Oliviero Toscani írt egy szellemes könyvet: Reklám, te mosolygó hulla címmel (Park Kiadó, 1999). Ebben leleplezi azt az álvilágot, amelyben a kisbabák tiszta kéket pisilnek, szárnyas betétek libbennek az égen, minden nõ selymes-puha bõrû és csillogó fogú-hajú. Autók, házak kínálkoznak: szerezz meg! Sok a gondod? Felejteni akarsz? Igyál üdítõitalt, s az idiótaságba bulizol. "A reklám túlságosan leegyszerûsített, néha egyenesen bárgyú, de van egy valódi erénye: a boldogságot árusítja..." - annak, aki azt gondolja, így az hozzáférhetõ. Oliviero Toscani véleményére bizton adhatunk. Õ a Benetton-reklámokkal adott új gondolatot, formát, arcot és hangot a hirdetések világának. Merthogy botorkálunk.

A plakáton fekete lepellel letakart emberalak. Arcvonásai sem látszanak. A redők hullámzása Magritte nevezetes képét idézi. A fekete leplen az emberalak körül a sötétségből kézfejek tűnnek elő. A kéztartások sokfélék. Nemcsak a hindu vallás tulajdonít jelentést az ujjak és a tenyér elrendezésének. A sötét (háttér) és a világos, konkrét formák kontrasztja azt sugallja, jelentést keressünk bennük, olyanformán, ahogy a bábművészet használja őket. De valami furcsa tétovaság kerekedik ki belőle. Ebből a képből az individuum kiszolgáltatottsága, magánya érződik. Rejtett és titkolt fájdalomtól megmerevedett pózban fekvő (álló?), feketébe burkolt arctalan. A kezek - az ő kezei is lehetnének - különféle gesztusokban. Megmarkolnák, belekapaszkodnának, de a legtöbb tenyér erőtlen. A kép gyönyörű. Egy ponton hibádzik, abban, hogy Móricz Zsigmond Rokonokjának plakátja, annak az előadásnak, amelyet aktualitásokkal fűszerezve sikerrel játszik a Radnóti Színház. A látványnak semmi köze sem az eredetihez (a Móricz-műhöz), sem a színpadi produkció hangulatához. És ez baj. Nagy baj.

Így vagyunk a Kép-mutatással is. Bóbitás csákós, nagy bajuszos huszárok hirdették szerte a városban, hogy Kép-mutatás. Honvédségi toborzó? Felhívás lovas parádé megtekintésére? Egyik sem. Geszti Péterék, vagyis az arc ("képtelenség az arctalanság ellen"), ily módon verbuvált az idei óriásplakát-bemutatóra. A felvonulási tér kitűnő helyszín az ilyesmihez. A tavalyi bemutató a szebb jövőt ígérte, valami olyasmit, hogy végre elkezdődött. Találkozhat a gondolat és a megjelenítő képi forma. Rokonszenves volt a pályáztatás és a multik ízlésterrorjának semmibe vétele. Idén is volt pályázat. "Az óriásplakát az alkotók gondolatának képi és szöveges információként való megjelenítésével hatékony médiumnak bizonyult. A pályázat ismét alkalmat teremtett a kreatív gondolkodók (kilencvenkilencen voltak idén) vizuális megjelenítésére oly módon, hogy a képek létrehozását közvetlenül nem befolyásolta sem gazdasági, sem politikai érdek." Egy-két remek darabbal találkozhattunk: www.szazmilliok.huss, vagy Ha felnövök vad angyal leszek (bánatos gyerekarcok), vagy a Veszélyeztetett faj, a becsületes ember, aztán az állatok és az emberek élettérigényének összevetése, s az Akar-e a Szomszédom lenni a Garai utcában, no és a Budi meg a perem alatti baktérium. De többségük szellemtelen, erőltetett, megoldásaiban szegényes. Pl. "Ha nem tetszik, amit rólunk hal (egy hallal a képen), még hal rólunk" (így, egy l-lel). Valamint az arc-ék még videopályázatot is rendeztek és múlt századi hirdetőoszlopokon régi (nyolcvan-kilencven) és előtti plakátokat is láthatunk.

Tavasszal Színházi képviselet címmel a Képzőművészeti Egyetem közreműködésével a Pesti Est Súgó "alapküldetése szellemében idén először tett kísérletet arra, hogy a grafikus színházi reklámtevékenységnek, a plakátkultúrának lendületet adjon". Húsz előadás volt az ihletforrás. A huszonöt grafikus több mint hatvan pályaművet nyújtott be, melyek körül a zsűri négyet díjazott. A díjazottak közül egy a fönt említett, a Rokonok című előadáshoz készített mű. Vagyis, elindult valami. Igazán dicséretes a Súgó vállalkozása. Olyan jó lenne az utcákon sok-sok színházi plakátot látni! Én pedig, ahelyett, hogy a jelenségek láttán lelkesen örvendeznék, csomót találok az alig sarjadzó kákán? Működik és egyre erősödik a multik által működtetett képi rendszer. A vizuális nyelv ehhez igazodik. Csak a "hulla" mosolyog.

Józsa Ágnes