Koncert magánlakásban - A belsõ VI. kerület "hinti báját szerteszét". Itt sincs más, mint ahogy hajdan, a józsefvárosi poros utcákban, csupán valaha jobb napokat látott, kopott vakulatú házak. Üdítõ zöldként az egyetlen akácfa él meg az építésre váró hajdan volt és majdan lesz házhelyeken. Csak az akácfa. No és Fellegi Ádám. Ha nincs más helyszín, azért a zenének még hangzani kell. Koncerttermek és televíziós-rádiós pódiumok híján Fellegi Ádám hangversenyt ad hetven négyzetméteres lakásában. A kopott kövezetû és kukaszagú kapualjból, a sötét lépcsõházban fölkapaszkodva a harmadik emeletre, csoda vár. A meghitt, barátságos otthon (cserépkályha, képek, szõnyegek, kanapé) Steinway hangjainál a fenségesség befogadó tere lesz.

Rendszeresek ezek a koncertek. Múltjuk majd egy évtizedes. Barát hív barátot. A korán jövőknek jut a fotel, a későknek az összecsukható konyhaszék (van hozzá kispárna). Fellegi Ádám mindig más programmal várja közönségét. Tudja, a megértést segíteni kell, a nagy-nagy kuszaságban, ami a világ, még a szomjúhozó lélek is elvész, s nem talál csillapítószert. Ezért nemcsak játszik. Az elhangzó műveket elemzi, sok-sok adalékkal gazdagítja a hozzá kapcsolódó ismereteket, felhívja a figyelmet azokra a részletekre, amelyekre talán nem ügyelünk. Én egy Beethoven-szimfóniát, a Pastoralét hallgathattam. Nem fogom elfelejteni. Operabemutató a Műcsarnokban - (Az Operaház nehéz napokat él és még nehezebbeket fog. Egy dőre ötlettel a közönséget óhajtják lecserélni. Megszűnt az összes addigi bérlet. Senkinek nem maradt "régi helye", már csak azért sem, mert kevesebb bérletet kínáltak. Már tavaly is méltatlan tortúra részese volt, aki régi bérletének megújítására vágyott. Több órás sort állt. Idén sorszámokat osztottak, de erről csak a helyszínen lehetett értesülni, mármint a zárt ajtó előtt. A biztonsági ember szortírozta a sorszámosokat. Azt sem engedte be, aki már szerdán sorba állt és kapott egy 36-ost. Volt 251-es is, meg 70-es, ácsorogtak, mert már bent is volt négyszáz sorszámos. Három sorozatra elfogyott minden hely. A maradékra - nem tudni mire és nem tudni milyen helyre, a pénzről már nem is beszélve - jelentkezhettem volna, ha kapok sorszámot, s kivárom azt a négy-öt órát. Elég volt a fél, amit a zárt ajtó előtt, többedmagammal eltöltöttem. Egy majdnem harminc éves rendszeres kapcsolat szakadt meg. Majd eljövök egy-egy előadásra - vigasztaltam magam, de tudtam, az nem ugyanaz.) A Műcsarnokba viszont eljutottam.

Csapó Gyula évtizedek óta külföldön él. Mint ifjú tehetség kezdte ösztöndíjjal, de mára versengenek érte. Huszonöt évvel ezelőtt ragadta meg a Racine-dráma érzelemvilága, az a különösség, ami a gyönyörű nyelvezet és a vad indulatok között feszül. A kommunikáció Phaedra számára mindig a félreértés biztos bekövetkezte. Phaedráé a drámában, ahogy az életben is: két emberi lény egyesülése nem kódjaik pillanatnyi illeszkedésén alapul. Örök téma. Csapó Gyula számára is az. Ezt öntötte formába a zeneszerző egy merőben szokatlan vokális dallamisággal, négy címszereplővel, és sok-sok zenei ötlettel, s különös dramaturgiával. Az öt felvonásos műből kettő hangzott el a Budapesti Kamaraopera szólistái, a Budapesti Tomkins énekegyüttes és a Componensemble előadásában. Az előadást Jeles András rendezte. Kérdezhetnék, hogy május 19-én miért a Műcsarnokban volt a bemutató. Miért, miért? Valahol csak el kellett hangzania, nem?

Kiállítások a Magyar Villamos Művek központi épületének aulájában. A közlekedési miniszter, miután sikerrel levezényelte a két évvel ezelőtti árvíz mentési munkálatait, elbocsáttatott. A Villamos Művek élére került. Ezt onnan tudom, hogy kíváncsi lettem, ki az a vállalatvezető 2000-2001-ben, aki az ilyen minőségű kultúra támogatójául szegődik. A központi épület aulájában ugyanis sorra nyíltak a színvonalasabbnál színvonalasabb fotókiállítások. A vállalatvezetőt Katona Kálmánnak hívják. Itt láthattuk legutóbb Szabó Zoltán csodálatos Tibeti képeit, május 21-től pedig Csák Miklós felvételeit. Csák Miklós valójában nem tesz mást, mint kiválaszt egy részletet. A részlet lehet egy fa lombozatáé, vagy egy nagyvárosé. Felmutatja a rendet, a minden kuszaság ellenében létezőt és fellelhetőt, amely össze- és fenntart. Virágszirmot csakúgy, mint családot, társadalmat. MVM Galéria (I. ker. Vám krt. 5-7.)

Ahol évszázadok során annyi volt az országos jövés-menés mint nálunk, mindenki azt vitt, amit vihetett. Amit nem vihetett, azt lerombolta. A gótikus és reneszánsz mesterek által készített gyönyörű szobrok (legalább így) maradtak az utókorra. A Duna iszapja konzervál és a másféle a jóval szagosabb iszap is. És ez a szerencse. Aki a Budai várban jár, az figyelemmel kísérheti, mint folynak az ásatások a Naphegy felőli oldalon. A majd’ ezer év embernyomait még bombák sem tudták nyomtalanul elpusztítani. A szorgos kutatók most kincsekre leltek. Hat szintnyi (leletrétegnyi) mélységben, kutak iszapgödrében azok a tárgyak is megmaradtak, amelyeket így vagy úgy elporlasztott volna az idő. A nagy kultúrájú cserép- és fémművesség darabjait. Kortárs szemek elől rejtett Árpád-kori aranyhímzéses kelmét, török amulettet (nyakba akasztható, kis fémdarabba zárt koránidézetes szövetet), bőr lábbeliket, talán egy egész műhely minden darabját. Csuda érdekes látnivaló. (Történeti Múzeum)

Józsa Ágnes