Zágon-Somogyi-Eisemann: Fekete Péter
Rostand: Cyrano

Ahogy a tavalyi évadot jószerével Pesten fejezte be az Újvidéki Színház, úgy az ideit Pesten kezdte el. Hármasával hozza bemutatóit a társulat, ami azért is jó, mert körszerû képet kaphatunk a színház munkájáról. Májusban örömmel vettük a Chicago, a Vérnász és a Via Italia nagyon különbözõ mûfajú és stílusú produkciójának csinos csomagját. A mostani vendégjáték szintén vegyes ízelítõ volt; benne zenés bohóság, romantikus dráma és életerõs Csehov-bemutató.

Nem a legjobban kezdődött: Zágon- Somogyi-Eisemann Fekete Péterének előadásával. A Thália Színház-beli este egyik fő nehézségének az bizonyult, hogy majdnem annyi ideig kellett a szünetekben vesztegelni, mint ameddig a felvonások tartottak. Na de bent a nézőtéren ülni sem volt fenékig tejfel, különös tekintettel a bemutató zenei vonulatára. Mert míg a Chicago - egyébként jóval nagyobb igényű - énekesi követelményeivel egész jól megbirkózott az újvidéki színészcsapat, addig ezek az operettdalocskák most meglepő módon meghaladni látszottak a képességeiket. Súlyosbította a helyzetet a zenei alap. Az ugyanis olyan hangzásokat produkált, hogy a nézőknek nemcsak a füle, de a keze is lefagyott. Egyszerűen nem vitte rá a lélek a közönséget, hogy tapsoljon például a Szerelemhez nem kell szépség című szám után.

Magyar Öcsi Attila, Szorcsik Krisztina és Jankovics Andrea
theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Az előadást Seress Zoltán rendezte vendégként, amiből úgy lehetett előítélni, hogy az újvidéki operett majd erősen emlékeztet a Vígszínház korábbi, nagy sikerű Fekete Péterére, amelyben Seress játszotta (kiválóan) Lucient. De nem így lett. A produkció megtalálta a maga saját, egyéni ötleteit, gegjeit, poénjait. A harmadik felvonás például egy mulatót választott magának helyszínül, ami módot adott ötletes, ámbár igen szerényen bravúros betétszámok eltáncolására. Ha van valami, amitől feketepéteres múltjából nem tudott Seress elszakadni, akkor az Eszenyi Enikő Claire-je, különös tekintettel az emlékezetes "Lesz maga juszt is az enyém" számra. A temperamentumos Szorcsik Kriszta alakításába Seress is meg az avatott néző is belelátja Eszenyi kalapba rejtőző, okulárés, rossz tartású, idétlenül mozgó Claire-jét. Viszont Balázs Áron kedélybeteg, savanyú képű, zord Lucienjében sehol sincs a szerepelőd (Seress-Lucien) könnyed eleganciája. (Ráadásul ő itt a második felvonás végén látványosan és átélhetően megalázza Claire-t.) Magyar Attila némi késéssel találja meg az ideális hangot a bájosan szerencsétlen címszereplőhöz, Elor Emina pedig igen jó benyomást kelt Colette szubrettszerepében. Vagyis a produkcióból minden bágyadtsága és esetlensége ellenére is kitüremkedik az igen kínosan öltöztetett játszók tehetsége. (Lehet, hogy a költségvetés szűkössége tehet róla, de ennyi rosszul szabott, gyenge minőségű anyagból készült öltönyt, frakkot és pongyolának nézhető estélyit ritkán látni.)

A vendégszereplés második estéje afféle ünnepélyes búcsújátékként is felfogható. A Fodor Tamás és Szeredás András által megdolgozott A pojáca (Platonov) az az előadás, amelyben a társulat Budapestre szerződött tagjai - Szorcsik Kriszta, Mezei Kinga és Nagypál Gábor - talán utoljára játszanak együtt vajdasági kollégáikkal. Ez az áprilisi bemutató fődíjat nyert nyáron Kisvárdán, s a születése sem független (hanem függő) a Határon Túli Magyar Színházak fesztiváljától. Egy évvel korábban ugyanis ott találkozott egymással az újvidéki társulat és Fodor Tamás zsűrielnök, s ebből az ismeretségből született a meghívás; a felkérés a Csehov-mű színrevitelére.

Mindenekelőtt az történt, hogy egy nagyon szabatos, pergő, flott és kapcsolatcentrikus szövegváltozat jött létre a hatalmas írói anyagból. Fodor Tamás rendezése pedig előbb élénk színekkel festett tablóképet láttat a társaságról, majd a kinagyított kettősökön bemutatja, hogy unalomból, léhaságból, esetlenségből és gyerekes önzésből hogyan válik ember embernek áldozatává. A totális emocionális káosz már-már bohózati végkifejletbe torkollik a második részben. Mindehhez Fodor Tamás olyan díszletet tervezett, amely fémcsövek és deszkák állványzatából tákolódik össze. Mintha a hősök egész élete csak aládúcolva lenne fenntartható. (Mellékfoglalkozás gyanánt az egyik gerenda keresztfaként is szolgál, amikor Oszip elől menekülve Platonov krisztusi pózba kapaszkodik fel rá.)

Az újvidékiek Platonovja remek ritmusú, jelentős élvezeti értékű produkció, egy sor kiváló színészi teljesítménnyel. A címszereplő Balázs Áron svungos alakítása izgalmas kétségeket hagy a nézőben a tekintetben, hogy itt most ki kit tett tönkre voltaképp. Szorcsik Kriszta tábornoknéjának tartása van: minden mozdulata karakteres, finom és határozott, eltökéltséget és eleganciát sugároz. Mezei Kinga Szofjának a zártságban, a szűkre szabott megnyilvánulásokban rejlik a bája, vonzereje. Sokáig eldönthetetlen, hogy halk titokzatossága asszonyi bölcsességet takar-e vagy dehogyis azt. Jankovics Andrea Grekovája bordós vörös hajával és bordóvörös ruhájában pazar színfoltja az előadásnak, s kifejező pislogásokkal dolgozik a sértődékeny, ámde odaadó leányzó szerepében. Krizsán Szilvia Platonovné Szásaként varázslatosan szlávos és asszonyos, s úgy tud mosolyogni, mint egy kemencében sült cipó. Nagypál Gábor a túlméretezett, kék zakójában szeretni való, tutyimutyi Vojnyicevként gubbaszt a karosszékben, a papája stilizált portréja alatt. László Sándor Glagoljev szenvedélyes kétségbeesettségével tűnik ki, Magyar Attila pedig széllelbélelt Trileckijt játszik, aki alkoholos motorral működik, s a téblábolás az életstratégiája.
Az újvidékiek harmadik estéjén a februárban bemutatott Cyrano de Bergerac volt látható. L’uboslav Majera rendezésében az a legimponálóbb, hogy teljesen fegyvertelen az előadás. Mármint hogy egyetlen tőr, kard, ágyú sem szerepel benne. A gascogne-i legények Peter Canjecky tervei alapján enyhén stilizált, korabeli, tárgyszerű ruhákat hordanak, s afféle lovaglópálcát tartanak a kezükben. Cyrano is ilyennel vívja meg nevezetes balladás párbaját Valvert vicomte-tal.

Canjecky díszlete deszkapalánkból áll, mely színpad, ha Montfleury, a színész bukkan fel a tetején, és ház erkéllyel, ha Roxane hallgatja onnan az alant álldigáló férfi páros közös udvarlását. Az első rész végén pedig nagy robajjal összeomlik a fafal, hogy jelezze, megnyílt a front, kezdődik a csata. A díszlet kietlen képét színes lufik oldják, azok jelzik a palánk fölött szállva, hogy valamelyik szerelmes közeleg.

A produkció tisztes, szép szavú, ám a legkevésbé sem átütő. Balázs Áron csinált bumszli orral, kis karika-fülbevalóval és lírai hévvel játssza a jó svádájú katonát. A becsületes lovagot, aki szerelmét sem bevallani, sem örökre magában tartani nem képes. Amikor a darab végi balesete után (ahelyett, hogy gyógyíttatná magát) eljön Roxane-hoz lelepleződni és meghalni, akkor véleményem szerint nem csupán szíve hölgyét hozza lehetetlen helyzetbe, de még az őt játszó színésznőt is. Nem csoda, ha a zárójelenetet Elor Emina Roxane-ja jobbára hátat fordítva, a palánkba bújva vészeli át. Addigra már láttunk-hallottunk tőle szerelmes olvadozást, tetszetős cserfességet és mély tüzű hangokat. Közel sem látszik annyira szimpla nőnek, hogy Káló Béla fiúsan bájos, egyszerű és tiszta Christianját válassza.

A Cyrano-előadás pasztell színű összképéből kitűnik Ferenczi Jenő mv.  elentékeny Montfleuryje és Puskás Zoltán ízes Guiche grófja.

Végül jöjjön a vörös farok, meggyőződésből:

Az újvidékiek számára az idei elszerződések valószínűleg súlyos vérveszteséget jelentenek. De minden szervezet úgy van a vérveszteséggel, hogy ha nem hal bele, akkor erősödik tőle. Új vér termelődik, amely felfrissülést hoz. Nyilvánvalóan nagyobb teher nehezedik majd a megmaradtakra - főként Balázs Áronra, akire viszont biztosan nem szabad az összes főszerepet ráosztani a továbbiakban, csak ami ráillik és ráfér -, de jönnek, illetve már ott is vannak a legfiatalabbak, például a társulati taggá most váló Jankovics Andrea, Elor Emina vagy Huszta Dániel. A vajdasági színházhoz László Sándor igazgató az új szezonban is jól bevált, formátumos rendezőket hív komoly és igényes feladatok elvégzésére. A sajtóhírek szerint Hernyák György Az eltört korsót, Tompa Gábor a Médeiát, Radoslaw Milenkovic a Lila ákácot viszi közönség elé, Nagy Viktor zenés Athéni Timont állít színpadra. Az Újvidéki Színház remélhetően nem veszíti el lendületét, jó formáját, ambiciózusságát. Bizakodunk. Szurkolunk.

STUBER ANDREA

 

NKA csak logo egyszines

1