Radnóti Miklós Színház Virtuális város

Mármint a Móricz alkotta Zsarátnok városa, melyben a látható és az igazi erõsen elkülönül, súlyosan felesel egymással. Jó tempójú, pontos, elegáns elõadást rendezett Jordán Tamás Babarczy László Kaposvár számára készített színpadi változatát felhasználva, azt némiképp át is igazítva. Különös paradoxon rejlik a produkció mögött: a téma aktualitása vitathatatlan, szinte túlságosan is az. Hogyan érvényesülnek a hatalom gyakorlásának köreiben a személyes összefonódások, a korrupció, miként alakít át, torzít akár ép karaktereket ez a közeg, miként jelenik meg mindez kifelé, cinikus módon manipulálva és manipuláltan - túlságosan is testközeli tapasztalatok ezek napjainkban. Épp ezért az alkotókat mintha kevéssé érdekelte volna, ezt az alapréteget, alapüzenetet adottnak vették. Kényesen és jó ízléssel tartózkodnak mindenfajta trivialitástól, kézenfekvõ aktualizálástól, bármennyire is kínálkozzék. A figyelem középpontjába egyértelmûen Kopjáss István alakja kerül - Szervét Tibor nagyszerû alakítása -, az õ fejlõdéstörténetét vagy bukásának folyamatát követhetjük végig, de a hasonló logikájú múlt századi regények heroizmusa, tragikuma nélkül. Kisszerû közeg, kisszerû személyes csalásokkal, hullásokkal - üzeni a regény s a drámai adaptáció egyaránt.

Epikus művek színpadra állítása mindig kényes vállalkozás, többnyire kétes a siker. A Rokonok az üdítő kivétel. Annál is inkább, mert Móricz szövege egyáltalában nem kínálja magát a dramatizálás számára. Ha van színtiszta epika, hát akkor az övé az. Lassú tempójú, részletezően realista nyelvezet, kevés történés, sok hétköznapiság: mindez nem kiált színpadért. Babarczy átdolgozása kitűnő. Átmentett mindent, ami érték, s csak ott csonkított, ahol kikerülhetetlen volt. Így esett áldozatul szinte teljes egészében Kopjáss vonzalma, szerelme Szentkálnay Magdaléna iránt, nem lévén jó megoldása drámai megjelenítésének, hiszen - a regényben is - mindössze kétszer találkoznak; ám a nő mint vágykép, izgató és kíváncsiságot, ambivalens érzéseket keltő, azt a "másik" világot megtestesítő jelenség, a szükségszerűen és kényszerből kissé szárazon gyakorlatias, fanyar feleség ellenpontja az első lapoktól kezdve folyamatosan ott van Kopjáss tudatában. Az előadásban ez az egyetlen mozzanat, amelyet nem sikerült igazából integrálni: semmiképp sem Gubás Gabi tehet róla, hogy a regényben oly jelentősen motiváló, bár nem realizálódó kapcsolat itt súlytalan, szinte fölösleges. De minden egyéb, ami a műfajváltásból adódó kényszerűség, harmonikusan simul bele egy működő és hatni tudó egészbe. A szerkezet szaggatottabb lesz, pergő jelenetek sorát látjuk - ez izgatottabbá, "felpörgetettebbé" teszi az egyébként epikusan lassú történetet. A színpadra állítás érzékenysége leginkább a főszereplő Kopjáss István alakjában érvényesül. Móricz őt szinte kizárólagosan belső nézőpontból ábrázolja, a regény nagy része Kopjáss néma belső monológjaiból épül. Így kirajzolódik előttünk egy mélyen gondolkodó, erős belső életet élő, érzékeny karakter, aki távolról sem ostoba, sőt, intenzív reflexiós készséggel rendelkezik, és elég gyorsan képes áttekinteni a körötte lévő viszonyokat - csak épp emberi motívumai elgyengítik, s végül ez okozza bukását: ellenállni nem tud, mert szinte emberfelettien nehéz lenne. A hatalom gyakorlóinak finom pókhálói, észrevétlenül fonódó kötelékei pillanatok alatt körbefogják, erkölcsi érzéke viszont képtelen mindezt vállalni.

Az előadásban megjelenő Kopjáss szükségszerűen kevésbé differenciált személyiség. A belső nézőpont eleve kiesik, a képlet egyszerűsödik. Mivel a működő, ellenőrző tudat kevéssé érvényesülhet a karakternek kezdettől van egyfajta - a regényhez képest - passzív jellege. Történnek vele a dolgok, s egyre inkább kreatúrává válik, a helyzetek sodorják magukkal. Szervét Tibor kivételes színészi érzékenységének, már többször megtapasztalt "mikroépítkezésének" nagyszerű alkalom a szerep. Hangsúlyozottan átlagos, kicsit "puha", jó szándékú figurát állít elénk, aki helyzetekben létezik, igyekszik megfelelni nekik, de ezenközben egyfolytában enyhén bódult, eufóriás: előléptetésétől, az új közegtől, a kellemesebb lét apró élvezeteitől. Talajvesztése, önazonosságának megszűnése oly gyorsan és fájdalommentesen zajlik, hogy nem is lehet ideje ocsúdni. Szervét az elengedett, kényelmesebb körülményeket szinte gyermekien élvező, büszke, ambiciózus lelkiállapot árnyalatait vegyíti a "jó" diák megfelelni akarásával. Játékában példaszerű az azonosulás és távolságtartás elegyítése, az alak egységének hibátlan megtartása. Örömteli és rokonszenves alakítás.

Kitűnő partnere Moldvai-Kiss Andrea a feleség szerepében. Az író tragikus sorsú első feleségéről, Holics Eugéniáról mintázott számos nőalakjainak egyike ő. Kicsit szikár, tartásos, lágyabb, nőiesebb tónusait nagyon is rejtő, csendes tragikumú, a legkevésbé sem látványos figura - jó arányérzékű, végiggondolt, pontos alakítás.

És nagyszabású Kállai Ferenc Kardics bácsiként. Formátumos színész míves munkája: alig moccanó, lomha, békés fizikum és imázs; egyfolytában mosolygó, zsíros jovialitása mögött mutatja meg, villantja ki az éles, gyilkos, cinikus érdekértelmet. Valóban kedveli is azt, akit tönkretesz. Bálint András polgármestere csupán hangszínben különbözik. Fáradt eleganciája, perfekt és mechanikus udvariassága, fraternizálása mindössze megjelenésében más; Kardics bácsi kifinomultabb párja. Végzetes, mindenható, rosszindulatú ikeristenekként állnak meg, mutatkoznak meg egy pillanatra a zárójelenetben: ketten együtt győztesen.

Okos előadás - figyel, rezonál mindarra, ami bennünket körülvesz, és teszi ezt elegánsan, szájbarágás, didaxis nélkül. Példaszerűen.

Barabás Judit