A magyar színésztársaság eddig fölváltva Budán s vendégképp a pesti német színházban játszott, hol 1837. d. évi március 19-én lépett föl utószor. Tagjai Füredre s Fehérvárra mentek, részint önálló elõadásokat rendezve, részint vendégszerepeket viselvén: míglen a herceg Grassalkovich magtárából a mellette tengett üres telekbe kiesett búzaszembõl kikelt a - magyar nemzeti színház, mely a vándor Tháliának valahára biztos hajlékot adott.
Megnyitása 1837. évi augusztus 22-én történt. Nagy pompával ment véghez, mint az már szokás nálunk! A ház, a fölemelt belépti árak mellett is, annyira dugva volt, hogy mintegy másfélezer kíváncsi "hazafi"-nak szomorúan kellett visszafordulni, legkisebb hely sem maradván többé számukra. - Reggeli tíz órától egész hétig ácsorgott a "publicum" az ajtók előtt, s midőn ezek megnyíltak, a berohanó tömérdek sokaság (magam is közte voltam), anélkül hogy belépti jegyeit képes lett volna átadni, a padokat rögtön elfoglalá, úgyhogy a nőknek, kik utánunk jöttek, a padok végein kellett állongani, míg egyikünk vagy másikunk meg nem könyörült rajtuk s leültette őket. - A színház belseje szépen kivilágíttatván mindenkit kellemesen meglepett; a díszítmények csinosak voltak, a Neefe Hermannak (bécsi atyafi) becsületére váltak; a gépezetet Schütz, müncheni erőművész készítette. Leggyöngébb a hangászkar volt, mely újjá teremtését epedve várta a játékszíni bizottmány által kinevezett hangászati igazgató Róthkrepf Gábor.
Az előadást elég sikerültnek lehetett mondani. A Hánich karmester által (Erkel akkor még a német színháznál volt) szerzett igen középszerű, s még középszerűbben előadott nyitány után következett Vörösmartynak e célra írt "Árpád ébredése" című előjátéka, melynek egyes megragadó szépségű helyeit lelkesen tapsolta meg a közönség; nagyobb hatást azonban azért nem volt képes előidézni, mert kissé hosszú volt. - Ezután Szőllőssy Szathmári Saroltával s hat tanítványa nemzeti táncot jártak, mely szinte hosszabban tartott, mint kellett volna. - Végre mindezt "Belizár" című szomorújáték zárta be elég fényes pompával; illő méltánylásra azonban szert nem tehetett, mert nagyban terhelé a jelenvoltak szívét azon szomorító gondolat, hogy "egész Európa" (t.i. már akkor is azon boldog hitben ringattuk magunkat, hogy egész Európának nincs más dolga, mint reánk figyelni) ki fog bennünket e fonák választásért gúnyolni. Évtizedekig készültünk már egy magyar nemzeti színház fölépítéséhez az ország szívében - a németből fordított Belizárral nyitottuk meg azt!! - El sem hinné az ember, ha meg nem történt volna!
Ismert régi színészeinken kívül ez alkalommal mint új tagok léptek föl: Déryné, Hetényi, Hubennay, László és Szerdahelyi (Kálmánnak atyja). Kántorné kétszeri meghívás után sem jelent meg, sőt ezt még válaszra sem méltatá. Mondják, hogy rivalitásból történt; a közönség mindenesetre sokat vesztett.
Erősen beszélték akkor, hogy Széchenyi István nagy ellenzője lett volna a nemzeti színház létrehozásának, részint mert annak alapítójával, Földvári Gáborral nem a legbarátságosabb lábon állt, részint s tán leginkább azért, mert azt nem az ő terve és javaslata szerint, sem oda nem, ahová ő kívánta, építtették. A gróf e mendemondákat azzal cáfolta meg, hogy a színházat, építkezése alatt, igen gyakran s néhányszor neje társaságában is meglátogatta, a munkálatok előrehaladásáról igen kedvezőleg nyilatkozott, s később az első emeleti 6. számú páholyt évenként kibérelte. - Ennek pedig azért volt nagy jelentősége, mert Széchenyinek és bájos idegen ajkú nejének mindennapi megjelenése a nemzeti színházban kivitte azt, hogy a szomszéd páholyból lassankint oly szép és kellemdús képecskék mosolyogtak le, melyeket eddig csak a német színházban lehetett látni, mialatt helyeiket a nemzetiben lepcsés szobaleányaik foglalták el.
Frankenburg Adolf
* Frankenburg Adolf: Emlékiratok. Második kötet. Pest 1868. 39-42. oldal. Frankenburg Adolf (1811-1884) színész, író, lapszerkesztő, kritikus. 1843-ban alapította és 1847-ig szerkesztette azt a Magyar Életképek c. divatlapot (1844-1848 között Életképek), amely 1846. október 24-től a Nemzeti Színház hivatalos közlönye volt.
