A Bárka Kht. ügyvezetõ igazgatójának  kinevezése során tapasztalt furcsaságokról Mint ismeretes, a Bárka Színház Kht. ügyvezetõ igazgatói posztjára pályázatot írt ki a VIII. kerületi önkormányzat, melynek eredményeként 2002. január 17-ei döntésével a képviselõtestület az eddigi igazgatót, Csányi Jánost bízta meg újabb öt évre a színház vezetésével. A végeredmény a körülmények ismeretében várható volt, miként a másik esélyes pályázó, Schilling Árpád reflexiója is. Vitát mégsem errõl az ügyrõl, hanem az ennek kapcsán is felmerülõ, az egész honi színházkultúrát (és nem csak a színházkultúrát) érintõ problémákról, magáról a döntésmechanizmusról szeretnénk nyitni.

(A szerk.)

Az utóbbi időben gyakran megesett, hogy nagy horderejű kulturális döntéseknél a politikusok figyelmen kívül hagyták az érintett szakma véleményét (már ha egyáltalán volt ilyen).

A Bárka Józsefvárosi Színházi és Kulturális Kht. ügyvezető igazgatójának következő öt évre szóló kinevezéséről 2002. január 17-én tartott képviselő-testületi vita során ezzel szemben a szakmai bíráló bizottság beszámolója kizárólagos hivatkozási alappá vált. Az 1996-ban alapított színház második vezetői ciklusára kiírt nyílt pályázatra négy pályamű érkezett, melyek közül kettőt (Kővári Katalin rendező ifjúsági színházi és Hollai Kálmán színész cigányszínházi koncepcióját) nem ajánlott, kettőt pedig (az alapító-ügyvezető Csányi Jánosét és a Krétakör Színházét) ajánlott a döntéshozók figyelmébe. A napirendhez elsőként hozzászóló MSZP frakcióvezető, Dr. Molnár György (egyben a Bárka Kht. felügyelőbizottságának tagja) kiemelte, hogy színházról lévén szó, a szakmai vélemény fontosabb, mint a politikai érdek, majd kijelentette, hogy a független bíráló bizottság rendkívül árnyalt összefoglalója alapján a frakció egyértelműen Csányi János újbóli kinevezését támogatja. Később Dr. Juharos Róbert, a Fidesz frakcióvezetője szintén a szakmai bizottság javaslatára hivatkozva, képviselőcsoportja egységesen egyeztetett támogatásáról biztosította Csányi János pályázatát.

Az ezek után várható gyors rutinszavazást - melynek kimenetele nem lehetett kérdéses, hiszen a VIII. kerületi Önkormányzat 29 fős képviselő-testületében a Polgári Koalíciónak 14, az MSZP-nek 7 képviselője ül - a szakmai bíráló bizottság összetételét, kompetenciáját, a beszámoló elkészítésének körülményeit és tartalmát támadó felszólalások késleltették. Ezek során a következő tényekre derült fény:

1. A bizottság hét tagjából háromra áll az összeférhetetlenség vádja: Bérczes László a Bárka Színház művészeti vezetője, a színház képviseletében; Nánay István kritikus, a Bárka Hajónapló műhelyének alkalmazottja, akit Szabó István a szakmai bizottság elnöke kért fel; s végül maga Szabó István színháztörténész, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a Bárka alapításában, öt éve a Bárka Kht. Felügyelő Bizottságának tagja, s aki a bíráló bizottsági jelenléti ívet mégis az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatóhelyetteseként írta alá. A három ember személyes érdekeltsége miatt pártatlanságuk még a laikus számára is megkérdőjelezhető, szakmai szempontból nézve etikátlan.

2. A bíráló bizottság 2001. december 18-án megtartott üléséről jegyzőkönyv nem készült. Az összefoglaló megírásával a tagok az elnököt bízták meg, Szabó a megírás után a dokumentumot a másik hat taggal nem hitelesíttette, egyedül írta alá.

3. Az Önkormányzathoz így beadott bírálatot az érintett pályázóknak nem küldték el, ily módon tartalmát titkosították, a pályázókat ezáltal - bár az ülésre meghívtak minket - az érdemi vitából kizárták. Az eljárás szabálytalanságát bizonyítja, hogy amikor betekintési és válaszadási lehetőséget kértem, azt pillanatnyi zavar után vita nélkül biztosították a már éppen szavazni készülő képviselők.

4. A szakmai bizottság álláspontját az Önkormányzaton belül sem tárgyalta más (pl. Kulturális) bizottság. Így válhatott az egyből előterjesztési javaslattá, a pályázatokat nem olvasó képviselők számára véleményformáló dokumentummá. Ehhez képest meglepő, hogy annak kidolgozására előzetesen sem formai, sem tartalmi kritériumokat nem fogalmaztak meg, hagyták, hogy - Szabó István szavaival - a bizottság a saját feje után menjen.

5. A szakmai bírálat tartalmában szakmaiatlan, manipulatív és hazug. Stílusa elfogultan személyeskedő, ami a Krétakör anyagát elemző részt rosszindulattal hatja át. Néhány kiragadott példa:

"A Krétakör Színház egy olyan elképzeléssel pályázik a Bárka Színház épületére, amely a magyar színházi gyakorlattól több vonatkozásban is eltér (...) olyan gyakorlatot körvonalaz, amely nem rendelkezik referenciákkal, ezért nehezen megítélhető (...) A radikális váltás árát ki fizeti majd meg? (...) Lehetséges, hogy a Krétakör számára a (színház)építéshez csak a romboláson keresztül vezet az út?"

Nem kevesebbet állítanak Szabóék, mint hogy ami itthon eddig nem volt, az nem is lehet, és ha mégis, akkor csak hatalmas áldozatok és pusztulás árán. Álköltői kérdésekkel riogatja a fenntartót, aki tapasztalatból tudja a választ, hiszen öt éve fizeti Csányi működésének árát. Nem minket minősít, hogy a hétéves működés során, illetve az elmúlt években külföldön szerzett tapasztalatok nem bírtak a szakmai bizottság számára referenciális erővel, annak ellenére, hogy 17 külföldi és nyolc magyar ajánló (köztük Zsámbéki Gábor, Székely Gábor, Thomas Ostermeier [Schaubühne], George Lavaudant [Odéon], Luca Ronoconi [Piccolo], Brian McMaster [Edinburgh Festival], Bernard Faivre d’Arcier [Festival d’Avignon], Markus Luchsinger [Berliner Festspiele]) támogatta.

"A pályázók biztosabban mozognak a színházművészetnek az európai kapcsolatokig tartó tágabb horizontján, mint a VIII. kerület kies tájain. Kerületi színház, módos és igényes fővárosi közönség, európai érdeklődésre számot tartó, világszínvonalú program - ezeknek az elemeknek a szinkronba hozása nem lenne egyszerű."

Viszont már vendégként is sikerült, a Bárka Színházban repertoáron lévő Nexxt című produkciónkkal, mely másfél éve a színház legsikeresebb nagyszínpadi előadása a látogatottsági statisztikák alapján, közönségét egyformán vonzza a kerületből és a belvárosból, miközben rangos nemzetközi szakmai seregszemlén (Avignoni Fesztivál) és állami szintű magyar kulturális rendezvényen (MAGYart) egyaránt szerepelt.

"Ugyanakkor a magas helyárak, a sok néző, a rentábilis (?) külföldi utak (...) mintha azt az illúziót keltenék, hogy ugyanennyi vagy kevesebb támogatásból, sokkal több tevékenység realizálható majd. Eközben a pályázó nem számol az építkezés máig érezhető hatásával, a felvett kölcsönök visszafizetésének (...) terheivel."

A külföldi utak rentabilitásának kérdésében nem elhanyagolható tény, hogy a 2001-es évben az alternatív színházi műhelyek fenntartására kiírt NKÖM pályázaton elnyert nyolcmilliós támogatás mellett nemzetközi koprodukciós hálózat kiépítésével és két és fél hónapos külföldi vendégszerepléssel több, mint 50000000 forintot vontunk be a Krétakör működtetésébe. Ez 25%-kal több, mint a Józsefvárosi Önkormányzat által a Bárka Kht. számára biztosított éves támogatás. Ami pedig az építkezésből származó terheket illeti: a pályázati kiíráshoz mellékelt anyagokban szereplő valamennyi tétellel mind a bevételi, mind a kiadási oldalon számoltunk a csatolt költségvetésben (7. sz. melléklet). Amennyiben a szakmai bizottság a tőle elvárható alapossággal végezte el az összevetést, ez nem kerülhette el a figyelmét - hacsak nem rendelkezik olyan információkkal, amiket egy kívülről jelentkező pályázó nem ismerhet.

"A Krétakör Színház az elmúlt évadban a Bárkán dolgozott, de az együttműködés s az akkor remélt fúzió - ma már mindenki számára ismert módon - meghiúsult. Az ennek következtében kialakult helyzet tovább élezte a Bárka Színház alapítási szakaszában felhalmozódott problémákat, s mindez aztán átmeneti válsághoz, az alapító társulaton belüli szakadáshoz vezetett."

A Bárka Színház 11 fős társulatának 10 tagja 2001. január 14-én egy levelet függesztett ki a színházban, melyben lemondásra szólították fel Csányi Jánost. Két mondat a levélből: "A Bárka Színház színésztársulatának egyhangú véleménye, hogy a köztünk kialakult művészi és emberi bizalmatlanság feloldhatatlan. (...) Az általunk közösen alapított Bárka Színház mára legfontosabb gondolatát, működésének szellemi alapját: a nyitott, szabad szellemű, kollektív munka lehetőségét veszítette el." Én a 2001. január 3-án kötött szerződésünknek megfelelően ebben az atmoszférában próbáltam a két társulat közreműködésével a Megszállottak című produkciót. Az említett tíz színész arra kért, hogy álljak belső forradalmuk élére, segítsek megbuktatni Csányi Jánost és vállaljam el az igazgatást. Etikátlannak tartottam volna, hogy részt vegyek ebben az ügyben és ezért határozottan visszautasítottam, szemben Csányi János több sajtóorgánumban hangoztatott rágalmaival. Az egyre inkább ellehetetlenülő munkakörülmények miatt a produkciós szerződést kénytelen voltam március elsején felbontani. Ez bizonyítja, hogy a Krétakör sokkal inkább szenvedő alanya volt az igazgató által felhalmozott feszültségnek, mintsem kiváltója a társulaton belüli szakadásnak.

"...az ötéves szakmai gyakorlat kívánalmának csak a főiskolai tanulmányok beszámításával felel meg a pályázó, első profi rendezése is csak négy évvel ezelőtt volt." A Krétakör Színház intézményes formában 1996 óta létezik, akárcsak a Bárka Színház. Az első alternatív rendezésem bemutatója az 1994/95-ös évadban volt, akárcsak Csányi János Szentivánéji álom rendezése, melyet a kritikusok az évad legjobb alternatív (!) előadásának díjával tüntettek ki. Profi színházban 1998 januárjában mutatkoztam be (Katona József Színház - Alulról az ibolyát!), míg Csányi János profi rendezőként való debütálására 2000 októberében került sor saját színházában, saját darabjával (Bárka - A játék). Az elmúlt hét év során 16 előadást rendeztem. Miközben elvégeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendezői szakát és vezettem a Krétakör társulatát. Csányi ugyanezen idő alatt két előadást rendezett és felépítette a Bárka épületét.

Ehhez képest különösen cinikus, hogy a szakmai vélemény a következő megfogalmazással ajánlja pályázatunkat: "alapját képezheti egy olyan megállapodásnak, kinevezésnek, amely, ha a vázolt tervek egy részét beemeli az intézmény működésébe és a tevékenységét nagyobb részben a Csányi János által (...) kialakított gyakorlat szerint folytatja, megoldást jelenthet."

Az említett gyakorlatot saját bőrünkön tapasztaltuk; hogy ahhoz képest Csányi milyen elmozdulást ígért, nem tudhatjuk, hiszen pályázatát még saját színészeinek sem mutatta meg, de tartalmáról képet alkothatunk a szakmai ajánlás alapján: "A pályázat talán legfontosabb üzenete, ugyanakkor személyes életének is jelenleg legnagyobb tétje, Csányi János vezető képességeinek és művészi ambícióinak birkózása, illetve kiegyezése, megbékélése." Ez is megerősít abban, hogy valójában nem egy színházépület, nem egy színházi társulat és nem is egy színházeszmény, hanem egy konkrét személy áll a döntés középpontjában.

Természetesen nem marad el a problémák felvetése sem, ha nem is ugyanazzal a kérlelhetetlenséggel, mint a Krétakör pályázatának esetében: "A néhány évvel ezelőtti reményekhez képest kevesebb lett az illúzió, viszont több a válságokban edződött konkrét program, a folytatás, a folytonosság ígérete pedig a megújulás racionális terveivel egészül ki." A referenciákkal gazdagon megtámogatott garanciát pedig a döntés-előkészítőktől elvárható nyíltsággal, konkrétsággal tárja elénk: "a pályázatban megfogalmazott válasz egy reális esély, egy szimpatikus személyiség bevonása révén."

A két és fél órásra nyúlt vita során SZDSZ-es, MDF-es, MIÉP-es és FKGP-s képviselők éles kritikával illették a bíráló bizottság munkáját, illetve Csányi János eddigi tevékenységét. Kifogásolták, hogy a bizottság üléséről nem készült jegyzőkönyv és az ajánláson csak Szabó István aláírása szerepel, az érintett válaszát nem fogadták el, megkérdőjelezték, hogy a dokumentum a szakmai bizottságban kialakult konszenzust tükrözné. Elhangzott, hogy a Csányi-féle koncepciónak semmilyen gazdasági fedezete nincsen, ígérvényeit csak alapítói tevékenységére alapozza. Felvetődött a gazdálkodási egyensúly problémája (tagi kölcsön összegének és törlesztésének módosítását előző napirendi pontként tárgyalta a képviselő-testület); említést tettek egy, a Honvéd Művészegyüttestől érkezett levélről, melynek megvitatása befolyásolhatja a szavazást (ezt végül a jegyző Felügyelő Bizottsági hatáskörbe utalta).

A parázs vita ellenére és a pályázóknak biztosított tízperces megszólalásoktól függetlenül a minősített többségi szavazás egyértelmű politikai alkut tükrözött: Csányi Jánost a 24 szavazó képviselőből 20, míg a Krétakör Színház pályázatát 3 támogatta. Mielőtt túlértékelnénk a szakmai bizottság súlyát, rögzítsük, hogy az általa nem ajánlott, Hollai Kálmán nevével fémjelzett cigányszínházi koncepció is 5 igen szavazatot gyűjtött be. Úgy tűnik, hogy a szakmai bizottság véleménye addig volt érdekes, amíg hivatkozási alapként szolgálhatott a politikai szándék igazolására.

A tapasztaltak alapján a következő kérdéseket teszem fel: kinek áll érdekében súlyos közpénzek feletti gazdálkodás újabb ötéves felelősségét egy sokszorosan megkérdőjelezett vezetőre ruházni? Kinek áll érdekében a szakma maradék hitelének aprópénzre váltása? Meddig tehetünk úgy, hogy - miközben mindenről hallunk - semmiről sem tudunk?

S végül, ha komolyan vesszük a bíráló bizottság álláspontját, miszerint: "a probléma megoldása (ti. "hogy a kivételes tehetségek mindenkor teret kapjanak a bizonyításra") messze meghaladja egy kerületi önkormányzat lehetőségeit, minimum fővárosi szinten, de inkább országos hatáskörű szervek számára értelmezhető", ki vállalja magára a Krétakör jövőjének megoldását?

Schilling Árpád
Krétakör Színház

 

NKA csak logo egyszines

1