Napszínház
Középsõs fokon

A Piccolo Színház - leánykori nevén Pinceszínház - szélesebb lett és sokkal szebb, mint régen. A Török Pál utcában most Mark Ravenhill darabja látható a Napszínház társulatától. Az elõadás színlapján feltüntetik, hogy szigorúan 18 éven felülieknek szánják a brit drámát. Nem tudom, hány éves kortól vagyunk felkészültek a lerobbantság, kilátástalanság ábrázolását jobban emészteni. Nem tudom, hány éves kortól leszünk immúnisak a durvaságra, a trágárságra; a mai mesefilmek és rajzfilmek ontják az erõszakot már "középsõ csoportos fokon".

A kortárs dráma szereplőit adják-veszik, életformájuk és életcéljuk a shoppingolás, és mintha a f***-ingolás sem lenne olyan örömszerző, mint ahogy a könyvek írják. Könyvek? Létezne még kultúra ezen kívül? Nos, a lány valaha színésznőnek készült, mint ilyen, be is tanulta Csehov monológját, ígérgeti is: dolgozni fogok. Hogy érti-e a szavakat? Kérdés marad. Durvaságban és csúfságban azt kapjuk, amit a színlap ígér. A színpadkép mégsem nyugtalanító, inkább üres és céltalan, mint ezeknek a gyerekeknek az élete. Bölöni Melinda díszlete üres tér, fátyolkeretben, körben parókatartó műanyag fejek, kedvenc ötlete a díszítőknek, üres fejek, színtelenek, s különféle világításban hálásan váltanak kékre, zöldre. A jelmez elsőre mindennapi, később a fiúk egy-egy ruhadarabja a transzvesztitáknak is kedvére való csillogó cucc, kócos hajak, tetoválás, szűk nadrágok, szexis trikók - erotika és kellem nélkül. Maga az előadás erős figyelmet követel, feszültségben tart, jók a dialógusok (Bán Zsófia fordítói és Sebestyén Rita dramaturgiai munkájának köszönhetően). Utóbbi azonban erősen belenyúlhatott volna a darab szövetébe, egy idő után a kevesebb több lett volna elve lép életbe. Szünet nélkül tekerünk több mint két órát, az első óra után azonban süllyedünk egyre mélyebbre, veszítjük el a reményünkkel együtt az érdeklődésünket ezek iránt a gyerekek iránt. Egy kivételével felnőtt korúak e gyerekek, csakhogy a felnőttség egyetlen kritériumát sem hordozzák magukban. No cél, no meló, no tanulás, no érzelem, no tudatosság, lassan az ösztöneik is cserben hagyják őket. Tétova támolygás a létben, célpontok a manipuláció karmaiban, csipetnyi felelősségérzet sincs sehol. Mindez azonban megérthető és átélhető az első időben az intenzív színészi jelenlét miatt. Később besokallunk, már a részvétünket és aggódásunkat se bírja a szereplők sorsa. Tudjuk, az előző meg az előző előtti generáció tehet mindenről, a 14 éves "eladó sorban lévő árucikk", a perverzióktól sem mentes fiú tragédiája is az apai erőszak nyomán alakult ki. Apátlanok és anyai szeretethiányosak ezek a fiatalok, elvonási tüneteik nemcsak a drog hiányában érződnek, de érzelmileg is. Bölöni Réka az egyetlen női szerepben hordja a nőiség mintáit, tudja, hogy valami fészekrakó-gondoskodó szerep is a dolga lenne. Ahogyan az egyszemélyes műanyagkajákat osztogatja, látszik, még ennyi törődést sem kaphatott otthon. Horváth Virgil a biszexuális munkakerülő szerepében erős, férfias és közben totálisan vergődő és tehetetlen egyszerre. Csontos Róbert figurája menekül az érzelmek elől, még a kábítószer is jobb, mint egy szerelemtől elkábulni, újra átélni a csalódást, az elhagyatottság fájdalmát. Szaniter Dávid alakítása érett, érzékeny munka a tragikus sorsát követelő fiú szerepében. Fel-feltűnik egy igazi "felnőtt" is, a munkaadó vállalkozó, egy simaképű elegáns úr. Mertz Tibor egészen kiváló a cinikus romlottság megtestesítőjeként. Az ő hamis hite, hazug könnye és gátlástalansága kiábrándítóbb a fiatalok összes devianciájánál. Időnként besétál a színre maga a fogyasztói társadalom, a Supermarket Lady (Szmatana Andrea) személyében. Humoros, vicces, minden értelemben SOK (van vagy 110 kiló) - és mégis rákattanunk. Jön a globalizált kínálat, jön a mirelit érzelmekkel döngölő pénzvilág, magas sarkú cipőben. Hurrá!

Bácskai Júlia