Katona József Színház
Nem lenne jó túlmisztifikálni ama tényt, hogy Zsótér Sándor rövid idõ alatt harmadszor rendezi meg Euripidész Bakkhánsnõkjét. Már csak azért sem, mert a három közül csupán a középsõ repertoáron tartott elõadás, az elsõ egy workshop eredménye volt, a nemzetközi társulattal most létrehozott harmadik pedig a Katonában megtartott két elõadás után nemzetközi turnéra indul, s a hírek szerint többet nem is lesz látható Magyarországon. Vagyis - túl azon, hogy az alkotót vélhetõen az átlagnál jobban foglalkoztatja az anyag - a bemutatók létrejötte mindenképpen függvénye a körülmények szerencsés egybeesésének, illetve a Katona József Színház és Zsótér jó nemzetközi kapcsolatainak is. Ha a két nyilvánosan bemutatott elõadást összevetjük, azt láthatjuk, hogy a második nem annyira a korábbiban felvetett problematikát gondolja tovább vagy közelíti meg másfelõl, hanem inkább az ott alkalmazott színházi nyelvet mélyíti, árnyalja, variálja.
A mostani bemutató a Getting Horny címet viseli, ezzel is jelezvén a jelentősebb távolodást az alapműtől. (Rendezői nyilatkozat szerint a munkacím az egyértelműbb "Bagzani" volt, a jelenlegi finomabb, de a szexuális felajzottságra egyértelműen utaló címváltozat Zsámbéki Gábornak köszönhető.) Az antik történet tengerparti villába helyeződik. Maga a villa (Ambrus Mária tere) csillogó-villogó üvegkuckó, két hangsúlyosan előtérbe helyezett résszel: a zuhanyozóval és a tévéközpontú nappalival. A villa előtt sejthető a tenger, ahonnan a játék elején Pentheusz búvárként bukkan fel. A villa üvegfalai azonban nem pusztán térelválasztókként szolgálnak; szimbolikus tükör voltuk is hangsúlyos. Az előadásban minden egymásba tükröződik: az antik mítosz és napjaink szegényes mítosztöredékei, a reális események és a tévé közvetítette sajátos valóság, vagy éppen ébrenlét és álom klasszikus kettőssége. Ezek a világok azonban éppúgy nem külön-külön, hanem egymásba vetítve léteznek, mint a Zsótér által alkalmazott színházi nyelv különböző szintjei, rétegei. Az álom, a mítosz vagy a média szerves részei a megélt történetnek: Pentheusz álma saját végzetéről valóra válik, a tévé, ha torzított formában is, de a valós eseményeket közvetíti (a videokazettáról értesül először Pentheusz is a Bakkhánsnőkről), Dionüszosz pedig része lesz Pentheusz sorsának (nem pusztán azáltal, amit metaforikusan jelenthet, de a maga hangsúlyos női mivoltában is). S ahogy e két világ egymásba olvad, egymást erősíti, úgy épülnek egymásra az előadás különböző rétegei is: a gyakran csak mozdulatokra, gesztusokra, vezérsorokra redukált, szenvtelenül száraz, metaforikus jelentéseket életre keltő színpadi forma a játékos, rétegzett iróniával, humorral. Csak egyetlen példa minderre: a levetített kazetta elején az MGM oroszlánja képében a szereplők feje jelenik meg a jól ismert keretben és kezd bömbölni. Ám a szemtelenül játékos ötlet rögvest áttételesebb jelentéssel is telítődik: utal azokra az erős állati ösztönökre, amelyek meghatározzák a szereplők tetteit. (Kár, hogy az előadás előrehaladtával ez utóbbi, játékosan ironikus réteg mindinkább háttérbe szorulni látszik.)
|
Urbán Balázs
theater.hu fotó - Ilovszky Béla