Drága Hunyász,

eddig még soha nem küldtem Neked levelet, hiszen hébe-hóba azért találkoztunk, ha máshol nem, legalább Kisvárdán. Nem is igazán tudom, mit írjak a borítékra, hiszen annyi, de annyi helyen játszol - panaszoltad is a múltkor, hogy immár fizikai képtelenség megfelelni minden kihívásnak. Tény, hogy ha egyszer nekrológot kellene írni Rólad, rengeteg idõbe telne azoknak a szerepeknek a felsorolása, amelyeket kiválóan alakítottál, ennél legfeljebb csak azon helyeknek az összegyûjtése lenne munkásabb (a teljesség igényével meg egyszerûen nonszensz), ahol szívbõl, õszintén szeretnek Téged.

Hát akkor mi vitt rá engem, hogy most tollat ragadjak, s ráadásul úgy csináljak, mint aki bedől annak a képtelenségnek, miszerint Te kényszerből belementél egy felbonthatatlan, végleges, előnytelen szerződésbe, amely megfoszt nemcsak itteni szabadságodtól, hanem emberi létedtől is?! Nos, sürgősen közölni akartam Veled:

ÉN EZT NEM HISZEM EL!!!

Ez a mondat (ha úgy tetszik, idézet a komáromiak Amadeus-előadásából, amit Te nem láthattál, mert éppen valahol tájoltatok) akkor fészkelte be magát az agyamba, amikor András kétségbeesetten felhívott Temesvárról, és elmondta, milyen beteg vagy. Demeter fájdalmas hangjából ugyanezt a néma könyörgést éreztem ki, a hiábavaló reményt, hátha hevesen ellentmondok, hátha megszűnik a lidércnyomás, hiszen akkor este még nem hangzott el a végszó. Hátha... De Kolozsvárról sajnos, senki nem cáfolta meg a hírt. Három nap múlva pedig - éppen amikor Szabó Károly, a Lorenzaccio Philipp Strozzija meghalt, és a Kolozsvári Nemzeti Színházban a Hamlet hivatalos premierjét tartották immár Vlad Mugur nélkül - Te is igent mondtál az égi társulat vezetőjének.

Ne haragudj, Hunyász, de ennél rosszabb döntésed még nem volt! Bizonyára ott nem ennyire érzéketlen és szemét a világ, sokkal több a nagyszerű kolléga és a közönség soraiban is egyre számosabban foglalnak helyet a szeretteink közül, nyilván nem vagy kitéve kisszerű piszkálódásnak és rosszindulatú irigységnek sem... Ám gondolj bele, itt sokkalta többen vannak azok, akik tiszta szívből szeretnek és számítanak Rád. Hány kedves lány, asszony, barát, családtag, pályatárs, ismerős, rajongó, néző, eljátszandó figura várt még rád! Olyan abszurd kihívás, mint például a fiatal nagyapa szerepköre. S Te, aki igazán a legteljesebben élted az életet, hedonista módon kiélvezve annak minden csöppjét, hogy adhattad fel ennyire hamar?! S éppen az ötvenedik születésnapod előtt, pedig az ünneplést - meg ami még belefér - igencsak élveznéd... Egyszóval, muszáj megmondanom, ha meg is haragszol érte, ez az utolsó átszerződésed nagyon szerencsétlen és nem is stílusos, egyáltalán nem illik Hozzád.

Nem neheztelsz. Neked inkább fájtak a bántások. Persze, nem a szeretet korholásai, hanem az igazi pofonok, amikkel nem tudtál mit kezdeni, csak ültél értetlenül és csodálkozva, mint egy ártatlanul megbüntetett kisfiú. Ahányszor Rád gondolok, mindig ezt a szomorú gyerekszempárt látom, privát Szatyin-éned bizonyítékát. Az utóbbi években számos ellened elkövetett méltánytalanságot zártál el harsányra vett, életvidám clownlelkedbe, és mindazt, ami Benned lejátszódott, de sokszor rejtette el az a másik színjáték!

Elfáradtál. Megértem. Tudom, hiába szeretnél például Temesváron is szerepet vállalni, idő és a távolság miatt nem tudsz. (Ily módon egyhamar nem jöttök ki elém az állomásra, és nem állunk hárman a kocsid mellett éjjel, a szakadó esőben, mert annyi mesélnivalónk van, hogy elfelejtjük, a járműben nem áznánk meg.) Rendben van, Hunyász, de hogy ne tedd többé otthonoddá személyes tárgyaiddal a különböző lakhelyeidet, hogy ne udvarolj játékosan az összes nőnek, miközben a szélsőségesen bohém gesztus mögött minden alany megérzi az igazi férfi-érintést, hogy ne beszélgessünk el időnként komolyan egy tetőtől talpig kiváló, mély érzésű, bölcs emberrel, aki az álarc mögötti titok vallomásával kiválasztottá tesz; hogy jó értelemben vett ripacskodásodat, vagy nagyon is megszenvedett színpadi igazságaidat innentől ne élvezhessük testközelben -

NEM, ÉN EZT NEM HISZEM EL!!!

Ezt a levelet tehát muszáj volt megírnom. Ha nincs visszaút, pihenj békében, vagy kedvedre játssz az égi társulatban, de drága Hunyász, e végletesen visszavonhatatlan, vigasztalanul szürke tényt én akkor sem fogadom el. És tudd meg, hogy itt nélküled színtelen a színház, és kétségbeejtően hiányzol, és...

nincs folytatás - búcsúzom.

Fájdalommal, nagy szeretettel üdvözöl:

Darvay Nagy Adrienne

 

NKA csak logo egyszines

1