Vajon többet tudunk-e a mostani fesztivál után a gyerekszínházról, mint 1979-ben, az elsõ kaposvári találkozó után? Nem tudunk többet. Vajon jobb elõadásokat láttunk-e most, mint akkor, vagy akár 87-ben, illetve 95-ben, a budapesti szemlék alkalmával? Nem, nem láttunk jobbakat. Vajon többen láttuk-e a produkciókat, több szakmabeli tudott-e elszakadni otthoni munkájától, mint azelõtt, avagy voltak-e ott elegendõ számban a programban nem érintett színházak képviselõi? Bizony, alig látták egymást az együttesek, s bizony, nem voltak érdeklõdõk. Akkor, mi végre az egész? Miért kell gyerekszínházi fesztivált rendezni?

Mert elkerülhetetlen a szembenézés a valósággal. Meg azért is, mert nagyon jó látni a kevés jót, ami megtermett. Ha az ember látott már ilyen fesztiválokat, s nagyjából ismeri a kortárs színházcsinálók gyerekszínházhoz való viszonyát, minden porcikája tiltakozik hasonló hazai rendezvények terve ellen, mivelhogy nem remél. Más országok ám rendezzenek csak azt, amit akarnak, de mi azt a nagyon kevéske pénzt ne herdáljuk el olyasmire, amit szinte minden részletében előre le tudunk kottázni. Igen, el lehetett volna költeni hatékonyabban a rendezvényre szánt összeget.

Legszebb mesék III-IV. - Merlin Színház Atlantis Társulata

Töredelmesen be kell vallanom, gyerekszínházi fesztivál rendezése helyett előrevivőbb akciónak tartottam volna négy-öt olyan gyerekszínházi előadás megrendezését, ahol az anyagi és szellemi ráfordítás megegyezik egy szokásos felnőtt előadáséval. Ezt beszélgetőtársaim irreális kívánságnak tartották, pedig töredéknyi summa ki tudta volna szolgálni az ügyet. De ki figyelt volna azokra az előadásokra? Úgy tűnik, nem lehet ugrani a fejlődésben.

S ezért mégiscsak igazat kell adnom Novák Jánosnak, az ASSITEJ mostani elnökének, akinek régi vágya teljesült az általa szorgalmazott esemény létrejöttekor. Csak egy fesztivál tud olyan mérhető mennyiségű figyelmet és publicitást kapni, amelyre a későbbiekben hivatkozni vagy akár építeni lehet. Az esemény lezajlott. S már tudjuk, akkor érte el célját, ha két év múlva újra fesztivál lesz Kaposvárott. Mégpedig olyan fesztivál, amelyre már az előző évben készülnek a színházak. Mert 1979 óta negyedszer volt módomban átélni a rendezvény felpörgő hangulatát, s a reménykedés után tudomásul venni, hogy semmi nem változik. Meglátjuk, mi lesz két év múlva.

Sándor L. István több mint nyolcvan előadásból válogatta ki a szerencsés produkciókat. A helybeliek Litvai Nelly - általam sajnos nem láthatott - mesejátékát, A lovaggá ütött vándort mutatták be versenyprogramként, Darvas Ferenc zenéjével, Kelemen József rendezésében. A nagyszínházi előadás, mint azt a bemutatót követő beszélgetések tárgyalták, tele volt ötlettel, tisztes rendezői és színészi munka jellemezte, de a darabnak talán erősebb dramaturgra lett volna szüksége. Igen jó érzés volt, hogy a kaposvári színészek közül aki csak ráért, részt vett az előadásokon, s olykor a vitákon is.

Nagyszínházi előadásból kettő volt a kaposváriakén kívül. A nyíregyháziak Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona című, rendkívül kócos szövegű, széteső és átláthatatlan játékát Divinyi Réka írta és Tóth Miklós rendezte. Ötletekben itt sem volt hiány, de a színészek inkább magukat szórakoztatták, s az égvilágon semmi olyan közlendőjük nem mutatkozott, amelyet a közönségnek szántak volna. A vitákon olyasmi derült ki, hogy mindebből a röppenő ötletek, a játékosság, a mindennek mindennel való fölválthatósága, a teljes felnőtti alkotói szabadság értékelendő mint alkotói gesztus, legalábbis a válogató szerint. Elképzelhető. Nekem az egészből csak néhány szép színpadkép maradt meg, melynek tervezője Endresz Ágnes volt.

Debrecenből egy olyan Lúdas Matyi érkezett, amelyen az elmúlt évtizedek gyermekszínházának összes problémáját tanulmányozni lehetett. Itt sincs darab, bár híre járt, hogy a szerzőpáros (Váradi R. Szabolcs és Némedi Árpád kaposvári színészek) által létrehozott szövegkönyv alapján Kaposvár valaha sikeres bemutatót tartott. Ez is elképzelhető. Debrecenben viszont sem rendezői, sem színészi erő nem emelte föl a játékot, így aztán a morzsalékos szöveg goromba poénkodások és nem szűnő kiabálás által vált igen nehezen viselhetővé.

Nem úgynevezett nagyszínpadi előadás volt, hanem bábszínház a nagyszínpadon a Lengyel Pál által rendezett Lázár Ervin-mese, A legkisebb boszorkány könnyes, szép története. Költői színházat láttunk, bár - talán elsősorban a szokottnál tágasabb tér miatt - kissé erőtlen állapotában. Mégis: nagyszínpadon ez volt az az előadás, ahol költői tisztaságú szöveg találkozott biztos kezű rendezői munkával, s ez elegendő volt ahhoz, hogy mindenki méltányolja a Budapest Bábszínház produkcióját.

A Nürnbergből hozott vendégprodukciónak, a németek Salto und Mortale címmel futó, hosszúra nyújtott, filozofikusnak szánt bohócantréjának szövegét a játszó színészek "írták". Alighanem tévedés vagy szervezési kényszer indokolhatja az előadás meghívását, mert sem a színészi játék, sem a "filozófia" nem vergődött el a nézőkig, csupán a sokszor munkátlanul hagyott zenészhármas tevékenysége volt szakmailag értékelhető.

Az egri Gárdonyi Géza Színház Murányi Tünde rendezésében mutatta be a hajdan Pesten nagy sikerrel futó Csizmás kandúrt. A Korcsmáros György ötletéből született játékot Tömöry Márta írói közreműködésével tudta évekig játszani a Budapesti Gyermekszínház. Megvolt a szépsége, bája, emberszeretete és humora. Itt most a közreműködők és a jóváhagyók mindent merése lesz emlékezetes. A jó szándékkal teli, de tévútra vitt színészcsapatnak sikerült egy tökéletesen félreértett eseménynek vért adnia. A játszók csak azzal tudtak foglalkozni, s arra reflektáltak - mivelhogy a koncepció szerint "elvesztek" útközben a kellékek -, hogy ők itt most "játszanak".

Ciróka Bábszínház - Leporello első könyve

Érdekes jelensége volt ez a fesztiválnak: a gyereknek játszó, felnőtt, normális színész mintha védelmet keresne ebben a túl gyakran mutatkozó szakmai belterjességben. Muszáj megmutatnia, hogy ő dehogyis gondolja ezt komolyan, csak hát színész, muszáj tennie valamit, ha egyszer dolgozni kell.

A tárgyjátékok műfaját két bábos együttes, a most bicikligumikkal dolgozó győri Vaskakas Bábszínház és a Figurina Színház Animációs Kisszínpada képviselte. A győriek A világ teremtésének nyolc napját, Figurináék a Grim(m)aszok című mesesorozatukat mutatták be.

A Kolibri Színház a Bán János által játszott, Novák János rendezte, Barbro Lindgren szerzette Kukac Matyi című bájos játékát kockáztatta meg a hatalmas moziteremben. Szerencsésen túlélték a megpróbáltatást, nem utolsósorban Bán János alkalmazkodóképességének köszönhetően. A kamaraszínházi előadás lassan bejárja a világot. Aki csak teheti, feltétlenül nézze meg, de otthon, vagy az eredeti méretnek megfelelő szobányi térben.

Kolibriék másik produkciója, az úgyszintén északról hozott Elvis, a bajfácán című lírai "iskola-komédia" egy butuska mama és egy oda nem figyelő apa magányosan kóválygó kisgyerekéről szól, akit a nagy Elvis után nevezett el a sok bajba belefáradt, már csak magával törődő anyukája. Elvis az ő halott bátyjának emlékével társalog előttünk, egészen a játék végéig, amikor aztán barátokra lelve el tudja őt ereszteni, vissza, az árnyak közé. Maria Gripe regényével bizonyára nincs is semmi baj. Még Babics Imre "színpadra író" munkája is elfogadható. Nagyon nagy gondok vannak azonban a rendezéssel és a színészi játék színvonalával. Czeizel Gábor szépségre törekvő szándéka erősen érződik, de sem a színészeivel, sem a térrel, sem a szövegen végzett munkáján nem mutatható ki egy erős és következetes elgondolás.

A Közép-Európa Táncszínház Gyermekszínháza A Hétrőfös visszatér címmel mutatott be zenés, táncos mesejátékot, amelynek széttartó tartalmi és formai komponenseivel, s furcsa hangosítási technikájával nehezen elfogadható, de roppant magabiztossággal bemutatott produkcióként marad meg a nézői emlékezetben.

A Merlin Színház Atlantis Társulatának tagjai Greifenstein János rendezésében és szellemi vezetésével Benedek Elek meséiből készített nagy sikerű sorozatuk III-IV. részét mutatták be. A mesélő színházi forma jelen változata díszletben-jelmezben kissé túlöltöztetettnek tűnik, de a rengeteg ötlet és az alapvető igényesség tiszteletet ébreszthet minden szakmabeliben.

Pilinszky János Az aranytollú madár című művét mutatta be a másodéves bábszínész osztály a magyar amatőrszínházak klasszikussá lett stílusát idézve, egyfajta mimetikus oratóriumként, Lenkefi Zoltán által tervezett bábokkal, Lénárt András rendezésében, szeretni való fegyelemmel, rokonszenves csapatszellemet sugározva.

A 2002-es kaposvári fesztivál történelmi tényének számít a drámapedagógián felnőtt színész-drámatanári csoportok csapatos megjelenése. Kaposi Lászlót, a Kerekasztal Színházi Társulás rendezőjét, aki most Wedekind A tavasz ébredése című darabja alapján készült játékát mutatta be kinevelt csapatával, e cikk megjelenésének idejére magas kitüntetésben részesítette a miniszter. Ő az első, akit drámapedagógiai munkájáért részesítettek díjban Magyarországon. A Takács Gábor által vezetett Káva Kulturális Műhely Vaskor című produkciója a fesztiválon is díjat kapott, s a Keleti István Művészeti Iskola Toldi-produkciójával először jelent meg művészeti iskola csapata ebben a közegben. Mindkét előadást Perényi Balázs rendezte.

Nem problémátlan a nálunk meghonosodott nevelőszínházi forma. Hol a színházi esemény, hol a feldolgozó szakasz vet föl több vitatnivalót. De szép jövő előtt áll a magát TIE (Theatre in Education) - vagy drámaprogramnak nevező műfaj, amelyben a színész-drámatanárok magasfeszültségű figyelme, közönségükhöz való totális odafordulása adja a legtöbb örömet az esemény külső szemlélőjének.

Szanitter Dávid és Török Ágnes - Elvis, a bajfácán, Kolibri Színház | Fotó: Szlovák Judit

Két olyan előadást láttam, amelynek minden pillanata jutalomnak számított. Az egyik a Maskarás Céh által bemutatott, s Pályi János által egyedül játszott, Kovács Ildikó rendezte Tamási Áron-mű, a Szegény ördög bábos feldolgozása volt, amelynek ragyogó ördög- és emberbábjait Bodor Judit tervezte. Csúfondárosság, emberszeretet, lenyűgöző szakmai biztonság jellemzi ezt a Néder Róbert remek csiki-csuki vásári díszletében bemutatott játékot.

S bizony, szem nem maradt szárazon a Ciróka Bábszínház Leporello első könyve című előadása során. Az Árnyak színháza alcímet viselő produkció Michael Ende Ophelia kisasszony árnyszínháza című írása nyomán keletkezett. Vonzó érzelemgazdagság, humor és szomorúság, s valami szelíd bölcsesség árad Badacsonyi Angéla és Majoros Ágnes játékából. Segítőik Gulyás László és Barcza Zsolt, valamint a díszletet létrehozó Mátravölgyi Ákos és Grosschmid Erik. A kosztümök Sipos Katalint dicsérik, az egész előadás pedig azt a Rumi Lászlót, aki a magyar bábszínház határokon túl is mind többször feltűnő világszínvonalú rendezője, s a kortárs magyar színház kevesek által ismert nagy tehetsége.

Már csak ezért is érdemes volt Kaposvárra utazni. Elleneztem a gyerekszínházi fesztivált, s most mégis - Novák Jánosnak is - köszönöm, hogy ezeket a produkciókat láthattam.

Gabnai Katalin