Kolibri Pince

"Mindent utálok, amit leírtak rólam!" - kiált föl August Strindberg a róla szóló színmû elején. A XIX. század végén képes volt magát az akkori média áldozatának, a csámcsogó bulvársajtó kedvenc eledelének tekinteni, amely õt folyamatosan fenegyereknek, szégyentelennek titulálta. Teljesült tehát a célja, mely szerint botrányos íróként kívánt elhíresülni. Vajon õ riszálta magát addig, amíg botrányairól írtak végre, vagy annyira megtetszett neki a körülötte lévõ prûd világból érkezõ sok vád, hogy fenegyerekké növesztették: ha így tetszem, ezzé válok! A történet így is, úgy is tanulságos a mai bulvársajtó manipulációi szempontjából. Három házasság, öt gyerek, egy magát kiteregetõ és mégis szemérmes férfi, aki férfiasságára büszkébb, mint intellektusára, bár ez utóbbit senki nem méricskélte centiméterrel.

A svéd írónő és rendező alaposan elmélyült elődje színpadi műveinek és naplóinak elemzésében, majd sikeres színdarabot írt egy személyre. Agneta Elers-Jarleman gyönyörű nő, hosszú, cakkosra sütött szőke hajjal, aki a premieren szerényen meghajolt, majd elvegyült a többi nő között. E látvány lehetett volna magánügy, vagy újabb fogás, ha bulvársajtóba írnék, de jelen körülmények között meghatározó értékűnek bizonyult. Hiszen ez egy férfiról szóló kemény írás: bele kellett helyezkednie az írónak a másik író helyzetébe, aki történetesen férfi, s beszéltetni arról, milyen is a viszonya a nőkhöz. Ez a viszony nem csupán sikamlós és patriarchális, hanem égetően őszinte, na persze csak utólag, és csak önmagával szemben kíméletlen. Akár sértett nőként is írhatta volna a szerző drámáját, ha már nő létére fogott tollat, hiszen Strindberg egy hűtlen csapodár, valódi fenegyerek, aki nagyon ért a csábításhoz, de csipetnyi kételye sincs afelől, hogy a kiszemelt nő az ágyában köt ki hamarosan. Idő és udvarlás kérdése. Tudjuk ezt mi nézők, férfiak és potenciális szeretők. Van is némi lenézés a hangjában, a szavaiban, miközben letérdepel a szépség előtt: bálványozza az imádott nőt - mindig a legújabbat -, de soha nem imádja annyira, mint a vadászás idején. Az elejtett-megszerzett nő már csak arra jó, hogy megejtett nő is legyen, teherbe ejtett nő is legyen, gyermekei anyja legyen. Odavan a saját gyermekeiért, csakhogy képes mégis éveken át nélkülük élni, távol élni, majd újabb és újabb nőkkel vigasztalódni. Nagy emberismerettel és megbocsátó szeretettel írta tehát ezt a darabot ez a szép írónő, úgy is, mint csábító férfi, akinek sikerült azonosulnia az exhibicionista August figurájával, és sikerült tőle olyan távolságra lépnie, ahonnan jól ábrázolhatja kicsinyességét, esendőségét, mérhetetlen önzését. Strindberg maga írta a dalszövegeket, amelyek megszakítják a monológot, s amelyek kissé kilógnak a műből mind szövegükkel, mind zenéjükkel. Az életrajzi napló stílusától elütő durvább és költőibb dalszövegek meglepő ellentétként - szándékkal vagy anélkül? - romantikus lágy slágerdallamokkal szólalnak meg. Gunnar Edander a dalok szerzője, amelyek igencsak hasonlítanak egymásra, néha másra, s a hatvanas évek rockstílusában szólnak. Énekelni őket mindenesetre nem könnyű, de színvonalasan sikerült. A Kolibri Pince előadásán zongorán, mandolinon, pozaunon közreműködik Polczer Ildikó, Uracs Mónika és Bornai Szilveszter.

Az előadás rendezője Molnár Piroska, aki bizonyítja ritmusérzékét, zenei affinitását mind a prózai, mind a zenés részek tálalásában és összekötésükben. Általában nehéz megoldani azt a helyzetet, amikor a beszélő színész hirtelen dalra fakad. Valójában lehetetlenül vicces vállalkozás. A közönség nagy nehezen elfogadja, hogy itt rohangál egyedül valaki, és magában beszél (jobbik eset, amikor vállalható, hogy nekünk beszél, "vallomást tesz" - ahogy Strindberg mondja), ebbe azonban igencsak abszurd beilleszteni, hogy időnként dalolni támad kedve. Molnár Piroska nagy szeretettel és beleéléssel vezette színészét; a kaposvári hagyomány szerint éppen a természetesség a legfőbb erénye az előadásnak. Helyey László a svéd író és csábító szerepében pillanatonként változik hódító férfiból kiábrándult szeretővé, magányos életuntból lelkesült szerelmessé, papucsférjből kisfiúvá. Eljátssza saját gyerekeit, saját apját, anyját, összes nejét, korábbi és későbbi önmagát és mindezek mesélőjét. Énekhangja már önmagában melengető. A Kolibri Pincében látható előadás mulatságnak sem utolsó. Egyszerre lehetünk kívül és belül, legyünk bár nők - akik hagyják-hagyták magukat elcsábítani - vagy férfiak, akik csábítanak, akik nem veszik észre, hogy ők az áldozatok a nők karmaiban; legyünk sértettek vagy elégedettek eddigi szerelmeinkkel, egyaránt élvezetesnek találhatjuk ezt az előadást. A színlap egyszer Fenegyerek, máshol Sátánfajzat címmel jelent meg. Majd eldönti mindenki, hogy kit lát ebben a férfiben, sátángyereket, vagy fenefajzatot. Magam kíváncsi lennék, vajon utálná-e August Strindberg ezt az írást is, mint mindent, amit róla valaha leírtak.

Bácskai Júlia