Egervár Talán szerencsésebb lett volna Kõszegen megnézni a Kõszegi Várszínház produkcióját. Ott, a belsõ várudvar védettségében színházszerûbbek a körülmények. Igaz, Egerváron tetõ van a nézõk feje fölött, ami enyhébb esõktõl bizonyára védelmet is nyújt, a bejárat elõtt vezetõ út zaját viszont talán még föl is erõsíti. Márpedig éppen a Tóték nem kis részben a falusi bársonyos csöndrõl szól. Errõl itt szó sem lehet. Általában sem, de ha konkrétan éppen akkor robog el a közelben egy jármû, amikor a Tót házaspár azt vitatja, hallani lehet-e a szomszéd darálóját, akkor végképp halomra dõl minden illúzió. Újlaki Dénes kénytelen rögtönözni. - Nem hallod, hogy darál? - nyomatékosítja Tót álláspontját a hatalmas robaj közepette. A közönség hálásan nyugtázza a színész lélekjelenlétét, a többi játszó arcán pillanatnyi rémület suhan át, de aztán valahogy visszalavíroznak a szöveghez. A darabhoz azonban soha többé nem találhatnak vissza.

Igaz, nem ezen múlik csak, hogy Örkény művének lényege nem szólal meg ezúttal. Nem csak ezen múlik, hogy minden jól látható értelmezési igyekezet ellenére inkább vicces nyári mókának hat a darab, mintsem tragikomédiának, vagy pláne groteszk elemekkel átszőtt valódi tragédiának. Holott a történet hiába araszol előre komikus motívumokon keresztül, valójában igazi huszadik századi tragédia. A háború szétdúl egy jámbor, békés családot, amelynek valójában semmi köze az egészhez. Fölöslegesen hozzák az áldozatot a fronton időközben elesett fiúért, s amikor nem bírják tovább, azt is félreértik. Amikor Tót megöli az őrnagyot, az asszony a már halott fiúért aggódik, holott éppen gyilkossá lett férjét veszíti el.

Az előadás létrehozói minden módon próbálnak valamilyen álláspontot, véleményt megfogalmazni e történettel kapcsolatban. Nem mondhatjuk hát, hogy igénytelenül, szellemi erőfeszítés nélkül igyekeztek könnyű nyári sikert aratni Örkény mélyén szellemes, a felszínén viszont valóban mulatságos szövegével. Mira János díszlettervező a darabban fontos, de nem meghatározó szerepet játszó budit a különböző helyszíneket egy térbe halmozó játéktérnek szinte a közepére állítja, méghozzá emelvényre, hogy mindenhonnan feltűnően látható legyen. Az emelvény szellős, alatta átlátni, ami bizonyára a naturális valóságtól való eltávolodás érzetét hivatott kelteni. Pintér Réka jelmezei bizonyára a háború általánosságáról kívánnak értekezni, arról, hogy senki sem menekülhet előle. Leginkább sárgás és zöldes rejtő színeket viselnek a szereplők, még a nők harsányan ízléstelen ünnepi öltözékei is a harci álcázás árnyalataiból állnak össze. Az őrnagy nem második világháborús egyenruhát, Tót nem ismerős magyar tűzoltó uniformist visel, sőt még a sisakja sem emlékeztet valódira, inkább általános műanyag fejvédőnek látszik. Szóval a külsőségek mind a konkrét helytől és időtől való eltávolodásra, valamiféle általánosabb közlendő keresésére utalnak. A Kőszegi Fúvós együttes zenéje többnyire ugyancsak kevéssé nemzeti jellegű hangzásvilágot idéz. Merő Béla rendező azonban fölismerhette, hogy ez az út nem vezet sehová, mert végül mégiscsak visszakanyarítja a darabot Magyarországra, az előadás végén ugyanis a szereplők eléneklik, hogy: Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország. Ez kétségkívül búsongó melankóliába fordítja a korábban inkább mókázó, bolondozó hangulatot, de egyúttal agyon is csapja a darab lényegét. Egyszerre szeretne groteszk és emelkedett, csúfondáros és meghatott lenni ez a befejezés, valójában azonban csak tovább hígítja, ami addig sem volt túlzottan sűrű.

A játékot ugyanis végképp nem sikerül a külsőségekhez, a díszletben-jelmezben sejtetett elvontabb stílusigényhez igazítani. Némi igyekezet ugyan e tekintetben is látszik, eredmény azonban szinte semmi. Gáspár Tibor annyira próbál tartózkodni az őrnagy figurájának kliséitől, hogy szinte az alakformálás minden lehetőségétől megfosztja magát. Ez az őrnagy nem félelmetes, nem komikus, nem humoros, nem tragikus, nem idegbeteg, nem energikus. Hogy milyen, az nem derül ki. Újlaki Dénes legalább magához szabja Tótot, mackósan lassú vidéki tekintélyt formál. Pogány Judit egy-egy, Mariska alakjától és játéka egész jellegétől elütő karikaturisztikus kitöréssel jelzi, hogy kapott rendezői instrukciókat. Borsos Beáta túlmozgásos, általában túlfűtött csitrit hoz színre Ágika szerepében. Hollósi Frigyes közhelyesen fogalmazza meg a féleszű postást, Czegő Teréz meg a kelleténél sokkal rosszabb hírét költi a falu "rossz hírű nőjének".

Zappe László

 

NKA csak logo egyszines

1