VIGYÁZAT SCHNITZER! Sok-sok pillangó, madár meg halacska billeg a hosszú, ívelt drótszálak végén. Egyszerre játékosak és borzongatóan bizarrak. Minden tárgy fehér. Fehér a kanapé, a fotel lába és karfája, s a huzata is meg a függönyök, azok a furcsa drapériák is, színpadi jelmezek itt-ott bábukra öltve, vagy hanyagul székkarfára ejtve. Különös tér ez, metafizikus és ugyanakkor valamiféle erotikus levegõt árasztó. A falakon képek. Színházi elõadások képei a pozsonyi Városi Színház, a Nemzeti Színház, a Mala Reduta, meg felvételek a Televíziós adaptációról. Itt minden a "közép-európai dandy", Arthur Schnitzler szellemiségét idézi. Lev Trockij így jellemezte: "Schnitzler egy érzékeny, kultivált bonviván szemével látta az életet: az élvezeteket kereste, mindenekelõtt az élvezetteket....Kik is a hõsei? Író, színész, festõ, tanár, egyszerûen személyiségek, akiknek sajátos agytekervényeik jogot adnak ahhoz, hogy ugyanazzal az intellektuális és esztétikai borzadállyal szemléljék a gazdagok hatalmát, mint amilyennel a társadalom alsó rétegeit..." Hát ezért.
Hát ezért. Miért, hogyan, milyen összefüggésekben állították színpadra Szlovákiában Arthur Schnitzler drámáit - figyeljük a sorrendet - kezdetben németül, magyarul, majd cseh nyelven és végül szlovákul. Akárhogyan is, ez az egész nagyon is rólunk szól. Köszönet érte Karol Wlachovskynak. Aki semmiféle szélerőnek nem enged. Ellenáll. Nem engedni elszakadni - bárhogyan, bárkik is próbálkoznak - azt, ami összetartozó. (Szlovák Kulturális Intézet, VIII. Rákóczi u. 15.) SENIOR FOTÓSOK KIÁLLÍTÁSA. A Várszínház, A Pesti Magyar Színház Kamaraszínházának galériájában - bármilyen érdemes kiállításnak fantasztikus tér - három hétig a senior fotósok állították ki képeiket. Senior fotósok? Mit minősít az életkor? Mit minősít a fényképezésre alkalmatos apparát? Kétezret írunk. Sok mindent tud a lencsével rendelkező aprócska doboz, amely a digitális technika vívmányaival felfegyverkezve képes az előtte levő megvilágított tárgy rögzítésére. De nem tud semmit, ha nem az használja, akinek van szeme a látásra. Nem szeretnék a gyönyörű képekről beszélni, s a művészekről - a női kiállítók, Ács Irén (World Press, Aranytoll,), Keleti Éva (Balázs Béla díj, érdemes művész, Molnár Edit (Balázs Béla-díj, Érdemes Művész, Aranytoll) - sem.
Egyetlen képről szeretnék csupán, melyet Tabák Lajos (1914-ben született Kecskeméten) készített még 1932-ben. Lepusztult táj, távolabb szögesdróttal elkerített pusztaságban házak. Senki nem vágyna oda. Az előtérben villanypózna áll, rajta otrombán odaszögezve: Magánterület. A Tilos az átjárás feliratú tábla, mely alatt egy féllábú ember ül. Körülötte - mit örökkön hurcolász magával - putyerkája-sorsa. Az átjárást tiltó tábla alatt ülő, járni nem tudó ember látványa groteszk és megrázó. A hatalmas időfolyam egy másodpercét rögzítette fényképezőgépe. Bármi történt is azóta - a téma és a téma képben rögzítése időszerűségéből nem veszített semmit sem. A gyönyörű kiállításért Eifert Jánosé az érdem, aki töretlen lelkesedéssel munkálkodik azon, hogy értékeink ne vesszenek, legalább szem elől ne. (Várszínház Galéria) VÁRFOK GALÉRIA. Egy kisszobányi méretű szuterénszerűség, amely tíz év óta ad otthont a kortárs képzőművészet élvonalának. Nem a favorizáltaknak, az itt-ott, mindenütt láthatóknak, hanem "válogatás nélkül" azoknak, akik valóban jók. Szenzációs kiállítások, jó hangulatú megnyitók (a galériatulajdonos édesanyjának pogácsáit - úgy a köményest, mint a sajtost csak dicsérni tudom), fenségesek. Ahol télidőben sok jó ember kis helyen is elfér, tavasztól hóestéig az ajtó előtt az utcán lehet beszélgetni, örülni a találkozásnak. Szalóky Károly a galériás, aki maga köré gyűjti a jót. Bukta Imre, fe Lugosi, El Kazovszkij, Szotyori László rendszeres kiállítók. Kicsinykének bizonyult az egy helyiség és most már három van belőlük a közelben, a Várfok utcában. Nem tudom, milyen volt az első tíz, de én még sok-sok életévet és kiállítási programot kívánok valamennyiünk örömére.
FILM A LENGYEL PLAKÁTMŰVÉSZETBEN. Egy kiállítási invitáló több dolgot dokumentál egyszerre. Van film, van plakát és létezik az is, hogy ez a kettő egymást erősíti. Van. Egzisztál Lengyelországban. Ez az ország pedig nagyon is messzi, távolba vesző, ha össze szeretnénk vetni a két ország plakátművészetét. (Ilyesmi létezéséről a mai ifjúság csak olvasmányélményeiből értesül.) Nem mintha Pócs Péter vagy Kemény György ötleteiből, tehetségéből - hogy csak két nevet említsek - nem futná szellemes látnivalóra. Nem. Biztosan az a válasz, most másra van igény.
A nyári óriásplakát-kiállítás bizonyította, hogy az utcák hirdetési felületein lehetnének jó reklámhordozók is. De nincsenek. Ám minden arroganciájuk ellenére még a mobiltelefon-reklámok is bugyuták, bárgyultak és szánandóan esetlenek. (Egyik-másik ép szándék ellen való.) Hogy egy filmnek milyen propagandát jelenthetnének, az csak sejthető. De nincsenek. Semmilyen filmplakát nincs. Nálunk. De Lengyelországban vannak. Sajnos, azt nem tudhatom, hogy milyenek azok a filmek, amelyekhez ezek a plakátok készültek, csak azt, hogy sikerük a képzőművészeken nem múlott. A lengyel plakátművészet még mindig nagy erejű. (Lengyel Kultúra)
Józsa Ágnes
