Elsõ Sinn: vörös

- Nevetsz, korszellem? Kiröhögsz a dobozomban? Mintha már fel is adtak volna. De hova szólok vajon (keresi a címet): cím ismeretlen, név ismeretlen, doboz tartalma ismeretlen - vissza a feladónak. Már ezt is el kell viselni? Acceptere, etcetara, etcetara. Érdemes viselni egyáltalában?
- Viselni nem érdemes, de kell! Ugyan, Milosz van abban?
- Példának, hogy nem kapok levegõt: Konstrukciós hiba a javából. Pedig a levegõ: ajándék. Idõvel elfogy.

- Kuss; megjátszod itt a nagyhalált! Istenkedsz! Mámorogsz! Úgy riszálsz, mint egy közringyó a kocsisoron! Mit keringőzölögsz itten? Kiváglak!
- Ahogy ismerlek, volna képed hozzá. Megvan rá az apparátusod. Szabadíts ki, betemet a hamu, szabadíts ki!
- Ki tudsz jönni egyedül is.
- Én?
- Dehogy én.
- Hát ki?
- Tudja a fasz. Fasz, fasz, faszista, nem leszel szobatiszta!
- Nem bírlak elviselni, bár szeretlek.
- Na, most szállj magadba.
- Ott vagyok.
- Benn vagy? Akkor jól figyelj. Látod a kezem?
- Nem.
- Látod, hogy emelkedik?
- Azt látom.
- Látod, ahogy én is emelkedem?
- Csodás! Mi vagy most, egy asztronauta vagy a pápa?
- Én vagyok a tested.
- Értem.
- Nem érted. ÉRTEM.
- Látom a kezed és a testem, ahogy emelkedik. Alattad vagyok, alád szállok.
- Hívj engem! ... Hívd az utat, hívd az utat! Call the way!
(Tárcsázás hangja)
- Én. (Búgó hangon)
- Én? (Szintén búgó hangon)
- Naná.
- Mit akarsz?
- Gyereket akarok.
- Konzervatív!
- Apokrif!
- Fetisiszta!
- Rendezetlen egyenlet! (Lihegnek; fújtatnak - kimerültek)
- Gyógyulj, gyógyulj, gyógyulj csak!
- TE vagy a legszebb analitikus.
- Megint elrontottad. Kezdhetjük elölről. (Megszakad a vonal)

Második Sinn: sárga

- Angyal vagy.
- Átadjam a kormányt?
- Ne. Vezess még egy darabon.

Harmadik Sinn: fekete

- Elkaparjuk aztán indulunk.
- Mér sietsz annyira?
- Ja, kérem. Én nem fosom az időt. Nekem az idő... hm: számítás.
- Te, ott a művész úr.
- Mit csinál?
- Egy fa oldalát pisálja.
- Öcsém, mekkora blaszfémia!
- Hé, művészkém; ne oda pisáljon!
- Hagyjad. Ez biztos jelent nála valamit.
- De ha patakot csinál a mezsgyébe!
- Á, lefolyik az. Beszívja a föld. Adj egy cigit!
- HB. Oké?
- Jó az. Tűz?
- Mi?
- Tűz... Feuer, fire, fuoco, flamma... semmi?
- ?
- NDŃl{?
- Ja, az! (kutat a zsebében). Nincs.
- Bazmeg, még tüzünk sincs. Fel se gyújthatjuk magunkat.
- Rohadék svédek!
- Eszembe jutott egy poén. Figyelj csak: Isten a gyufából. Deus ex matchina. Jó, mi?
- Mi az a Deus?
- Név, bazmeg, név.
- Te, ez mér van itt?
- Állítólag karambol. A pasi vezetett, be voltak lőve frankón, aztán egy kanyarnál, sííííí, neki egy fának. A csaj túlélte, de kórházban van. Sokkot kapott, állítólag.
- Hát ez exit.
- Ja, kereszt. Tudod, hogy hogy van a kanyar németül?
- Hogy?
- Kurve. Jó, mi?
- Baró!
(Szünet; ásnak)
- Én azt mondom, öcsém, történhet itt bármi, csak jó bigék legyenek, meg frankó lapjárás.
- Ja, ennyi. Kalap.

2001 januárjában mutatta be a Kamra Botho Strauss német drámaíró Kalldewey, Farce című darabját. A mű pszichodramatikus kísérletnek is tekinthető, s mint ilyen - feltétel (mellékhatás és következmény!) nélküli játéknak - még akkor is, ha a játék tárgya, célja és végpontja az ember mindazon függősége, mely az emberi természetből egyenesen következik. A Kamra előadásának szereplői a szó legszorosabb értelmében vett emberi szerepeket alakítanak; pontosabban megtestesült reakciókat, reakciólehetőségeket olyan "ingerekre", mint: az Isten jelenléte és/vagy eltűnése az ember életéből; szexualitás és nemi defektusok; mítosz és rítus; a kommunikáció, sőt a megnevezhetőség problémái; diktatúra; fajgyűlölet; a menedéket adó művészet stb. A motívumok gazdagsága ritkán tapasztalható, méltó tisztelgés a kimeríthetetlen nyelv előtt. Hiszen a néző, az olvasó az enigmák olyan sűrű szövésű hálózatát kapja, hogy egyúttal megrészegül magától a nyelvtől is, és "elhiszi", hogy ami ezen kívül van, az tényleg nem létezik. Esetleg eljátszik a gondolattal: vajon a dráma szavai, sőt motívumai (tropológiája) újrahasznosíthatók (lásd: Tom Stoppard Zanzamlet), vagyis belepréselhetők egy másik szövegtestbe is oly módon, hogy az "eredeti" kontextus épül fel az új szövegben is? Vagy az "új szöveg" minden esetben saját kontextust köt meg? Kísérlet nagy sérelmekkel? Kérdés. Mindenesetre tisztelgés az "eredeti szöveg" előtt.
A kritikai lapra: magas színvonalú, szövegérzékeny előadás a Kamra-beli - meglepő átváltozásokkal, kitárulkozással, olykor az "egyéniség terhét" is levetni képes "öntagadó" (!) gesztusokkal, egyáltalán annak bátor vállalásával, hogy ezúttal nem személyt kell játszanunk, hanem lelkiismeretet, "idet, egót, szuperegót", viselkedésbeli beállítódást, személyiségzavart... Vagyis az embert - általában.

DERES PÉTER