Õszi Fesztivál

Az új - és eredeti - helyszín miatt csak gratulálni lehet az Õszi Fesztivál szervezõinek. Az Operettszínház "csillárterme" fogadta be a Lux Nox lemezbemutató koncertjét. A második szám után ifjabb Kurtág György megosztotta velünk azt a - néhány évvel korábbról datálódó - élményét, amely megvilágosodásként érte Franciaországban: az "itthoni" és "ottani" zenei gondolkodás irányultsága különbözik! Kiderült, hogy "ott", a világnak ama haladottabb részén, a hangszín a meghatározó, nem úgy, mint a német befolyás alatt nyögõ országokban, ahol a dallam és a harmónia.

A zenélés lényege "ott" az egymásra figyelő, reflexióktól mentes reagálásra épülő improvizáció. Ehhez képest - itt és most - láttunk egy nagyon artisztikus, performansz jellegű pódiumprodukciót, amelyben a négy zeneszerzőhöz (így ígérte a műsor szórólapja: ifj. Kurtág György - digitális szintetizátor, Chris Martineau - brácsa és ének, Isabelle Cirla - basszusklarinét és szopránszaxofon, Roland Ossart - melisson/custom made szintetizátor) egy hangmérnök csatlakozik. Egyikük, az igen intenzív színpadi jelenléttel rendelkező brácsás primadonna, tekergeti mozgékony és kifejező ujjai köré zenésztársait, illetve provokálja énekével és grimaszaival a többiektől érkező válaszokat. Nem hiába mondta ifj. Kurtág, hogy a koncert fontos szakasza a sötétben játszódó középrész, hiszen ebben az időben legalább nem vonja el figyelmünket a látvány a hangszínek egymásra válaszolgató spontaneitásától. A produkcióban azonban - a vészvilágítás és a szintetizátorok csipogói miatt - nincs valódi sötétség. A fény változása tudatunkra ható jelzés marad csupán, s az "éjszaka zenéje" sem más, mint tizenkilencedik és huszadik századi effektusok illusztratív sora.

Ha a koncert egészét egy műalkotásnak tekintjük, még egyszerűbb a képlet. Az első két szám "világossága" és a zárótétel visszatérése a fényhez valami halovány emlékét idézi a szokásos négytételes ciklikus formának. A program valahogy nagyon emlékeztet a hetvenes évek Új Zenei Stúdióban tartott szeánszaihoz, azok esztétikai, ideológiai, társadalom- és gondolkodásformáló tartalma nélkül, steril akusztikai kivitelben.

A mostani közönség - javarészt - ugyanazokból verbuválódott - magamat is beleértve -, mint harminc évvel korábban, amikor ifj. Kurtág és a másik három előadó zsenge gyermekkorát élhette még - gyanútlanul. Most viszont, mikor elhozták - kissé megkésve - a "fényt" Európából, be kell vallani, hogy mi, a nézőtéren legalábbis, nagyon unatkoztunk.

Unoka Hugó