Nyitott színpad fogad a Tháliában a szabadkai A holdbeli csónakos budapesti vendégjátékán. Egy magas kellékláda tetején élettelen honvéd-bábu hever. A játék kezdetén lepottyan. Látszik, hogy még nincsenek csontjai, teste, lelke - a színész csak a legutolsó pillanatban, a nézõ számára észrevétlenül fogja fel az esést, hogy mégse teljes súlyával zuhanjon a földre. Aztán egy hatalmas alteregó-báb marionettfiguraként mozgatni kezdi hasonmását, aki mihelyt életre kel, mint engedelmes rezonõrhöz illik, máris monológba kezd: kissé túlzóan ízes dialektusban, majd meg kézzelfogható módon, személyes kapcsolatteremtéssel riogatja a kukucskáló színházhoz szokott, illedelmes polgári közönséget.
Ő Vitéz László, a vásári bábjátékok népszerű hőse, aki - akárcsak Kemény Henrik színházában - ma is kipüföli s legyőzi a Gonoszt. Kasperl, Punch, Guignol és Petruska honi rokona, aki bátorságával, ügyességével, furfangjaival a kegyetlen Bach-korszak óta minden időben elégtételt szolgáltat a kiszolgáltatottaknak, megvédelmezi az üldözötteket, és soha nem adja fel bohócegyéniségét. Bárhová felkapaszkodik és ha muszáj, bárhonnan lebukfencezik, fejre áll és cigánykereket hány, tigrisugrásba lendül, és száll, repül szabadon - minden fizikai és társadalmi törvénnyel szemben. Az egyetlen, akire mindig számíthatsz, s aki mindenre képes érted. Ha kell, ledönti a határokat valóság és fantázia között, megidézi mesebeli bohó(c)társait, a jólelkű Bolond Istókot (Szilágyi Nándor) meg a csetlő-botló, csupa szív, butuska Paprika Jancsit (Körmöci Petronella), akikkel átlépi a kereteket, s könnyedén bebizonyítja, hogy az állítólagos fabábukban némelykor több lélek, becsület és szeretet lehet, mint a hús-vér emberekben.
Tudniillik Vitéz László - és alakítója a méltó színpadi partnerekkel együtt - a felelősséget is komolyan veszi mindazokért, akiket megszelídített. A tehetetlenül sóhajtozó, féltékeny Medvefiát is jobb belátásra bírja, midőn rávilágít, hogy az illúziók veszélyétől egyedül az igaz barátság képes megvédelmezni azt, aki bízik bennünk, s akit puszta önzésből soha nem hagyhatunk magára. Igazi okos bohóc, aki semmilyen értelemben nem ismer lehetetlent. Élete kockáztatásával, de kimenti Paprika Jancsit a börtönből, de képes például ragyogó donnává átalakulva meghódítani akár egy tolókocsis kérőt is... Csak a pipájától válik meg nehezen. (Hogy valami hibája neki is legyen.)
Hosszan folytatható a hőstettek sora, s akik rászorulnak, tudják, őt magát nem érheti baj soha. Hiszen "csak fabáb". Pedig hányszor bizonyítja, hogy van szíve! S ha nemcsak önmagunkra figyelnénk, akkor a feltűnően szánandók, aktuálisan bajba jutottak, azonnali segítségre szorulók gondjai mellett talán eljutna hozzánk mindig vidám, örökké segítőkész társunk tekintetének rejtett könyörgése is. Hiszen az erős, bátor Vitéz arca, néma pillantása többször árulkodó: a mindig magabiztos emberke magányos, a csavaros eszű clown álarca mögött gyengédségre, szeretetre szomjazó gyermek lakozhat.
Az akrobatikus mozgás, az átváltozások szinte már képtelen képessége felsőfokokban méltatható mesterségbeli erény, a legmagasabb szintre emelt technika - nem kevés. Ám a fabáb burkából pillanatokra feltáruló lélek megjelenítése még ennél is több: kivételes színészi tehetség. Ez az, ami már a Sztárcsinálók újvidéki vizsgaelőadásának sokszínű Néróját emlékezetessé tette. A zenésznek és rendezőnek ugyancsak kiváló, fiatal Szloboda Tibor máris nagy művész.
Darvay Nagy Adrienne
