Személyek

NAGYEZSDA 11 éves; tikkelõ gyerek
VOJIN 12 éves; az apa; Milena bátyja
MILENA 11 éves; az anya; Vojin húga
ANDRIJA 10 éves; a fiuk; a lányuk is, ahol kell

Ebben a játékban minden szereplő gyermek. De ők úgy öregszenek vagy fiatalodnak, sőt esetenként nemet is váltanak, ahogy a szerző kívánja. Ezen senki ne csodálkozzék. A színészek ugyanakkor nem gyermekek. Ők felnőttek, olyan gyermekek szerepében, akik azt játsszák, hogy felnőttek. Ezen se csodálkozzék senki. Sok más dolog van az ember életében, amin csodálkozni lehet.

2001

Játszótér Belgrád külvárosának építési területén. Lepusztult épületek a szocialista realizmus idejéből, üreges aszfalt, szétvert kosárlabdapálya, elhanyagolt füves részek a két háztömb között. Értelmetlen falfirkák a homlokzaton.
Egy mindenféle kidobott, háztartási kacatokkal teli szemetes konténer jelzi a posztkommunista éra középosztályának általános helyzetét. Ami még nem jelenti azt, hogy a darab szereplőinek személyisége vagy mindennapi élete is ugyanolyan szegényes lenne. Ők egy romjaiban lévő állam polgárai.
Középen homokozó van, piszkos és durva homokkal töltve. A színt jórészt egy otthagyott lakókocsi foglalja el.

NAGYEZSDA, 11 éves leány, térdzokniban, kapcsos bőrcipőben, olcsó kis pamuthacukában szalad a színre. NAGYEZSDA mélyen feldúlt állapotban leledzik; támolyogva ül a homokba, és ott reszket tovább. Próbál megszólalni, de nem jön ki hang a torkán; néha egész testében megremeg; tekintete zavart, eszelős. Nyál csurog lefelé az arcán. Szeme összevissza ugrál, felső ajka szabályos időközökben balra leffed. Kezei kicsavarodva, a hasa folyton remeg. Megjelenése ellenszenvet, undort és dühöt vált ki. NAGYEZSDA mindaddig némán és mozdulatlanul ül, ameddig rángatózó teste engedi. Sokáig szótlan. Hirtelen a lakókocsi külső oldala emelkedni kezd és egy kis lakótér válik láthatóvá, amely egyszerre lehet a jugoszláv tengerparton töltött régi szép kempingező időkre emlékeztető kabin, és egy gyerekek építette "játékbirodalom" is. NAGYEZSDA sebtiben elbújik a kukáskonténer mögött és figyel. A lakótérben háztartási eszközökre hasonlító tárgyakat látunk, elég valóságosnak tűnnek a rendeltetésszerű használathoz. Az egyik oldalon konyhaasztal, térelválasztó pult, a Mama és a Papa szobája; a másik oldalon a gyerekszoba. A "család" ebédhez készülődik.
VOJIN, 12 éves fiú, szembetűnően "családfő"-nek öltöztetve, újságot olvas az üres tányér fölött. Túlméretezett flanelnadrágot visel, hozzá nadrágtartót és egy valaha fehér inget, valami márkajelzéssel a zseben. A nyakában meglazított nyakkendő.
MILENA, 11 éves leány, "anyá"-nak öltöztetve: foltos, kifakult otthonkában, amely alatt szoknyát és blúzt visel, harisnyáján lefutott szemek, papucsának sarkai letörve. MILENA a konyhában pepecsel. Valami fő az edényben. MILENA és VOJIN szemlátomást hasonlóak. Az a fajta hasonlóság, amitől az ember hátán végigfut a hideg.
A tízéves ANDRIJA, az apja, VOJIN és az anyja, MILENA "fiacskája". Ruházata nagyobb a testméreteinél: a hatalmas kezeslábas és a zoknira felhúzott, műanyag szandál úgy hat rajta, mintha a tengerparton, vagy a kórházban volna, pólóján egy kopaszra borotvált amerikai kosárlabdázó, talán Michael Jordan képe látható. ANDRIJA az ebédre várva ül az asztalnál, egyik kezével labdát pattogtat. Anélkül, hogy felnézne, VOJIN figyelmezteti a fiát:

VOJIN Abbahagy.
(Andrija tovább pattogtat.)
MILENA Andrija, kisfiam, nem hallottad, mit mondott a Papa? Menj, mossál kezet, mindjárt kész az ebéd.
(Andrija nem reagál, tovább pattogtat.)
VOJIN (felolvas az újságból) Azt írják, hogy a hazai gazdasági növekedés 6,8 %-kal emelkedett, és hogy a háztartási cikkek ára valamelyest csökkent.
MILENA Az újságok teli vannak szeméttel, amit hazug disznók írnak.
VOJIN (az újságból fel sem nézve dorgálja a feleségét) Milena, legyél óvatos. Itt is füle van a falnak.
MILENA Szarom le. Én nem félek senkitől se!
VOJIN (csendes határozottsággal folytatja az újság mögül) Milena!
(Milena nem szól. Vojin tovább olvas. Andrija pattogtat. Milena asztalra teszi az edényt. Kimeri a forró barna masszát. Majd egy piszkos répát ad mindenkinek kenyér helyett. Andrija elégedetlenül nézi a tányérját; a pattogtatás időlegesen abbamarad. Kanalával kavargatni kezdi a forró masszát.)
ANDRIJA Mi ez?
MILENA Leves főtt hússal. Moss kezet.
ANDRIJA Ezt nem eszem meg.
(Andrija ismét pattogtatni kezd. Vojin még mindig nem hajtotta össze az újságot.)
MILENA (kitörve) Andrija, azonnal hagyd abba, moss kezet és kezdj enni, mielőtt a Papa dühös lesz!
ANDRIJA Nem.
MILENA Szégyelld magad, rossz kölyök! A Papa kiteszi a lelkét érted és ez a köszönet?
ANDRIJA Kibaszás!
(Andrija feláll és pattogtatni kezdi a labdát, ami lever egy tányért az asztalról. A tányér eltörik. Andrija ijedten behátrál. Milena dühösen kiabál.)
MILENA Andrija!
(Vojin most először emeli fel a tekintetét, a tányértörés zajára. Lassan leveszi a szemüvegét, összehajtja az újságot, félreteszi.)
VOJIN (ellentmondást nem tűrően) Eszünk.
(Andrija csendben leül az asztalhoz, ijedt, de azért makacs.)
MILENA Nem mosott kezet...
VOJIN Azt mondtam, eszünk!
(Milena gyorsan új tányért tesz Andrija elé, szed neki és megfogja a saját kanalát. Andrija is fogja a kanalát és kavargatja az ételt. Vojin enni kezd, mire Milena is. Rágják a répát, szürcsölik a levet.)
VOJIN Azt írja az újság, hogy a feketepiac az oka a nagy inflációnak, és hogy intézkedéseket vezetnek be a megfékezésére.
MILENA Mondom, hogy hazugság az egész, és egy nagy rakás szemét.
VOJIN Milena, tudod, mit mondtam neked erről az előbb?!
MILENA Oké, Vojin, de ettől még kimondhatom, amit gondolok.
VOJIN Gondolkodni? Te? Miért nem gondolkodtál, amikor sót tettél a levesbe?
MILENA Miért? Valami nincs rendben?
VOJIN Semmi sincs rendben. A koleszterol szintem ezer, pedig csak tizenhatnak szabadna lenni. Túl sok a vörös vérsejtem, kevés a fehér, az aranyerem miatt még egy rendeset sem tudok szarni, és most még te is az életemre törsz ezzel a levessel. (A "szar" szónál Andrija felnevet.) Mi olyan mulatságos ebben?
(Andrija feláll, még kacarászva, és Milenára mutat.)
MILENA Egyél, Andrija, különben mérges lesz a Papa.
ANDRIJA Nem akarok enni. Sótlan a leves.
VOJIN (Milenához) A leves nem sótlan, te gyilkos, hanem el van sózva!
MILENA Ülj le, fiam.
ANDRIJA (leül, motyog) Utálom a levest.
(Vojin látványosan kiejti a kezéből a kanalat. Milena képen törli Andriját, akinek sírásra görbül a szája.)
MILENA Szégyelld magad, fiam!
VOJIN Mit kérdezett a Mama tőled az imént?
MILENA Ez a köszönet azért a sok áldozatért, amit a Papa hoz érted?
VOJIN (Milenához) Elhallgass! (Andrijához) Mit kérdezett?
(Vojin feláll és kezdi lecsatolni az övét.)
MILENA Nem mondott semmi rosszat, kérlek, ülj le, Vojin és nyugodj meg...
(Vojin visszakézből megüti Milenát.)
VOJIN Azt mondtam, elhallgass! (Andrijához) Ismételd, mit mondtál.
ANDRIJA (makacsul, de rettegve és sírással küszködve) Utálom a levest.
(Vojin dühödten ráhúz az övvel.)
VOJIN Utálod! Majd megmondom én, hogy mit utálsz! (Megint megüti) Te kis taknyos. Te kis csótány. Szarzsák. Seggdugasz.
(Ütlegelni kezdi, Andrija bömböl.)
Nézzenek oda, még ott a tojás a fenekén, és máris utálkozik! Különben is, ki kérdezett?
(Vojin kegyetlenül elpáholja Andriját.)
MILENA Gyermekem, válaszolj apádnak! (Milena gyorsan eltakarja az arcát. Vojin ütése a kezén éri. Milena élesen felsikolt.) Hagyd már, Vojin, megölöd őt!
VOJIN Én csináltam, ha akarom, ki is csinálhatom! Ő az én húsom és vérem! (Andrijához) Kérdezett valaki?
ANDRIJA (könnyek közt) Nem.
VOJIN Akkor rendben.
(Vojin teljes erőből megüti a fiút. Andrija rémülten nyeli a saját könnyeit.)
ANDRIJA Nem. De...

VOJIN Igen vagy nem?
ANDRIJA Igen! Nem! Igen, nem... nem tudom, Papa! (Andrija teljesen össze van zavarodva, eszelősen zokog. Ez egy pillanatra megállítja Vojin kezét. Andrija a könnyein át kiabál.) Valaki igenis kérdezett ma tőlem valamit. Nem emlékszem, ki, nem emlékszem, mit, és azt is elfelejtettem, mit kellene mondanom rá!
(Vojin és Milena aggodalommal nézik Andriját. Vojin félredobja az övét, ettől Andrija lecsendesedik. Milena egészen másfajta hangon szól hozzá, olyan halkan, mint a súgó a színházban.)
MILENA Mondd, hogy "Sajnálom, Papa".
ANDRIJA (könnyfoltosan, elkeseredve ismételgeti) Sajnálom, Papa.
MILENA (Vojinhoz) Most meg kellene...
VOJIN (még nyugadtabb hangon folytatja) Rendben van, elfogadom a bocsánatkérésedet. Most pedig hagyd abba a nyüszögést. Olyan vagy, mint egy öregasszony.
MILENA (óvatosan kijavítja)... mint egy kisgyermek...
VOJIN Mint egy kisgyermek... Üljünk le és beszéljünk. Mint férfi a férfival.
(Andrija nem mozdul.)
MILENA Ülj le, kisfiam, ha a Papa kéri.
VOJIN (erélyesen) Befog!
ANDRIJA Igen, befog!
VOJIN Brávó, fiacskám. Így kell ezt. Csak keményen, semmi gyengeség. Férfiasan.
ANDRIJA Befog, befog, befogod a szád!
VOJIN Rendben. De ennyi elég lesz.
(Andrija még mindig hisztérikusan sír, és mint a gyerekek, kiabálva ismétli a számára ismeretlen szavakat. Milena csendben marad és semleges arckifejezéssel bámul maga elé.)
ANDRIJA Befogod a szád, azt a mocskos, nyálas szád, azt a rongyos és ragadós csuszalesődet...!
VOJIN Elég, azt mondtam. Ülj le. (Andrija elnyugodva leül.) Amikor azt mondom, elég, az azt jelenti, hogy elég.
MILENA Pontosan. Amikor a Papa azt mondja elég, az azt jelenti, hogy elég.
(Mindhárman megnyugszanak. Ekkor Milena feláll, és képen törli a fiát.)
VOJIN Azt mondtam, ELÉG!
MILENA (beleegyezőleg) Igazad van, elég.
(Milena is leül. Vojin habozik, azután tanáros stílusban beszédbe fog.)
VOJIN Mit mondtunk neked, fiam, hogyan viselkedik az okos ember?
ANDRIJA Az okos ember a szabályoknak megfelelően viselkedik. Fejét a homokba, hátát a falnak.
VOJIN Korrekt. És mi az, amit soha, de soha nem csinál?
ANDRIJA Nem mondja ki, amit gondol.
VOJIN Korrekt. És kinek?
ANDRIJA Senkinek.
VOJIN Senkinek, fiam, senkinek. Ha mégis szembekerül valakivel, azonnal a jelmondatunk szerint cselekszik: nem látok és nem hallok semmit, de mindenek felett NEM GONDOLOK SEMMIT. Világos?
MILENA Világos, Papa.
ANDRIJA Világos, Papa.
VOJIN Még szép, hogy világos. De ha ez ilyen világos, miért nem tartottad a szád?
ANDRIJA Azt gondoltam, megmondhatom a Mamának, hogy nem szeretem a levest.
VOJIN Azt gondoltad. És miért gondoltál egyáltalán bármit?
ANDRIJA Mert a Mama egy nő, gyengébb nálunk.
VOJIN Jó, ezt elfogadom. De ez még nem mentség! A kérdés az, hogy miért gondoltál egyáltalán bármit? Miért kell neked gondolni bármire is? Miért kell bárkinek gondolni bármit? És ha valaki olyan stupid, hogy néha gondol valamit, MIÉRT kell bevallania, ezt kérdezem én tőled. (Ordít, mialatt Milena és Andrija hallgatnak.) Ne felejtsétek: nincs bizonyíték, nincs aláírás, nincs magyarázat, nincsenek gondolatok. Sietek, elfoglalt vagyok, nem tudok semmiről, nincs időm, NEM ÉN VOLTAM! (Szünetet tart, minden szót külön hangsúlyoz.) Az élet kegyetlen, Andrija, az anyád elcserélhet téged egy táska kőért, márványért, hajszalagokért, az apád feljelent, a nagyapád beköp, a nővéred ellened vall, a fiad kitúr a vagyonodból! Hányszor magyarázzam még el? Hányszor ismételjem még el...?
(Andrija, Milena, Vojin egyszerre beszélnek.)
ANDRIJA, MILENA, VOJIN Ilyen az ember! Fejet a homokba! Hátat a falnak! Ember embernek farkasa!
(Ebben a pillanatban Nagyezsda felborít egy konzervdobozt a kukáskonténer mögött. A doboz nagy zajjal átgurul a szín másik oldalára. Vojin, Milena és Andrija felugranak.)
VOJIN Mi volt ez?
MILENA Valaki van ott!
VOJIN (ijedten hátrahőköl) Hol?
MILENA (Nagyezsda irányába mutat) Arra...
(Vojin megragadja Andriját, mögé bújik és előre tolja őt maga előtt.)
VOJIN Menj és nézd meg, mi az.
ANDRIJA Menj te.
VOJIN Te mész!
ANDRIJA Menj te!
MILENA (határozottan) Én megyek! (Elindul Nagyezsda irányába. Nagyezsda reszket, mint egy megfélemlített állat, ijedten körbetekinget.) Mindent nekem kell csinálni. Mindig nekem. Gyávák! (Nagyezsda búvóhelyéhez ér. Nagyezsda előpattan és eszelősen rohangálni kezd föl és alá.) Megvan!
VOJIN (tolja Andriját maga előtt) Fogd meg!
ANDRIJA (Vojin mögé bújna) Kapd el!
(Nagyezsda artikulálatlan hangok kíséretében rohangál.)
MILENA Amott van.
(Vojin és Andrija egymással versenyezve az ellenkező irányba szaladnak és felváltva bújnak egymás mögé.)
VOJIN Érd utol!
ANDRIJA Fogjuk meg!
VOJIN Kapjuk el!
MILENA (eközben egyedül kergeti Nagyezsdát) Nem tudom elkapni, túl gyors!
(Milena majdnem elkapja Nagyezsdát, de a lány kicsusszan a kezei közül és futni kezd, egyenesen Vojin és Andrija karjaiba. Mindketten visszahátrálnak.)
ANDRIJA Meglógott!
VOJIN Kicsúszott a kezünk közül!
ANDRIJA (Milenához) Mit csinálsz?
MILENA (ráveti magát Nagyezsdára, aki kicselezi) Nem megy!
VOJIN Túl lassú vagy!
ANDRIJA Nem látsz a szemedtől? Ott van melletted.
VOJIN Képtelen vagy bármire is!
(Milena ekkor elkapja Nagyezsdát. A lány ellenáll, rúgkapál. Milena keményen fogja.)
ANDRIJA Most végre megvan!
VOJIN Most végre elkaptuk!
MILENA Segítsetek már!
VOJIN Úgy van, segíts neki!
ANDRIJA Segíts neki te!
VOJIN Te segíts neki!
(Vojin és Andrija láthatóan tartanak tőle, és nem mennek közelebb, ezalatt Milena legyűri a lányt a földre.)
MILENA Ki vagy te? (Nagyezsda nyöszörög, de nem válaszol.) Ki vagy és mit keresel itt, miért kémkedsz utánunk?
VOJIN Rúgjál bele egyet.
ANDRIJA A gyomrára.
VOJIN Csak a fejét!
ANDRIJA Előbb a gyomrára, aztán a fejét!
(Nagyezsda védekező pózban a hasa elé húzza a kezét. Milena nem rúg.)
MILENA Válaszolj nekem. Ki vagy? (Nagyezsda tovább nyöszörög. Szívfájdítóan, sajnálatra méltóan. Milena dühe alábbhagy.) Nem bántalak. Beszélj, ki vagy te? (Nagyezsda egyre csak nyöszörög.)
VOJIN Talán néma.
ANDRIJA Biztos az.
VOJIN Vagy süket.
ANDRIJA Süket és néma.
MILENA Nyugodj meg, nem foglak bántani. Melyik háztömbben laksz?
(Milena enged a szorításán. Nagyezsda fokozatosan abbahagyja a nyöszörgést, de még nem beszél. Vojin és Andrija bátorságot gyűjtve tesznek néhány lépést felé.)
VOJIN Talán egy másik országból jött.
ANDRIJA Talán egyáltalán nem érti a nyelvünket.
VOJIN Basszameg. Az apánk mindig mondta, hogy a külföldieket azonnal szerbül kellene tanítanunk, hogy ne csináljanak zűrzavart.
MILENA Értesz szerbül? Érted, amit mondok?
(Milena artikulálva beszél hozzá, de Nagyezsda nem válaszol. Vojin és Andrija közelebb lépnek.)
VOJIN Néma.
ANDRIJA Nem ért egy szót se. Néma és nem ért egy szót se. Azért van, mert külföldi.
(Belerúg a lányba, aki hangosabban kezd sírni.)
MILENA Andrija, állj le, ne rugdosd.
ANDRIJA De komplett hülye.
MILENA Honnan tudod, hogy az?
ANDRIJA A szemünkkel láthatjuk. És néma.
VOJIN Lehet, hogy csak annak tetteti magát. Lehet, hogy az apád küldte ránk, kémkedni utánunk.
ANDRIJA Igen? És miért az én apám? Miért nem a tiéd?
VOJIN Az apánkat lefoglalják az üzleti ügyei.
ANDRIJA Az én apámat is az üzleti ügyei foglalják le.
VOJIN Beléd rúgok, te idióta!
ANDRIJA Én meg fejbe váglak!
VOJIN Hozzád vágok egy gránátot!
ANDRIJA Én meg kettőt tehozzád!
(Vojin és Andrija - ahogy a gyerekek szoktak - verekedni kezdenek.)
VOJIN Megöllek!
ANDRIJA Én öllek meg téged!
VOJIN Visszaölök!
ANDRIJA Akkor én százszor is megöllek!
(Milena közéjük áll, próbálja szétválasztani őket.)
MILENA Elég már, hagyjátok abba! (Nagyezsda megragadja az alkalmat és a szín másik oldalára menekül.) Most meglógott! Látjátok, mit csináltatok, idióták?!
(Milena Nagyezsda után szalad; Vojin és Andrija idegesen az ellenkező oldalra futnak. Nagyezsda egyenesen a ház falának rohan és látja, hogy nincs kiút.)
VOJIN Kapd el!
ANDRIJA Öld meg!
MILENA (sírósan) Hagyjátok abba! (Vojin és Andrija abbahagyják. Milena lágyan szól Nagyezsdához.) Maradj nyugton, én mondom neked, hogy nem kell sehová se... (Nagyezsda körbetekint. Látja, hogy nincs hová. Milenára néz, aki felé közelít, ekkor a földre veti magát és karját a lábai köré fonva várja a sorsát. Nyugodtan, lassan sóhajtozik.) Nézzétek, mint egy kiskutya...
(Andrija és Vojin mérlegelik a helyzetet.)
VOJIN A kutya tud harapni.
ANDRIJA Rád ugrik.
VOJIN Széttép.
(Nagyezsda szemében reménysugár; Milena lábaihoz dörgölőzik, akár egy igazi kutya.)
MILENA Akár egy kutya... (Megsimogatja Nagyezsda fejét, aki hálásan megnyalogatja Milena kezét.) Megnyalta a kezem! Nézzétek, ő tényleg kutya...
ANDRIJA Ne hívjunk sintért?
VOJIN És hol találunk telefonfülkét a közelben, te szerencsétlen?
ANDRIJA Igazad van.
MILENA Anya szerint a kutyák jobbak, mint az emberek. Hűségesek és nyugton maradnak.
ANDRIJA De ugatnak is.
VOJIN Nem számít. Senki nem érti, mit ugatnak.
(Nagyezsda körülugrálja Milenát és néhányszor felugat.)
ANDRIJA És harapnak is.
(Nagyezsda nyöszörögni kezd és tagadólag rázza a fejét.)
MILENA Ebből elég! A kutya nem harap ok nélkül. Gyere ide... (Odahívja Nagyezsdát, aki belemegy a játékba.) Jó kutya, szép kutya... ül! (Nagyezsda leül.) Látjátok! Fekszik! (Nagyezsda szolgálatkészen leheveredik. Milena kinyújtja a kezét és megsimogatja.)
ANDRIJA Vigyázz, harap!
(Milena ijedten húzza vissza a kezét. Nagyezsda a fejét csóválja és nyöszörög.)
MILENA Idióta!
VOJIN Húgyagyú!
ANDRIJA Vagy te!
MILENA Elég volt belőletek! Hagyjátok abba. (Megsimogatja Nagyezsdát.) Jó kutya, igazán jó kutya vagy. Oda fogsz ülni. (Fog egy láncot, Nagyezsda nyaka köré tekeri és a konténer másik végéhez erősíti.) El a kezekkel tőle. Ő már az én kutyám.
VOJIN Hozzá se nyúlok.
ANDRIJA És mi lesz, ha én igen?
MILENA Akkor megöllek.
(Andrija komolyan veszi a fenyegetést és elhallgat. Kezét zsebre vágja, vállát behúzza.)
ANDRIJA Szarok a kutyádra.
(Érdektelenséget színlelve a szín másik oldalára megy.)
VOJIN Különös egy lény. Biztos, hogy kutya?
MILENA Holtbiztos. Egy ritka faj.
ANDRIJA Szarok a kutyátokra. Le se pisilném...
VOJIN Na, jó, felejtsük el ezt a kutyát. Folytassuk a játékot. Hol is hagytuk abba?
MILENA Ott, hogy az anyád elcserélhet téged egy...
VOJIN Ó, igen, és az apád feljelent ...
ANDRIJA Nem játszom többet!
VOJIN Mit jelent ez?
ANDRIJA Azt, hogy nem szeretnék játszani. Utálom, hogy mindig azt játsszuk, hogy én vagyok a gyerek és folyton megvertek.
MILENA Én is kapok.
ANDRIJA Az más. Te nő vagy. Így normális.
MILENA Tudom, ezért vállaltam. Az a normális, hogy a papa veri a mamát.
VOJIN És az a normális, hogy mindketten verik a gyereket.
ANDRIJA Szarok rá, mi a normális. Nem játszok többet.
MILENA Gyerünk, Andrija, ne rontsd el a játékunkat! Különben ráderesztem a kutyát!
VOJIN Igen, eresszük rá a kutyát!
ANDRIJA Akkor se játszok többet.
MILENA Tudod mit?! Engem se érdekel. Ha akarsz, játszunk, ha nem, megsétáltatom a kutyát. (Ezeknél a szavaknál Nagyezsda felugrik, akár egy boldog eb. Odaszaladna Milenához, de a lánc megállítja, amitől majdnem megfullad. Egyetlen kiáltással a földre zuhan. Milena, Vojin, Andrija figyelik.) Tényleg néma. (Ezeknél a szavaknál Andrija megfordul és asztalhoz ül. Kanalat vesz a kezébe, visszatér korábbi "szerepéhez".)
ANDRIJA Az okos ember tartja a száját, és csak a saját dolgával törődik. A buta mindent világgá kürtöl. Papa, ez mit jelent?
(Vojin az asztalhoz siet, visszasüllyed a "családapa" szerepébe.)
VOJIN Fiam, a hangoskodás veszélyes dolog, könnyen bajba sodorhat. Mindenkinek saját maga legyen a legfontosabb. És most együnk. (Milena habozik. A csendben kussoló Nagyezsdára tekinget.) Milena, mit mondtam? (Milena, aki inkább Nagyezsdával menne, félszívvel ül az asztalhoz, és folytatja a játékot. Nagyezsda figyelmesen követi az eseményeket. Vojin egy borítékot tesz Milena elé.) Neked jött. A munkahelyedről.
(Milena kinyitja a borítékot és kivesz egy rózsaszínű papírszeletet.)
MILENA Mi ez?
VOJIN Én nem tudom.
MILENA (meglepve olvassa) Kirúgtak az állásomból. Valaki feldobott, amiért másvalakire rosszakat mondtam.
VOJIN Valóban?
MILENA Most már állásom sincs...
VOJIN Nincs.
MILENA (kétségbeesetten próbálja felidézni) Ki jelenthetett fel? Ki tehette ezt? Ha tudnám, ki volt az, összerakhatnám a képet...
VOJIN Tudod, ki volt az?
MILENA Ki?
VOJIN Én.
MILENA Mi? Te?
VOJIN Igen, én köptelek be. Te mindig is reakciós voltál, ezért köptelek be. Megtanítlak az óvatosságra.
MILENA De Vojin, nem a feleséged vagyok?
(Vojin elváltoztatott hangon fontoskodni kezd.)
VOJIN Veszély leselkedik ránk mindenünnen, Milena. (Szünetet tart.) Megfizettek érte. (Egy második borítékot is elővesz és büszkén az asztalra helyezi.)
MILENA (kétségbeesve feláll, lassan elindul a "hálószoba" felé.) Lefekszem. Elfáradtam.
VOJIN Mi van még a számodra?
(Milena lassan az ágyhoz csoszog. Mintha nem értené, mi történt, Andrija az anyja után kiált.)
ANDRIJA Mama, megveszed nekem azt a tornacipőt?
(Milena nem válaszol, szomorúan megválik a papucsától, majd az otthonkájától és a ruhájától. Mindent szép rendben rak le.)
ANDRIJA (az apjának) Pedig megígérte, hogy kapok egy Rebok cipőt. Rajtam kívül a suliban mindenkinek az van!
VOJIN Nincs pénzünk, fiam.
ANDRIJA Az hogy lehet, hogy nektek nincs...
(Megragadja a borítékot, de Vojin kitépi a kezéből, és képen törli.)
VOJIN Az anyádat taccsra tették, te meg csak a Rebok cipődre gondolsz, önző szarzsák. (Andrija az arcát simogatva, fájdalmas képpel visszavonul a gyerekszobába. Vojin Milenához megy.) Én is lepihenek.
(Milena az ágy túlsó szélére gurul át, háttal Vojinnak, aki a borítékot az éjjeliszekrényre helyezi, majd elnyújtózik az ágyon. Mindketten azonnal álomba zuhannak.
Andrija kiles a szobájából, vár egy kicsit, azután elhagyja a házat. Benzineskanna van a kezében. Nagyezsdán nyugtalanság lesz úrrá és nyöszörögni kezd. Andrija fenyegetően fordul feléje, és megdobja kővel. Megüti.)
ANDRIJA Te gusztustalan féreg.
(Nagyezsda nyüszítve közeledik a konténerhez.
Andrija óvatosan, lábujjhegyen visszamegy a házba.
Az apja horkol, az anyja szabályosan lélegzik.
Andrija belép a szobájukba, és módszeresen leönti őket benzinnel.
Csendben elveszi a borítékot az éjjeliszekrényről, és amikor kilép, benzincsíkot önt maga után. Megáll a lépcső alján, gyufát vesz elő, meggyújtja.)
ANDRIJA Veszély leselkedik mindenünnen.

(Eldobja a gyufát. A benzin lángra kap. Andrija elhagyja a színt. Csak a kutya rettenetes nyüszítése hallatszik. Elsötétül a szín.)
II.

A szín éppen olyan, mint először. Néhány elszenesedett pont azért látható, de semmi nem égett le.
Nagyezsda a földön alszik a konténer közelében.
Andrija érkezik. Ruházata ugyanaz, csupán vadonatúj fehér Rebok cipő virít rajta. Észreveszi Nagyezsdát és odalép hozzá.

ANDRIJA Furcsa egy kutya. (Nagyezsda alszik tovább. Andrija kinyújtja felé a kezét. Ebben a pillanatban Nagyezsda felébred és felugrik. Andrija ijedten húzza vissza a kezét.) Miért ugrottál fel így, te rühes korcs? (Nagyezsda arca eltorzulva ráng. Idegesen négy lábra áll és hátrálni kezd.) Azt hiszed, megijedek tőled? Soha! (Andrija láthatóan fél tőle. Kicsit habozik, majd támadólag felé indul.) Te stupid korcs! (Nagyezsda különös hangot hallat, kezét a feje köré vonva olyan erővel nyomja a konténer oldalának, hogy az belekong. Andrija megsajnálja.) Mi a baj? Nem akarlak bántani. (Nagyezsda, ugyanabban a pózban, remeg a félelemtől, az arca ráng.) Hallhattad, nem foglak bántani. Gyere ide. (Nagyezsda lassan elhúzza kezét a fejéről, de nem megy közelebb.) Gyere már... (Nagyezsda félig feláll, de nem megy közelebb.) Gyere, csokit hoztam neked... (Andrija egy felbontott tábla csokoládét vesz elő a zsebéből. Nagyezsda habozva leül.) Rendben... Nézd, mit kapsz tőlem... (Andrija a csokival csábítgatja Nagyezsdát, aki egyre közelebb kerül hozzá.) Mit kap tőlem a jó kutya... (Andrija hirtelen felemeli a lábát, hogy belerúgjon Nagyezsdába, aki erre felugrik és hangosan ugatva behátrál. Andrija megrettenve elejti a csokit.) Te hülye állat! (Nagyezsda gyorsan megszerzi a csokit és a sarokba szalad vele. Andrija dühösen utánakiabál, de ahhoz nincs mersze, hogy közelebb menjen hozzá.) Te agyatlan, mocskos idióta korcsadék! (Nagyezsda a fogaival széttépve a papírt, befalja a csokit.) Állj, hagyjál nekem is egy darabot! (Nagyezsda gyorsan lenyeli az utolsó falatot is. Andrija szomorúan konstatálja.) Te néma boszorkány.

(Elsötétül a szín.)
III.

A színpad egyik oldalán Andrija egy repülőt hajtogat a csokipapírból. Korábbi ruházata fölött még blézert visel, a fején kopottas filckalap. Nagyezsda figyeli őt a saját sarkából. Andrija szeretné, hogy repüljön, amit csinált, de folyton visszazuhan. Milena és Vojin érkeznek, ugyanúgy öltözve, mint az első szín elején. Ruházatukon égés, kormozódás nyomai. Néhány megpörkölődött folt, de a ruhák nem égtek le. Andrija felkel, ügyet sem vet az érkezőkre. Fogja a repülőt és megint próbálkozik. Vojin úgy beszél Milenával, mintha a másik kettő ott sem lenne.

VOJIN Tudtad, hogy megjelent a Scheiber válogatott művei?
MILENA (motyogva, közönyösen) Tényleg?
(Előszed egy régi írógépet és az asztalra teszi.)
VOJIN A kollégák az intézetben azt állítják, hogy fantasztikus kiadás.
(Milena elhelyezkedik az írógép előtt, felveszi a szemüvegét. Még mindig teljesen közönyös.)
MILENA Tényleg?
VOJIN Az anyag egy részét csak most fordították le.
(Milena láthatóan véget akar vetni a beszélgetésnek.)
MILENA Scheiber mindent nagyon sötéten lát.
VOJIN De annál fontosabb, amit ír.
(Milena Vojinra néz, pillantása megvetéssel teli.)
MILENA Neked bizonyára az.
(Vojin csendben marad, Milena a saját gondolataiba merülve felsóhajt, a tekintete elréved, ügyet sem vet a férfira.)
VOJIN (Andrijához) Andrija, kisfiam, gyere be. Angoloznunk kell. (Andrija a papírrepülőt Nagyezsda felé dobja. Az száll egy darabig, Andrija közben a gép zaját utánozza. Nagyezsda a vackába húzódik.) Andrija...
(Andrija engedelmesen elindul befelé...)
ANDRIJA Papa, játszhatok még egy kicsit?
VOJIN Nem, kisfiam, ennyi elég volt. (Vojin az asztalhoz ül, fia egy jegyzetfüzettel és tollal a kezében követi őt. Leül apja mellé.) Nézzük az új szavakat. Hogy mondod azt, hogy "angolna"?
ANDRIJA Eel.
VOJIN The eel.

ANDRIJA The eel.
VOJIN Hogy mondod azt, hogy "sírbolt"?
ANDRIJA Grave. The grave.
VOJIN (bólint) És azt, hogy "rák"?
ANDRIJA The cancer.
VOJIN Jó, és azt, hogy tumor?
ANDRIJA Tumor.
VOJIN The tumor, Andrija. Mindig tedd hozzá, hogy the. A jóindulatú és különösen a rosszindulatú mindig the-vel van. A mi nyelvünkben nincsen névelő, de az angolban nem hagyható ki.
MILENA (élesen közbevág) Vojin, dolgozhatok végre nyugodtan?
VOJIN Bocsánat.
ANDRIJA Elnézést, Mama.
(Vojin mutatja, hogy maradjanak csendben. Milena felsóhajt, majd gépelni kezd. Az írógépben nincs papír. Vojin halkabban folytatja.)
VOJIN Háború?
ANDRIJA (suttogva) The war.
VOJIN Most névelő nélkül, hogy ne zavarjuk a Mamát. "Áldozatok"?
ANDRIJA Victims.
VOJIN "Patkányok"?
ANDRIJA Rats.
VOJIN "Gazdasági blokád"?
ANDRIJA Economic embargo.
MILENA (kitör) Vojin, abbahagynátok? Nem hallom a saját gondolataimat.
VOJIN Sajnálom...
MILENA Unom, hogy folyton csak sajnálkozol! Legyen több önbecsülésed, állj ki azért, amit csinálsz, mindegy, milyen kegyetlen, gusztustalan, undorító és hitvány dolgot művelsz is! Mindig légy egyenes, Vojin, vállald önmagad. Én nem tudok bűntudatban élni. (Vojin nem válaszol.) De azért kérj csak nyugodtan elnézést. Tudod, hogy határidőre dolgozom, az újság nem várhat.
VOJIN Nem tudtuk, hogy megzavartunk. Nem fogtuk fel a helyzetet.
MILENA Úgy ahogy mondod. Most pedig duguljatok el. Legalább biztos lehetek abban, hogy nem zavartok meg. Az emancipált nőnek fel kell szabadítania önmagát a család nevű intézmény nyűge alól. Le kell döntenie a korlátokat, fel kell húznia a horgonyt, el kell dobnia minden fölös terhet, hogy a társadalmi struktúra következő grádicsára léphessen. (Milena folyamatosan gépel, hangosan mondja a szöveget. Vojin kioldalog a házból és leül a lépcsőre. Andrija figyelmesen hallgatja az anyját.) Az emancipált nőnek változásokat kell bevezetnie, tudományos kutatásokat kell kezdeményeznie. Le kell rombolnia és újra fel kell építenie - önmagát, a világát és az életét. (Vojin a ház előtt hadonászva hívogatja Nagyezsdát. Egy idő után Nagyezsda lassan elindul felé. Vojin szándékai tiszták. Milena papír nélkül fogalmaz tovább a gépbe. A hazai nézők számára világos, hogy Milosevics asszony jól ismert naplójából idéz.) Azon a reggelen a lucfenyőket jég borította. Bár az utcákon már napok óta a tavasz illatát lehetett érezni, a jég mégis makacsul megmaradt. Amikor tegnap sétálni mentem a fiammal, úgy tűnt, mintha víznyelőt találtam volna. Azt mondtam neki: "Nézd, egy víznyelő." A fiam azzal a komolysággal a szemében nézett rám, amelyből először értettem meg, hogy az élet megy tovább...
ANDRIJA (félbeszakítja) Mama...
MILENA Mit akarsz?
ANDRIJA Semmit. Csak kérdezni akartam valamit. Mikor néztem rád úgy?
(Milena mélyet sóhajt. Ezalatt Vojin a kutyát dédelgeti a ház előtt.)
MILENA Soha, fiam. Sajnos, soha. Ha így néztél volna rám, akkor se ezt éreztem volna.
(Milena kreatívan kezd gondolkodni.)
ANDRIJA Mit, Mama?
MILENA Túl fiatal vagy még ehhez, fiam.
(Vojin Nagyezsdával foglalkozik, aki a lábához dörgölőzik.)
VOJIN Miért lenne túl fiatal, Milena? Októberben betölti a negyvenet.
MILENA Egy gyermek mindig gyermek marad az anyja számára. Az évek nem számítanak. Te, Vojin, egyszerű ember vagy. Te ezt nem érheted fel ésszel.
(Mindenki hallgat. Milena elkeseredett, Vojin a saját egyszerűségén morfondírozik, valami kiutat keres. Valami az eszébe jut.)
VOJIN Mi lenne, ha elutaznánk?
MILENA Utazás? Hová?
VOJIN Nem tudom, bárhová...
ANDRIJA Ahol angolul beszélnek.
VOJIN Mehetnénk vidékre.
MILENA Vidékre? Hová?
ANDRIJA Ahol angolul beszélnek.
VOJIN Mehetnénk... Vranjéba.
MILENA Figyelj, Vojin. Figyelj rám. Nem megyek vissza Vranjéba. Értve vagyok? NEM MEGYEK VISSZA ODA!
VOJIN Értve vagy.
MILENA És hagyd már azt a koszos dögöt! (Vojin tovább cirógatja.)
ANDRIJA De, Mama, azt mondtad, ez a te kutyád is, és etetni fogod és sétáltatod ...
MILENA Az tegnap volt. De elegem lett belőle.
(Vojin csendben marad és tovább dédelgeti Nagyezsdát. Azután felsóhajt és hirtelen belerúg egyet. Nagyezsda hátrazuhan.)
VOJIN Megérdemelted!
ANDRIJA (fontoskodva az anyjához lép és megmutatja a jegyzetfüzetét) Mama, tudom, hogy van angolul a kukorica. Corn. The corn.
(Milena értetlenkedve nézi a jegyzetfüzetet. Majd fogja és a sarokba vágja.)
MILENA Mi közöm nekem ehhez? (Andrija figyeli a jegyzetfüzet röptét és a széthulló papírlapokat. Milena is követi tekintetével és egészen más hangon folytatja.) Nézd... mint a madarak. Csodálatos, fehér madarak. (Milena gyorsan az írógép elé ül és szinte hisztérikus gyorsasággal gépelni kezd. Andrija ezalatt összeszedi a papírokat, arcáról düh sugárzik. Miután összeszedte mind, újra szétszórja őket. Vojin a verandán ül, a kezébe temetkezik. Nagyezsda a vackán ül, ijedten néz a semmibe, az arca időnként rángatózik.) Hirtelen egy fehér madárraj repült fölöttünk. Olyan gyorsan, hogy nem tudtam azonosítani őket. Talán a völgyi liliomok szirmai voltak, amelyek betakarták verandánk üvegét. A fiam felkiáltott: "Mama, nézd, havazik...", és én mélyet sóhajtottam. Egy magányos könnycsepp gördült le az arcomon. Csendesen így szóltam: "Nincs többé hó, fiam..." (Amíg Milena gépel és beszél, Andrija az asztalhoz megy, óvatosan kinyitja az egyik fiókot és egy hatalmas pisztolyt húz elő. Milena befejezi a mondatot és csöndben tovább gépel. Sem ő, sem Vojin nem veszik észre, mit csinál Andrija. Csak Nagyezsda kezd fájdalmasan szűkölni a vackán. Andrija az anyjára emeli a pisztolyt és így szól:)
ANDRIJA Figyelj, Mama. (Milena felnéz, de nincs esélye felfogni, mi készül.) "Pisztoly". The gun. (Először az anyjára lő, majd rögtön az apjára. Mindketten a földre rogynak.)

(Elsötétül a szín.)
IV.

Ugyanaz a színpadkép, azzal az apró különbséggel, hogy a verandán, ahol Vojin elterült, vérfolt látható. Andrija csendben üldögél, közben a lábával maszatolja szét a vért.

Nagyezsda mozdulatlanul ül a vackán.
Andrija a gondolataiba mélyedve ül, nézegeti a vért. Majd Nagyezsda felé fordul. Ő is ránéz, de nem mozdul.
Andrija, miközben nem veszi le a szemét Nagyezsdáról, egy hatalmas csomag felbontatlan csokoládét vesz elő. Kicsomagolja és enni kezd. Lassan teszi, szándékosan lassan, közben minden harapásnál Nagyezsdára néz, aki egyre izgatottabb, de nem mozdul. Éppen olyan, mint egy éhes, megfélemlített kutya.
Andrija újabb darabot kap be.
Nagyezsda arca rángani kezd.
Andrija eszik.
Nagyezsda összeszorítja a fogát. Nyál csorog le az arcán.
Andrija élvezettel csettint.
Hangos villámlás.
Nagyezsda felnéz az égre, majd maga köré tekinget, mintha menedéket keresne az eső elől.
Andrija moccanatlanul rágja a csokoládét.
Tavaszi záporeső, simogató, szinte észrevétlen.
Nagyezsda még mindig menedéket keres.
Andrija megeszi az utolsó falat csokoládét is.
Nagyezsda feladja.
A csokoládé elfogyott.
Nagyezsda békésen elterül a földön. Hagyja, hogy eső hulljon rá.
Andrija nyugodtan figyeli.
Az eső elmossa a vérfoltot.
Milena hangja a távolból, a lakóépület tetejéről.

MILENA Andrija, Andrija!
(Andrija kis ideig még ülve marad, majd hirtelen felpattan, eldobja az üres csokipapírt és elhagyja a színt.
Nagyezsda fekve marad az esőben, mint egy kivert kutya. Mozdulatlanul fekszik.)

(Elsötétül a szín.)
V.

A szín vizes. Nagyezsda nincs a vackán. Minden más változatlan.
Milena ugyanolyan, mint korábban, azzal az apró különbséggel, hogy kis lyuk látható a homlokán.
Amikor Vojin megfordul, jókora vérfolt válik láthatóvá a háta közepén. Ez minden.
Milena a konyhában van, Vojin a hálóban.
Mindketten egyszerre vesznek elő valamit a fiókjukból: egy zsák diót, egy zsák cukrot és egy zsákravaló céklát (Milena); valamint egy zsák papírpénzt (Vojin).
Milena az asztalra teszi a kincseit, és egy kisszékre ül. Vojin az ágyra helyezi az értékeit, és az ágy szélére ül. Milena kiönti a diót az asztal közepére, Vojin az ágyon szórja szét a bankókat.
Magukban, egyszerre számolnak.

MILENA Egy, kettő, három...
VOJIN Egyszáz, kétszáz, háromszáz...
(Milena három kupacba rakja szét a diót, előbb balra, azután jobbra, végül maga elé. Vojin egy kupacba gyűjti a pénzt.)
MILENA Egy, kettő, három...
VOJIN Négyszáz, ötszáz, hatszáz...
(Milena újra kezdi az első kupaccal.)
MILENA Négy, öt, hat...
VOJIN ... hétszáz, nyolcszáz, kilencszáz... ezer.
MILENA Négy, öt... (Milena szünetet tart, közben a harmadik kupacot nézi. Az utolsó szem diót visszaveszi, magának tartja meg.) ...elég. (Milena a maradék diót visszasöpri a zsákba. Azután előveszi a cukroszsákot.)
(Vojin csak számol, mintha aki-bújt-aki-nem-et játszana, úgy számol egyre gyorsabban.)
VOJIN Huszonöt, harminc, harmincöt, negyven, negyvenöt, ötven, ötvenöt, hatvan, hatvanöt, hetven, hetvenöt, nyócvan, nyócvanöt, kilencven, kilencvenöt, SZÁZEZER.
(Vojin kiegyenesíti a bankókat és gumival összeköti őket. Milena ezalatt a cukrot választja szét, ugyanúgy három kupacba.)
MILENA Egy marék, két marék, három marék. Elég lesz. (Amint a leválasztott étkekre néz, új ötlete támad.) A fűszerekkel is megcsinálhatom ugyanezt. (Milena a cukrot a kezébe lapátolja. Vojin vele egy időben visszateszi a pénzt a zsákba. Milena visszaszórja a cukrot a zsákba. Vojin jól átköti a zsák száját és egy ládikába rejti. Milenához lép. Milena előveszi a céklát a harmadik zsákból. Kést ragad, kivágja a cékla egyharmadát és az asztal bal oldalára helyezi.)
VOJIN Mit csinálsz?
MILENA Külön teszem az e havi élelmiszeradagokat.
(Milena levágja a második harmadát. Vojin az adagokat nézi az asztalon. A Milena előtti kupacra bök.)
VOJIN Ez kié?
(Milena a levágott porciót az asztal jobb oldalára teszi.)
MILENA Az enyém.
VOJIN Aha. (Milena kézbe veszi a harmadik porciót.) Úgy látszik, elhatároztad, hogy telerakod a hasad.
(Milena nézi az utolsó darabot. Elege van az egészből.)
MILENA Gondolod?
VOJIN Gondolom.
(Milena ahelyett, hogy maga elé tenné az utolsó darab céklát, inkább visszarakja a zsákba.)
MILENA Nem lehetek pazarló.
VOJIN Valóban? És a bárány? A szoptatós malac? A fehér káposzta? A kenyér...? (Milena szégyenkezve söpri a középső és a jobb oldali kupacot egybe. Vojin tovább korholja.) És a tej, a disznózsír, a só, a víz...?
(Milena mindent lesöpör az asztalról, csak a bal oldali kupac marad érintetlen.)
MILENA Elnézést kérek. Most jobb?
(Vojin az érintetlen kupac elé ül.)
VOJIN Most jobb. (Vojin maga elé húzza a kupacot.) Nézd, Milena, ez nem azért van, mert nincsen pénzünk. A bolt jól megy. Nem panaszkodhatok. Az emberek régi csotrogányokkal járnak, és mindig javításra szorul valami. Ez hozza a pénzt. Ilyen idők járnak.
MILENA Kemény idők járnak.
VOJIN Nagyon kemény. Kevesen látják az alagút végét.
MILENA Nagyon kevesen.
VOJIN De ez nem jelenti azt, hogy kidobhatjuk a pénzt az ablakon. Nem végtelenek a tartalékaink.
MILENA Igaz.
VOJIN Én nem panaszkodom. És - kopogjuk le - jól megy nekünk. Sokkal jobban, mint másoknak. De észnél kell lennünk.
MILENA Észnél is leszünk.
(Vojin megeszi az utolsó diót. Körülnéz. Milena egy marék diót elébe tesz. Enni kezdi, közben beszél.)
VOJIN Istennek hála, van elég ennivalóm és van elég ruhám. Lesz mit hagyni a gyerekre. Repül az idő, Milena. Maholnap családot alapít. Segítenünk kell őt. Gondolnunk kell a jövőre, Milena. A válság egy nap véget ér és az emberek új kocsit vesznek maguknak... (Egyre mohóbban tömi a szájába a diót. Beszéd közben diódarabkák hullanak ki a szájából.)
MILENA Isten ments... vetek egy keresztet. (Nem vet keresztet.)
VOJIN Pedig így lesz, Milena. Ez a mizéria nem tart örökké. Meg fogják találni a kiutat.
MILENA Remélem, hogy nem. Azért vetek egy keresztet.
(Nem vet. Vojin megette az összes diót. Maga elé bámulva vár. Milena csak ekkor érti meg, mire vár, és újabb marék diót tesz elé. Vojin majd megfullad, úgy lapátolja a szájába a diót, közben beszél.)
VOJIN Másfelől, a kocsik mindig elromlanak idővel. Így van ez kitalálva. Minden, ami mozog, előbb-utóbb lerobban.
MILENA Keresztet kell vetnem. (Most sem vet.)
VOJIN Ne aggódj, amíg engem látsz, majd csak elboldogulunk valahogy. (Amit már nem bír fölfalni, azt a táskájába tömi.) Erről jut eszembe, hol a gyerek?
MILENA A barátjával tanul.
VOJIN Szóval a barátjával? És melyik az?
MILENA Nem tudom. Osztálytársa.
VOJIN Úgy! És te nem aggódsz?
MILENA Miért aggódnék? Tanul, nem az utcákon csavarog.
VOJIN Szóval tanul. És mit?
MILENA Nem tudom, nem kérdeztem.
VOJIN Úgy! És mit kérdeztél?
MILENA Hogy hányra jön haza.
VOJIN És? Hányra jön?
MILENA Vacsorára.
VOJIN Úgy! Hazajön telerakni a hasát. Miért nem a barátjánál eszik?
MILENA Mi nem jut eszedbe, Vojin? Az emberek nem engedhetik meg maguknak...
VOJIN Miért nem? Egy gyerek nem eszik sokat... (Ebben a pillanatban Nagyezsda tűnik fel. Lassan oldalog, két lábon a vackához, és egy régi csontot rágicsál.) Nézd, visszajött a korcs! (Nagyezsda állva marad. Nem látja Vojint, de hallja őt.) Jól tartjuk, nem vitás. És ki fizeti ki ezt nekünk? (Nagyezsda eldugja a csontot. Még mindig nem néz a ház felé.) Ki adott a kutyának báránylábat?
MILENA Ez nem bárányláb, ez csak egy koszos régi csontdarab.
(Vojin dühösen eléugrik.)

VOJIN Ez nem egy régi csontdarab, igenis sok hús van rajta! (Nagyezsdához) Ide vele!
(Nagyezsda úgy tesz, mintha süket lenne, és makacsul szorongatja a csontot a háta mögött, oldalra tekinget, de nem ereszti a csontot.)
MILENA Hagyd már, ki tudja, hol találta.
VOJIN A konyhánkban találta, hol máshol? Add már vissza, te rühes dög! (Nagyezsda lehajtott fejjel áll, nem ereszti a csontot.) Adod ide, te gusztustalan korcsadék, adod ide, vagy itt helyben kigyúrom a beledet! (Nagyezsda gyorsan átadja a csontot, és menekülőre fogja.) Szóval bárányhússal zabáltatnak?
MILENA (gyorsan, védekezve) Én nem adtam neki semmit. Még ételmaradékot se. Egy hete nem kapott semmit, nem is értem, hogyan maradt életben...
(Vojin a csontdarabot szemléli.)
VOJIN Ne erőlködj. Ha nem sajnálnám a golyót, már rég átlőttem volna a fejét. (Megvetően eldobja a csontot.) Az úriasszony kutyát akar tartani. Mert sikkes akar lenni. És ki fogja etetni, tessék mondani?
(Nagyezsda a csont után veti magát, elkapja és a vackára rohan vele.)
MILENA Csak vizet kap tőlem.
VOJIN Mintha a víz ingyen lenne. Azt hiszed, a vizet ingyen hozzák a pajkos tündérek?
MILENA Nem csapvizet kap, csak esővizet.
VOJIN (felhorkan) Az esővíz is az enyém! Az én udvaromba esik, ahol a kerítésig minden az enyém! Megértetted?
MILENA Megértettem.
VOJIN Az udvarom kerítése mögött minden, ami mozog vagy esik, az én tulajdonom. Ami a kerítésen túl van, ahhoz semmi közöm.
MILENA (békítő hangon) Rendben, Vojin...
VOJIN (higgadtabban) Ha nagyon kell, hozz vizet a szomszéd tócsájából! Az én vizemből tilos.
MILENA Nem adok neki több vizet. Majd csak kimúlik.
VOJIN Helyes. Ő nem az én tulajdonom. (Nagyezsda szomorúan ül a vackán. Andrija érkezik. A ruhája fölött még egy leányruha is van, amely alól kilóg a nadrágszára és az ingujja. Nagyezsda észreveszi őt, és felnevet. Andrija csúnyán néz vissza rá, de nem szól semmit. Nagyezsda visszavonul.) Hol voltál ilyen sokáig? Tudod, hány óra van?
ANDRIJA Egy barátomnál voltam. Együtt tanultunk.
VOJIN Csupa mihaszna dolgot, ugye? Miért nem a karburátor, a vízpumpa vagy az Otto-motor működését tanuljátok... ez a jövő tudománya, nem az a sok sületlenség, amikkel folyton a fejeteket tömik!
ANDRIJA Nem az én hibám...
(Andrija a padlót bámulja, Milena sóhajtozik, Vojin is kiereszt egy nagy sóhajtást.)
VOJIN Az Úr az égben vajon miért épp engem sújtott egy leánygyermekkel? Inkább levágattam volna a fél kezem...
MILENA Ne kísértsd a sorsot, Vojin.
VOJIN Igaz, de mégis jobb lett volna. (Andrijához) Ettél már?
ANDRIJA Nem.
VOJIN És miért nem? Ez viszont a te hibád.
MILENA Gyere, találunk valami ennivalót.
VOJIN Nem adok neki semmit! A kisasszony megvacsorázhatott volna az osztálytársánál!
MILENA Nincs itthon túl sok minden. Tudod, a Papa halálra dolgozza magát, de...
VOJIN Nem arról van szó, hogy nekem nincs, hanem arról, hogy nem adok neki!
MILENA Ennek így kellett lennie, a gazdaság hamarosan talpra áll, a válság véget ér maholnap és akkor...
VOJIN Akkor érjen véget, amikor bevégeztem, amit elterveltem. Amit ma megtakarítasz, olyan, mintha megkerested volna.
ANDRIJA Igazából nem is vagyok éhes...
MILENA Ez a beszéd, kicsim, kedves kis tündérem. Vissza kell fognod magad. Egy icipicit szenvedni is kell. A kemény élet még senkinek sem ártott.
(Andrija kimegy Nagyezsda közelébe.)
VOJIN Ha minden kötél szakad, még mindig megsüthetjük nyárson a kutyát.
(Nagyezsda szűköl, Vojin nevetésben tör ki.)
MILENA Ha nem rágós, legyűrjük azt is valahogy.
ANDRIJA Jaj, Papa, a kutyát ne...
VOJIN Fogd be a szád. Még csak az hiányzik, hogy te is nyöszörögj.
(Andrija odamegy Nagyezsdához, kinyújtja a kezét, hogy megsimogassa. Nagyezsda nem mer közelebb húzódni hozzá.)
ANDRIJA (gyengéden) Ne félj, én nem bántalak. Hamarabb halnék éhen.
(Nagyezsda habozik, majd közelebb húzódik. Andrija megsimogatja.)
VOJIN Én nem vagyok rágós, és nem vagyok bizalmatlan azzal, ami az enyém. Jelszavam: csak a magadéval törődj, a többiek nem számítanak, kivéve vészhelyzetben.
(Andrija simogatja Nagyezsdát. A csonttal kínálja, de hiába.)
VOJIN Ilyen egy igazi szerb. A ház és a helyzet ura.
ANDRIJA Jó kutyus... tényleg van még rajta hús, és te se leszel rágós, úgy éljek. (Ezeknél a szavaknál Nagyezsda felsikolt, elengedi a csontot és elszalad. Andrija felveszi a csontot és bemegy a házba. Vojin lopva kiveszi a diót a táskájából és a sarokban titokban megeszi. Andrija belép és kíváncsian megkérdezi.) Mama, mikor fogok férjhez menni?
(Vojin torkán akad a dió. Levegőért kapkod. Milena gyorsan Andrija segítségét kéri.)
MILENA Az Isten szerelmére, kislányom, mit fecsegsz itt össze?
(Milena hátba veregeti Vojint, de csak rosszabbodik az állapota. Nem kap levegőt, szinte megfullad.)
ANDRIJA (nyugodtan leül az asztalhoz, előveszi a zöldséges zsákot, és eltökélten folytatja) Kérdeztem valamit. Mikor fogok férjhez menni, és mi lesz a hozományom?
VOJIN (még fuldokolva, de kimondja) Nincs hozomány! Nem kapsz semmit!
MILENA Vojin, te fuldoklasz!
(Vojin a padlóra zuhan, levegő után kapkod.)
ANDRIJA (aggódva folytatja) Kell egy ház, és pénz az induláshoz. Emellett segítenetek kell a gyermekemet is, hiszen ő a ti unokátok...
(A dió Vojin torkán akadt. Mialatt Milena folyamatosan ütögeti a hátát, a következőket köhögi fel.)
VOJIN Nem az enyém! SEMMIKÉPP SE!
MILENA (felsikolt) Vojin! (Vojin egyre gyorsabban zihál, majd meghal.) Vojin! Kislányom, mit tettél? Megölted apádat! (Milena Vojin mellé zuhan a padlóra, akár egy hivatásos gyászasszony. Szerepet játszik, mintha egész életében erre készült volna.) Én szegény emberem, miért hagytál el engem? Csak egy hitvány nyomorult vagyok nélküled! Miért kell tovább élnem? Most már mindig egyedül leszek a világban. Ki fog engem, szegényt szeretni? Ki fog megverni engem? Kinek a zokniját stoppolhatom? Kinek a parancsait követhetem? (Ezalatt Andrija, kezében a zsákkal, halkan benyit a hálóba, kiveszi a ládikából a pénzes zsákot, odaballag a szüleihez és figyeli, amint Milena befejezi a gyászkántálást.) Kinek a szarát fogom eltakarítani. Én szegény, boldogtalan özvegy. (Milena közvetlenül a férje mellett a hátán fekszik, kimerült. Andrija hirtelen megragadja anyja gallérját a szabad kezével, felemeli a lábát és egy jól irányzott rúgással eltalálja a torkát. Milena azonnal meghal. Andrija egy kicsit még nézi őket, készen arra, hogy rögvest elhagyja a színteret. Körbefordul, észreveszi Nagyezsdát, aki a vackán ül rettegő arccal. Andrija elindul felé. Nagyezsda felkészül a kikerülhetetlen halálra. Andrija ekkor irányt változtat, bemegy a házba és elveszi a csontot az asztalról.)
ANDRIJA Nehogy azt gondoljátok, hogy itt hagyom nektek a báránycsontot.

(Kimegy. Elsötétül a szín.)
VI.

Nagyezsda és Andrija vannak a színpadon. Nagyezsda a tornácon ül, lábait a szoknyája alá húzva mintákat rajzol egy bottal a földre. Egy szerb dal ("Gyere Kató, oly megható") refrénjét dúdolgatja. Egy lépéssel odébb, ahol az előző szín végén Milena és Vojin holtteste feküdt, most Andrija áll. Ismét fiúnak van öltözve, krétával, emlékezetből igyekszik kirajzolni szülei holttestének körvonalait. Csendben, nagy odafigyeléssel rajzol, majd szinte öntudatlanul csatlakozik Nagyezsda énekéhez; anélkül, hogy egymásra néznének, együtt éneklik tovább a monoton dallamot.
Andrija kirajzolja a két tetem körvonalát; anyjáét, akinek feje apja hasának helyével esik egybe.
Andrija és Nagyezsda céltalannak látszanak, akárcsak a játékban elmerülő gyerekek. Andriját teljesen leköti a rajzolás, Nagyezsda időnként lopva rá-rápillant. Amikor Andrija feléje fordul, a lány gyorsan a földre szegezi tekintetét.
Andrija fölegyenesedik, kinyújtózik. Olyan, akár egy fiatal kakas. Titkon Nagyezsdára les. Ő hasonlóképpen figyeli a fiút.
Andrija messzire dobja a krétát. Nagyezsda abbahagyja az éneklést, figyeli a kréta repülési ívét; hatással van rá a férfias mozdulat. Andrija eltúlzott gesztusokkal, a tenyerét többször összecsapva veri le magáról a krétaport.

Nagyezsda ekkor új dallamba kezd. Egy tréfás gyerekdalt énekel, az "Amikor a cigánygyerek cukros sütit kiván" kezdetűt. Andrija rögvest csatlakozik hozzá. Együtt énekel vele, közben nem veszi le róla a szemét. Nagyezsda, tudván, hogy Andrija őt bámulja, kihívóan kezd viselkedni. Andrija füttyög, dudorászik, gitár és dob hangját imitálva követi őt.
Nagyezsda már szabadabban néz rá. Ennek ellenére még mindig oldalra tekinget, ahányszor csak a fiú felé fordul.
Andrija a földre fekszik, ott kezd táncolni; alkalmazkodva a körberajzolt kontúrokhoz. Nagyezsda abbahagyja az éneklést.
Andrija feláll, odalép a lányhoz. Melléül. A lány nem néz rá.

ANDRIJA Milyen dalokat tudsz még? (Nagyezsda megvonja a vállát.) Tudsz népdalokat is? (Nagyezsda bólint, de még mindig nem néz rá.) Akkor rajta, énekelj egyet. (Nagyezsda a szerb nacionalista csetnikek agresszív indulóját kezdi énekelni ["Spremte se spremts, cetnici"]. Andrija a második versszaknál csatlakozik hozzá. Fejhangon énekel.)
Kemény harcra fel!
Előre, hős harcosok, előre.
Na-na-na-na-na...
(Andrija nyilvánvalóan nem tudja a dal szövegét. Nagyezsda abbahagyja az éneklést és ránéz. Andrija, aki kissé zavarban van amiatt, hogy nem tudja a szöveget, témát vált.) Remek dal. De azt ismered-e, hogy (egy boszniai dalba kezd) Amikor én Bembasába mentem... ("Kad ja podjoh na Bembasu...")? (Nagyezsda ránéz, nem ismeri a dalt, rázza a fejét.) ... Bembasuba mentem vízért... (Nagyezsda energikusan rázza a fejét.) Ez még a háború előtti dal. Idősebb vagyok nálad, azért ismerem. (Nagyezsda kifejezéstelenül bámul a semmibe.) Hány éves is vagy? (Nagyezsda habozik. Azután bottal felrajzolja a korát a földre. Andrija elolvassa.) Tizenegy. Én tíz és fél vagyok. Hogy lehet az, hogy mégse ismered? (Nagyezsda vállat von.) Nálunk voltak boszniai menekültek, tőlük tanultam... Nálatok is voltak menekültek? (Nagyezsda rázza a fejét.) Egy szál se? Nálunk öten is voltak! (Andrija olyan büszkén beszél erről, mintha a baseballkártya-gyűjteményét mutogatná.) A mamám nagybátyja és nagynénje két gyerekkel és egy árvával. Most Kanadában vannak. Az árva meg az árvaházban. (Nagyezsda nem szól egy szót sem.) Tudod, mi az az árvaház?
NAGYEZSDA (negatívan reagál) U-úú.
ANDRIJA (még büszkébben) Én tudom. Azok a gyerekek élnek ott, akik elveszítették mind a két szülőjüket. (Nagyezsda hirtelen elszomorodik, leejti a fejét, láthatólag témát akar váltani.) És te hol laksz? (Nagyezsda meg se mukkan. Andrija tovább kérdezget.) Hol vannak a szüleid? (Nagyezsda ekkor feláll, enyhe remegés fut át a testén, vissza akar menni a vackára.) Hová indulsz? (Nagyezsda nem néz rá, leül a régi helyén.) Mi a baj, hallod, énekeljünk együtt! (Nagyezsda nem figyel rá. Andrija gyerekes hanghordozással folytatja a beszélgetést.) Uncsi vagy. És csúnya. Folyton reszketsz és folyik a nyálad. (Nagyezsda csukott szemmel fekszik le a földre. Andrija már kiabál vele.) Te undok dög, hallod, amit mondok? (Andrija feladja. Föl-le járkál. Megint Nagyezsdára tekint.) Na, gyere már... (Nagyezsda érdeklődést mutat, de nem mozdul.) Gyere, megmutatom, mit tudok csinálni... (Nagyezsda felnéz rá. Andrija egy régi, piszkos pokrócot fog.) Na, ebből elég. Megyek és alszom.
(Andrija a hátára fekszik a földön. Betakarja magát a pokróccal. Csöndben fekszik egy darabig, csak a keze mozog a pokróc alatt is jól láthatóan. A nacionalista csetnik dalt dúdolja. Nagyezsda érdeklődése felébred. Feláll. Lassan közelebb húzódik.
Most láthatóvá válik, hogy a fiú az ágyéka körül matat a pokróc alatt. Egyre hangosabban dudorászik.
Nagyezsda egészen közel lép hozzá. Közvetlenül mellé kuporodik. Különös érdeklődéssel figyeli a fiú akcióját.
A tíz éves Andrija a piszkos pokróc alatt onanizál, miközben a csetnik induló dallamát dudorássza. Egyre erősödő öntudatlan izgalommal végzi az önkielégítést. Nagyezsda hirtelen megremeg és a pokróc alá siklik. Miközben énekel, Andrija elszántan mászik a lány fölé. Nagyezsda és Andrija szorosan összefonódva gördülnek körbe a színen; a fájdalom és az ösztönös élvezet hangjait hallatják, mivel összefonódásuk egyszerre harc és szeretkezés.
Nagyezsda hirtelen felkiált, Andrija hangosan felsóhajt. Mindketten elcsendesednek és lehiggadnak.
Nagyezsda kimászik a fiú alól, de fektében mellette marad továbbra is. Szótlan.
Andrija felszabadultan kérdez.)
ANDRIJA Hogy hívnak? (Nagyezsda habozik. Majd megfordul és kezét a szája elé téve a fiú fülébe suttogja a nevét. Andrija hirtelen feláll, ugrálni kezd Nagyezsda körül és teli tüdőből énekli a csetnik indulót.)
Megba, megba, megbasztam Nagyezsdáááááááááát!
Megba, megba, jól megbasztam Nagyezsdááááááát!

(Miközben ugyanazt a rigmust fújja, kifut a színről.
Nagyezsda feláll. Teljességgel nyugodtan néz a fiú után. Majd egyszerűen vállat von. Elsötétül a szín.)
VII.

Az a szabály, hogy amikor felmegy a fény, minden olyan, mint előtte volt. Milena, Vojin és Andrija az asztalnál ülnek, Nagyezsda a vackán fekszik a földön. Milena és Vojin észrevehetően sápadtak. Mind a négy karakter ugyanabban a pózban, ugyanazon a helyen ül, ahol szokott. Fejüket a bal kezükön pihentetik, arcukon a teljes érdektelenség kifejezése. Csendben ülnek, a kezükön támaszkodva. Majd mind a négyen egyszerre sóhajtanak fel. Mind ugyanazzal a mozdulattal egyszerre változtat a pozícióján. Mind a négyen a másik kezükben pihentetik a fejüket és a padlót bámulják.
Nagyezsda kicsit lemarad a többiekhez képest, de szemlátomást igyekszik behozni őket.
Mind a négyen nagyon letörtnek látszanak. Szó nélkül ülnek tovább.
Majd ismét teljesen egyszerre váltanak testtartást - hátradőlnek a székükben, a karjuk ernyedten lelóg, a fejük hátrahanyatlik, szemük fennakad.
Nagyezsda egy pillanattal el van maradva a többiektől. Gyorsan rájuk néz és másolja a mozdulataikat.
Mindannyian egyszerre lélegeznek egy mélyet, szájukon át kifújják a levegőt és csendben maradnak.

Mozdulatlanul ülnek - szemérmetlenül hosszú idő ez ahhoz képest, hogy színházban vagyunk.
Andrija az, aki elsőként ül fel a székében, készen arra, hogy mondjon valamit, de feladja, még mielőtt Milena és Vojin ránéznének. Testtartást vált, de stílust nem.
Mind felsóhajtanak.
Egy idő után Milena és Vojin egyszerre ülnek fel a székükben. Éppúgy, mint az előbb, Andrija most is mondana valamit, de mégsem mondja.
Milena és Vojin próbálják egymáshoz igazítani a széküket, az egyik úgy változtat ülési helyzetet, mint a másik.
Mind mélyet sóhajtanak.
Csendben maradnak.
Nagyezsda hirtelen feláll, a másik háromra néz, majd visszaül ugyanabba a pozícióba.
Nagyezsda magában sóhajtozik.
Mind csendben vannak és a semmibe bámulnak.
Hirtelen Andrija megszólal.

ANDRIJA Tudjátok, mit álmodtam az éjjel? (Andrija vár, de senki nem mutat érdeklődést. Azért folytatja.) Azt álmodtam, hogy a matektanárom tanulmányi versenyre küldött Zágrábba. Ez egy nemzetközi verseny, ahol minden lehetséges ország tanulói részt vesznek: ott vannak Szlovéniából, Horvátországból, Törökországból és Zanzibárból. És én, hogy is mondjam, eljutok a Jellasics térre, majd egyszer csak azt veszem észre, hogy eltévedtem. Nem találom az iskolát, nem tudom, hová tűntek a dolgaim, és nem ismerek ott senkit, akitől megkérdezhetném. És akkor előveszem a címet, ahová mennem kell, Mirogojska utca 3, pénzem is van taxira, de nem tudom kinyitni a számat, nem merem... Körülöttem rengeteg ember, a Jellasics tér dugig van. A sétálók rám néznek, én meg csak állok ott, és azon mélázom, hogy foghatnék taxit. Ha integetnék a kezemmel, valaki biztos észrevenné... Talán valaki még meg is állítana egyet nekem. És ha meg is van a taxi, amint kinyitom a számat, tudni fogják, hová valósi vagyok. Az is lehet, hogy másként beszélnek a taxissal... (Andrija szünetet tart. Milena, Vojin és Nagyezsda nem túl nagy érdeklődéssel, de hallgatják őt. Andrija folytatja, elégedett a figyelemmel.) A sétálók rám bámulnak, már egyre gyanakvóbb a tekintetük. Az álomban én tudom, hogy az a kulcs, hogy mentenem kell a bőrömet. Jön egy taxi, és én azt mondom magamnak, most vagy soha, megállítom, bármi is történjék, közben memorizálom a címet: Mirogojska 3, kérem, vigyen a Mirogojska utca 3 szám alá, a Mirogojska utca 3 alá, ha kérhetem. A taxi jön, meg kell állítanom, történjék bármi, de a kezem nem mozdul. A kocsi elhúz mellettem és én - nem mozdulok. Az emberek csak sétálnak tovább. Gyanús vagyok. Abszolúte, relatíve, mindenhogyan gyanús vagyok. Jön egy másik taxi, majd még egy és még egy, egy egész konvoj, de én nem mozdulok. A kezem nem engedelmeskedik. (Milena és Vojin érdeklődéssel hallgatják. Nagyezsda felült a helyén.) Aztán lassan süllyedni kezdek. Megnyílik a járda, a lábam eltűnik valami szurokszerűségben, valami feketében, ami lassan lehúz, elnyel, magába szippant...
(Andrija elhallgat. A többiek is hallgatnak, várják a történet végét. De Andrija nem folytatja.)
MILENA (kibuggyan a száján) És?!
ANDRIJA És semmi. Felzabált engem.
VOJIN (teli megértéssel, megerősíti) Természetes.
MILENA (nem hagyja annyiban) És azután?
ANDRIJA Azután meghaltam.
VOJIN Természetes.
MILENA (szomorúan rázza a fejét) Istenem, Istenem...
(Milena egy kis gyógyszeres üvegcsét vesz elő a táskájából. Egy tablettát Vojinnak ad, egyet maga vesz be, a harmadikat Andrija kapja. Nagyezsdára néz, majd neki is dob egyet.
Mind a négyen víz nélkül nyelik le a tablettát.
Milena, Vojin és Andrija mind másfelé néznek, Nagyezsda őket nézi. Most Vojin kezd beszélni.)

VOJIN Én azt álmodtam, hogy megint háború volt és behívót kaptam. A vozdovaci kerület ellen harcolunk. A mi kerületünkből már majdnem mindenki elesett vagy elfogták, Zemun városát lebombázták, de a régi városrész és Vracar még tartja magát. (Ugyanúgy, mint az imént, Milena és Andrija érdeklődést kezdenek mutatni a történet iránt. Vojin folytatja.) Az egységem rohammal elfoglalja a Vojvode Stepe utcát, az ellenség a Néphadsereg sugárút felől támad. Egyszerre körül vagyunk véve. Előre nem mehetünk, az oldalirány biztos pusztulás, az Autokomanda kerület pedig víz alatt. Gránát robbant a Vörös Csillag-futballstadionban és eltörte a városi vízvezetéket. (Milena és Andrija figyelmesen hallgatják. Vojin egyre jobb közérzettel folytatja.) Rajtam kívül mindenki menekül amerre lát. Én nem tudok úszni. De tudom, hogy valamikor tudtam. Térdig belegázolok a vízbe és úgy maradok. Nem emlékszem, hogy kell úszni, hogy először a karomat mozgassam-e vagy a lábaimat... Gránátok robbannak körülöttünk, golyók zúgnak el a fejem felett, én meg csak állok ott és nem tudom, mit csináljak. Arra gondolok, milyen ostoba dolog így meghalni, a Vörös Csillag-stadion szomszédságában. Akkor felkiáltok: Emberek, nem hagyhattok itt, otthon feleségem van, a fiam Zágrábban matekversenyen vesz részt, hogy fognak szegények boldogulni nélkülem...? Ha legalább Vörös Csillag-drukker lennék, mégis más úgy meghalni a stadion mellett, hogy az ember a csapatáért hal hősi halált...
(Vojin itt elhallgat.)
ANDRIJA És?
VOJIN Semmi. Az egyik katonatársam hirtelen szembefordul velem, pisztolyt ránt és rámkiált (suttogva): "Pusztulj, ha nem vagy Vörös Csillag-drukker!"
(Vojin ismét elhallgat. Andrija türelmetlen.)
ANDRIJA És? Lelőtt?
VOJIN (megerősíti, mintha ez magától értetődő lenne) Lelőtt. Az csak természetes.
MILENA Az csak természetes. (Mind elhallgatnak.) Istenem, Istenem...
(Milena megismétli a közjátékot a gyógyszeres üvegcsével. Mindenkinek ad egy tablettát, és a negyediket Nagyezsdának dobja. Mindenki víz nélkül nyeli le és továbbra is csendben marad. Most Milenán a sor.
MILENA Azt álmodtam, hogy egyedül vagyok a házban. Kinn dúl a háború, Andrija Zágrábban van, te, Vojin, behívót kaptál. Egymagamban ülök és várom, mi fog történni. (Vojin és Andrija csupa fül.) Hirtelen megcsörren a telefon, és felsikoltok álmomban. Nem merem felvenni. De az csak csöng, csak csöng tovább... (Milena szünetet tart. A hatásfokozó szünet már valamiféle rituálévá vált.) Úgy döntök, hogy mégis felveszem, kezemben a kagyló, a vonal túlsó végén ismeretlen hang. Fiatalasszony, rossz hírem van az ön számára. Önnek nagyon sok tartozása van. Két koporsóval, sírkővel, koszorúkkal, gyertyákkal, és két temetési misével tartozik nekünk. Ha kívánja, készek vagyunk csökkenteni valamelyest a kiadásait, és csak egy temetést számolunk fel, a papok, tudja, együttérzőek. Mindent egybevetve az egész nem lesz több mint ötezer német márka. Előre fizetendő.
VOJIN és ANDRIJA És?
MILENA És semmi. Honnan szereznék én annyi pénzt?
VOJIN (összeszedi magát) És akkor te...
ANDRIJA (befejezi a kérdést) ... meghaltál?
MILENA (csendes megerősítés) Természetes. Lefeküdtem és meghaltam a gyászban.
NAGYEZSDA (csendesen beszél, inkább magának) Természetes.
(Milena, Vojin és Andrija meglepetten fordulnak Nagyezsda felé. Nagyezsda leereszti a tekintetét. Nem szól többet.)
MILENA Mondott valamit?
VOJIN Nekem is úgy tűnt...
ANDRIJA Az lehetetlen.
(Mindhárman Nagyezsda arcát fürkészik, aki azonban nem mond többet. Várnak egy darabig, majd megvonják a vállukat és egy kézlegyintéssel elvetik a feltevést.)
VOJIN Lehetetlen.
(Milena kinyitja a gyógyszeres üvegcsét, mindenkinek egyenként ad egy tablettát, Nagyezsdának is odadobja a maga adagját. Az üvegcse kiürült. Mindenki lenyeli a magáét és csendben ül tovább. Milena az üres üvegcsét méregeti.)
MILENA Istenem, Istenem...
(Eldobja az üres üvegcsét. Senki nem mozdul. Egyszer csak Andrija vidáman feláll.)
ANDRIJA Hallottátok, hogy betiltották a nyugtatók árusítását?
(Andrija alig fejezi be a mondatot, amikor Milena és Vojin megrémülve fogják fel, mit is mondott. A mellükhöz, nyakukhoz és fejükhöz kapnak; sokkhatás érte őket, de mozdulataik eltúlzottak.)
MILENA Micsoda?
VOJIN Az lehetetlen!
(Anélkül, hogy választ várnának, Milena és Vojin hatalmas kiáltásban törnek ki és egészen váratlanul mindkettő meghal. Holtan rogynak össze - ugyanúgy, ugyanabban a pillanatban.
Nagyezsda idegesen pattan fel és egy félig emberi, félig állati ugatást hallat. Andrija megrettent arccal nézi a halottakat.)
ANDRIJA Mama... Papa... (Andrija rázni kezdi a halott szülők tetemét. A könnyeivel küszködik.) Mama... Papa... Csak tréfa volt! (Milena és Vojin mozdulatlanok. Mintha a közönségnek szabadkozna, Andrija szomorúan megismétli:) Csak tréfa volt.

(Elsötétül a szín.)
VIII.

A szín, most már magától értetődően, ugyanolyan mint korábban.
Milena és Vojin az asztalnál ülnek.
Milena gyapjút gombolyít, Vojin tartja a fonalat.
Nagyezsda nincs ott. A sarokban a padlón fekszik a lánc, amelyhez hozzá szokták kötni.
Miközben gombolyít, Milena úgy beszél, mintha egy receptet olvasna fel. Vojin teljesen érdektelen a szavai iránt, csak a munka előrehaladtát figyeli.

MILENA Hallottam, hogy tüntetések vannak a városban.
VOJIN Igen? Én nem hallottam semmit.
(Milena és Vojin szó nélkül, nyugodtan dolgoznak tovább. Majd Milena visszaveszi a szót.)
MILENA Óvatosan, le ne ejtsd a fonalat.
VOJIN Igyekszem.
(Csendben vannak.)
MILENA Bemondták a rádióban is... hogy a tüntetések...
VOJIN Valóban? Én nem hallottam semmit.
(Leejti a fonalat.)
MILENA Vojin! Mondtam, hogy óvatosan!
VOJIN Sajnálom.
(Vojin kibogozza a fonalat. Onnan folytatják, ahol abbahagyták.)
MILENA Azt mondják, sokan kimentek az utcára.
VOJIN Én nem hallottam semmit.
MILENA Lopások is történtek.
VOJIN Igen? Kitől?
MILENA Tőlünk. A tüntetők.
VOJIN De nem tőlem.
MILENA Feltehetően zsákokban vitték. Pénzt, hivatalos iratokat, aktákat.
VOJIN Igen? De nem tőlem.
MILENA Honnan tudod?
VOJIN Elég, hogy tudom. Nincs se pénzem, se irataim.
MILENA Aktákat is loptak.
VOJIN Ha ez kellett nekik, vigyék, és azok, akiktől elvették, biztos nem becsületes úton jutottak hozzá.
(Mindketten hallgatnak. Azután Milena folytatja.)
MILENA Az iratok feltehetően fontosabbak, mint a pénz.
VOJIN Hazugság az egész. A pénznél nincs fontosabb.
MILENA De igenis van, a hivatalos iratok fontosabbak.
VOJIN Rendben. Nem érdekel.
(Ismét csendben vannak. Milena körülnéz. Nagyezsdát keresi.)
MILENA Nem látom a kutyát...
VOJIN (halkan válaszol) Ellopták...
MILENA (még csendesebben fogadja el a választ, bólint, mintha magától értetődő lenne) Húú.
(Távoli füttyszó hallatszik valahonnan; erősödik. Milena és Vojin megütközve néznek a hang irányába. Ekkor Andrija érkezik, a sípját fújja. A Dominikai Köztársaság nemzeti zászlaja van nála. Boldog mosollyal lép a házba és elkiáltja magát:)
ANDRIJA Kez-dő-dik! Kez-dő-dik!! Kez-dő-dik!!!
(Milena és Vojin megrökönyödve figyelik.)
MILENA Mi az ott nálad?
ANDRIJA Zászló.
MILENA Na igen, zászló...
VOJIN Semmi közöm hozzá.
ANDRIJA Vé-ge! Vé-ge! Vége van!
MILENA Andrija, hagyd abba a kiabálást. Fáradt vagyok. Egész nap kötöttem.
(Andrija leteszi a zászlót, keres valamit a konyhában, talál egy darab kenyeret, tör belőle, eszik.)
ANDRIJA A téren voltam, nagy a tömeg. Először ránk támadtak, de mi se hagytuk magunkat, azután jött a könnygáz, amitől megijedtünk, mire ők azt gondolták, hogy most már minden rendben, és akkor feltámadt a szél és elfújta a könnygázt. Mi megfordultunk és azt kiabáltuk: BÖRTÖNBE A SZÉLLEL! BÖRTÖNBE A SZÉLLEL!
(Andrija tiszta szívből nevet. Milena őszintén aggódik.)
MILENA Kicsi fiam, bajod is eshetett volna!
ANDRIJA (beleharap a kenyérbe, beszéd közben majszol) Mi? Hogy nekem bajom? De Mama, ezeknek csak a szájuk jár, üres fenyegetőzés az egész...
VOJIN De Andrija.
ANDRIJA Sajnálom, Papa. A gyávák csak fenyegetőznek. Látnád csak a felszerelésüket: rohamsisak, gumibot, harci helyzetben használatos pajzs golyóálló plexiből, mégsem érnek szart se.
(Vojin megdorgálja a fiát, aki azonnal helyesbíti önmagát.)
VOJIN (egyszerre mondja Andrijával) De Andrija!
ANDRIJA (egyszerre mondja Vojinnal) Bocs, Papa, én csak azt mondtam, hogy nincs bennük bátorság, a zsoldjukért csinálják csak, undorító zsoldosok egytől egyig, tele a gatyájuk a félelemtől, egy fél disznóért még az anyjukat is odaadnák, gyáva és szánalmas faszkalap mind!
VOJIN (kiabálva) Andrija, hogy beszélsz!
ANDRIJA (kissé meglepődve apja reakcióján) Bocs, Papa. Egy kicsit túlpörgettem magam, a szívem is kalapál, ez minden. Nem használok többé csúnya szavakat.
(Vojin feláll, félreteszi a fonalat.)
MILENA Fiam, ennél valamit?
ANDRIJA Igen. Mi van itthon?
VOJIN Nincs itthon semmi.
(Andrija abbahagyja a rágcsálást. Megrökönyödve néz az apjára.)
MILENA Hogyhogy nincs itthon semmi? Maradt valami ebédről...
VOJIN De nem neki.
ANDRIJA Mi a gond, öregfiú? Mi rosszat tettem én neked?
VOJIN (ujjaival az asztalon dobol) A főnökeid etessenek, te áruló.
ANDRIJA Papa, tudod, hogy mit beszélsz? Kik az én főnökeim?
VOJIN Azok, akik német márkával tömik a zsebeteket, hogy kimenjetek az utcára és összetűzzetek a rendőrökkel, mint valami ócska söpredék.
ANDRIJA De Papa, én nem harcoltam ellenük, csak kiabáltam...
VOJIN Kire kiabáltál, te amerikamajmoló szarzsák? Kire kiabáltál TE? A MI rendőreinkre? A MI polgárainkra? Kinek a nevében kiabáltál? (Vojin hangja Milosevics regiszterén szól.) A fasisztáknak asszisztáltál? Hitlernek és Kohlnak? Annak a szájbabaszott Clintonnak, aki megosztotta népünket?
ANDRIJA Papa... Mama, mondd neki, hogy...
(Milena szótlanul nézi a padlót.)
VOJIN Ki az anyád, hogy tanácsokat osztogasson nekem?
MILENA (gyengéden kezdi) Hallottam a rádióban, hogy nem Clinton volt...
VOJIN (ordítva száguldja be a szobát) Mit hallottál! Melyik rádióban! Lófasz a seggükbe! (Vojin kiszakítja a régimódi rádió zsinórját a falból. Megragadja a készüléket.) Azt hiszik, csak úgy bejöhetnek és parancsolgathatnak nekem az én országomban! Hogy megvehetnek engem egy marék dollárért? Itt vagy tévedésben, kis barátom!
(Kidobja a rádiót az ablakon. Nagy zajjal zuhan a földre.)
MILENA Vojin!
(Milena kirohan a házból és a törött rádióra mered.)
VOJIN Többet nem akarom hallani azt a szarládát a házamban! Világosan beszéltem? (Vojin dühödten fordul Andrija felé.) A pupilláidat akarom látni! Mutasd a pupilláidat! (Megragadja Andriját, aki ellenáll.)
ANDRIJA De Papa, mi történt veled, még kinyomod a szemem!
VOJIN Örülj, hogy nem rúglak ki két lábbal a házamból, te kis szarzsák! (Vojin ismét megragadja Andriját és erőszakkal akar a szemébe nézni.) Hadd lám a pupilláidat, te kis elbaszott kábszeres! (Andrija védi magát.) Telenyomnak drogokkal, megtöltik a zsebed dollárral, szétszakítják a családokat, eltörlik őket a föld színéről - majd én megmutatom azoknak a kibaszott német szörnyetegeknek!
MILENA (a drogtémára felfigyel) Hol osztogatják a drogokat?
VOJIN Az utcákon, mégis mit gondolsz, hol?
ANDRIJA Ez nem igaz, Papa, az anyám életére ...
MILENA Ne esküdj az anyád életére, te anyaszomorító. Hadd nézzelek.
(Milena odalép Andrijához. A saját szemével akar meggyőződni a valóságról.)

VOJIN Gyerünk, mutasd a karod! Tűrd fel az ingujjadat!
ANDRIJA Mama, tényleg semmi közöm a droghoz...
(Milena ekkor teljesen más hangnemben kezd beszélni. Még a férjénél is elvakultabbnak látszik.)
MILENA Elhallgass, és tűrd fel az ingujjadat!
ANDRIJA (szót fogad, próbál szót érteni a szüleivel) Tessék. Nincs semmi nyom, de tényleg. Nem lőttem be magam, láthatjátok, de mi ütött belétek?
MILENA (fia vénáját nézi) Semmi nyom. Most le a nadrágot.
ANDRIJA Mama...
VOJIN Nyugaton kifejlesztettek egy speciális módszert, amellyel a drogot az agyon keresztül juttatják a szervezetbe hipnózis útján.
ANDRIJA De tényleg ...
MILENA Le a nadrágot!
(Andrija letolja a nadrágját, Milena megvizsgálja a lábát.)
ANDRIJA Láthatod, hogy semmi...
VOJIN Újabban a gyerekek fogába lövik a kábítószert.
MILENA (megragadja fia fejét) A fogába? Nyisd ki a szád.
ANDRIJA (próbálja jobb belátásra bírni őket) De Milena, hogy gondolhatod, hogy a fogaimba...?
MILENA (nincs tudatában a valós helyzetnek) Ne hívj Milenának! (Milena erővel széthúzza Andrija állkapcsát, még mielőtt az befejezné a saját mondatát.) Azért neveltelek féltő gonddal, hogy most az utcákon lófrálj a kábszeresekkel...?! (Vojin a konyhába megy, kézbe veszi a zászlót, amit Andrija otthagyott. Megnézi. Milena szinte elkeseredetten engedi el Andriját.) Semmit se találtam rajta.
VOJIN Milyen zászló ez? (Ismét megnézi. Betűzi.) Do-mi-ni...
ANDRIJA Dominikai Köztársaság.
MILENA Az meg merre van?
ANDRIJA Dél-Amerika.
VOJIN Ott élnek négerek.
MILENA A négerek hírhedt kábítószerélvezők.
VOJIN És te harcba szállsz a rendőrséggel a négerekért?
ANDRIJA Papa, én nem szálltam harcba...
VOJIN A négerek fizetnek, hogy lerombold az országunkat?
ANDRIJA (fogytán a türelme) Papa, senki se fizet engem, ki rakta tele a fejed ezzel?
MILENA Hipnózissal csinálják, igazam van, Vojin? Ez a négerek módszere, biztos vagyok benne. Azzal a gülü szemükkel...
ANDRIJA De Mama, miféle hipnózisról beszélsz?
VOJIN Eladtad magad Dél-Amerikának?! Eladtad magad a zászlajuknak. Szerbia közepén, a koszovói mítosz, Lázár cár és a Nagy Dusán bölcsőjénél! (Vojin a térdén töri ketté a zászlórudat.) Szarok a történelmükre, most nyilván Clinton irányítja az országukat, később őket is sorsukra hagyja majd, akárcsak minket!
MILENA Kibaszott négerek!
ANDRIJA Fogd be a szád, Mama.
MILENA Mit mondtál?
VOJIN Mit mondtál az anyádnak...?
(Vojin a törött zászlórúddal a kezében közeledik hozzá.)
ANDRIJA Ehhez nincs jogod...
(Vojin kegyetlenül és dühödten ütni kezdi Andriját a bottal. Közben kiabál.)
VOJIN Vissza mersz pofázni az anyádnak, te mocskos kis zsoldos. Ki tanította ezt neked, Madeleine Albright? (Andrija fejét a kezével védve előredől.) Ki nevelt téged, Mussolini? Ki babusgatott, te mocskos disznó, csak nem Romulus és Remus?
MILENA Vojin, állj le, megölöd.
VOJIN Akkor megölöm ezt a kis mocskot!
MILENA (közéjük lépve próbálja szétválasztani őket) Elég! Börtönbe akarsz menni?
VOJIN Én börtönbe? Ki fog ítélkezni fölöttem? Talán a hágai bíróság?
(Milena nagy nehezen lefejti férjét a fiáról. Andrija a földre rogy. Fájdalmasan nyüszít.)
MILENA Elég már.
VOJIN Majd megmutatom én ennek a kibaszott árulónak.
ANDRIJA (a földön fekve, szipogva) Nem vagyok áruló...
(Vojin erőt vesz magán, eldobja a botot, bemegy a szobába, fogja a tévékészüléket, levágja az asztalra, majd eléül és az üres képernyőt bámulja. Érdeklődéssel figyeli a semmit. Milena odalép a fiához.)
MILENA Állj fel. (Úgy-ahogy felsegíti őt.) Mostantól fogva nem hagyod el a házat. Az udvarba kimehetsz, de nem tovább. Aztán majd meglátjuk, hogy hoznak neked ezek a gengszterek szereket.
(Andrija nem tudja, mit mondjon. A szüleire néz, azután megtört testtel, megalázottan az ágyhoz vonszolja magát. Lefekszik.
Milena az asztalhoz ül, kézbe veszi a gombolyagot. A fonal maradékát a székhez köti, és időnként rápillant az üres tévéképernyőre. Ő és Vojin úgy viselkednek, mintha figyelemmel követnék a híradásokat.
Időről időre megrázzák a fejüket vagy finoman kifejezik nemtetszésüket.)
VOJIN Cö, cö, cö.
MILENA (gombolyít) Nem hangzik túl jól.
VOJIN Cö, cö, cö. (Vojin érdeklődéssel figyeli az üres képernyőt. Milena érdeklődéssel hallgatja a nem létező hangokat.) Az idegen zsoldosok kiárusítják a hazát. (Köp egyet a padlóra.)
MILENA Ha volna igazság a földön, ez a sok bűnöző, aki a gyermekeinket mérgezi, már lakat alatt lenne.
VOJIN Cö, cö, cö.
(Megint köp egyet. Andrija feláll. Azzal a szándékkal hagyja el a szobát, hogy a házból is eltűnik. Milena nem veszi le tekintetét a gombolyagról.)
MILENA Megmondanád, hová mész?
ANDRIJA Megkeresem a kutyát.
MILENA Csak az udvarra mehetsz, nem tovább.
(Andrija kifelé megy.)
VOJIN Már nincs kutyánk.
ANDRIJA (megáll) Hogy érted ezt?
VOJIN Csak úgy, hogy már nincs. Ellopták.
ANDRIJA Ellopták? És ti nem tesztek érte semmit?
MILENA Mit tehetnénk? Tolvajok vitték el. Nincs mit tenni.
ANDRIJA Bejöttek és ellopták...
(Andrija szomorúan megy ki.)
VOJIN Most meg a kutyával akar játszani... a kis gazember.
(Andrija odamegy Nagyezsda vackához. Kézbe veszi a láncot, nézegeti. Majd a kezére tekeri, ugyanazokkal a mozdulatokkal, mint apja a fonalat. Visszamegy a házba.)
MILENA Most meg hová mész?
ANDRIJA Le akarok feküdni.
MILENA Menj csak.
(Andrija a szülei mellett bemegy a házba. A szülőket teljesen lefoglalja, amit csinálnak. Andrija mögöttük fekszik. A szülők ügyet sem vetnek rá. Andrija hirtelen egy gyors mozdulattal a szülők nyaka köré tekeri a láncot. A lánc segítségével összeköti, majd megfojtja őket. Milena és Vojin élettelenül zuhannak a padlóra. Andrija egy pillanatig szemléli szülei holttestét. Majd vállat von.
ANDRIJA Nem volt más lehetőségem.

(Elsötétül a szín.)
IX.

Andrija érkezik egy kartonpapírból készült kofferral a kezében és körülnéz. Nagyezsda nincs a színen.
Andrija füttyent Nagyezsdáért, aki nem válaszol. Andrija a szín egyik oldalától a másikig futva keresi Nagyezsdát, fütyül, kezében mindvégig ott a koffer.

ANDRIJA Hé! Hol vagy? Hé! (Nagyezsda nincs ott. Andrija hívogatja tovább.) Hé!.... Hé!... (Andrija feladja a keresést, leül egy székbe, a koffert maga mellé teszi a földre. Mintha magának beszélne, de nagyon hangosan, azzal a céllal, hogy az is meghallja, aki nincs ott.) Elmegyek. El akarok menni innen. (Andrija vár. Semmi válasz. Gyengéden folytatja.) Sötétedik. (Andrija vár még egy kicsit, majd feláll. Fogja a koffert.) Oké... akkor most megyek. (De nem megy, hanem vár még. Nagyezsdától semmi jel.) Oké, jól van. (Andrija csüggedten megy. Lágy hangon, de különös komolysággal teszi hozzá.) Isten veled, Nagyezsda. (Andrija készen áll arra, hogy elhagyja a színt, ezalatt Nagyezsda kiles a kukáskonténer mögül. Andrija nem látja őt. Előbb lassan megy, majd belenyugodva a saját döntésébe, határozottan gyorsabban. Nagyezsda utána les. Abban a pillanatban, amikor Andrija elhagyná a színt, Nagyezsda kiszalad a rejtekhelyéről. Sírva állítja meg.)
NAGYEZSDA Neeee!!!
(Andrija leblokkol, Nagyezsda odaszalad hozzá. Andrija eldobja a koffert, a lány felé fordul, aki a lábai köré fonja a karját. Andrija a lány kezét a sajátjáéba teszi. Ez a kényelmetlen simogató póz hosszú ideig eltart.)

(Elsötétül a szín.)
X.

A színpad kivilágítva. Andrija a kofferén ül a ház belsejében. Az asztalnál Milena és Vojin, annak a gyermeknek a szomorú szülei, akit hamarosan el fognak veszíteni. Az asztalon csak egy telefon. Nagyezsda nincs ott.

VOJIN Azt mondta, küld üzenetet.
ANDRIJA Nem számít, Papa, egyedül is elboldogulok vele...
VOJIN Egyedül nem tudod megcsinálni. Várjunk. Ha megígérte, meg is tartja. Hívni fog. Mérget rá.
(Mindenki ül és vár. Senki nem hívja őket. Tekintetek a telefonra szegeződnek.)
ANDRIJA (állva) Megyek, akárhogy is...
MILENA Kérlek, várj, könyörgöm, fiam.
(Andrija áll, Milena úgy beszél, mint egy szomorú gyermek és egy kétségbeesett anya egyszerre.)
MILENA A Papa meg fog halni.
(Vojin úgy motyog, mint egy tehetetlen gyermek és a keservével tisztában lévő apa.)
VOJIN Egyhamar azért nem fogok meghalni... Figyeljétek meg, telefonálni fog. Mindent elmagyaráztam neki, ki vagy, milyen vagy, hogy keményen dolgozol, hogy számíthat a segítségedre...
ANDRIJA Rendes tőled, Papa, de látod, mégsem telefonál...
MILENA (menti a menthetőt) Talán elromlott a vonal...! (Milena felveszi a kagylót.) Nincs tárcsázó hang. (Milena feláll, követi a telefonzsinórt egészen a falig. Ellenőrzi a konnektort.) Most próbáljuk meg.
ANDRIJA (felemeli a kagylót, belehallgat) Működik.
MILENA (képtelen leplezni a kétségbeesését) Hogy lehet az, hogy most működik...?
VOJIN (kiveszi a kagylót fia kezéből) Hadd lássam... Tényleg működik. Most jelentkezni fog, tudom!
MILENA Csak egy kicsit maradj még, kérlek, ülj le, kisfiam...
(Andrija nyughatatlanul és kedvetlenül ül le. Csendben vannak.)
VOJIN Ő egy jó ember, hamarosan meg fogod látni. Segíteni fog. Hatalma van. Két héten belül talál állást neked. Nagykutya lett külföldön... (Vojin abbahagyja. Mindenki hallgat. A telefon néma.) Csöngött? (Milena felugrik. A telefon meg se mukkant.) Vedd fel, szerintem csöngött...
MILENA (felkapja a kagylót, bár tudja, hogy nem csöngött) Halló? Süket.
VOJIN Azt hittem pedig...
MILENA (a kagylóba) Halló? (Vojinnak) Semmi.
(Milena leteszi a kagylót.)
VOJIN Különös. Biztos voltam benne, hogy csöngött... (Ismét mindenki hallgat. Andrija feláll.) Hallgass ide, most butaság lenne elmenni, bármelyik percben csönghet a telefon. Nézd, mi gyerekkorunk óta jó barátok vagyunk. Együtt nőttünk fel. Amikor ő lelépett, adtam neki egy kis pénzmagot. Mindet odaadtam, amim volt. Sőt még kölcsön is kértem neki. Nehéz idők voltak és ő egy szál bőrönddel indult nyugatnak... (Vojin a fiára néz, aki a kofferral a kezében áll előtte.)
MILENA Maradj egy kicsit még, fiacskám...
(Andrija nem indul, de nem is teszi le a koffert.)
VOJIN (nem adja fel) Régen volt, harminc éve, azok egészen más idők voltak, az élet kegyetlen volt... Sosem kértem tőle semmit! Sosem zavartam, sosem kértem tőle pénzt, segítséget... De most más a helyzet. Most ő jön. Visszaadhatja a kölcsönt. Segíthet a fiamnak, magához veheti, menedéket adhat neki, hogy ne legyen egyedül a világban...
ANDRIJA Talán nem tud...
VOJIN Mi az, hogy nem tud? Megírtam neki, mindent megmagyaráztam, a régi szép idők nevében kértem, mint a testvéremet... A legjobb barátok voltunk! Mintha vérszerződést kötöttünk volna!
ANDRIJA Jó, Papa, de lehet, hogy nem kapta meg a leveled. Talán már nem is Finnországban él. Vagy nincs pénze... Vagy meghalt.
VOJIN Mi? Hogy ő, meghalt?!
MILENA Könyörgöm, kisfiam...
VOJIN Az lehetetlen. Ő, halott?! Teljességgel felfoghatatlan.
MILENA Miért nem maradsz egy kicsit még? Talán valami megváltozik, talán minden jobbra fordul... Csak várj még egy-két évet.
ANDRIJA (türelme a végére jár) Nem várhatok, Mama, eleget vártam már. Itt reménytelen. (Andrija eltökélte, hogy elmegy.) Indulok. Búcsúznunk kellene... (Milena és Vojin felállnak és sírni kezdenek.) Ne sírjatok. Jelentkezem, amint lehet, amint talpra álltam... (Andrija megcsókolja Milenát.) Gyere, Papa, Norvégia nem a világ vége. Csak egy rövid utazás. (Andrija megcsókolja Vojint.) Amint egyenesben vagyok, jöhettek utánam... Most elég, balszerencsét hoz. (Vojin és Milena teljesen összetört szívvel, könnyfoltosan, nekikeseredve búcsúznak tőle.)
MILENA Vigyázz magadra, Andrija.
VOJIN Írjál nekünk, ne telefonálj, az túl drága.
MILENA Azért csak hívj, ha megérkeztél.
VOJIN Ahogy jelentkeztél, megadom neki a címedet.
MILENA Öltözz melegen.
VOJIN Meglásd, segíteni fog.
MILENA És egyél elég gyümölcsöt. Hogy ne legyél beteg.
ANDRIJA Fogok, Mama. Te, Papa, viseld gondját. És most... viszlát.
(Andrija gyorsan elhagyja a színt. Milena és Vojin kővé dermedve állnak.)
MILENA Elment.
VOJIN (beleegyezőleg) El.
(Milena és Vojin egymásra néznek. Ekkor mindketten felmásznak az asztalra, mintha már előre megbeszélték volna. Azon ülnek előrefeszített lábbal egy darabig. Milena rendbe hozza a frizuráját, Vojin begombolja az inge felső gombját. Megint egymásra néznek, azután karjukat a mellükön keresztbe rakva lefekszenek - és meghalnak. Mozdulatlanul fekszenek.)

(Elsötétül a szín.)

XI.

A fény Milena és Vojin élettelen testét világítja meg. Testükön összes korábban elszenvedett halálaik jelei láthatók. Úgy fekszenek az asztalon, mint tetemek a halottvirrasztási szertartáson. Andrija abban a sarokban ül, ahol Nagyezsda szokott a vackán.
Kábán bámulja a padlót.
Neszezés. Nagyezsda lép elő a konténer mögül. Andrijára néz, megáll, meglepett. Andrija visszanéz rá.

ANDRIJA Honnan jöttél? (Nagyezsda egy szót sem szól, a házat nézi. Nézi Milenát és Vojint. Odamegy hozzájuk, arcán megdöbbenés. Andrija aggódva áll fel.) Mit csinálsz? Be ne gyere...
(Nagyezsda közelebb lép a két tetemhez. Megérinti őket. Nem reagálnak. Nagyezsda megrázza a halott testeket, de azok nem reagálnak. Sírni kezd; sírása nem emberi sírás, de nem is egy állaté. Arca egyre ráng. Ujjával a tetemekre mutat. Hebeg, dadog.)
NAGYEZSDA ŐőKKK ... nagyoon... KKKééKKKeeKK...
ANDRIJA Hagyd őket!
NAGYEZSDA (bepánikolva az ajkukra mutogat, nehezen fejezi ki magát) Aaaz ...aaajKKKuKKK... kkkéékkk......
(Nagyezsda láthatóan idegösszeroppanásban szenved.)
ANDRIJA Hagyd őket, gyere!
(Nagyezsda felbődül, majd térdre veti magát a két tetem mellett. Rángatja, csipkedi, rázza őket.)
NAGYEZSDA (dadogva gesztikulál az egész testével) A TTTorKKKuK is KKKéKKK.... TTTejjesennn... KKKéKKK... (Andrija Nagyezsdához lép és próbálja elválasztani őt Vojintól és Milenától. Nagyezsda kitépi magát Andrija fogásából, felsikolt és föl-alá rohangál a színen. Egyre kevésbé dadog és hebeg.) Engedj el! Engedj el... Ne nyúlj hozzám!
ANDRIJA Hé, várjunk csak, nem tettem semmi rosszat veled, hé...
(Nagyezsda visszaszalad Milenához és Vojinhoz és rájuk veti magát. A könnyein át is nagyon tisztán érthető, amit kiabál.)
NAGYEZSDA Mama, kérlek kelj fel, Papa. Papa, drága Papa, bocsáss meg nekem, kérlek, nem akartam, igazán nem akartam, én soha többet...nem ülök koszos kézzel asztalhoz, és nem lesznek szamárfülesek a könyveim, nem keverem össze az újság lapjait, nem kiabálok jelszavakat, nem kérek pénzt, nem sírok, amikor megütöm magam, nem lyukasztom ki a harisnyámat, nem leszek szerelmes, nem köpöm ki a levest, nem veszek ki pénzt a tárcádból, nem kaparom el a térdem, nem majszolok több lekvárt, nem fecsegek az iskolában, nem beszélek politikáról, nem kapok hányingert, ha a Papa böfög, nem követelem az örökségemet, nem kérem a segítségeteket, nem akarok saját házat, nem tervezem a jövőmet, nem vágyom önálló élet után, nem lesz saját véleményem, nem keresem a fejlődés, a boldogság, a szabadság és béke útját, nem növök fel, nem megyek férjhez, és nem lesznek gyermekeim...! (Nagyezsda Andrijára néz, immár teljesen megnyugodva.) Papa bombája itt volt egész idő alatt...
(Ezeknél a szavaknál Milena és Vojin felülnek. Testükön ott az összes jele korábbi halálaiknak, a szájuk kék, a torkuk feldagadt.)
ANDRIJA Nagyezsda, Nagyezsda...
(Milena, Vojin és Andrija döbbenten néznek Nagyezsdára, akit egyáltalán nem lep meg a csoda.)
NAGYEZSDA (lágyan beszél) Én most csak... (Nagyezsda kezével olyan mozdulatot tesz, mintha elgurítana egy bombát.) ...szabadjára engedem.
(Nagy robbanás hallatszik. Milena, Vojin, Andrija és Nagyezsda fagyosan állnak a hangzavarban.)

(Elsötétül a játszótér. Itt a játék vége.)