kaleidoscope alkotásai: a szépség keresésének, az elveszett Tündérország megteremtésének a vágyát. Ez a társulat, úgy tűnik, hisz a küzdés értelmében és a megváltás lehetőségében. Az ő meséik arról szólnak, hogy a jóságos együgyű, az ártatlan bolond, a kigúnyolt félnótás képes arra, hogy meglássa az igazat. Ezek a történetek saját magukról, küzdelmeikről, problémáikról beszélnek. Alkotói módszerüket is e személyességnek megfelelően választják meg. A Magyarországon még nem igazán elterjedt, úgynevezett "devised" színház próbafolyamatában a kiindulópont nem egy előre adott irodalmi szöveg, hanem maguk az alkotók. Kollektív produkció születik a Kaleidoscope műhelyében, amely magán viseli az összes résztvevő véleményét, érzéseit, egyéniségét.
|
Ami miatt pedig a könyv nem csupán a fogyatékosokkal foglalkozó csoportok számára hasznos olvasmány: bemutat egy olyan társulatot, amely önerejéből, két ember kezdeményezésére, a semmiből hozott létre színházat. A Kaleidoscope a "downie"-k hátrányos helyzetéből kovácsolt előnyt. Az állam által juttatott segélyeket, alapítványi pályázatokat, pártoló tagok, szponzorok támogatását felhasználva és egyéb promóciós bevételekből (például karácsonyi képeslapárulásból) teremti elő a működéshez szükséges bevételeket, és tart fenn egy háromemeletes családi házban működő kommunát. A független társulat kialakítására azért is szükség van, mivel a praktikus angol színházi rendszerben nem szokás állandó társulatot tartani. A legtöbb színház rengeteg költséget takarít meg azzal, hogy vendégjátékokkal tölti meg műsorát. Magyarországon is egyre népszerűbb ez a színház-működtetési rendszer, amely új kihívások elé állítja az itt dolgozó művészeket. A könyv talán abban is ad ötleteket, hogyan tud egy társulat sikeresebben szembenézni ezzel a komoly nehézséggel.
Hidas Judit


