Berényi Gábor rendezõi életmûvének középpontjában mindig is a kortárs magyar dráma állt. Rendezett ugyan Bánk bánt és Lear királyt is, szolnoki direktor korában sokoldalúbb és igényesebb repertoárt alakított ki a legtöbb korabeli vidéki színháznál, de igazi színházi szerelme, szenvedélye mindig is az írókkal együtt végzett dramaturgiai munka maradt. Sokan emlékszünk még a Játékszín úttörõ kortársi drámaciklusára, a klasszikus repertoárt bõvítõ Szép Ernõ- és Füst Milán-bemutatókra, Páskándi Géza Vendégségére. Berényi soha nem érte be a létezõ, minden rendezõ számára hozzáférhetõ, kötetben olvasható hazai drámákkal: ha idõszerû gondolatot, mûvészi fantáziát látott egy-egy alkotásban, addig unszolta, biztatta, hajtotta a szerzõt, addig olvasta, gyúrta, tömörítette a színpadra álmodott regény vagy hangjáték szövegét, amíg össze nem állt, ki nem bontakozott a dráma. Így született - hivatalosan regényadaptációként - Kertész Ákos Makrája és a határainkon túl is sikeres Névnap, de Jókai Anna Fejünk felõl a tetõt címû színmûve is.

A Várszínház Refektóriumában most bemutatott Drága Gizám! ugyancsak egy kisregény stúdiószínházi változata, de színházi produktumként mégis más kategóriába tartozik. Már csak azért is, mert Örkény István Macskajáték című, kisregénynek született műve igazából színpadon futotta be káprázatosan sikeres pályáját. Örkény több mint húsz éve halott, Berényi Gábor élete pedig éppen harminc éve - a Macskajáték szolnoki ősbemutatója óta - fonódott össze a darabbal. Igényes rendezőknél nem ritka, hogy életük különböző alkotó periódusában, öt vagy tíz év elmúltával - érettebben, vagy kedvezőbb színházi technikai és személyi feltételek között - újra nekirugaszkodnak egy korábban már megrendezett drámának. Sokszor a kor kihívása, a mű (megváltozott) aktualitása teszi érdekessé, fontossá az elsővel akár polemizáló új színpadi változat megkomponálását. A Drága Gizám! esetére azonban ez a séma sem alkalmazható.

Szolnoki igazgatói ténykedésének legnagyobb eseményeként Berényi Gábor ma is a Macskajáték 1971. január 15-én tartott ősbemutatóját idézi. Örkény művét a színház fiatal rendezője, Székely Gábor állította színpadra, Orbánnét Berényi Gábor színésznő felesége, a főként drámai szerepekben nagyra nőtt, sokoldalúan tehetséges Hegedűs Ágnes játszotta.
Ritkán fordul elő, hogy egy Örkény rangú író egy vidéki színház huszonéves rendezőjére bízza új darabját. A történetet azóta sokszor megírták, hogy figyelt fel a szerző előzőleg a Tóték Székely rendezte előadására, hogy agitáltuk meg Székely Gáborral, hogy a hamvába holt filmforgatókönyv, a félig kész színpadi adaptáció alapján fejezze be és bízza a szolnoki színházra, illetve Székely Gáborra a Macskajátékot.

Rádióban hallottam a nyilatkozatát, amely szerint Örkény még tíz nappal a premier előtt is bizonytalan volt, vajon érdekel-e valakit Szolnokon két öregasszony kálváriája. Felajánlotta, hogy ha a színház okosabbnak véli, ő szerzőként hajlandó harag nélkül elállni a bemutatótól.

De szerencsére inkább lejött próbát nézni, és az eredmény meggyőzte. A nagy sikerű bemutató után Várkonyi Zoltán azonnal hajlandónak mutatkozott "átvenni" a Vígszínház társulata számára nemcsak a darabot, de lényegében az előadást is.

Ez is szokatlan volt, különösen abban az időben...

Olyannyira, hogy Székely Gábor először nemet mondott Várkonyi meghívására, azzal, hogy ő nem tud egy másik Macskajátékot rendezni: benne így él a darab, így jelenik meg a színpadon és (lényegében) csak ugyanígy tudná Pesten is színpadra állítani. Várkonyival együtt győzködtük, hogy ne szalassza el azt a rendkívüli lehetőséget, hogy fiatal rendezőként Örkény darabjában Sulyok Máriával, Bulla Elmával dolgozhat. Valóban, nemcsak a kialakított szövegváltozat és a rendezés, de a díszlet, a jelmez is azonos maradt a Pesti Színházban, sőt, Bruckner Adelaidát is mindkét előadásban Kaszab Anna játszotta. Amikor Halász Jutka - aki akkoriban veszélyeztetett terhes volt - lemondta a szerepet, a szolnoki Egérke, Bodnár Erika próba nélkül ugrott be Székely rendezésébe.

Számomra, aki mindkét Macskajáték bemutatóján ott lehettem, Sulyok zsenialitása sem halványította el Hegedűs Ágnes Orbánnéját. És nemcsak azért nem, mert ő volt a legelső, hanem mert benne találtam meg a kofa és a kariatida Örkény követelte egységét, és mert Ági - életkoránál fogva - számomra hitelesebben volt szerelmes...

Nagy fájdalom, hogy erről az előadásról még egy magnófelvételünk sem maradt. Pedig Ági Szegeden is eljátszotta Orbánnét, ugyancsak Székely rendezésében, Miskolcon pedig a Vígjáték fesztivál minden díját megnyerték az előadással, csak éppen nyoma nem maradt.

Ilyen siker és ilyen veszteség (Hegedűs Ágnes halála) után, hogyan és miért vette elő később újra Örkény remekművét?

Érzelmileg rendkívül szorosan kötődtem a darabhoz és az előadáshoz is. Tulajdonképpen mindig is készültem rá, hogy megrendezem a magam változatát. Ettől függetlenül, amikor 15 évvel később, már a Játékszínben, valóban megrendezhettem a Macskajáték századik bemutatóját, a plakáton is, a műsorfüzetben is hivatkoztam a Székely Gábor rendezte szolnoki ősbemutatóra. Úgy éreztem, neki és magamnak is tartozom ezzel, hiszen sok mindent át is vettem az eredeti dramaturgiai megoldásokból, a bennem élő legelső, nagyszerű előadásból. Azután ez a sikerszéria is lefutott, a Macskajátékot később is sokfelé és sokféleképpen játszották. De bennem egyre erősebb lett a meggyőződés, hogy az igazi remekmű mégis a kisregény. Nem biztos, hogy a cselekménynek az a kibővítése, amit annak idején a színházunk kért, feltétlenül javára vált a mű szerkezetének. A rendező kérésére utólag beleírt jelenetek akkor a darab színházképességét szolgálták, azt, hogy a közönség elfogadja a szokatlan szerkezetű művet...

Mégis, milyen betoldásokra gondol?

Például Csermlényi Viktor és Paula presszóbeli találkozására, vagy azokra a rövid jelenetekre, amelyek megelőzték Csermlényi koncertjét, és lényegében a három szereplő - Orbánné, Csermlényi és Paula - előkészületeit jelenítették meg. A színház kérésére került bele a darabba Orbánné lányának groteszk sztorija az adjunktusné leöntött ruhájáról, ami elmondva egyébként sokkal frappánsabb volt, mint eljátszva...

Utólag hibának, vagy éppen kompromisszumnak minősíti ezeket a változtatásokat?

Szó sincs róla! Ezeket a betoldásokat is Örkény írta, nyilván mert elfogadta, hogy a kibővítés az előadás javára válik, és a fogadtatás teljes mértékben igazolta is az elkészült változatot. Csakhogy azóta eltelt három évtized, a drámairodalom, a korstílus, a közönség is változott. Felgyorsult az élet ritmusa és ez a színházra is rányomta a bélyegét. Egy jelenetnek viszont ma is meg kell legyen az eleje, közepe, vége, míg egy felidézett emlék nem több egy villanásnál. Ennek tudatában jutottam arra a következtetésre, hogy célszerű lenne visszatérni Örkény legelső szerzői utasításához, hogy ezt a darabot úgy kell előadni egy lélegzetre, mint egy monológot... Újra végig kell gondolni mindazt, ami a színpadon megállította ezt a bizonyos monológot.

Ennek köszönhető, hogy az új változat jóval rövidebb...

Rövidebb, de azért nem olyan sokkal. Éppen a kimaradt jelenetek adtak teret és időt arra, hogy bizonyos passzusokat, mozzanatokat visszahozzak az eredeti kisregényből. Olyan frappáns epizódokra gondolok, mint Orbánné megjelenése a Csermlényi Viktorék feletti tánciskolában. A darabban Erzsi csak a telefonfülkéből igyekszik belesni az énekes lakásába, a kisregényben viszont azt látjuk, hogy mire képes ez a 62 éves asszony dühében, hogy vállalja akár a nevetségességet is azért, hogy megtudja, amit amúgy is tud. A darabból átvettem azt a mozzanatot is, amikor Erzsi Egérkével felhívatja Ádikát, és végül is Egérke mondja el Orbánnénak az énekesnő üzenetét. (Hogy ne tessék elváltoztatni a hangját, úgyis megismeri... Különben is, vegye tudomásul, hogy a "fiatalok" összeházasodnak.) A lesújtó hír ezáltal még kínosabb. Nemcsak Orbánné, de Egérke is zavarba jön, amikor be kell számolnia arról, hogy a "fiatalok" elmentek hasmelegítőt venni. A regényből hoztam vissza Orbánné pontos elszámolását is, amikor elsorolja, hogyan lehet 860 forint nyugdíjból "gondtalanul" megélni.

Az eltelt évek alatt sokféle Macskajátékot láttam. Az egyik, Verebes István rendezésében a Győri Nemzeti Színházban hatalmas színpadon játszódott, ahol a rendező nem is tehetett mást, mint hogy korrektül berendezte a játék tereit, és bemutatta a nézőnek nemcsak Orbánné lakását, de Giza kastélyát is, meg az eszpresszót. Ez az élmény még jobban megerősítette azt az elhatározásomat, hogy én ennek az ellenkezőjét akarom. Megbizonyosodtam arról, hogy a Macskajáték igazából stúdiószínpadon él meg. Ezek után újra meg újra elővettem a szöveget, a kisregényt és a darabot is, és elkezdtem elemezni. Pontosabban: összehasonlítani, szétszedni, összerakni.

A regényből hozta vissza, a darabból vette át... Tulajdonképpen milyen munkamódszerrel állította össze a szöveget?

Berényi Gábor nyilván készült erre a kérdésre, mert kérés nélkül előhúzza azt a rendezői példányt megelőző szöveget, amit a kisregény kötetből fénymásolt oldalaiból állított össze, de úgy, hogy szinte egyetlen oldal sem azonos az eredetivel: szinte bekezdésenként, néha mondatonként kerül felhasználásra egy-egy beszúrás. Megmutatja a példány 71 szegmentumból szerkesztett tereprajzát, a szereplők megjelenését színhelyenként, pontról pontra feltüntető vázlatot, ahol a színhelyek, szereplők és a felhasznált szövegek oldalszámai is segítik a rendezőt (de csak őt) az eligazodásban. Utoljára gobelinművészek műtermében láttam hasonló (színekre szorítkozó) műleírást!

Lehet, hogy az új, zártabb szerkezet még bonyolultabb a sokszereplős darabokénál? Hogy semmivel sem egyszerűbb egy kétszereplős darab színpadra állítása, mint egy széles látószögű optikával fotózott műé? Tartok tőle...

Hogy határozta el, hogy összesen két színészre bízza a darabot?

A lehetséges szerkezet és a stúdióváltozat végiggondolása vezetett ehhez a megoldáshoz. Hogy végül is rájöttem: érdekesebb és jellemzőbb az, amit Pauláról elmondanak, mint ha ő maga jelenik meg a színen. Hasonlóképpen kiküszöbölhetőnek éreztem magát Csermlényi Viktort is. Az ő szerepeltetésében egyébként Örkény sem egészen következetes. Van olyan telefonbeszélgetés, ahol mindkét felet - Erzsit is, Viktort is - halljuk, van, ahol csak Orbánné szövegéből következtethetünk az énekes szavaira. Paula és Viktor presszóbeli megismerkedése legalább olyan erőteljes, ha csak beszélnek róla. Még az emlékezetes éjszakai jelenet (Viktorral a sötét előszobában) is meghatóbb, ha Orbánnétól halljuk, mert az ő elbeszélésében az is kifejeződik, hogy ő maga hogyan élte meg a régi kapcsolatnak ezt a különös, új mozzanatát. Teljesen azért nem akartam Csermlényiről lemondani, ezért halljuk az énekhangját, körülbelül úgy, mint a kultúrházi koncert hallgatósága. Elmondhatom, hogy lépésről lépésre küszöböltem ki a szereplőket, amíg eldöntöttem, hogy Orbánné összes partnerét - Gizát, Egérkét, Ilust - egyetlen színésznő fogja játszani.

Lehet, hogy ezzel is az Orbánné életében fontosabb szerepet játszó mellékalakok összetartozását, dramaturgiai alárendeltségét is kívánta érzékeltetni?

Így is fogalmazhatjuk. De valójában engem a szereposztás minden pontján Orbánné drámája izgatott. Következetesen azon voltam, hogy a történet mögött megszólaljon a dráma, minél erőteljesebben érvényesüljön a darab gondolati lényege.

Megkockáztatnám, hogy ez az erőteljesebb hatás nem, vagy nem csak a szerkezeten múlik. Számomra a leglényegesebb, ha úgy tetszik szemléleti különbség a darab záróakkordjából süt. Az a tény, hogy végül Giza nem jön haza, alapvetően megváltoztatja a történet kicsengését, divatosabb kifejezéssel élve az üzenetét.

Ezáltal válik keserűbbé...

Nem biztos, hogy keserűbb. Az is lehet, hogy csak nyitottabb. De hadd mondjam el, hogy nem én voltam az első, aki fennakadt az eredeti, optimista végen. Tudtommal már Makk Károly szóvá tette a filmváltozat elkészítésekor, és meg is kerülte a happy endet. Giza halála az egyik lehetséges megoldás, de én valami mást kerestem, olyat, ami közelebb van Örkényhez is...

De hiszen Örkénynél Giza tizenhat év után hazajön...

Ez igaz, de azért az utolsó jelenetben nagyon érződik, hogy az író is kerülni akarja a hazatérés mindent feloldó pátoszát. Ezért iktat be búcsúzóul egy groteszk fintort, ami a szövegben abban az egyetlen szóban sűrűsödik, hogy "bepisiltem". Számomra a darab kicsengése akkor igazán hiteles, ha érzékelteti Giza kínzó hiányát - hiszen ez a hiány Erzsi egész életében jelen van -, de megfelelő hangsúlyt kap a két testvér eltávolodása is. Éreznünk kell, hogy a Giza által javasolt, felajánlott hazatérés sem megoldás. Hiába teremtené meg Misi a maga márkamillióiból a feltételeket, Orbánné számára már Léta sem jelenti az álmok beteljesülését. Jobban fél otthonának, egész korábbi életének feladásától, a tizenhat éve nem látott testvére hazatérésétől, állandó jelenlététől, mint további hiányától. Ezt az ambivalens életérzést, és ezt a ki nem mondott döntést hitelesíti, hogy a sorsdöntő telefonbeszélgetés közben Orbánné egyszer csak eltereli a szót a legfontosabb témáról, és nyávogással, Egérke bekapcsolásával védekezik.

Az eredeti előadásban mintha nagyobb hangsúlyt kapott volna Orbánné választása: hogy számára igenis a Csatárka utcai társbérlet a haza. Ki is mondja, hogy ő itt akar felfordulni.

Nem véletlen, hogy az új változatba is beiktattam a darab egyik kulcsmondatát, ami kifejezi Orbánné Giza életformájával, gazdagságával kapcsolatos szkepszisét. Nem véletlenül, inkább tendenciózusan kérdezi meg, hogy "Olyan jó ott?" Ő tudniillik sejti, amit Giza csak a legutolsó levelében vall be, akkor is csak Ilusnak, hogy egyáltalán nem olyan jó... Hogy a gazdagság, a luxus csak kulissza, és egy lényegében rideg, sivár világ az, amiből Giza Budapestre, illetve Létára menekülne. Az általam kialakított, vagy visszaalakított szerkezetnek az az előnye, hogy a levelek szövegét a felolvasás is értelmezi: Orbánné játékával folyamatosan reagál a hallottakra. Például Giza beszámolójában a családi kriptába tett látogatás szinte megnyugtatóan magasztos, Erzsi viszont inkább szkeptikusan hallgatja a gazdagok divathóbortjának legújabb megnyilvánulását. A levelekből kirajzolódó, nyilvánvalóan lakkozott beszámoló ezáltal reálisabbá, hitelesebbé is válik.

Nem tartott attól, hogy a redukált szerkezet által csökkenhet, lankadhat a feszültség?

Éppen ellenkezőleg. Szerintem egyetlen szövegváltozat sem érzékeltette ilyen erőteljesen azt az Örkény számára is döntő fontosságú momentumot, hogy mind a két testvérnek megvan a maga titka, ami csak a darab végén lepleződik le. Erzsi évtizedeken át elhallgatta Giza előtt (is), hogy egész életében csak Csermlényi Viktort szerette. Leveleiben, telefonjaiban minden jelentéktelen tejcsarnoki históriáról is beszámolt a testvérének, de élete legnagyobb érzelmének végig csak a fonákját - Csermlényivel szemben érzett fenntartásait, utálatát - hangoztatta. Giza a levelekben folyamatosan el volt ragadtatva saját életétől, családjától, szeretettel teli fölényével rendre kioktatta Orbánnét a Szkalla lányokhoz méltó viselkedésről, és csak a legvégén derül ki, hogy a lelke mélyén szenved a rászakadt téli álom hidegségétől, hogy valójában irigyli Erzsi bátorságát, és egész életében felnézett rá.

A titkok titka az a bizonyos létai fénykép is...

Ebben a történetben is benne van Örkény zsenialitása, ahogy a látszólag mellékes dolgokba is képes belesűríteni 80 év történetét. Az elfogadott és kényszerűségből vállalt hazugságokat, és hogy az emberek idővel el is hiszik, amit érdekből hazudtak. Jellemző az is, ahogy Giza tiltakozik a titkok megfejtése, az igazság kimondása ellen azzal, hogy ez nem telefontéma.

Hogyan született az előadás új címe?

Az eredetit talán nem lett volna egészen korrekt megtartani. És ha már lemondtam a sok sikert látott Macskajátékról, akkor a címmel is utalni igyekeztem a levélváltásra. De, hogy éppen ez lett, és éppen ezzel a kézírással került a cím a színlap fölé, annak személyes háttere van. Nem is tudom, hogy a nyilvánosságra tartozik-e.

Bízza rám, hogy elhallgassuk, vagy megírom-e...

Ági eredeti példányának negyedik oldalán találtam ezt a kézzel beírt két szót, annak idején ő toldotta meg vele saját szerepét. Úgy éreztem, hogy ennél én sem találhatok kifejezőbb címet.

Milyen feladatot adott a dramaturg Berényi Gábor a rendezőnek?

Nagyon egyszerű volt: olyan szövegkönyvet állítottam össze, ami megfelelt a rendezői elképzelésemnek, úgy szerkesztettem meg a darabot, ahogy meg akartam rendezni.

Menet közben nem is változtatott a szövegen?

A szövegen nem lehetett, hiszen minden egyes szó Örkénytől való. A szerkezeten is nagyon keveset. Egy, vagy két levélnél fordult elő, hogy nem az olvasta fel, akinek eredetileg szántam. A színészi jelzések viszont részben a próbák során alakultak. Hogy hogyan kell az Ilust játszó színésznőnek egy csipkekendő, vagy egy a fényképen is látható kalap felvételével Gizává alakulnia, vagy hogy a kicsit slampos mellény Egérkére utal. Azután menet közben egyre fontosabb lett, néha jelzésértékű, a világítás. De persze a lényeg, az eredmény a színészeken áll, vagy bukik.

Örkény azt mondja valahol, ő annyi Macskajátékot írt, ahány Orbánné színpadra állítja...

A szövegen rengeteget dolgoztam, és csak amikor elkészült, akkor választottam ki a szereplőket. A szekszárdi német színházban láttam Csernus Mariannt Giza szerepében. Ő mondta el, milyen nehéz neki Gizát játszani, amikor tulajdonképpen Orbánnénak érzi magát. Erre támadt az az ötletem, hogy Csernus, színészi pályájának esedékes jutalomjátékaként is megérdemli Orbánné szerepét. Fontosnak éreztem, hogy olyan partnert válasszak mellé, akivel fél szavakból is megértik egymást, és örültem, hogy Kubik Annával teljes volt az összhang, és a két színész egymás kontrolljaként is remekül összedolgozott a próbákon.

*

Különös este volt. Egy régen és nagyon is jól ismert mű váratlan újjászületésének lehettünk tanúi. Az öregek szerelmének tragikomédiája helyett - a kiszolgáltatottság és az ellene való lázadás realista metaforájával szembesültünk. A teljesítmény a közreműködőket - Berényi Gábor rendezőt, Csernus Mariannt, Kubik Annát, É. Kiss Piroska díszlet- és Tordai Hajnal jelmeztervezőt - dicséri. Érdemükből semmit sem von le, hogy a sohasem hervadó pálma továbbra is Örkényt illeti. Harminc év után, ebben a minden bulvárfogástól és -eszköztől mentes, nagyon is puritán, érdesebb, keserűbb változatban újra bebizonyosodott, hogy a remekművek nem avulnak, inkább csak alakulnak az időben.

Földes Anna

 

NKA csak logo egyszines

1