Közép-Európa Táncszínház

Pina Bausch avignoni elõadásán 1983-ban csaknem egymásnak ugrottak a nézõk. Valaki hangosan bekiabált: "Mikor hagyják már abba ezt a szart?!" Mások õket hurrogták le. Pina Bausch nemcsak koronázatlan királynõje a táncszínház mûfajának, de stílusa kánon, hatása mérce.

Horváth Csaba márciusi, A csodálatos mandarin bemutatóján is volt bekiabálás, közben s utána többé vagy kevésbé visszafogott felháborodás. Most talán ne is keverjük ide a Bartók-örökösökkel kirobbant harcot, a darab egyes magoldásai Bartókból és Lengyel Menyhérttől függetlenül is óriási vitát kavartak.

Én nem a Thália Színházbeli bemutatót láttam, hanem a már Bartóktól eltiltott, Műcsarnokbeli változatot, vagyis: Horváth Csaba Mandarinját, melyet Bartók partitúrájára készített ugyan, de mostantól "némában" játsszák.

Szerencsére. Horváth Csaba Mandarinja ugyanis lélegzetelállítóan izgalmas, önálló színházi alkotás, egyetlen hang zene nem hiányzik alá (fölé, mellé stb.), és valójában jóval kevésbé szól vágyról és erőszakról, mint az emberi kiszolgáltatottságról.

A Műcsarnok gyönyörűen bevilágított apszisában ülünk, széles és mély a tér előttünk, fehér falak, a földön homok, ameddig a szem ellát. A lány s a három csavargó távolról, a csarnokon át érkezik a színpadnak kinevezett területre, melyen a díszletet három plexilap (ajtó-ablak-fal placebo) és egy áruházi fém tolókocsi alkotja. (Ez utóbbiban gyűlik a sok holmi, melyet a lány klienseiről szaggatnak le a fickók.)

Határozottan uralmukba veszik ezt a teret, mint övéket - míg a jobb hátsó sarokban már látható a mandarin árnyéka, s mérhetetlen lassúsággal közeledni tetszik.

A lány "szolgálatba lép". Apró mozdulatai, rebbenései - a rafinált és kidolgozott fogások valójában nem a csábításról, hanem a szorongásról szólnak.

A három csavargó közbelép: kapcsolatuk a lánnyal a közöny, és ismét: a kölcsönös kiszolgáltatottság: nemcsak a lány függ tőlük, ők is függnek a lány "kapásaitól". Nem is csavargók ezek: marcona, unott, szerencsétlen fickók, sem érzelmeik, sem gondolataik nincsenek, még csak különösebb szerzésvágyuk sincs, csak a rutin biztonsága tartja őket ott, ahol vannak. A közönyös puffanások, ahogy egymáshoz dobálják a lányt (később a darab során egyre erősödő dramaturgiai szereppel) nem is hathattak ilyen könyörtelen szárazsággal, amíg zene szólt alattuk. A három férfi vezérmotívuma egyébként a konok fel-alá járás, (felrótták a bemutató után ezt is az alkotónak: nemigen táncolnak, csak járkálnak), én azt a néhány néptáncos csapásolást is nélkülözni tudtam volna, amely azért mégis bekerült. Oly erős volt ezzel a lomha járkálással a nihil, az erőszak értelmetlensége, hogy több se kellett. Amúgy bárki bármit mond, a történet tényszerűen követi az eredeti librettót: feltűnik előbb az öreg - kettősük a lánnyal megint csak a kölcsönös kiszolgáltatottságról síró gesztusköltemény -, majd a serdülő gyermek: egy mindkét részről szorongással kísért epizód. Szülő és gyermek kétirányú kapcsolatának ösztönvilága is megrezdül a prostituáltban: az öreggel valami apaképféle indít benne legalábbis érzeteket, a gyermeknél pedig valami anyai megértés "zavarja meg" a mindennapos rutint. Mindkét találkozás ábrázolása számtalan finom részlettel ajándékozza meg a nézőt: az érintés minőségei és jelentősége; az idős ember mindent megtapasztalt, maró önmegvetése; a gyermek felfedezésvágya, szorongása mind tisztán megrajzolt motívumok.

Mindeközben a mandarin egyre szűkebbre veszi lassú, de határozott lépteinek kijelölt pályáját; a csavargók közönyösen várnak vagy épp bántalmaznak (mikor mi a dolguk), a lányt pedig a "jelenség" egyre közvetlenebb közelségére nevetőgörcs lepi meg - hisz valami egészen ismeretlen és lehetetlen, ami ezzel a közelséggel rátör. Alig képes e delej hatása alatt összeszedni magát, s bevetni - parancsra - a szokásos rutincsábot, a Mandarin viszont nem úgy működik, mint eddigi kliensei. Lassú ez a procedúra, talán ez az egyetlen pont, ahol érződik a zene adta tempó és a néma játék belső ritmusa közti különbség: a feszültség itt csökken, holott indokoltak és tartalmasak ezek a járkálások, helyezkedések. Amikor azonban kezdetét veszi a hajsza, mindez helyrebillen. Feszesek a tempók, s az összecsapódások, levágódások puffanásai a csöndben döbbenetes hatásúak. Különösen erős kép például az, ahol a csavargók a lány testét használják korbácsként, őt csapják (lábainál fogva) a Mandarin felsőtestéhez. S míg a három pribék hidegvérrel, érzelmek nélkül forró szurokkal keni be a megalázott, lemeztelenített, összesarazott Mandarint, a lány kényszeresen fürödni kezd egy kis babakádban. Esendő, kiszolgáltatott bűnétől szabadulni próbáló, a gyermeknél minden fásult romlottsága ellenére aligha bűnösebb lény vergődik a vízcseppek közt.

Ezt a képet erősíti fel, ahogy a három férfi - immár ők is csaknem meztelenül, külső jelekből tehát megszabadulva - meztelen kisgyermekeket hoznak a színre. Lassan, óvatosan rakosgatják kis vasjárókáikban a csecsemőket. Mindenki meztelen. A picik sírnak - az élettel való szembesülés legközvetlenebb kinyilatkoztatása. Ők sírnak a felnőttek helyett. Meztelenség és bőgés, egyenlő: kiszolgáltatottság. Mindenki: jó, rossz, kicsi, nagy - ember. A mű legerősebb, legtorokszorítóbb képe, a legrelevánsabb állásfoglalás.

A gyermekeket lassan távolítják, s a csendesülő sírásban lesz egymásé az egyedül maradt emberpáros. A férfi üvöltése visszaidézi az időközben teljesen elcsitult gyerekbőgést Nincs halál a darab végén. Itt folyamatosan végig minden csupa halál, de a vége, az élet. Beteljesülés mocsokban, sárban, annak minden emberi-állati és transzcendens értelmében.

Az előadásnak ez az utolsó jelenetsora állítólag visszatetszést keltett a premier nézőiben. Mint: "hogyan lehet élő csecsemőket a színpadra hozni?" Gyermekeim mindegyike üvöltött, ha járókába kerültek, sírtak, ha szokatlan, ismeretlen helyzetbe kerültek (és kerültek igen gyakran) - kutya bajuk nem lett ezektől. Nem érdemes e némileg álságos háborgásokban elmélyülni, hiszen akkor nem kerülhetnénk meg olyan kérdéseket, mennyivel károsabb ennél gyermekeink ingerszegény körülmények közt való nevelkedése. A meztelen sárban szeretkezés is visszatetszésekkel találkozott, holott a látottaknál költőibb, elvontabb, és esztétikusabb megfogalmazását egy emberi ésszel valójában fel sem fogható, s így szavakkal nehezen megfogalmazható jelenségnek: lélek és test szerelmének talán nem is láttam.

A három csavargó: Szögi Csaba, Makovinyi Tibor és Szilvási Károly egyéniség és arc nélkülire kell formálják az egyéniség és arc nélküli végrehajtó gépezet alakjait. Szűcs Elemér öregje mélyen megható, s a kis ...... pedig hiteles, egyszerű, percre sem erőltetett.

Ladányi Andrea alakítása abszolút főszereplóvé tette a Lányt, s itt hozzá kell tennünk, Horváth Csaba érdemeit nem kisebbítve, hogy ez a darab bátran nevezhető kettejük alkotásának. Ladányi Andrea és Horváth Csaba Mandarinja tehát érzékeny, humánus, és igenis Bartókhoz méltó mementója az emberi elesettségnek, de ez már egy lényegtelen argumentum: bárcsak sose került volna alá Bartók Béla muzsikája - egy sereg hercehurcától menekültek volna meg az alkotók.

Lőrinc Katalin