AZ UTOLSÓ ABLAKZSIRÁF. Zilahy Péter, Fuchs Tamás, Langh Róbert: Az utolsó ablakzsiráf. Kell hogy legyen utolsó, ha már volt valaha elsõ. Abban, az akkori, nagy formátumú képeskönyvben kedves történetekkel próbálták az ismeretszerzés igényét fölkelteni gyerekekben. Elsõ osztályosok lexikonjaként élvezetes olvasmány volt - elsõsorban felnõtteknek. Hétköznapi dolgok, tárgyak, fogalmak színes képekkel is alátámasztott magyarázata. Micsoda naivitás! Pár mondatban értelmezni minden köznapi körüllevõt! A fiatal alkotók, a rendszerváltás éveiben felcseperedõk ebbõl a mûnembõl teremtettek formát: könyvet, képet, videoinstallációt. Aminek mélységek híján csak felszíne lehet, az nem más, mint groteszk ábrák halmaza. Annyira kacagtató, amennyire szívszorongató. Derülhet magán, aki arccal a pocsolyába huppan, s az is, aki szék helyett a földre. Ép érzékszervekkel azonban be kell vallani, hogy fáj. Hogy fáj. Nagyon. (Ludwig Múzeum)

*

DROZDIK RETROSPEKTÍV. Szublimált erotika. Mert az ember kétnemű, általában nőként vagy férfiként éli a világot. Ha művész, így is fejezi ki. Kevés képzőművésznő van, aki nem(i élet)ét feledteti. (El Hassan Roza, Köves Éva.) Ebben a formájában engem nem érdekel a nemi intim. Láttán valamiféle sajnálatot érzek csupán. Drozdik Orsolya művészete más. Ő a Magyar Képzőművészeti Főiskola elvégzése után külföldön élt, a világváros Amszterdamban, Kanadában és 1980-tól New Yorkban, vagyis már évtizedek óta elszakadt az itthoni partikularitástól. Világpolgár, aki felnőttként szemléli nemcsak a körülötte levőt, hanem saját magát is. Nincs semmi exhibicionizmus az önportrékban. A megörökített mozdulatok a felszabadult test táncát ábrázolják, a különleges pózok a tudatosan vállalt nőiség szépségvágyából fakadnak. Látásmódja a kutató, az érteni és értelmezni akaró művészé, aki másokat is látni tanít. Mivel az anatómiát is testmegközelítő módszernek tartja, beemeli az esztétikumba. A kifelé fordított test nem csupán tárgy. A művész sorra járta az európai és amerikai medikai és fizikai múzeumokat, fotókat készített. Felvételeket a férfiak által alkotott világról. A bonctan és a fizika maszkulin voltát felrúgva Drozdik nőiesít, bemutat egy "női" medikai Vénuszt, egy "női" leideni palackot, s más fizikai kísérletre alkalmas eszközöket. Nincs ebben semmi feminizmus, hanem mindez egy eddigitől eltérő megközelítés gondolatébresztő kifejezése. (Ludwig Múzeum)

*

SOÓS TAMÁS. Melankóliától a monokrómig. Korábbi munkái a melankólia életérzését sugallták a szürke többnyire sötétebb árnyalataiban. Furcsa alakjai (nem nevezhetem őket figuráknak, hiszen alig, s csak nyúlánkságukkal idézik az emberalakot) füstoszlopokként imbolyogtak valamiféle bizonytalanságban, ha párban voltak, akkor is egymástól irányukban elkülönülőn. "A művész legújabb képei a bonyolulttól az egyszerűhöz, a színestől a fehérhez, a dekoratívtól a kiérlelthez való fejlődés, változás jegyében születtek. A hangsúlyozott szín- és formakontrasztok után a fehéren fehérbe játszó monokróm kompozíciók számtalan árnyalata bontakozik ki" - fogalmaz Passuth Krisztina. A sárgásan, vörösen gomolygó oszlopalakok konkrétabb formára vágynak. Valami erő izzik bennük, testet ölteni akaró. (Raiffeisen Galéria)

*

CAPA: SZEMTŐL SZEMBEN. Képek a spanyol polgárháborúból. Közelképek. "Testvérem, Bob (Robert Capa) ugyanazzal a céllal ment Spanyolországba, amellyel a világ minden tájáról származó önkéntesek, a Köztársaságért akartak harcolni. Mindannyian tudták, hogy ez az ő harcuk is, nem csupán a spanyol népé. Hitték és remélték, hogy egy republikánus győzelem eredményeként Európa-szerte összeomlik a fasizmus, és hogy ily módon elkerülhető lesz a világháború... Bob Gerda Taróval, egy német menekült lánnyal ment Spanyolországba. Fiatalok voltak, idealisták és szerelmesek. Fényképezőgépük volt egyetlen fegyverük, amelyet arra használtak, hogy nemzetközi támogatást szerezzenek a köztársaság ügyének. 1937 júniusában Gerda tragikus körülmények között meghalt Bruneténél. Bob sohasem tudott teljesen kigyógyulni fájdalmából. Eleinte még a gondolatát is elutasította annak, hogy visszamenjen a háborúba, amely megölte a kedvesét, de a spanyolok iránti szeretete hamarosan rábírta, hogy visszatérjen és folytassa a tájékoztatást a spanyol nép harcáról egészen a keserű befejezésig..." - írja ajánlásában a fotóművész testvér, Cornell Capa. Ő ajándékozta a polgárháborúban készült képeket (205 darabot) a Múseo Nacional Cenbtro de Arte Reina Sofiának. A magyar nézők ezekből láthatnak mintegy 130-at. Szelíd tekintetek: fájdalmat tűrők, vagy reményt áhítók, szétlőtt házak, golyó ütötte föld és golyó ütötte lelkek. Menetek. Reménnyel teli gyalogolók a reménytelenségbe. A milicistát, aki halála pillanatában is szorítja fegyverét Federico Borell Garciának hívták.
Közelkép. Capa minden közelkép. Szívközeli. (Magyar Nemzeti Galéria, május 20-ig)

*

HENRI CARTIER-BRESSON. Capa (1913-1954) egyike volt a Magnum fotóügynökség alapítóinak. 1947-ben határozott úgy David Seymourral (1913-1956) és Henri Cartier-Bressonnal (1908-), hogy fotóikkal való pénzkeresésüket maguk szervezik. A történelem gondoskodott számukra a témagazdagságról. Bresson is bejárta a világ csaknem minden országát, de nem külső helyszíneket rögzített. Ars poéticája: "Van egy pillanat, amelyben a látvány elemei tökéletes harmóniát alkotva állnak össze. A fényképész feladata, hogy e pillanatot elkapja és megörökítse." Ő ezeket a látványelemeket örökíti fotóin és filmjeiben is. Képei a képről szólnak. "Az élet élni akar" - (dokumentumfilmje 1937-ből). "Fényképezni annyi, mint egyetlen pillanatban, másodperctöredékben rálátni a jelenségre, annak egész bonyolult módszerére, s fölismerni azt a formát, amely e jelenséget képileg kifejezi. Egyszerre kell a célra összpontosítani az agyunkkal, a szemünkkel és a szívünkkel. A fényképezés életmód." Közel kétszáz felvétel látható, amelyek annyifélék, ahány féle a témájuk. Van közöttük tájkép (tájkép? Magyarország, 1965), életkép (A Marne partján, 1938), portré (Henri Matisse 1944), háborús kép (Ellenállás a Rajna-parton, 1944), dokumentum (A Mont Aso vulkánja, 1966), humor (Alicante 1933) - valamennyi olyan, amilyent láthattuk volna, de mégsem vehettük észre. Henri Cartier-Bresson kell a látványhoz. (Ludwig Múzeum)

JÓZSA ÁGNES