Épp egy hónapja láttam a Hamletet Kolozsváron.

Azóta is folyton az az élmény foglalkoztat. Egyébrõl sem lelkendezem itthon és külföldre, telefonon, e-mailen meg személyesen. Megnyugtató, hogy mit sem számít a biológiai kor, ha ilyen fiatal és nyitott maradhat a szellem, mint Vlad Muguré. Ottó, aki a Mesterrõl írta a szakdolgozatát, meghatott szeretettel azt mondta a szünetben, hogy ha ezt a pimaszul bravúros rendezést egy fõiskolás merészeli elkövetni, a tanárok biztosan felháborodnak és rögtön eltanácsolják a pályáról.

Azért furcsa lehet a színházi alkotónak, hogy az az előadás, amelyet harminc évvel ezelőtt csírájában fojtottak el, három évtized múltán mégis megszületik. Akkor ő mindössze negyvennégy éves volt, egy esztendeje kerültek össze a feleségével a Magyar Színház Három nővér-előadásában, Stief Magda a Nemzetiben már átvette a román nyelvű Helénát az olaszországi turnén ugyancsak óriási sikert aratott hatvannyolcas rapes-hippi Szentivánéji álom-előadásban, s Vlad Mugur - ahogy könyvében megvallotta - hosszú idő után először volt igazán boldog. Milyen csodálatos, hogy ez a két ember most is összetartozik! Pedig mennyi mindenen mentek keresztül: disszidálás, emigráció, fenyegetettség, gyakran megalázó és kilátástalannak tűnő újrakezdés, de végül mégis visszatérhettek az eredeti hivatásukhoz, s újra sikeresek lehetnek - Keleten és Nyugaton.

Jó visszaidézni az ünnepelt arcát: meghatott, kissé zavart, de boldog mosollyal fogadja a születésnapi gratulációkat, no meg Bogdánék meglepetését, vagyis azt a róla szóló albumot, amelynek képeit Zsolt egyik barátja titokban csinálta a próbákon. Tényleg szerencséje van Bogdánnak, s nemcsak azért, mert ragyogó művész (most is milyen nagyszerű Claudius!), hanem mert Vlad Mugurban olyan igazi mesterre talált, aki nagyon szereti őt, s nem marionettként rángatja a színészt, hanem egyenrangú alkotótársnak tekinti.

A képek forrása: La vorbă cu Vlad Mugur (Bukarest, 2000)

Zsolton és a Mester nyilatkozatain, előadásain keresztül magam is sokat tanulhattam Mugurtól. Például ezt: "Valójában az egyetlen lehetséges szabadság az, amit önmagadban fedeztél fel. Az a szabadság, ami csakis a tied, és amit hitnek neveznek." Meg a Színházról. Hogy miben hátrányos a sztármentalitás, hogy nálunk a németekéhez hasonló racionális színjátszás uralkodik. Vlad Mugur háromszor rendezett Budapesten. A Bárka-beli Dario Fo-monodrámákat nem számítva, itteni vendégeskedése a rövid életű Művész Színházhoz kapcsolódik, ahol a második és a legutolsó bemutató fűződik a nevéhez, azaz Shakespeare Vízkeresztje, illetve Goldoni A hazugja. A tavaly vele készült interjúkötetben elég részletesen kifejti véleményét a magyarországi színházi élet árnyoldalairól, hogy milyen rombolásokat végez itt a gyűlölködés. Amikor a budapesti Új Színház éléről eltávolították Székely Gábort, a román rendező Münchenből írt levelet érdekében a magyar kulturális miniszternek. Ő megpróbálta...

Egyébiránt különös, hogy a Bukarestben előbb jogi és bölcsésztanulmányokat folytató, majd rendezői szakon diplomázó és a színművészetin hat éven keresztül tanárként működő művész sorsa közvetve mennyire összefonódott a magyarsággal. Imádott édesanyja halála után Mugur tanítványaival együtt megteremti a Craiovai Nemzeti Színház egyik "aranykorát", ám két és fél év múltán az ország legjobbjának tartott fiatal együttes jövőjét éppen az 56-os magyarországi eseményekkel való rokonszenvezés gyanúja pecsételi meg. Ezután az állandó megfigyelés alatt álló Vlad Mugur számára a vándorlás kora következik, míg végül Kolozsvárra kerül, ahol az erdélyi atmoszféra, a kétnyelvűség először meg is lepi. A román főrendező azonban 1970-ben a Magyar Színházban rendez, s érdekes módon, amikor Vlad Mugur 1989 után másodszor is rászánja magát, hogy visszatérjen a szülőföldjére dolgozni (miután 1991-től egy esztendőn át igazgatta a bukaresti Odeon Színházat, de félreállítása után öt évig nem dolgozott itt), legelőször az erdélyi főváros magyar színházában vállal munkát 1996 őszén. Barátja, Ionesco A székek című darabját állítja színre, alig egy hónap múlva pedig megtartják A velencei ikrek című Goldoni-darab premierjét is. E két előadás a németországi román rendező és a romániai magyar társulat pályáján egyaránt mérföldkövet jelentett, hiszen 1997-ben mindkettő szerepelt a bukaresti Nemzeti Színházi Fesztiválon, ahol Vlad Mugur lett "a legjobb rendező", pár hónappal később pedig az UNITER a Goldoni-produkciót jutalmazta az évad legjobb előadásaként. S noha a Mester lassan egykori hazájában újra elkezdett más színházaknál is dolgozni, nagy sikereket ért el, számtalan szakmai díjat, kitüntetést kapott, továbbra is "házi rendező" maradt a legrégibb folyamatosan működő magyar színházban. Itt állítja színre Csehov Cseresznyéskertjét, amit ő maga az egyik legjobb előadásának tart, továbbá A Lourcine utcai gyilkosság című nonszenszjátékot Labiche bohózata nyomán, s az elmúlt évadban ugyancsak nagy tetszést aratott a Pirandello-produkció is. A 2001/2002-es évadban a tervek szerint visszatér ide...

Előbb azonban évadnyitó premier lesz a Hamlet hivatalos bemutatója a Kolozsvári Nemzeti Színházban. Addig megjelenik a róla szóló írásom, és talán módom lesz megbeszélni a Mesterrel, hogy jól gondoltam-e, ugyanazt akarta-e láttatni-éreztetni ebben az előadásban, amit én láttam és éreztem. Jobb lesz ez így, mint ha lerohantam volna a születésnapján... Július 22-e, délután. Nálunk fél öt, Kolozsváron: 17 óra 29.

 

Kelemen Kinga SMS-e minden tervet felborít: "Ma reggel Mugur mester eltávozott közülünk. Nyugodjék békében."

Napra pontosan egy hónappal azután aludt el örökre Németországban, hogy három évtizedes színpadi álma beteljesedett Kolozsváron. Minden múlt idő. Mégsem változtatok semmit az előadásról szóló és már hetek óta leadott írásomon. A címen sem. Igaz, ez volt Vlad Mugur utolsó rendezése, ameddig előadásait az ő szellemében játsszák, a Mester velünk marad.

Darvay Nagy Adrienne