Arthur Miller 1950-ben készült Ibsen-átdolgozását fiatal pécsi színészcsapattal, Vajda Miklós fordításában rendezte meg Csiszár Imre. Mi több, a díszlet is a rendező tervei szerint készült. Az eredeti mű 1882-ben íródott, s az Ibsen-kötetben A hazaáruló címen található, Hajdu Henrik fordításában. A pécsi színház Miller darabjaként hirdeti mindenütt ezt az előadását, korrektül jelezve persze, hogy az angol szöveg Ibsen műve alapján készült. Nem lett rosszabb a darab Miller szakszerű módosításai után, sőt, korunkhoz mintha közelebb is állna az amerikai változat fojtogató keserűsége és mély reménytelensége. De Csiszár Imre olyan előadást rendezett, amiben nem csupán nyomokban mutatható ki, hanem minden pillanatot áthat az a szenvedély s az a jobbító indulat, aminek meghatározó alapja Ibsen zeuszi haragja és sistergő fölháborodása. Mindazonáltal ez Miller darabja.

Lényegre törő, erőteljes és egyszerű este során szervezi maga mellé a közönséget a pécsi társulat. Szakács Györgyi szürke-barna jelmezeiben igen fiatal emberek, jobbára pályájuk elején álló vagy nemrég indult színészek, erős szövetkezéssel jelenítik meg a történetet, mely - sokak szerint - minden katasztrófafilmek dramaturgiai alapképletét rejti. Valaki, jelen esetben dr. Stockmann, a városka fürdőorvosa megsejti, hogy baj van. Ellenőrzi, s megcáfolhatatlanul kiderül: a frissen felvirágzott fürdővároska gyógyforrásainak vizében a rövid távú gazdasági érdekek miatt rossz helyre épített vízvezetékrendszernek s az elavult tímárműhelyek szennyező tevékenységének köszönhetően halálos kórok okozói nyüzsögnek. Szól, hogy baj lesz. Nem hisznek neki. Lelkiismeretének engedelmeskedve, mást nem tehetvén, fölfedezését nyomban világgá kívánja kürtölni, nehogy a gyógyulást keresők fertőzésekért jöjjenek az üdülőhelyre. De a városka vezetői, élükön az orvos édestestvérével, nem kívánnak az átépítésre költeni  s a szüneteltetéssel járó két év hasznától elesni. A politikai pártok hőzöngései, a megvásárolt sajtó s a maguknak kaparó kisemberek között dr. Stockmann egyedül marad. Méghozzá úgy, hogy nyerészkedő apósa miatt saját szándékának tisztasága is megkérdőjeleződik, becsülete és munkája ellehetetlenül, s ami besározódhat körülötte, az besározódik.
A játék Stockmannék kékeszöld falú, szerény nappalijában kezdődik, majd a nyomda szürke irodájában, a népgyűlést befogadó üres teremben folytatódik, s végül a bevert ablakú, utcakövekkel tönkrezúzott otthonban zárul. Bartók-futamok kísérik a változásokat.

Széll Horváth Lajos és Pál András (fotó: Körtvélyessy László)

A fondor apóst alakító Stenczer Béla az előadás nyitópillanataiban mintha egyenesen Gogolból jött volna át, borzas pofaszakállal, csámcsogva és röfögve, kacsázó járással törve utat mindenfelé, s rombolva a világot, amerre csak jár. Gyámleánya, az orvos felesége, a Színművészeti Egyetemen nemrég végzett Herczeg Adrienn elmaszkírozhatatlan és nem is titkolt fiatalsága ellenére bensőséges, érett alakítást nyújt Stockmann-né íróilag meglehetősen hézagosan hagyott szerepében. Dr. Thomas Stockmann szerepében Pál András másodszor lép főszerepben a pécsi nagyszínpad deszkáira, mióta Kaposvárott megkapta diplomáját.

Körülbelül húsz évvel fiatalabbak a főszerepeket játszó színészek, mint ahogy azt az alapmű megkívánná. Ennek ellenére érvényes előadás születik.  Stockmann doktor gyerekembersége most Pécsett sokkal hangsúlyosabb, mint bármely más szereposztású előadásban. Védtelensége, nem evilági naivitása, szárnyalásra kész tehetsége és álmodozó hajlama kétségbeesett hősiességbe csap át, s amikor már más nincs, kényszerű szerepébe próbál kapaszkodni. Pál András mindvégig győzi erővel. Gyerekeivel való mókázása, odabújása asszonyához, nyilvánosság előtti ügyetlensége, természetes pátosza mind-mind igaz pillanatokat hoznak.

A vele szemben álló hatalom a saját testvére: Peter Stockmann városbíró, rendőrfőnök, a fürdőigazgatóság elnöke - Széll Horváth Lajos. Kiegyensúlyozott, korrekt, gondosan kimért eszközökkel dolgozó alakítás. Petra, Stockmannék tanítónő lánya szerepében a kicsit kemény hangú Fischer Lilian látható. Hovstad, a Néplap szerkesztője Köles Ferenc alakításában az előadás legmaibb figurája. Mintha egyenesen a tévéhíradóból bújt volna elő. Aslaksen, a ravasz nyomdász szerepében Ottlik Ádámtól lehet hidegrázást kapni. A gyilkos középszer ilyen démoni megformálását - színpadon! - még nem is igen láttam. Nagyszerű. Följelentés és bosszú minden színészi megnyilvánulása. Billing, a Néplap nyálas és törtető kis nyikhaja, az örök életű figurák egyike Zayzon Zsoltnak köszönhető. Remek a felvonásvéget záró szolgai bokacsattanása, amivel a zárómondatot ("Rendbe tesszük ezt a várost!") lekonferálja. Horster hajóskapitány Németh János a történeten belül nem tudhatja békésebb vizekre vinni a jobb korról álmodó családot.

Herczeg Andrienn, Pál András és Fischer Lilian (fotó: Körtvélyessy László)

Apró ügyetlenség, hogy rögtön az elején az apa és a fiúk "futásból jönnek haza", talpig nyakkendőben. (Ibsennél "jártak egyet", úgy rendben is van a dolog.) A műsorfüzet meg sajnos nem nagyon ismeri a mondatokon belüli vesszők használatát. De ezek apróságok. A lényeg, hogy író(k)nak, rendezőnek és színészeknek köszönhetően kiválóan fölépített jelenetek sora képeszti el a ma nézőjét. Sikerült úgy megoldani, hogy egyetlen aktualizáló pillanat ne silányítsa az estét. Talán éppen emiatt érzi az idősebb nemzedékhez tartozó, keserves leckéken edződött nézők némelyike: Uramisten. Hogy nincs ez betiltva?

GABNAI KATALIN