A valamikori, frenetikus sikerû Galócza, Ivan Ku¹an darabja, amelyet a Katona József Színház mûsoráról évekig nem lehetett levenni, s másutt is nézõvonzó produkció volt, most Tasnádi István átigazításában Kobrává vált. (Igaz, az elõzetes bérleti felhívásban még õrizte a márkanevet.)
Új idõk, új gengszterek, új délszláv helyzetek, testközelibb figurák: feltehetõen ez volt az átigazítók szándéka. Ám a retrós, chicagói gengszternosztalgiájú, caragialés hangulatú, Eszék környéki kisvilág már nem olyan, amilyennek Ku¹an eredetileg láttatta.
SFOR erők, fegyvercsencselők, gátlástalan erőszakosságú, Karadzsics- és Milosevics-hívők terepévé vált a háborúk szaggatta, horvátországi szlavón térség, melynek immár Galócza-Kobra nem réme, hanem inkább esendő, ártatlan figurája.
Kusturica-filmek, a Boban Markovic Orkestar Tasnádi-féle, átigazított nyers szövegei dúlnak: de az a fajta billegő, törékeny egyensúly ez, amely a bérgyilkosnak felfogadott Kobrát már idilli hősnek láttatja, s fura nosztalgiát kelt az "egyszerűbb és humanistább erőszak" iránt. Ez az esendőség jellemzi az előadást. Létrejön a Mohácsi János-os effekt, a rendező, Méhes László kiváló ritmusérzékű, térkezelésű, biztos kézzel navigált színpadra állítása - csakúgy, mint korábbi munkái - nem okoz csalódást, nem kelt hiányérzetet, noha látjuk a Kobra idő- és helykeresési kudarcait.
Józsa Imre szegény, palackszemüveges, alig látó Kobrája nem is igen tud mit kezdeni a szereppel. A Kobra itt már nem főszereplő, csak egy kevésbé szerethető chaplini csetlő-botló alak, aki mindennek nekimegy, leesik, betámít. Érdekes látni, ahogy Méhes pazar, többperces magánszámot csihol egy fotelből való felállásból (magyar diplomatát, Sárossyt játssza), de Kobra nem tud ilyen típusú mozgássort rittyenteni, noha a tér - egy híd - neki is felkínáltatott. Miért, miért nem - marad a kérdés, és a nagy ziccerek folyamatos kihagyása. Józsa szinte csak asszisztál címszerepéhez, régen tudja, hogy nem róla szól a XXI. századi történet, ugyanakkor a színészi hányavetiség nem marad következmény nélkül: kínosan nem történnek meg dolgok.
Erős, színes az újgazdag, háborús meggazdagodás története: Besenczi Árpád, a férj, akit meg kell ölni, és neje, Ullmann Mónika szinte mindent feltár ebből a zizegő mackós, feng-shuis intelligenciájú párból. Kicsit bonyolultabb probléma, hogy a ki nem elégített férfiak miért egy lecsúszó zoknijú lánynak csapják a szelet: hál’ istennek, a Budapesten most debütáló Márkó Eszter levedli a - csak ezen a ponton - szerencsétlen jelmez (Balogh Renáta) hátrányait, s szárnyalni kezd az utolsó harmadban.
Vad és drámai lesz a szlavón helyzet: csak szegény Kobra ődöng a Dráva partján. Mindenki más már tanultabb gonosz, tanultabb gyilkos. Méhes László és Tasnádi István történelemkövető játéka hagy ugyan felemás érzéseket, de majd három órában mutat is valamit (zenében, álkultúrában, erőszakban, vad lakótérben) a jelen borzalmaiból, amit a nézők hátborzongva bár, de szívesen megosztanak velük.
Budai Katalin
