Magyarországi Olasz Kultúrintézet A Magyarországi Olasz Kultúrintézet dicséretes törekvése, hogy sorozatban kívánja programjára tûzni kortárs zeneszerzõk operáinak színpadi elõadását. Luigi Dallapiccola A fogoly címû operájának múlt évi kedvezõ fogadtatása után, ez év februárjában Ermanno Wolf-Ferrari A négy házsártos címû vígoperáját mutatta be Gianfranco De Bosio rendezésében, az Orchestra Sinfonietta Hungarica közremûködésével, Fabio Pirona zenei vezetésével.

Wolf-Ferrari 1876-ban, Velencében született, de élete legnagyobb részét Münchenben töltötte. Munkásságában jelentős szerepe volt olasz szerzők librettóinak, de különösen a Carlo Goldoni komédiáiból készült szövegkönyveknek. Ezek közül a legnagyobb sikert a Giuseppe Pizzolato szövegkönyve alapján komponált A négy házsártos (1906) című művével aratta.

A mű magyarországi bemutatójára 1928 februárjában, Szemere Árpád rendezésében, majd felújítására 1966 decemberében, Makai Péter rendezésében került sor, mindkét esetben a Magyar Állami Operaházban.

A most látott előadás két művészeti vezetőjének elképzelése az volt, hogy kiemeljék az egyes alakok karakterét, különösen a négy zsémbes öreg velencei kereskedő árnyaltan egyénített vonásait, környezetükkel - a feleségekkel és a fiatalokkal - szemben gyakorolt önkényeskedését, a természetes emberi érzések és kapcsolatok tagadását. A polgári otthon zártsága és ridegsége élesen ellentétben áll a város utcáin zajló karneváli hangulattal, melynek hangjai behatolnak az otthon falai közé.

Ebben a légkörben ütköznek össze a csökönyös öreg családfők és a szabad párválasztásra vágyó fiatalok. Utóbbiak pártját fogják a feleség-asszonyok, akik nyitott természetüknél, hajlékony intelligenciájuknál fogva felülkerekednek a férfiakon. Ők vereségükön okulva átalakulnak: úrrá lesznek kezdeti vérszomjas bosszúvágyukon, mert belátják, hogy az asszonyok nélkül semmire sem jutnak, tehát magatartásukon is változtatniuk kell.

Wolf-Ferrari vígoperája hatásosan adja vissza Goldoni humorát, a komikus helyzetekben rejlő iróniát, és sajátos hangszínek segítségével tökéletesen hitelesíti a környezetet. A tizennyolcadik századi velencei hangulat megteremtéséhez a basszusok és baritonok recitativója és játéka járul hozzá.

A mű zenei megoldásokban gazdag előadásán különböző olasz zenés színházak énekművészei működtek közre, akik erre a bemutatóra szerveződtek együttessé. Ennek a körülménynek figyelembevételével elismerés illeti a rendező De Bosiót, hogy az énekesi teljesítményt, de különösen a karakteres színészi játékot tekintve gördülékeny, derűs és egységes előadást hozott létre. Ebben teljes értékű partnernek bizonyult maestro Fabio Pirona, aki a részben a német Singspiel, részben az olasz opera buffa hagyományhoz köthető melódiákat biztos stílusismerettel és a zenei anyaggal teljes mértékben azonosulva szólaltatta meg.

Az énekesek közül Lunardo szerepében a kitűnő basszista, Giancarlo Tosit, illetve Gloria Guida Borrelli (Margarita) és Cristina Mantese (Felice) teljesítményét érdemes kiemelni.

Nyerges László

 

NKA csak logo egyszines

1