avagy

Rockodalom van a József Attilába’ Tasnádi István-Fenyõ Miklós: Made in Hungária

József Attila Színház "Túl az óceánon van egy iskola
Hogy kerültem én oda, még az is kész csoda
Láttam Elvist, Monroe-t, mint pesti kislegény

Nagy kalandnak indult, s lett belõle életregény..." Vagyis hát mit tehet az apró, született jampec-klapecbõl tini jampivá serdült, szülõkkel Amcsiba oda, majd Hungária földjére visszadisszidált Miki? Illetve színpadi valójában Ricky, de nem Martin (ha pedig Martin, akkor Dean). Egy kicsit szomorkás hangulatban bevirít a deszkákra, hawaii fazonba’ és farmer nasztróba’, s bemutatja, hogy az õ, Államokban el-, kiszínezõdött egyéniségét mint kénytelen a honi dresszúra nyomására verébszürkébe bugyolálni: egyenöltönyt ölt, csakhogy egy pillanattal késõbb, a régi srácok elõtt ismét pálmafásan pompázik. Így ez a szimbolikus átvedlés elég szedett-vedetten szerencsétlenkedik az elõadás emblémájaként, a szabványszerkó többet nem is látható: szóval, hogy értsünk a szóból, hõsünk dacolni fog!

Persze nem mindegy, mikor is szegül ellent: recsegő rádióbejátszások igyekeznek tudomásunkra hozni, most visszapörögnek "vissza-vissza a jövőbe" az évek, oda, ahol egyszer volt fiatal a nyár... Furcsa mód Antall József halálhírével indítanak, Kádár dörmög, Farkas Berci a világűrben, Balczó a győzelem kapujában, az oroszok meg Csehszlovákiában. 1968-ban lennénk? A Hungária alapításának az éve, a Ki mit tud? győzelem, de a Fenyő család 61-ben igazolt vissza a Central Parkból a "Szent Pistámba". Hétévnyi szűk esztendő múlik a színen, vagy csak a két, piros lobogósan transzparentált ünnepünkkel (május 1., augusztus 20.) bekezdett utolsó év? Vagy "...úgy szalad az élet / hogy fel nem foghato(m) bár sajnos nagyon is érte(m)...", hogy elegendő beugrónak néhány frissen szedett örökzöldség, amelyekből minimális erőfeszítéssel szituációkat lehet facsarni, aztán meg ha jön a "king of the boogie", úgyis felpörög a buli, akkor is, ha színházban vagyunk, nem fog senki dramaturgiai miértek után kutatni. A musical-szakirodalom egyébként is azt mondja, legfontosabb, hogy a dalok ne szakítsák meg a cselekményt, szerves legyen a kapcsolódásuk. Hát itt őnélkülük fia történet se lenne, teljes az összhang.

Ricky-Miki (Miller Zoltán) hazatért tehát az Angyalok földjére - a Tisza utca 4/b-be? - bőröndnyi bűnös hanghordozóval, Rockandrollia lázongó álomvilágával a szívében. A régi srácok szájtátva bámulják ereklyéiért, s Amerika hangja egyre inkább elszabadul a parkban, üzennek a családnak, hogy ők biz elmennek vagánynak. A csókkirálynak (Sághy Tamás) azonban nincs ínyére, hogy ellenfélesége akadt: bomlasztani kezd és Rickynek egyszerre nincs zenekara, ráadásul egykori barátnője is mással úszik a vágyak tengerén. Természetesen kerékkötőként nem hiányozhat az alacsony növésű kerületi párttitkár, Bigali (Háda János) és a féltő-félő szülői háttér, de mivel olyan elszántan vív-a rock and roll, akkor is, ha elzavarnak otthonról... sejtjük, úgyis mindennek jó vége lesz. René górét ékszerlopásért lecsukják ugyan - Ricky így visszakerül a bandába -, ám szőke cica-Marinája addig jár közben érte, míg a tolvajból immár szerepeit levedlett, tisztességes Kokas Károly ablakpucoló lesz, és legközelebb csak a jó ügy érdekében csen el némi erősítőkábelt a mindent eldöntő fellépésükre. Ricky pedig addig ejt nem is olyan nagy titokban krokodilkönnyeket, míg az újabb éjszakát már nem egyedül virrasztja át. Végül felcsavarják. A szőnyeget.

A hatvanas évek legvidámabb barakkjának hangulati megidézésére előszeretettel alkalmazott panelek mindegyike fellelhető a főként dalban elmondott történetben: szigorúan ellenőrzött ifjúságukból kitörni akaró, magyarosan tupírozott vagányok, parancsolt népünnepélyek apropóján kiharcolt, a testvéri ország pajtásaival összeműködésben előadott kihágások, lapító felnőttgárda, ügybuzgó felügyelők és a lehetőségek netovábbja, a Ki mit tud. Kérdés, hogy érdemes-e ezeket a kopásra hajlamos elemeket megint előszedni és az akkoriban dívott rikító plakátárnyalatokkal túlszínezni, csak azért, hogy teátrális keretek között csendülhessenek fel a Sláger Rádió által sűrűn fonnyasztott Fenyőzöldek. Nem sokkal jobb, amikor utcabálról jön a hír, a nyáresti Andrássy úton "összejönnek a hőskorszaki szakik / hogy elnyomják még egyszer úgy a rokit", és akkor lehet nekik sikítozni, hogy mi is az a tánc, ami nem rumba, nem szamba, hanem twist... igeeen... again. És nem is esik le az a limbóléc, ami a színházban nemhogy rezeg, de földet ér.

Fenyő Miklós pedig hangsúlyosbított statisztaszerepben végigpesztrálja az önéletrajzi ihletettségű előadást. Hogy néki miért jó egy megíratlan figurában - Jerry Lee Lewis nevű múzsaként - néha be-benézegetni, de csak úgy, mintha mellékesen arra járna, úgy mellékesen füsttengerben...? Elhint egy-két nyájas mosolyú laza fiús, hasznos jó tanácsot, úgymint: "Hagyd már azt a nyálat!" vagy "Csináld csak, a rock and roll él és élni fog" című örökbecsű ösztönzést, négykezest zongizik Ricky-pártfogoltjával, majd hangszerestül elmerül a süllyesztőben, valamint átállítja az egyik zsűritag pontszámát. Ennél talán szerepileg, de személy szerint is többet érdemelt volna. Már ha muszáj volt egyáltalán megkóstoltatni vele a színészlét ízeit, legfeljebb nem jött volna össze az együttesnek a győzelem. (A Csinibabában sem nyertek...)

Így viszont meggyőződhetünk róla, hogy ha előtűnik az első felvonásvégi hangulatizzító ködgomolyból - bár az X-ekből már megvan az öt találata, vagy éppen azért -, még mindig neki hisszük el inkább, hogy a jampik angyalok, ő pedig mennybemenő fazon. Nem kell hozzá amerikai lobogóba csomagolt tánckar, sem megelevenedő Rudi, Röné, Ricky, Marina, vagy Duci Juci, egymaga megy majd a Szent Péter Bárba.

Egymaga énekli az előadás fináléját is, összegzésképpen, ars poeticaként, mintegy elégedetten bólintva, helyeselve, fémjelezve az estét. A közönség meg bezsongva ide-oda, ide-oda... Jól nézünk Mi-ki... Hiába, ez egy régi mánia... made in Hungária.

Börcsök Dóra