Remek találmány a video, megörökíti a múló idõt, még ha nem képes is egészében visszaadni például egy színházi elõadás teljességét. De majdnem... Felidéz, segíti az emlékezést, konzerválja a kor halványuló lenyomatát. Jó gondolat a közszolgálati 2-es csatorna Shakespeare-ciklusa, amirõl már esett szó e hasábokon. Hogy most mégis visszatérek a témára, annak oka csupán egy azóta adásba került hajdani színházi közvetítés.

A Tévedések vígjátéka a Szentendrei Teátrum produkciója volt 1977-ben, és Kerényi Imre rendezte. Fekete-fehér felvétel készült róla, ám a mozgalmas, zajosan lüktető előadás annyira gazdag harsány, mediterrán koloritokban, hogy olyan érzésünk támad, mintha színesben látnánk az egészet. A főtéri templom fölé telepedő alkonyat, az erősen megvilágított játéktér, a levantei hangulat, a balkáni zene és a műfajnak megfelelően élénk komédiázás együttese érzékcsalódást okoz. Sőt, a nézőnek már-már olyan képzete támad, mintha az effajta pezsgés megállítaná az időt. A történelmet is...

Szentendrén sok szerb él, ezért a produkció délszláv környezetben játszódik. A Vujicsics zenekar muzsikája, a mulatozás, Piros Sándor jelmezei, Götz Béla díszlete, a beszólások, dalok vagy a bergomaszka-tánc gyanánt eljárt fergeteges kóló teremti meg ezt a közeget. Akkor még Jugoszláviát mint Nyugatot irigyeltük, hiszen mi csak vízummal és nehezen megszerezhető konvertibilis valutával utazhattunk be e földi Paradicsomba. Különböző nemzeteit, nemzetiségeit nem választottuk széjjel, amiként e kultúrák a zenében is összeolvadtak. Ki gondolta volna akkor, hogy hamarosan Ephesus és Syracusa ádáz háborút folytat egymás ellen, és az elszegényedett, darabjaira esett, állandó feszültségben élő országot majd éppen a friss NATO-tag Magyarország által segített bombázók regulázzák meg!

A felidézett nyári esten Kerényi Imre tanítványai is ott statisztáltak, vagy kisebb epizódszerepeket játszottak az atmoszférát, korabeli "társadalmat" játékos-groteszk módon kirajzoló háttérben. A Kurtizánnak például - állig eltakart kontrasztként - egy észrevétlen szolgálója akadt, aki úrnője felett a napernyőt tartotta, s csak lopva vethetett epedő pillantást a hozzá illő fiatalemberekre, vagy táncolhatott a szabadidejében. Kishonti Ildikó néma kísérője az akkor 21 esztendős Herczeg Csilla volt, aki tizenhat év múlva önként lépett ki az életből.

A színes szentendrei kavalkádban természetesen nem csupán "uraikat" vidították fel a mulatságos Dromiók, azaz a csupán egy esztendeje diplomázott Józsa Imre, meg a nála alig idősebb Gyabronka József. A (másik) főszereplő ikerpár pedig kicsit úgy egészítette ki egymást, mint a színházi álarcok. Syracusai Antipholus, vagyis Kalocsay Miklós a darab elején még melankolikus, gondterhelt volt, hiszen már vagy öt esztendeje útnak indult, hogy anyját és testvérét fellelje, s a keresés nyomán egyelőre az apját is elveszítette. Aggodalmas idegen, aki azonban veszettül jóképű, és ifjú erőtől duzzad, így - noha előbb csak csodálkozni bír a helyi szokásokon - a furcsa történések hatására mind élénkebbé válik, s egyre könnyedebben elfogadja a helyzet kínálta kellemes meglepetéseket. Ephesusi Antipholus, azaz Timár Béla "kibontakozása" viszont éppen a fordítottja volt. A város megbecsült, tehetős polgára mindenben teljes harmóniát élvezhet, felesége imádja, ő is hű hozzá, s persze nem veti meg a vidám szórakozást, könnyed életmódot. Ekképp, amikor kizárják otthonából, előbb csak értetlen és zavart, majd mind türelmetlenebbé, dühösebbé válik, végül a békés megoldást választja: távozik. A Kurtizánhoz... A félreértések azonban olyan kegyetlenül sújtják szegényt, hogy nem csoda, ha valóban egyre eszelősebbé válik - a mindent megvilágító boldog végig.

Remek, jó kedélyű, szívet melengető előadás volt ez 1977-ben a Szentendrei Teátrumban. Csak az idő tehet róla, hogy ma e televíziós rögzítés egyes pillanatai torokszorítóvá válnak. Az Antipholusok barnára sülve, kicsattanóan egészségesen, kézen fogva köszönték meg a tapsokat. Kalocsay Miklós ekkor 29 éves, Timár Béla hárommal több volt. Mindketten 41 évet éltek.

Darvay Nagy Adrienne