Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház
Anconát megszállták az angyalok - s nem válogatnak az eszközökben. A szökõkútban lakozó Amorida (Gerel Andrea) hegedûszóval andalít szerelembe, lelkesen lövöldözi nyilait, de ha kell, vadabb módszereket is alkalmaz, csak hogy mindenki megtalálja a maga párját - legyen az az imádott kedves vagy testvér, netán sosem látott gyermek...
Elvégre az Adria partján, a nagy mediterrán életörömben vagyunk, ahol minden az "amoré"-ról meg a "romanticá"-ról szól. Pontosabban énekel. Az Anconai szerelmesek című játék plakátjára akár azt is odaírhatnák műfaji megjelölésként, hogy slágerlista, hiszen az elmúlt évtizedek összes nagy olasz slágere elhangzik benne. Az olaszok valószínűleg véresen komolyan gondolják a túlcsorduló érzelmet, mérsékelt övi ízléssel nézve viszont meglehet, nem egy dalnak kijár a giccses vagy a tinglitangli jelző. Ám ezekre a melódiákra az idő rárakott egy "réteget": a legérzelmesebb dallamból is kihallani valami mosolyt fakasztó játékosságot, szívet melengető bájt.
Tasnádi Csaba nyíregyházi rendezése a daloknak ezt a napsugaras derűjét ragadta meg, s vetítette rá az egész produkcióra: a tengerparti nyaralások zamatát érezni az előadásból, amelyet néhány éve a Radnóti Színház számára reneszánsz komédiák motívumai alapján írt Vajda Katalin. A rendező elhagyja az idézőjeleket, nem kínál - csak egy-egy ponton, ott is finoman - műfajparódiát, s nem ironizál a korral. Nem foglalkozik például a hatvanas-hetvenes évekhez való viszonyunkkal - legyen szó akár nosztalgiáról, akár a tegnap leszólásáról. Inkább kitolja a történet idejét szinte napjainkig. Zenés turistakalauzként szolgál a játék, ami ezúttal kedves bájt lakkoz a képekre, amelyek sorra veszik, mire számíthat az "Olaszba" látogató: kiteregetett gatyákra, pizzára és nem mindig iható kávéra, tengerparti homokvárra, focirajongókra, s töméntelen macskára...
|
Itt mindenki élvezi a komédiát és a zenét. Ezért aztán nem zavar, hogy az ezerszer hallott dalok nem a megszokott énekesi színvonalon szólnak - bár a kiválóan éneklő Horváth Margit jó eséllyel indulhatott volna bármelyik táncdalfesztiválon, s Mészáros Árpád Zsolt vándormuzsikusa is magával ragad dinamizmusával. Schlanger András a felsülő idős atya klasszikus karakterét színezi némi keresztapasággal. Puskás Tivadar a kópéság és a balekség színeit keveri frappánsan és változatosan. Remek Szabó Márta dadogó lányként a tettetett őrület Ophelia-paródiájában. Petneházy Attila a képzelt homoszexualitásával szembesülő milliomos kétségbeesettségét hozza a legjobban. Horváth Réka a magyar turistalány naivitását emeli ki. Bővérű és karcos Gosztola Adél és Varjú Olga kettőse.
Ancona derűs egén időnként egy-egy lírai felhő is végigfut. A lánya megőrülésével szembesülő apa dalát torokszorítóan tolmácsolja Schlanger. S a Rómából hazalátogató lány megérkezésekor Horváth Margit életszagúvá teszi a mesét: partnere, Puskás Tivadar is hangnemet vált első közös jelenetükben, amikor a két testvér a gyermekkor, az apához való viszony felidézésével magyarázza a későbbi kudarcokat. Hangsúlyosak, de villanásnyiak ezek a komorabb pillanatok, hiszen az Adriára jókedv után vágyva nyaralni megy az ember - s ha a nyíregyházi színházat választja utazási irodának, jól jár, a színészekkel együtt lubickolhat az olasz slágertengerben.
Mikita Gábor


