Nem kaptak ugyan "hivatalos" státust és zsöllyés színháztermet a Helyõrségi Klubban, az Anna udvarban, a Pécsi Kulturális Központban vagy a Bóbita Bábszínházban szereplõ POSZT-elõadások, kaptak viszont olyan közönséget, amilyen elõtt sehol másutt nem játszhatnának ebben az országban. Ez természetesen csak az érem egyik oldala. A másik, hogy a színházi szakma egy helyen láthatta azokat az alternatív társulatokat, fiatal rendezõket és pályakezdõ színészeket, akiket fõvárosi játszóhelyeiken (az Ódry Színpadon, lerobbant bérházban, szívességi használatra adott stúdióban) csak szerencsés esetben csíphetett el évad közben.
Gőzfürdőhangulatban kezdődött a Helyőrségi Klubban a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéveseinek Szentivánéji álom-előadása. A pótszékeket pótolandó - párnák, kiterített POSZT-os mappák és kardigánok kerültek minden talpalatnyi helyre. Rengetegen akarták látni, mit tud Máté Gábor osztálya. Bár talán túlságosan is sokszor vették már elő a hazai színházak ezt a klasszikust (többen azért nem jöttek el ide, mert "százféle" feldolgozásban látták már a Shakespeare-drámát). Az biztos, hogy ez a darab kedvence a bemutatkozó társulatoknak. Igazi csapatmunka kell hozzá, de jut benne egy-egy kis szóló mindenkinek.
A Máté-növendékek lelkesen éltek is ezzel a lehetőséggel. Előfordult persze, hogy ugyanazt a kézmozdulatot láttuk a harmadik, a negyedik és a sokadik, teljesen más típusú színpadi felindulásnál: a kétségbeesésnél, a dühnél és a nem remélt boldogságnál, de hát ki ne látott volna már vezető színházban profi színészt, aki egyáltalán nem tud mit kezdeni a kezével? Kicsit harsányra sikerült néhány drámai csúcspont, emitt egy parányival több lett a szemforgatás, amott egy leheletnyit eltúlzott a grimasz. Ehhez hasonló apró csiszolatlanságok megmutatkoztak ugyan az előadásban, feltehetően azonban ezek mindegyike el fog múlni a későbbiekben. Összességében pedig sokkal több volt a jó pillanat.
Bár többen a Bárka legendás Szentivánéji-előadását és Szabó Győző húsz percesre nyújtott, zseniális haláltusáját emlegették a "főiskolás Zuboly", Mészáros Béla szólója kapcsán, ha csenték, ha nem, ki kell emelni az attrakciót. A mobiltelefont és a cigarettát - mint segédeszközöket - csak akkor vette elő Mészáros, amikor teátrális kimúlásának végeláthatatlan epizódjaiban már mindent megtett hosszú lábaival és karjaival, ami színpadi haldoklótól csak elvárható. Többszörösen feldobta a pacskert, kilehelte a lelkét, fűbe harapott, padlót fogott, összerogyott, utolsókat rúgott, majd halálhörgések közepette újra eszmélt, hogy a végletekig tupírozhassa a mesteremberek színdarabjában és a főiskolások vizsgaelőadásában neki szánt one-man-show-t.
Nem adódtak ekkora kiugrási lehetőségek a Máté-osztály másik POSZT-produkciójában, az Esterházy Péter Egy nő című regényéből készült, vándorlós előadásban. A Pécsi Kulturális Központ udvaráról a lépcsőházba, majd a tetőtérbe gyalogoltunk: a legkülönfélébb nősztorik nyomában. A lányok hibátlanul eljátszották bennük a hisztis tyúkot, a rezignált kékharisnyát, a kikerekedett, káposztaszagú háztartásbelit, meg a femme fatale-t. A fiúk pedig korrekten asszisztáltak fröcsögő szemrehányásaikhoz, tartották a hátukat dühkitöréseiknél, bölcsen hallgattak a "nincs rendben köztünk valami..." kezdetű, összefüggéstelen szóáradat kényelmetlen tíz perce alatt. Nem emlékszem ebből az előadásból külön-külön senkire, csak egyben az egészre. "Hát, bejött a Máténak ez az osztály" - mormolta egy szakállas hang mögöttem, ahogy az előadás után lefelé nyomultunk a szűk lépcsőházban.
Tényleg bejött, ahogy bejött Bodó Viktornak a társulatalapítás - már az iskolapadból. Ha a Szentivánéjin tolongtak a népek, akkor a Magma Társaság Attackján egyenesen egymás hegyén-hátán voltak. Aztán kaptak a légszomjért cserébe egy szlengben elbeszélt etűdsorozatot. Annyian ajánlották az Attackot korábban, hogy ha egyszer látni kell, akkor látni kell - gondoltam -, még ha szaladunk is utána a nagyszínházba, a Katona Szent Györgyére.
Az úgy van a zsúfolt nézőtéren, hogy a fuldoklás is feledhető időnként, ha olyannyira lebilincselőt lát az ember. Az Attack esetében - egy-két ötletes jelenettől eltekintve - nem egészen ez történt, de az valószínű, hogy sűrűn, sokat fogunk még hallani a főszerepet (bizonyos Ginter Géza, csonka családba született, zaklatott párkapcsolatban frusztrálódó, ex-jogi egyetemistát) végig agonizáló Hajduk Károlyról, mert jó, mert sokféle és természetes. Kivéve, amikor természetellenes, mert a sztori erre kényszeríti. Nem tudom, az Attack vajon a 13 és 3/4 éves Adrian Mole idősebb kori kalandjaira, vagy Bridget Jones véznafiúra átírt nyűglődéseire emlékeztet-e inkább. Ami elvitathatatlan a Magma-produkciótól, hogy remek a zene, izgalmasak Géza narkós látomásai, és jó Csuja Imre is, az alkalmatlan apa szerepében.
Természetesen nem lehetett ott lenni az összes - száznál is több - off-produkción. A Simon Balázs rendezte Víziszony című sampondráma-sorozatnak például csak az utolsó felvonását csíptük el. Két élményem maradt az Anna udvarban töltött keserves óráról. Az egyik a színpadon látottakhoz kapcsolódik: valami békaemberekről folyt a szó, végeérhetetlenül. A másik a színházépülethez kötődik: valószínűleg soha nem tudom meg, ha nincs a POSZT off, hogy Magyarországon egy működő nemzetiségi színház ilyen saját, kacsalábon forgó kis házikóba szervezheti a horvátul értő közönségét. (Talán mások is ritkán járnak Pécs óvárosában horvát nyelvű előadásokra.)
Nem lett volna off nélkül cigánykoncert és Benedek Elek-mese sem a színházi ünnepen. Az Egy nő mellé nem utazott volna Pécsre még kilenc, hogy láthassák őket végre azok is, akik korábban elmulasztották különleges előadásukat. (Ismerek olyanokat, akiknél anno, a Nő kilencszer budapesti bemutatójának időszakában előrébb való szempont volt egy kifizetetlen telefonszámla, mint a sok ezer forintos exkluzív belépő.) Most a szépek és tehetségesek önszántukból levonultak Pécsre, hogy megmutassák, mit tudnak külcsínben és belbecsben. Erre megint kint rekedt műsorukról a java közönség, beleértve az egyszeri telefonszámlások szerényen érdeklődő körét is. Sanzonnal és kupléval szervírozták viszont aznap este a vacsorát a pécsi krémnek, a Palatinusban.
Valaczkay Gabriella
