Ruhabemutató Még a nap is sütött azon a szeptemberi péntek délutánon, amikor gyönyörû ruhákban vonultak fel s alá a színpadok "szebb keblû" hölgyei. Kortalanok voltak a ruhák, akárcsak a viselõik. Az elõbbieken nem látszott a hetven vagy száz esztendõ, amikor szabták-varrták õket, más termetre, más alakra. Az utóbbiak nem igyekeztek felidézni a hajdani viselõt. Ma "sikernõkre" van szükség, nem fejedelemasszonyokra. Udvaros Dorottya, Gryllus Dorka, Kecskés Karina más alkat, mint Tõkés Anna, Fedák Sári, Szeleczky Zita. Mégis élvezetes volt a produkció. A gazdag múzeumi gyûjteménybõl ilyenformán megszellõztetett darabok elõhívták annak igényét, gyakrabban lássunk valami hasonlót. Az igényesség, az aprólékosság szépség. S a disszonancia, az is valami. (Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet)

Ámos Imre Megnőtt a szavak súlya, vagy talán mindig is volt súlyuk, csak nem éreztük. Mert először a szavak ölnek. A lelket képesek elpusztítani. És nem csak a lelket. Ámos Imre munkaszolgálatosként pusztult el. Festőművész volt, érzékeny, törékeny vonalakkal fejezte ki az alig kifejezhetőt. Inkább az álomszerű, mint a valóság rettenete. 1938-ban, amikor feleségével, Anna Margittal meglátogatták Chagallt, ő nemcsak festésre, de arra is biztatta őket, maradjanak Párizsban. Hazajöttek. Üldöztetés, nyomor, munkaszolgálat. A képekről, még a legegyszerűbb rajzokról is a szépség sugárzik. (Francia Intézet)

Gedő Ilka Ha megérhette volna Ámos Imre, ahogy Anna Margit is, az Európai Iskola művésze lesz. Akkor sem jelentett mást a szó: Európa, mint most, mégis mást értünk alatta. Európa. Sorsot jelent. Gedő Ilka 1940-től először az OMIKE kiállításain szerepel rajzaival. A Művészeti Alapnak 1974-től tagja. Közben? Élt és dolgozott. Ahogy tudott. 1945 és 1950 között sokat rajzolt. Elsősorban szénnel és pasztellel. Finom vonalakkal egy asztal ábráin keresztül sorshelyzeteket volt képes megjeleníteni. Modellnek - amíg tehette - a nagyüzemet választotta. A Ganz Mávagba járt rajzolni. Komolyan hitte a méltóbb jövőt. Pátosz nélkül, pasztellel, színekkel adott szépséget a munkásnak és munkájának. Ötven év után is hitelesek az akkori érzések ezeken a rajzokon. (Kiscelli Múzeum, Budapest Gyűjtemény)

Szikora Tamás: Tíz objekt. Fa, a lombtalan, deszka formában is az élőt jeleníti, mert olyan emberi minden göcsörtje, minden erezete. Kivágva, holtában, használtan is az. Szikora Tamás nem csinált mást, mint összeszedett egy csomó öreg festett meg festetlen deszkát, és egymás mellé rendezte őket. A kompozíciók életeket jelenítenek: kiszolgáltatottságot és kiszolgáltságot, a kifestetten is csupaszt. A "csupa jaj"-t. (Ludwig Múzeum)

Fényelvtan Az elmúlt évszázad művészete a fényről szólt. Legtöbbször úgy, mint annak hiánya. Mégis, a gondolatok, az érzések legfontosabb kifejezési eszközéül szegődött. A fényképezőgép leképezi azt, ami az objektívje elé kerül. A valót az adott pillanatban. A húszas évek legelején egy MA címlap azt hirdette: alkotni, nem alakítani. "A fotogramnak a fényképezőgép és negatív közbeiktatása nélkül, pusztán a fény, a fényérzékeny anyagok és a bennük végbemenő változásokat előhívó vegyszerek működésével létrehozott, többnyire a tárgyak árnyékát (több mint húsz évvel Hirosima előtt) rögzítő képet nevezzük." Moholy-Nagy, Kepes György, Ray Mar, Lengyel Lajos voltak az első mesterei. Az új évezredben már csak fénnyel lehetne alakítani. A kiállítás a C+ termeiben (Úri u. 9.) látható. Maurer Dóra korszakos jelentőségű tanulmánykötete a fotogramról a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Balassi Kiadó közreműködésével látott napvilágot.

"Fény, te rendező, / fény, te elérhetetlen, visszaverődve világító, / minden létezőt megvilágító, áradj belém: / fény, te büszke, éles fény / te vad fény, tisztítsd meg a szemem." (Moholy-Nagy László)

Józsa Ágnes