Szegedi Nemzeti Színház

Valljuk be, vacak kis szóviccbe torkollik Zsótér Sándor szegedi Brecht-rendezése, a Galilei élete. - Íme a Discorsi - mondja örömmel a tanítvány, s fölmutat egy diszket. Egy csillogó CD-t. A vicc még attól sem javul meg alapvetõen, hogy dupla fenekû, a Hollandiába kicsempészendõ fõmû korokat átívelõ jelentõségét túlságosan is szájba rágva közli.

Mélyebb értelme lesz azonban, ha előtte látjuk az egész előadást. Galilei szobájában - amely éppúgy vele együtt költözködik színről színre, mint hozzátartozói, ostoba lánya, meg Sarti asszony és annak nyitott értelmű fia - jobboldalt hátul van egy polc. Nem tolakszik a szem elé, de azért megkerülni sem lehet. Olykor a rendezés, a játék mintha szándékosan irányítaná rá a figyelmet. Itt egyebek közt Gagarin-kép és egy Junoszty tévé áll. Nemcsak a tudós szerény életkörülményeit jelzik, hanem azt is, hová vezetnek felfedezései évszázadok múlva. A Gagarin-kép külön megerősítést is nyer az előadás zárásában, amikor az első szovjet űrhajóról hallhatjuk a híradást. Az űrutazás valójában az első gyakorlati megerősítése Galilei felfedezéseinek. Igazolása, értelme, célja. Már ha van az egésznek értelme és célja. Bizonyára nem véletlen az sem, hogy nem a csillogó amerikai technika, hanem az ormótlan-szegényes szovjet képviseltetik a tudós háromszáz évvel korábbi polcán. Ennek mélyebb oka is lehet, mint a szovjetek keservesen kiizzadt és átmeneti elsősége az űrkutatás terén.

Az előadás szigorú belső logikája szerint Galilei egy korszakot indított el. És nemcsak a tudományban. Nemcsak fizikai-csillagászati kérdéseket vitatnak a tudós és tanítványai s főképp a tudós és ellenlábasai. Lényegesebbek a társadalmi kérdések. A legfontosabb probléma nem az, hogy melyik világkép - a ptolemaioszi vagy a kopernikuszi - a helyes, még csak az sem, hogy mit kell és mit szabad tenni a fölismert igazsággal, hogy a tudós élete vagy igazsága az értékesebb-e, hogy morálisan miképpen értékelhető, ha a tudós megtagadja tanait, hogy folytathassa kutatásait, hanem az, vajon a tudományos, a társadalmi, a politikai igazság fölismerése mit jelent az emberiség, a néptömegek számára. Feltétlen szükségük van-e a hazug vigaszra, hogy elviseljék nehéz életüket, vagy éppen a lázító igazság hozhatja meg nekik a boldogulást, a méltó életet. Élesebben fogalmazva: a nyomorúság elviseléséhez nyújtson-e segítséget az értelmiség, vagy próbálkozzék annak megszüntetésével.

Király Levente és Pataki Ferenc

Brecht válasza egyértelmű, de nem mutatja a kérdést egyszerűnek. A szegedi előadás pedig fokozottan hangsúlyozza, hogy az igazság föltárásában, a tömegek fölvilágosításában sokkal nagyobb kockázat van, mint a vigasztaló hazugságban. Az isteni gondviselés hite jól bevált évezredek óta, az önmagáról gondoskodó emberről viszont nem tudni, mire lehet képes. A színpad jobb hátsó sarkában látszó szovjet relikviák nemcsak tudományos, technikatörténeti képzeteket kelthetnek. Társadalmi-történelmi értelemben is utalhatnak arra, mit hozhatott magával Galilei (és Brecht) forradalmi hite. A játék, a darab, a szöveg egy korszak kezdetét, a hátsó polcon porosodó tárgyak a végét jelzik.

A tudományos, a társadalmi, a történelmi racionalizmus háromszáz esztendeje találkozik az Ambrus Mária tervezte puritán tudóscellában. Az előadás vége előtt közvetlenül fölcsillanó diszk pedig már egy új kort jelez, egy másik világot, másfajta tudományosságot és talán másfajta társadalmiságot is. A szóvicc azért olyan hatásos, olyan döbbenetes erejű, mert a CD villanása nemcsak azt jelzi, hogy a tudós eszméi kitörnek a bigott Itáliából, kiszabadulnak a felvilágosult Hollandiába, eljuthatnak a nagyvilág szabad szellemű népeihez, hanem sokkal inkább azt, hogy az igazi tudományos igazság, az igazán szabad szellem tulajdon korszakából is képes kitörni, több van benne, mint ami közvetlenül, akár röpke háromszáz esztendő távlatából is kiolvasható belőle. Galilei tudománya, az igazán nagy szellem tudománya nemcsak a klasszikus polgári kor leleménye, emblémája, foglalata, kiindulása és bukása, hanem még újabb idők vezérfonala is lehet.

Mindemellett az előadás nemcsak évszázados léptékben időszerű, hanem a játszás napjaiban, heteiben is. A szövegből szinte kikiabálnak napi aktualitások anélkül, hogy kirínának belőle. Hiszen a blöff, a történelmi-politikai álomvilág teremtése, a hamisítással való állandó operálás, egy alapjaiban hazug világkép pártpolitikai használata az elmúlt választási kampány alapeszköze volt. Nem csoda, hogy a Brecht életének, gondolkodásának erkölcsi alapdilemmáit megfogalmazó mondatok olykor szinte véletlenül is telibe találják az érzékenyen figyelő publikumot.

Király Levente hatalmasan uralja nemcsak a tudós figuráját, hanem az egész előadást. Termete, egész jóságos-joviális lénye annyira fedi a figura egy lehetséges, de korántsem kimerítő értelmezését, hogy nagy fokú tudatossággal kell ez ellen dolgoznia a színésznek. Vissza kell fognia alapadottságait, de nem szabad egészen elnyomnia azokat. Király Levente pontosan kiméri az arányokat. Mégpedig alighanem azáltal, hogy másutt leli meg Galilei jellemének lényegét. A tudós szellem szabadsága, nagyvonalúsága uralkodik minden gesztusán, hanglejtésén. S ez a tudós szellem végső soron titok. Mindig előrébb jár, mint amennyi kimondható, megfogalmazható. Mint aki sok mindent nem mond ki, mert fölösleges lenne. Mint aki többet ért a világból, mint amit kimond, mert minek törje magát olyasmik megfogalmazásával, amit senki sem értene. Mint aki folyvást pedagógiai szándékkal egyszerűsít. S ez mintegy összegződik a végső jelenetben, amikor igazán nem tudható, megalkuvása valóban nagyvonalú, megfontolt taktika volt-e, vagy puszta félelem, s csak utólag lett a szükségből erény: ha már életben maradt, természetesen nem tudta a gondolatait korlátozni, nem tudta kutatásait nem folytatni s felfedezéseit nem leírni. A személyiségnek ez a legbelső titka talán nem is tartozik a közre.

A címszereplőt a darabban szükségképpen nem annyira jellemek, mint inkább helyzetek veszik körül, a figurák nem egyebek, mint főképp a környezet, az adott helyzet szerint viselkedő emberi alaptípusok. Ezeket Zsótér és színészei pontosan elemezve jelenítik meg Benedek Mari évszázadokat gyönyörűen átívelő jelmezeiben.

Zappe László