Enfin, écoutez... akarják, hogy mindent megmagyarázzak?" A kis köpcös belga mesterdetektív-különc, Hercule Poirot ilyenformán készülõdik prezentálni minden egyes bûneset felderítõ hadmûveletét követõen azt, hogy hogyan is mûködnek az õ legfõbb segítõtársai, a szürke agysejtek. Teátrális körülmények - nézõ és közremûködõk - közepette nagymonologizál. Összeilleszti a történet során megfelelõen adagolt, sokat sejtetõen, vagy félrevezetõen elpottyantott nyomokat, a rejtély dirib-darabjai mozaikként épülnek tiszta, világos egésszé. A megoldás értelmet ad az addig érthetetlen és megmagyarázhatatlan részleteknek, kikerekíti a mesét, feloldja a fokozatosan gerjesztett feszültséget. A detektívhistóriára jobbára jellemzõ nagyepikai formátum bõven biztosít idõt és teret az izgalmas kirakós játék számára. Nem így a dráma, amely nem igazán kedveli a leíró fejtegetéseket, a hosszas, aprólékos "rájövést". Cselekményt kíván, nem pedig magyarázkodást. Patrick Hamilton Rough felügyelõje kényes-kényelmes eleganciába bújtatott angolszász, aki nem szégyell az elsõ felvonás közepén színre lépni, s némi teketóriázás után rögvest feltárni a tettes kilétét. De miféle tettes és milyen tett, s mindezt kinek tárja fel?

"Eh bien... azonnal elmagyarázom!" Mr. és Mrs. Manningham egy tökéletes ízléssel megkomponált whiskybarna hallban töltik kandallómeleg délutánjukat. Az ötórai tea nemsokára előáll. Jack (Balázsovits Lajos) valaha jóképű, disztingvált gentleman, duruzsoló hanggal és imponáló türelemmel. Bella, a felesége (Tóth Enikő) rizsporos halovány, a kelleténél feszesebb, lassan mozduló tartással s némi fegyelmezett idegességgel megszólalásaiban. Kezdetben mértéktartó harmónia sugárzik a kapcsolatukból s a gázlángok fényéből. Azután csendes összezörrenés, engesztelődés, majd emeltebb és kiáltóbb szavak, hisztéria. Sejteni véljük, esetleg valamiféle ibseni hagyományokat követő, a hazugságra, elfojtásokra épülő házassági ügyről, ennek lélektani boncolásáról fogunk hallani. Férfi és női mechanizmusok pszichológiai feltárásáról. Körülbelül ekkor toppan be a felügyelő, hosszas beszélgetésbe elegyedik az egyedül hagyott asszonykával, majd a dialógus végére kisüti, hogy a ház ura bizony sötét gazember.

Tóth Enikő és Balázsovits Lajos | Fotó: Kanyó Béla
Voilŕ! Megvan a rejtély megoldása, ám eközben arra sem volt időnk, hogy szemünkbe ötöljön, vagy érzékeinkbe fúrja magát a körvonalazhatatlan gyanú legcsekélyebb megnyilvánulása. Mindössze annyi előérzetünk támadhatott, hogy a két fél közötti hitvesi viszonyt némi ideges alapzaj festi alá. Rejtélyről szó sem esett, és akkor egyszer csak előáll a nyitja, megszegődnek a krimi íratlan szabályai. Nincs mértékletesen adagolt, sokat sejtető jelfüzér, s így hiányoznak a feszültségkomponáló elemek is, az úgynevezett lebegéseffektus. Ezáltal a megoldás sem kelt túl nagy érdeklődést. A bűnügyi háttér - amelyről a felügyelő érkeztéig nekünk csekély gondolatunk sincs - a következő: Bella, a feleség nagynénje évekkel ezelőtt erőszakos halállal halt, a tettesről csak annyit tudni, hogy dolgavégezetlen, zsákmányhíjasan távozott, megzavarták. Az asszony egyébként a játékszíni történetben még ezen információkkal sem rendelkezik, ami igazán furcsa, hiszen szorosabb rokoni kapcsolat állt fenn a néni és közte, továbbá így indokolatlan lesz a halottól örökölt otthonuktól való kínzó félelme, merthogy a lakás egyébként komfortosan berendezett, meleg színű fészek, a gázlámpák meg nem pislognak olyan lélekborzongatóan. Legfeljebb a férfi borzolja a nő kedélyét. Rough nyomozó meséli a krimit, kérdez és következtet, a szemünk láttára kombinál. Illetve a Bodrogi Gyula által megformált kopóról nehéz meghatározni, mit is csinál. Színre lépésével elterelődik a figyelem a házaspár potenciális lélektani drámájáról - ami talán sokkal izgalmasabb lehetett volna, ha az író ezt írja meg és nem egy "szalonképtelen" detektívdrámát -, és a nyomozóra fokuszáló história ékelődik a történetbe. Szórakozottságát tekintve egy Columbóba oltott kisméretű Sherlock Holmesszal állunk szemben, akit női védence nem nagyon foglalkoztat, viszont precízen ügyel arra, hogy humorosnak hitt frázisait pufogtassa. Erős whiskypártiként közli: Isten helyett ő van itt, szakmai tudását pedig az uzsonnamaradékokból levonható nevetséges következtetéseivel igazolja. Csókot hint és párját ritkító embernek kiáltja ki magát. Furcsa, hogy Bella bizalommal van iránta, válaszol faggatózásaira, amit a felügyelő hol noteszába jegyez, hol nem. Csakhogy aki évek óta foglalkozik az említett bűnesettel, annak talán nem kellene a legkézenfekvőbb alapinformációkat felírnia, máskor meg a válaszokat szinte figyelemre sem méltatva, bennfentesen mosolyognia. Vagy-vagy. Vagy betéve tudja az ügy minden mozzanatát - ez az értelemszerű variáns -, vagy pedig sötétben tapogatózik, utóbbi esetben azonban kissé komolytalan, hogy öt perc alatt kipattan az isteni szikra és megoldja azt a talányt, amit a rendőrség évekig nem bírt, s a férjet nevezi meg bűnösként. Poénvadászata ízetlen és nem illik az életveszélyben lévő, illetve hamis családi múltjával, hazug jelenével éppen szembesülő Mrs. Manningham lelkiállapotához.

Balázsovits Lajos és Földi Teri | Fotó: Kanyó Béla
Apropó lelkiállapot. A krimi különböző alfajainak közös tulajdonsága, hogy a félelem vegyes rezdüléseit hívják elő, provokálják ki olvasójukból, a nézőből. A színpadi hatáskeltés inkább akusztikai, mint vizuális effektekre alapozhat, ha el akar érni némi ijedelmet az arcokon. A Játékszín előre figyelmeztette a közönséget, hogy csak erős idegzetűek számára ajánlja az előadást, ám igazán semelyik eszközzel nem él. A gázláng vészjósló lobogása atmoszféramelengető pislákolás, amely nem eredményez sem idegfeszítő, sem hátborzongató, pláne nem hitchcocki sokkoló történettípust. A dráma filmes adaptációja lehetőségeinél fogva szerencsésebb helyzetben van, a miliőteremtés - ködös, nyirkos londoni éjszaka és sötét, fullasztó szobabelső - problémamentes. A szorongás légköbméterei szinte tapinthatók. Nem kell a főszereplőnek szivarral telefüstölnie az előszobát (!), hogy az kék fénnyel megvilágítva a gőzölgő angol utcakép paródiája legyen.

En bref, mes amis... a krimi színpadképtelen műfaj, még akkor is, ha a két főbb szereplőnk sok mindenre példamutatóan képes.

Börcsök Dóra

 

NKA csak logo egyszines

1