Gesztusnak kedves egyszer, mondjuk egy jelenet erejéig összeereszteni a vendég prágaiak Sok hûhó... elõadásának szereplõit a budapesti, ugyancsak Eszenyi Enikõ rendezte Sok hûhó... szereplõivel, végig váltogatni a hol cseh, hol magyar nyelven megszólaló aktorokat azonban meglehetõsen bennfenteskedõ gesztus.

A legkevésbé sincs tekintettel a közönségre. Arra a közönségre, amely esetleg magára az előadásra, a cseh vendégek játszotta produkcióra volna kíváncsi. A folyamatos összekacsintás - nevezzük inkább hunyorgásnak a sűrű ismétlődés míján - csupán egyetlen jelentést erősít fel, de azt nagyon: a színészek behelyettesíthetők, felcserélhetők. Különös "üzenet" ez éppen egy színész-rendezőtől. Márpedig a folyamatos csere-bere csak azért vihető végig, mert a díszlettől a jelmezeken át a mozgásig szinte minden azonos a két előadásban. Ami arra utal, hogy a prágai próbafolyamat nem az ottani színészekből építkezett, hanem hozott anyagból; nem belőlük indult ki, hanem rájuk erőltetett valamit. Ez a valami persze jó is lehetne, de ráadásul nem az. A budapesti előadás ismeretében legalábbis semmiképp. A prágai pedig - bár a híre jó - ezen a vendégjátékon a tréfás gesztus következtében értékelhetetlenné vált.

Sz. K.