Ravenhill darabja annyira nem rossz. Ennyire meg biztos nem. Kell, hogy legyen benne valami, ha egyszer a magyar rendezés szánt szándékával ellentétben is átjön belõle valami a színpadon, szereplõit-típusait be lehet azonosítani, motivációik rekonstruálásával helyzeteit meg lehet érteni.
A Shopping... mindenekelőtt angol darab - angol osztályrendszerrel.
Az angol osztályrendben nemcsak a felső- és a középosztálynak vannak alosztályai, hanem a munkásosztálynak is. Az angol darabok pedig tükrözik ezt a társadalmi hierarchiát. És nem csak a "társadalmi" drámák: legyen szó abszurdról vagy szürreális mesejátékról, a mélyben - a szereplők lelke mélyén - ott az osztálytudat. Angol darabban ez olyan dramaturgiai evidencia, mint az, hogy férfi-e vagy nő a szereplő. Színpadra állításkor nem lehet a társadalmi hovatartozásról nem tudomást venni, az előadás sikere múlik a típusok eltalálásán. (Két példa az elmúlt évad pesti bemutatóiból: zavaró félreértés volt Zsótér Sándor részéről Az Iglic két lakótelepi tini-prolilányából a szelídebbiket talpig Barbie-ba öltöztetni; a Gothár Péter rendezte Pinter-drámában, a Születésnapban pedig attól működik, ami működik, hogy Bálint Andrásnak sikerül felsőproliból az "osztálybizonytalanba" elemelnie Goldberg figuráját.)
A Shopping... három fiatal főszereplőjéből Mark középosztálybeli, Lulu és Robbie egészen underclassok, a negyedik fiatalnak, Garynek a világát is önkormányzati szociális előadók és ideggondozók szegélyezik. A darab egyetlen "felnőtt" szereplőjét, Briant anyagi helyzete és szolid családi élete felsőközépen szituálja. Lévay Adina rendezőt holmi osztályviszonyok nem hozzák izgalomba, ábrázolni sem akarja őket - neki a darabbeli homoszexualitásról-kábszerezésről-erőszakról a kaliforniai "transzgresszívok" jutnak az eszébe: Dennis Cooper és Bret Easton Ellis. A magyar előadásban Luluból - Cooper kedvenc szereplőihez hasonlóan - punklány lesz, Brianból pedig fehér garbós yuppie - akár az Amerikai psycho főhőse. Közük éppen csak a Ravenhill-darabhoz nincsen. Lulu hajdani színinövendékből küzdötte le magát bolti szarkába, túlélő-ösztöne azonban a legrosszabbtól megmenti. Drámatagozatos műveltségéből csehovi bukottszínésznő-monológra is futja, közben pedig arra használja ki a csemegés elleni rablótámadást, hogy az általános zűrzavarban még két tábla csokit dugjon a kabátja alá. Komplex figura - a punkság ezen legfeljebb zselés bóbita. Komplex figura Brian is. Pénze, mint a pelyva, de irodalmi iskolázottsága az Oroszlánkirály rajzfilmváltozatáig terjed. Minden mondata arról szól, milyen fontos a pénz, de még a pénznél is fontosabb neki, hogy másokat leckéztessen. Kifinomultan enervált jelmeze - ha a személyiségét nem tükrözi is - a rendezés drámaelemző képességéről sokat elárul.
A Shopping... tanulságos darab - rafinált dramaturgiájú parabola. Kezdetben a három fiatal főhős lakó-, szex- és kábszerközösségben él együtt - pontosabban élnek mindnyájan Mark pénzén. Aztán útjaik elválnak: Mark elvonul gyógyulni a függőségből - a kábítószeréből és az érzelmekéből egyaránt. Lulunak és Robbie-nak pedig eltartó híján megélhetés után kell néznie. Mark végül ugyanazt tanulja meg a fiúprostituált Gary iránti szerencsétlen szerelméből, mint Lulu és Robbie munkaadójuk, Brian leckéiből. Az egymás testnedveiben tapicskolás nem a szeretet netovábbja, hanem az akarat hiánya. Ez persze tanulságnak eléggé vasárnapi iskolás, Ravenhill viszont képes körmönfontan előadni. Ennek eszköze pedig nem más, mint a pénz - és használata attól körmönfont, hogy a Shopping... emberi viszonyait tekintve úgy működik, mint a Kőleves meséjében a kő. Mark úgy próbál szabadulni az érzelmi kiszolgáltatottságból, hogy csak akkor szexel valakivel, ha fizethet érte. Az üzlethez azonban erő kell: amikor megérzi a prostituált Gary gyengeségét, nyomban beleszeret. Brian sikeres ember, tudja, hogyan kell pénzt csinálni, de amikor sikerül elérnie, hogy a fiatalok végre neki dolgozzanak, lemond a neki járó pénzről. A gyengék a pénztől sem lesznek erősek, az erősek pénz hiányában sem lesznek gyengék. A pénz legfeljebb katalizátor - a tanulás-önszervezés eszköze.
Lévay Adinának az egészből az jön le, hogy a Shopping... parabola meg pénzezés. Nosza elő a 68-as fogyasztói társadalomkritikákkal! A színpadon minden átlátszó plasztik - ha tetszik: előkelő üresség, műanyag minimalizmus, ha tetszik, olcsó tömegáru, proli-észter -, az előadás közjátékaiban a pop-artos Supermarket Lady hús-vér mása bolyong körbe-körbe. El van tévedve.
Lévay Adina a szereplők céljait-érdekeit sem veszi komolyan. Pedig nem véletlenül idéznek Csehov Sirályából a darabban - a Shopping... szereplői egyetlen egymásba reménytelenül szerelmes láncot alkotnak. Lulu Robbie-ba szerelmes, a fiú viszont Markba, Mark pedig Garybe. Ezek a vágyak titoktalanul világosak az előadásban - a nemiség nemcsak utalásosan jelenik meg. Nyilvánvaló, féltékenységeknek is működniük kell közöttük, erről azonban Lévay Adina már nem hajlandó tudomást venni. Amikor Mark elhatározza, hogy elvonókúrára megy, Robbie és Lulu versengve próbálják lebeszélni. Robbie jogosan fél, hogy elveszíti Markot. És Lulunak is van mitől tartania: a pénzforrásuk forog veszélyben - egyébiránt abbéli örömét kéne titkolnia, hogy megszabadul riválisától, az előadásbeli lebeszélésben azonban nincs kettejük között különbség. Egy későbbi jelenetben a fiatalok történetmesélős játékot játszanak, és kiderül: Gary előtörténete ugyanaz, mint Lulué és Robbie-é. A háttérben közben küzdelem zajlana: Mark le akarja rázni Robbie-t, Robbie pedig meg akarja alázni Mark előtt Garyt - végül mégis Gary történetétől döbbennek le mindannyian. Az előbbire azonban csak a ravenhilli dramaturgiából következtethetni, az előadásban ugyanis küzdelemnek nyoma sincs. Lehetne még sorolni azokat a szituációkat, amelyek a rafinált didaxis szellemében kéne hogy átforduljanak trágárból gyengédbe, érzelgősből kegyetlenbe - de nem fordulnak. Hogy miről szól akkor Lévay Adina rendezése? Alkalmasint a meghökkentésről. A rendező azt várja, hogy a néző öklével a tenyerébe csapjon: "Ez azér húzós!" Robbie élete első drogdílerkedéséből véres fejjel, lelombozva tér haza. Lulu először le akarja törölgetni, végül mégis a fiú rövidnadrágjának a szárán nyúl föl a vizes ronggyal (!), ott birizgálja. A fiú ekkor fölpattan egy székre és onnan kiabálja lelkesen, hogy az extasyból ő is bevett egy tablettával, örömében ingyen osztogatta a diszkóban, végül pedig azok verték meg, akiknek már nem jutott. Az elmesélt történet hamisítatlanul ravenhilli - a jelenet azonban nem húzós, hanem sületlen.
A Shopping... távolról sem tökéletes darab. A szereplők motivációját Ravenhill rendszerint nem ábrázolja, hanem elmondatja velük. A magyar fordítástól elvárható lenne, hogy Marknak az érzelmi függőségről szóló, Garynek az apára vágyakozó monológját stílusában elemelje a hétköznapi beszédtől - mondjuk úgy, hogy a kórházi zárójelentések vagy a szoc. pol. környezettanulmányok nyelvén szóljanak. A trágársággal sincs baj, amikor van funkciója. A magyar változat persze mindenhol trágár - leszámítva, hogy a "baszok/veszek" stílusban beszélő fiatalok olykor olyanokat mondanak, hogy "nagydarab fickó". Az amerikanisztika szakon tanító Bán Zsófia fordítót mutatis mutandis a bátorságáért kell becsülni.
A színészekről általában elmondható: minél egyszerűbb a szerepből fakadó feladatuk, annál jobban oldják meg. Bölöni Rékának nagy kihívás Lulut eljátszani, Csontos Róbertnek és Horváth Virgilnek Robbie-ként, illetve Markként közepesen nehéz a dolguk. Szaniter Dávidnak Gary szerepe könnyű feladat - jó alakítás. Az általános szabály alól csak Mertz Tibor kivétel.
Lévay Adina a színészvezetésben nem ismer korlátokat - a jó ízlés korlátját sem. Amilyen utasításokat ad, az kimeríti a színészalázás fogalmát. Mondhatni erre, hogy a színészt szereppel megalázni nem lehet, hiszen csak játszik. Lehet, hogy szerepe sok van, teste azonban neki is csak egy, azt ő sem játssza, hanem többé-kevésbé azonos vele. Lévay Adina pedig a testet alázza meg.
Zsámboki András
